Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-10-17 / 42. szám
69. ÉVFOLYAM 42. SZÁM 2004. OKTÓBER 17. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 19. VASÁRNAP A TARTALOMBÓL Anno Domini Verespatak - új Eldorádó? Hit vagy identitás Iktatás Vásárhelyen Lutheránus Zen Érdemes-e számítógépet adni a lelkészeknek? A székelyföldi Sepsiszentgyörgyön beiktatták tisztségébe a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspökét. Adorjáni Dezső Zoltán megválasztása előtt Bukarestben szolgált. Hat évvel ezelőtt - egyéb tisztségei mellett - a Brassói Egyházmegye esperesévé is megválasztották, az ezredforduló óta pedig püspökhelyettes volt. A negyvenesztendős egyházi vezető most a nyugállományba vonult Mózes Árpád püspök helyébe lépett. Iktatásán részt vettek Erdély történelmi egyházainak vezetői, de az október 8-i ünnepi istentiszteleten jelen voltak külföldi egyházi vezetők, továbbá romániai és anyaországi politikusok is. Adorjáni Dezső Zoltánt a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, D. Szebik Imre és Mózes Árpád iktatta hivatalába (képünkön), a romániai szászok evangélikus püspökének, dr. Christoph Kleinnek a részvételével. (Összefoglalónk a 6-7. oldalon) Igen Isten igéjére! Országos evangélizáció a Deák téren Az élet vizét kínálták - a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt - október 9- én, szombaton a Deák téri evangélikus templomban. A tizenegyedik országos evangélizáció előtt egy pohár friss vízzel és a programot tartalmazó szórólappal hívogatták, invitálták az arra járókat az istenházába. A falak között azután - a közös éneklésen, beszélgetéseken, megtérésre hívó igehirdetéseken, valamint bizonyságtételek során keresztül - bőségesen kiáradhatott a valódi „élet vize”, a megváltó Jézus Krisztusra mutató, erőt és megújulást adó evangélium. Október második szombatján a hirtelen beköszöntött hideg őszi idő ellenére már jóval tíz óra előtt sokan igyekeztek a pesti belváros evangélikus templomába. Többnyire idősebb asszonyok és férfiak foglalták el helyüket a padokban, a fiatalabb generáció inkább az énekesek és a muzsikusok soraiban képviseltette magát. Tódulva a sokasággal A közös éneklés befejeztével Szeverényi János országos missziói lelkész köszöntötte az ország minden tájáról összese- reglett gyülekezetét, majd Győri János Sámuel lépett a pulpitushoz. A Pesterzsébeti Evangélikus Egyházközség lelkésze a nap mottójául választott, a csodálatos halfogásról szóló evangéliumi történet (Lk 5,1-11) alapján arról beszélt, hogy ma a sokaság nem Jézushoz tódul, hanem csak sodródik az információ- és programáradattal, és éppen „a” lényeg, a megváltó Krisztus mellett megy el. Mai túlhajszolt, túlterhelt világunkban egy evangélizáció ráébreszthet bennünket helyzetünkre, segíthet abban, hogy szembenézzünk önmagunkkal. A Jézus Krisztusról szóló örömhír egyenként akarja elérni, megérinteni és megváltoztatni mindannyiunk szívét és életét - hangsúlyozta az igehirdető. Evezz a mélyre! A hallottakkal kapcsolatos gondolatcserére először kisebb csoportokban nyílt lehetőség, de természetesen az ebédszünetben tovább folytatódhatott egy-egy megkezdett és esetleg félbeszakadt beszélgetés. A délután folyamán elsőként egy szívhez szóló, őszinte bizonyságtételt hallgathattunk meg. A kerekes székhez kötött Gottfried Teréz szavaiból és egész lényéből áradt a szeretet és a békesség. Magától értetődő természetességgel beszélt arról, miként sikerült elfogadnia állapotát, fizikai korlátáit: megértette, és tudomásul vette, hogy vannak olyanok, akik csak egy tolószékes bizonyságtételén keresztül figyelnek fel Istenre. (Folytatás a 3. oldalon) Az a bizonyos 1 % Hálátlan, félreérthető, mégis szükséges hetilapunk hasábjain anyagi kérdésekről szólni. Hálátlan, mert senki sem szereti, ha pénztárcáját kívülállók nyitogatják. Félreérthető, mert a kedves olvasó könnyen a „telhetetlen papzsák” megjegyzéssel utasítja vissza a cikk elolvasását. Kérem, ne tegye! Beszélnünk kell erről is, mégpedig három okból. Az egyik az, hogy már az egyik nagy példányszámú napilap is ezzel a címmel tárgyalja a témát: „Kevesen adakoznak az egyháznak”. Valóban, a személyi jövedelemadót fizetőknek alig 20%-a veszi a fáradságot, hogy (már levont) adójának egy százalékát valamelyik egyháznak juttassa. Ennyire közömbös lenne az adófizetők többsége az egyház szolgálata iránt? Nem, ezt nem akarom elhinni. Lehet, hogy túl bonyolult és „titokzatos” a felajánlás módja? Nem téves értelmezésből fakad-e, hogy személyiségi jogvédelem alá helyezzük azt, amihez mindenkinek joga van - megvallani hitét, meggyőződését, és ebből következő magatartását? Nem kellene-e egyszerűbbé tenni a támogatás kifejezésre juttatásának módját? Lehet, hogy búvópatakként még mindig ott él a félelem az emberek szívében: hátha ebből hátrányom lesz? Lehet, hogy egyes munkahelyeken vannak olyan főnökök, akik megjegyzéseikkel ezt sugallják? Lehet, hogy ma is vannak, akiknek emiatt félteniük kell a munkahelyüket vagy a karrierjüket? Őszintén remélem, hogy a kérdések csak elméletiek, és a való életben fel sem vetődnek! A másik indok, amiért együtt kell gondolkodnunk erről a kérdésről, az, hogy míg a római katolikus és a református egyház támogatóinak a száma - ha kismértékben is, 2%-kal - növekedett, addig az evangélikus felajánlók száma - ha szintén csekély mértékben is - csökkent. Pedig az adófizetők 80%-a még mindig nem nyilatkozott, egyetlen felekezetnek sem juttatta a felajánlható hányadot. Tehát van kit megszólítani. Vajon mi okozhatja ezt a negatív tendenciát? Szétszórtságunkban kisebb az összetartás? Alacsonyabb a felelősséghányadosunk, mint más egyház tagjai esetében? Vagy lelkészeink, felügyelőink, iskolaigazgatóink, intézményvezetőink nem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy híveink támogatását elnyerjük? Szerényebben vesszük igénybe a reklámot? Lehet, hogy több tényező együttes hatása eredményezi az alacsonyabb mutatókat. Hadd kérjem a kedves olvasót és minden egyházi felelősséget hordozó testvérünket, szóljanak bátran a kérdésről környezetükben, családjukban, munkahelyükön, ismerőseik körében! Hiszen egy, már befizetett összeg átirányításáról van szó, nem többletadományról. Ez valójában a harmadik ok, amiért nyíltan és félelem nélkül gondolkodhatunk erről a kérdésről. Senkit nem rövidítünk meg egyetlen forinttal sem, amikor támogató bizalmát kérjük. Talán nem sokan tudják, hogy az egyház nem csupán a felajánlott összeget tudja felhasználni elsősorban szociális és oktatási célokra, hanem - és erre érdemes külön felfigyelni - a fel nem ajánlott összeg 0,9%-át is! Ezt az összeget ugyanis a felajánlások arányában osztják szét az egyházak között. Tehát aki ad, ez esetben tényleg kétszer ad. Érdemes arra is utalnunk, hogy az úgynevezett második 1%-ról, amely alapítványok, egyesületek és civil szervezetek részére ajánlható fel, kétszer annyian rendelkeztek, mint az egyházak számára juttatható hányadról, és az összeg is kétszer akkora, mint az egyházaké. Ez arra enged következtetni, hogy az egyház társadalmi szerepvállalása sokak szemében szerényebb értékű, mint például egy - egyébként tiszteletre méltó - hazai horgászegyesület tevékenysége. Nem arról tanúskodik-e ez, hogy közgondolkodásunkban az értékek nincsenek a helyükön? Hiszen aki az egyik 1%-ot adminisztratív úton rendezte, kevés fáradsággal a másik 1% felől is véleményt nyilváníthatott volna. Vagy sokan annak a hamis információnak az áldozataivá váltak, hogy az egyháznak úgyis túl sok anyagi forrás áll a rendelkezésére? Nos, jó tudni, hogy a források jelentős részét az ingatlanokra kell fordítani: a törvény kötelezettségként írja elő a tekintélyes nagyságú ingatlanállomány kezelését, karbantartását! Közös felelősségünket erősíteni szándékozó cikkemet hadd fejezzem be két megjegyzéssel. Hálásak vagyunk Istennek, hogy sok új szolgálati területen végezhetjük munkánkat, és köszönjük az 1% felajánlásának lehetőségét a törvényalkotóknak. Mi magunk pedig ne feledkezzünk meg áldozatkész szívvel adni abból, amit Isten nekünk munkánk gyümölcseként biztosít. Ez volna a harmadik 1% - a tizedből. D. Szebik Imre püspök Nyilatkozat A rendszerváltozás óta az egymást váltó kormányok kivétel nélkül az egyházak megerősödését, társadalmi szolgálatuk ki- teljesedését elősegítő politikát folytattak. Természetesen voltak különbségek, de a tendencia azonos volt. Reményeink szerint hasonló kapcsolat lesz jellemző a most alakult kormány és az egyházak között is. Igen lényeges, hogy a különböző pályázati lehetőségek révén gyülekezeteink és intézményeink számos programja megvalósulhatott. Komoly segítséget jelentett és jelent’ az egyszázalékos felajánlások állami kiegészítése; ezzel kapcsolatban egyházunk azt az elképzelést Budapest, 2004. október támogatta, hogy annak szétosztása a felajánlások arányában történjék. Természetesen adódtak és adódnak véleménykülönbségek. Ezek rendezése a közvetlen tárgyalásokon túl a jogállami normák alapján lehetséges. Jó érzés, hogy több vitás esetben az Alkotmány- bíróság az egyházi álláspontnak megfelelően döntött. Minden hívőnek személyes szabadsága, hogy - a szélsőségektől eltekintve - milyen politikai gondolkodással azonosul, az egyház azonban nem tartozhat pártok holdudvarába, közéleti szerepvállalása jól elhatárolható a pártpolitikától. Magyarországi Evangélikus Egyház Szebik Imre Frenkl Róbert elnök-püspök országos felügyelő
