Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-11-07 / 45. szám
Fotó: Bottá Dénes 69 . ÉVFOLYAM 45. SZÁM 2004. NOVEMBER 7. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 22. VASÁRNAP ÁRA: 149 Ft “ A TARTALOMBÓL Hit a zűrzavarban Interjú Bakay Beatrixszal és Ónodi Szabolccsal Népfőiskolái melléklet Gyakorló szeretet Aki négy reformátornak is hűséges felesége volt Reformációi emlékünnepély a Kálvin téri református templomban Az országos protestáns napokat záró reformációi emlékünnepélyre az idén a Kálvin téri református templomban került sor október 31-én. Az alkalmon szolgáló Gáncs Péter evangélikus és dr. Szabó István református püspök szavai ezúttal nem nélkülözték az aktuál- politikai utalásokat sem... A zsúfolásig megtelt istenházában Páll László köszöntötte a gyülekezetét. A helyi elnök lelkipásztor külön üdvözölte a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) tagegyházainak vezetőit, köztük D. Szebik Imre evangélikus elnök-püspököt, a MEÖT alelnökét, valamint dr. Görög Tibor főtitkárt. Gáncs Péter „a” reformátort, Jézust állította igehirdetése középpontjába. Máté evangéliuma alapján (21,10-17) tartott prédikációjában azt emelte ki, hogy megújulás csak ott van, ahol az élő Úr jelenik meg. Krisztus egykor megtisztította a templomot, és ezt most is kész megtenni. „A reformáció véget vetett az »üzletelő egyháznak«. De vajon végleg siké- rült-e leszámolni vele, nem jelent-e kísértést ma is a szolgáltató egyház modellje?” - tette fel a kérdést a püspök, majd így folytatta: „Ősszel az egyház mindig a figyelem középpontjába kerül, mert ekkor készül az állami költségvetés. Egy-egy felekezettel kapcsolatban azonban elsődlegesen nem a finanszírozás kérdését, hanem az Isten és az emberek szolgálatát és azt kellene hangsúlyoznunk, hogy Jézus tisztítja és gyógyítja meg az egyházat és annak tagjait.” Dr. Szabó István referátumában elsőként arról szólt, hogy napjainkban a példaképek - így a reformáció nagyjai - adhatnak útmutatást számunkra. „Nehéz időket élünk” - mondotta. Véleménye szerint ezt jól mutatja egyebek mellett a csökkenő születési arányszám, az egyre fogyatkozó erő és kedv. Egy másfajta bizonyítékot jelent az, hogy az úgynevezett beszélgetős műsorokban az kapja a tapsot, aki hűtlen, csal és hazudik. A felekezetek mai helyzetét illetően pedig arra utalt, hogy „a történelmi egyházakat a jelenlegi kormánykoalíció egyfajta apartheidpolitikával sújtja, egy egyházi iskola tanulói nem szállhatnak fel »a közoktatás villamosára«”. Szükségünk van a régi nagyokra, húzta alá a református püspök, majd erőt adó biztatásként újra meg újra Luther énekét idézte, hangsúlyozva, hogy a mi erős várunk az Isten, és diadalmunk Jézus Krisztusban van. Az esemény Csernák István metodista szuperintendens záróimájával és áldásmondásával fejeződött be. G. Zs. I „ Csak úgy kerülhető el az önelégültség, és csak úgy lehet igaz reménységünk, ha minden cselekedetünknél félünk a kárhozatra juttató végítélettől. " Luther Márton: Heidelbergi disputáció (Nagybocskai Vilmos fordítása) Népszavazás A mi politikai kultúránkban még nem találta meg a helyét a népszavazás intézménye. Nehéz lenne megmondani, mi ennek a fő oka, hiszen a népszavazás az egyik leginkább demokratikus intézmény, a népfelség elvének közvetlen megvalósulása. Talán túl sok csalódás ért minket az elmúlt évszázadok különböző társadalmi-politikai rendszereiben; nem hisszük, hogy érdemben befolyásolni tudjuk sorsunkat. Nincsenek erős polgári tradícióink, mint a svájciaknak (közismert, hogy náluk rutinjellegű esemény a népszavazás, gyakran döntenek ily módon nagy horderejű és apró részletkérdésekben egyaránt). Ha népszavazással döntetik el egy kérdés, akkor könnyebb belenyugodni a döntésbe, hiszen az állampolgárok - szülessen bármilyen eredmény - elmondhatják: mi határoztunk így. A népszavazások diagnosztikus értékűek is, jelzik - olykor leleplezik - a társadalom állapotát, figyelmeztetnek a teendőkre. Jó példa volt erre Svájcban a nők választójogának az ügye. Szocializálódnunk kell erre az intézményre. Hiszen hozzátartozik jogállami berendezkedésünkhöz. És úgy látszik, ha a többség idegenkedik is tőle, egyre több kérdésben lesz olyan - politikusoktól induló vagy civil - kezdeményezés, amelyet kétszázezren támogatnak az aláírásukkal. Ekkor pedig - ha nincs alkotmányos aggály - a köztársasági elnöknek ki kell írnia a népszavazást. Amely ráadásul nem is olcsó mulatság. December 5-én két kérdésben is ügydöntő népszavazásra kerül sor. Bizony - az említett okokból - nálunk még az is kérdéses, élnek-e a polgárok szavazati jogukkal. Pedig ha van népszavazás, akkor közérdek, egyben pedig erkölcsi kötelességünk is részt venni benne. Takarékossági szempontból kifejezetten szerencsés, ha több kérdésben lehet dönteni, de ez a helyzet kétségkívül tovább bonyolítja a képet. Nehéz jól kérdezni, nehéz úgy kérdezni, hogy egyetemi végzettség nélkül is mindenki számára érthető legyen, miről döntünk. A december 5-i népszavazás kérdéseiben is számos ellentmondás sűrűsödik. Mégis, van egy kérdés - a határon túli magyarok kettős állampolgárságának ügye -, amelyre pozitív választ kell adnia mindnyájunknak, akiknek fontos egyrészt a tisztesség, másrészt a nemzet jövője. Igaz, hogy egy több tekintetben vitatható, eredeti koncepciójától eltérő szervezet - a Magyarok Világszövetsége - kezdeményezte; igaz, hogy nem minden tekintetben világos, mit jelentene a gyakorlatban a kettős állampolgárság kedvezményes megszerzésének a lehetősége; lehet, hogy van alapja némely gazdasági természetű aggodalomnak - és még tovább is sorolhatnánk az aggályokat. Mégis egyértelmű az igen szavazat, mert a mellette szóló érvek többet nyomnak a latban, ezenkívül pedig ez fejezi ki a nemzeti érdeket! Valójában nem annyira korai, mint amennyire szép dolog, hogy már európai uniós tagságunk első esztendejében állást foglalhatunk a magyarság egysége mellett. Mintegy valóságosan is elindulhatunk azon az úton, amelynek realitását az uniós határok virtuális volta adja. Ily módon a nem is olyan távoli jövőben integrálódhat a Kárpát-medencei magyarság. Bízom benne, hogy a hazai jogalkotás jól megbirkózik majd azzal a feladattal, amelyet a népszavazás pozitív eredménye ad számára. És abban is bízom, hogy a folyamat nem a szülőföldről történő elvándorlást, hanem a megmaradást fogja elősegíteni. Kevésbé örvendetes a népszavazás másik kérdése, amely az egészségügyi intézmények privatizációjával kapcsolatos. Ismeretes, hogy időközben szinte okafogyottá vált a kérdés, hiszen az Alkotmánybíróság megsemmisítette azt a törvényt, amelyet a népszavazás intézménye révén kívántak megtámadni. Nem szívesen folytatom a gondolatmenetet, lévén, hogy már kaptam kritikát azért, mert bírálni merészeltem a magas bírói testületet. De hát mindenkit megillet a kritika, ha okot ad rá. Akkor a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos langyos álláspont döbbentett meg, most a következetlenség. Megsemmisítették az egészségügyi privatizációról szóló törvényt, de szótöbbséggel zöld utat adtak a népszavazásnak, olyasféle logikával, hogy azért még a polgárok elvi álláspontot kifejezhetnek, ha nincs is konkrét törvény. Káosz a javából. Netán újabb népszavazás kell majd arról, hogyan értsük a testület előző döntését. Ha ugyanis a többség esetleg nemmel szavazna, akkor ez azt jelentené, hogy soha nem lehet magánosítás az egészségügyben? Úgy vélem, nem. De akkor mit jelentene? És az igennek mi a következménye? Újabb törvény nélkül semmi. No meg a háziorvosi praxisok jelentős része és számos szolgáltatás már ma is privatizálva van. Ezeket vissza kellene államosítani, ha a nem kapna többséget? így nehéz tekintélyt szerezni a népszavazás intézményének. Szerencsésebb lett volna, ha az Alkotmánybíróság következetes: a jobb törvény igénye mellett kitartva kizárja az ügyben a népszavazás jogosságát. Ha van ennek a történetnek pozitívuma, akkor az az, hogy talán újabb impulzust ad az egészségügy olyannyira szükséges átalakításának, reformjának, melynek csak az egyik - és semmiképpen sem a leglényegesebb - eleme a magánosítás. A folyamat egyházunkat is érinti, hiszen immár évek óta dolgozunk az evangélikus egészségügyi centrum, benne egy kórház létrehozásán. Ad absurdum a népszavazás olyan eredményt is hozhat, amely megkérdőjelezheti az egyházi kórházak létét. Gondolom, ezt senki nem akatja. A kormányátalakítás az egészségügyben is új helyzetet teremtett. A szociális és családügyek más tárcához kerültek, míg az egészségügy tiszta profilúvá vált. Az egyházak számára mindkét minisztérium, illetve minden említett terület fontos. A szociális háló elégtelen volta, a családok válsága, az egészségügy sok megoldatlan feszültsége a mi kudarcunk is. Talán a népszavazási zsákutca közelebb hozza egymáshoz az állami és az egyházi szakértőket, szerveket, és együtt jobb válaszokat tudunk adni az immár sorskérdésekké súlyosbodó kihívásokra. Frenkl Róbert • • Öröm és szomorúság Tizenegyezer fiatal gyűlt össze október 30-án a Papp László Sportarénában, a református iskolák országos találkozóján. Impozáns látványt nyújtott a fiatalok sokasága, és nagyszerű volt a program, amelyben megszólalt az ige. s amely gazdag és sokszínű kulturális műsort foglalt magába. Szórakoztató volt - a szó legnemesebb értelmében. A határon belül élő és határon túlról érkező magyar ifjak örültek egymásnak, az összetartozásnak, közös egyházuknak. A találkozón fellépett egy népi együttes; a programban sok tánc. énekkar, óvodások és nagyobbak műsora, valamint neves református közéleti szereplők - színészek, tudósok, politikusok, tévés személyiségek - vallomástétele is szerepelt. Lenyűgöző volt a többszólamú közös éneklés, amikor közel tizenegyezer torokból hangzott a genfi zsoltár. Igazi örömünnep volt - vidámsággal, hálaadással. Eközben az a rengeteg fiatal nem is tudta, talán nem is sejtette, hogy Magyarország - az állami költségvetés elkészítéséért is - „felelős ” emberei miként szándékoznak dönteni felőlük. Megvonva tanulásuk, egyházi iskolás létük alapjait, csökkentve az adófizetők pénzéből a minden adófizető gyermekének jogosan járó juttatást, megszüntetve az étkezés és a faluról való bejárás támogatását, illetve a művészeti tanulás elérhetőségét. Iskolarombolási program ez, amely nem az egyházakat érinti, hanem majdnem kétezer iskolát - köztük egyháziakat is. Míg a sportarénában a találkozás örömünnepe zajlott, az egyik teremben dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a református zsinat lelkészi elnöke sajtótájékoztató keretében erről a szomorúságról szólt. Ilyen kétarcú az élet. Legalábbis itt és most, Magyarországon. A sajtótájékoztatón senki nem ütött meg kemény hangot, nem volt vádaskodás sem - csak a fiatalok, a pedagógusok. a szülők, az iskolák iránt érzett felelősségből fakadó végtelen szomorúság. S a kérdés: a jövőn, a gyermekeinken spórolunk? Evangélikusként átéltem a református testvérek örömét és bánatát egyaránt. Hiszen ugyanabban a cipőben járunk. Örülünk iskoláinknak, fiataljainknak, pedagógusainknak, de nagyon féltjük őket. Van mitől. H. K. NYILATKOZAT AZ EGYHÁZI ISKOLÁK FINANSZÍROZÁSÁRÓL A költségvetési törvénytervezet megjelenése óta az egyházak komoly számolásba kezdtek, mert az eddigitől eltérő lesz a 2005. év finanszírozása, különösen az egyházi oktatás területén. Az az új forma, amely az alapfokú oktatási normatívákat (az óvodai nevelését és az iskolai oktatásét az 1-4. és az 5-8. évfolyamon) 90%- ra és 10%-ra bontja - amelyből a 10% ilyenformán nem jár alanyi jogon az egyházi intézményfenntartóknak -, hátrányosan érinti az egyházi óvodákat, általános iskolákat, valamint a nyolc- és hatosztályos gimnáziumokat. Különösen nehéz helyzetbe kerülnek a kis intézmények, fenntartótól függetlenül. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy egy tanév feléhez közeledünk, amikor is már nem lehet átszervezni az intézményeket. A tervezett finanszírozási rendszer bevezetése súlyos terheket fog jelenteni az alapfokú művészetoktatási intézmények számára. Az egyházi iskolák, óvodák tanulói nagy- családos környezetből kerülnek ki, ahol még többet kell fordítani a szociális jellegű támogatásokra, ugyanakkor - mivel intézményeink nem fedik le az összes települést - sok a bejáró tanuló. A támogatások megvonása további költségvetési problémákat von maga után. A gyermekek, szülők szabad iskolaválasztását veszélyezteti az új tervezet. Nagyon fontosnak tartjuk és várjuk a további egyeztetés lehetőségét, hogy demokratikus államunkban az egyházi iskolák finanszírozása a más fenntartású intézményekével egyenlő mértékű legyen. A Magyarországi Evangélikus Egyház Oktatási Osztálya nevében Mihályi Zoltánné
