Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-10-17 / 42. szám

6. oldal - 2004. OKTÓBER 17. Evangélikus Élet Püspökiktatás Erdélyben Noha a Romániai Evangélikus-Lutherá­nus Egyház püspöki székhelye Kolozs­vár, az erdélyi magyar evangélikusság szigetének tekinthető Barnaság közelsé­ge is indokolta, hogy - most első ízben - a 80 ezer főt számláló s mintegy hetven százalékában magyarok lakta Sepsi- szentgyörgy legyen a püspökiktatás helyszíne. A nyolc évvel ezelőtt felszen­telt modern templom bejáratánál krizbai fúvósokból álló zenekar fogadta a mint­egy félezer, elsősorban Hétfaluból és környékről érkezett hívet. Az egyházke­rületi presbitérium és a Luther-kabátos lelkészi kar előtt népviseletbe öltözött fi­atalok vitték a bevonulási keresztet. A délután négy órakor kezdődött ünnepi is­tentisztelet házigazdájaként az iktatás szervezésével és koordinálásával megbí­zott helyi lelkész, Zelenák József kö­szöntötte magyar és román nyelven a megjelenteket. (A liturgia egyes részei német és szlovák nyelven is elhangzot­tak, és külön érdekessége volt, hogy a püspökhelyettes - az erdélyi evangélikus hagyományokhoz híven - orgona nélkül, recitálva is elmondott egy imádságot.) A püspökiktatás igehirdetője D. Sze- bik Imre volt, aki Fii 4,13 („Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősí­tett engem ") alapján tartott prédikáció­ját hálaadással kezdte, hiszen - mint mondotta - első szavunk a hálaadás kell, hogy legyen, amiért Isten megőrizte a romániai evangélikus egyházat. A Ma­gyarországi Evangélikus Egyház elnök­püspöke köszönetét mondott a nyuga­lomba vonult Mózes Árpád püspöknek, giájának zárásaként a jelen volt több mint félszáz lelkész együtt énekelte az Atya, Fiú, Szentlélek segítségéért kö­nyörgő ősi imádságot, a Confirmát. Szakítva a hagyományokkal Adorjáni Dezső Zoltán - programbeszéd helyett - hitvallását osztotta meg a templomot zsúfolásig megtöltő gyülekezettel. „ Merjünk új hagyományok teremtői len­ni!” - szólított fel a Péld 9, 10 („A böl­csesség kezdete az Úrnak félelme"), il­letve az Ef 5,15-16 („Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, ha­nem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. ”) igehelyek alapján tartott „püspöki székfoglalójá­ban”. A 44 parókus lelkész és mintegy 32-35 ezer evangélikus tizenkét évre megválasztott püspöke rámutatott: Isten úton lévő vándorai vagyunk. De nem bolyongunk, nem vagyunk kószáló nép, mert Isten kijelölte számunkra az utat, melyen azért ott vannak a csalogató le­ágazások, a megtévesztő ösvények. Ma úgy érezzük, hogy utunk elágazáshoz érkezett. Ez az új Európa, a „posztmo­dem kora”. De ahogyan a történelemben eddig sem, ebben a korban sem lehet 1st tent mással behelyettesíteni. (...) Mer­jük felmutatni a krisztusi értékeket! Ne legyetek passzív keresztények! Hirdes­sétek Istent! - buzdította a gyülekezetei az immár püspöki szimbólumot, arany keresztet viselő föpásztor. Az istentiszteletet követően az egy­házkerület egyetemes jegyzője, Fülöp Károly szólította a pulpitushoz mind­azokat, akik köszönteni kívánták az új püspököt. Többek között Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egy­házkerület püspöke, Pap Géza, az Erdé­lyi Református Egyházkerület püspöke, Tempfli József nagyváradi megyés püs­pök, Rainer Stahl, a Martin-Luther- Bund főtitkára, Christoph Stier, a né­metországi mecklenburgi egyház nyu­galmazott püspöke tolmácsolta jókíván­ságait. Az egykori teológustársak nevé­ben Sógor Csaba, a lelkészi kar nevében Daragus Endre köszöntötte meleg sza­vakkal Adorjáni Dezső Zoltánt. A Magyar Köztársaság elnökének, Mádl Ferencnek a levelét Terényi János bukaresti magyar nagykövet olvasta fel, de Bálint Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke és Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke sem szorítkozott protokolláris formalitásokra a köszöntőjében. A román kormány ne­vében Laurenfiu D. Tánase kultuszmi­nisztériumi államtitkár tisztelte meg ak­tív részvételével a templomi eseményt, amely a teljesség igénye nélkül említett felszólalók - olykor kissé hosszadalmas - köszöntései miatt közel négy órán át tartott. (A köszöntések egyébként a kö­aki tizenkét éven át pásztorolta az erdé­lyi lutheránusokat, majd a gyülekezet felé fordulva hangsúlyozta: „Amennyit ti imádkoztok új vezetőtökért, annyira lesz áldásos az ő munkája.” Mindenre van erőnk a Krisztusban. Adorjáni De­zsőnek is legyen mindenre ereje a Krisz­tusban, ahogyan azt Pál apostol először írta a filippi gyülekezetnek. Nézzetek az igazi fényre, Krisztusra! Püspökként, hí­vőként, magyarként - fejezte be igehir­detését Szebik Imre. A püspöki eskütétel ünnepélyes litur­zeli étteremben rendezett esti állófoga­dáson is folytatódtak, ahol a nyugati - finn, dán, norvég - egyházak képviselői, valamint anyaországiak szóltak.) Rögzítse végezetül e tudósítás, hogy a szórványhelyzetü, többszörösen is ki­sebbségi Romániai Evangélikus-Luthe­ránus Egyházat a Magyarországi Evan­gélikus Egyház népe is imádságban hor­dozza, beiktatott püspöke, Adorjáni De­zső Zoltán életére és új szolgálatára Is­ten áldását kérve. Horváth-Hegyi Olivér (Két áldás) Mózes Árpád 1992 óta volt az erdélyi evangélikusok püspöke. Most egy tör­ténetet idéz fel abból az időből, amikor 1956 után hat lelkész-, illetve teológus társával együtt a Duna-deltában rabos­kodott. Ezúttal nem a nyomorúságos körülményeket ecseteli, hanem azt be­széli el, amikor egyik társát végre sza­badon engedték. Éppen egy hajón dol­goztak akkor, és az elbocsátott lelkészt ő kísérte ki a szabadság partjára. Ott átölelték és megcsókolták egymást. A szabaduló megáldotta az egy ideig még tovább raboskodót-. Aztán a szabaddá lett - talán a rabságban szer­zett betegség következtében - hamaro­san meghalt. Úgy hívták: Adorjáni Dezső. Mózes Árpád püspök most az ő fiának nyakába tette a püspöki keresz­tet, az ő fiát áldotta meg kézrátétellel. (Egy másik csók) Szép része a liturgiának, amint külön­böző felekezetű magyar és külföldi püspökök megáldják új szolgatársu­kat. Egyebek mellett németül és dánul, norvégül és finnül hangzik az áldás. Tempfli József nagyváradi érsek nem­csak igét mond, hanem váratlanul elő­rehajol, és megcsókolja evangélikus testvére homlokát. Minden szónál be­szédesebb az együvé tartozásnak és a szeretetnek ez a gesztusa. (A. D. 2004) Az igehirdetés és a beiktatás szolgálatát végző Szebik Imre püspök a magyaror­szági és az erdélyi evangélikusok sors­közösségét juttatja kifejezésre. Az összetartozás érzésének ad hangot. Közben pedig emlékezteti a gyülekeze­tei arra, hogy az új püspök monogramja így is érthető: anno Domini, vagyis az Úr esztendejében. Nem egyszerűen egy bizonyos társadalmi, politikai és gazda­sági helyzetben élünk, hanem az Urunk által rendelt időben is. (Szalonna lekvárral) Sógor Csaba történelmi helyen, Madé- falván volt református lelkész. Jelenleg szenátor a bukaresti parlamentben. A sok, bizony hosszúra nyúlt köszöntés közepette üdítően hatnak az ő mosolyt (is) fakasztó szavai. Az évfolyamtár­sak nevében köszönti Adorjáni püspö­köt. Felidézi közös kolozsvári élmé­nyeiket, ahogy a sokszor áram nélküli éjszakákon tervezgették a maguk és egyházuk jövőjét. Egyebek mellett az a kérdés is foglalkoztatta őket, mi lesz, ha püspök lesz valaki kettejük közül? Miként vigyáznak majd egymásra? Aztán, nagy ínség közepette, hétköz­napibb gondok gyötörték őket. Egye­bek mellett az, hogy nem volt kenye­rük. „Nem baj - vigasztalták magu­kat -, ha anélkül esszük a szalonnát, az legalább nem hizlal.” A szenátor emlé­keit a püspök így egészíti ki: „Arra is rájöttünk, hogy a szalonnát lekvárral is lehet fogyasztani...” (Mit ér az embernek?) Daragus Endre hosszúfalusi lelkipász­tor a lelkésztársak nevében mond kö­szöntést. Nem saját szavaival, hanem a bibliaolvasó Útmutató aznapi igéjével fordul a püspök felé: „Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész vilá­got megnyeri, lelkében pedig kárt vall? ” (Mk 8,36) Egy egymást hordo­zó közösségben korántsem hat ünnep­rontásnak egy ilyen idézet. Ellenkező­leg: annak jele, hogy a testvérek - ahol a püspök „primus inter pares” - törőd­nek egymással. Ez pedig reményt ad arra, hogy a hatalom ne torzítsa el az ember jellemét. Az a tény, hogy igehir­detésében az új püspök Salamonhoz hasonlóan bölcsességet kér az Úrtól, igazán okot ad a reményre.-y-s Mózes Árpád és Adorjáni Dezső Zoltán Az Adorjáni házaspár Tempfli József megyéspüspökkel az iktatást követő fogadáson m m - - ■ wmmm wmmmmmmmmmmmmmmmmmmmammmmmmmm Testvérkapcsolatok szőtte Tizennégy évvel ezelőtt találkoztunk elő­ször egy Bukarestben élő fiatal lel­késszel és feleségével, hogy a létesítendő testvér-gyülekezeti kapcsolatról beszél­gessünk. A lelkész tele volt energiával, ötletekkel, lelkesedéssel az egyház mai küldetésével kapcsolatban, noha nem ta­gadta, hogy nem könnyű többszörösen is kisebbségi helyzetben végezni munkáját. Felesége akkor végezte el az egyetemet, és kezdte a pályáját matematikatanár­ként. Mindkettőjükről sugárzott a derű és a hivatástudat, a jó teológiai iskolá­zottság és a széles látókör. Amikor a fasori szószékről hirdette az igét, már éreztük, hogy nagyon tehetsé­ges lelkésszel kezdhetjük meg a közös gondolkodást. Azután következtek a gyü­lekezetek közötti kölcsönös, csoportos látogatások. Megismertük azt a sziszifu­szi munkát, amelyet Bukarestben végzett a magyar és román evangélikusokból ál­ló kis gyülekezetben. Tele volt a temp­lom, gyermekek és fiatalok is jöttek szép számmal, szeretettel vették körül lelké­szüket. Azóta sok év telt el, s igazolódtak az első benyomások nyomán támadt vára­kozások. A lelkész esperessé való meg­választása után kapcsolataink tovább bővültek. A Brassói és a Pesti Egyház­megye között testvér-egyházmegyei együttműködés jött létre, majd ehhez csatlakozott egy bajorországi egyház­megye is. Mindeközben Adorjáni Dezső Zoltán volt a kapcsolatok szervezésének motorja. így került sor egyházmegyei találkozókra mindhárom országban, to­vábbá lelkészi munkaközösségi ülése­ken, egyházmegyei közgyűléseken való szolgálatok, tapasztalatcserék, gyüleke­zetlátogatások tették lehetővé, hogy job­P

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents