Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-10-03 / 40. szám
2. oldal - 2004. OKTÓBER 3. Evangélikus Élet v rr r ELŐ VIZ Elcserélt lelet Az nem lehet, hogy nekem van ilyen súlyos, halálos betegségem. Biztos, hogy valaki összecserélte a leletemet... - fogalmazódik meg az emberben a gondolat, amikor értesül róla, hogy az orvosi vizsgálat végzetes kórt mutatott ki. Hasonló gondolataink támadhatnak, ha azt olvassuk a Jelenések könyvében (3,1): „az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy. ” Ez ellen azonnal tiltakozunk. Ez rám nem áll. Én élek. Mozgok. Tele vagyok munkával, van sok feladatom, tervem - vagy éppen gazdag vagyok, van drága autóm, modern a lakásom, van szép családom, sok jó barátom... A Bibliából tudjuk, hogy a bűneset óta minden ember „halott”. Mit jelent ez? Olyan, mint a troli lehúzott áramszedővel vagy egy szép, hosszú vonat, amelyről lekapcsolták a mozdonyt. Nincs hajtóerő. Nincs élet. Nincs mozgás. Mi a „halál”? Nem más, mint az Istennel, vagyis a forrással való kapcsolat megszűnése. Az első zsoltár beszél egy fáról, amely él és gyümölcsözik. Miért? Csak azért, mert a folyó mellé van ültetve. Onnan veszi az éltető erőt, táplálékot. Tehát nem magától gyümölcsözik. - A mi testi életünk is prédikál: szervezetünknek rendszeresen, néhány óránként vízre van szüksége. Pár percnél többet nem bírunk ki levegő nélkül. És néhány napnál többet nem bírunk ki evés nélkül. Tehát nincs életem önmagámban. Mindig újra kell enni, inni. Isten kegyelme, hogy ott a levegő, amely nélkül azonnal megfulladnánk. A kozmikus utazások során látjuk, milyen bonyolult ott lélegezni, ahol nincs levegő. Más égitestek világa vonzó, szép és érdekes, de oda védtelenül kilépni a halált jelentené. Testi életünk kötöttségei és korlátái mutatják, hogy Istenre szoruló emberek vagyunk. Isten kegyelme a következő szívdobbanás. De az ige szerint ő felhozza napját jókra és gonoszokra... Pál apostol szerint Isten jósága megtérésre akar minket indítani (Róm 2,4). „Keressétek az Urat és éltek!” - ez a célja rövid életünknek a Biblia szerint. Más szóval: térjünk vissza Istenhez. Az élet kezdete az „ébredés”. Kezdem igazán megismerni magamat. Rádöbbenek, hogy eddig álomvilágban éltem Isten nélkül, bűnbánat nélkül, ima nélkül... Rádöbbenek, hogy nincs elcserélve a leletem! Rám vonatkozik az ige: az a neved, hogy élsz, de halott vagy. Rádöbbenek, hogy a lelkem Isten után vágyakozik. Nem éri be pótlékokkal, nem lehet becsapni. Amit testi, anyagi dolgokban megszerzek, olyan, mint a samáriai kút vize. „Aki ebből a kútból iszik, újra megszomjazik”, kielégítetlen marad. (Jn 4,13) De Jézus azt mondja: „Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne. " (Jn 4,14) Gáncs Aladár „Szeressétek Isten teremtésének egészét! A teljes földgolyót éppúgy, mint a legapróbb homokszemet. Minden kis levélkét szeressetek, és minden egyes napsugarat! Szeressetek minden dolgot ezen a világon! Ha így cselekedtek, általuk Isten titkai nyilvánulnak meg előttetek." Fjodor M. Dosztojevszkij Egyházunk I honlapja: www.lutheran.hu SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 17. VASÁRNAP Egység - csak az utolsó napokban? Ézs 2,1-5 Szentháromság ünnepe után a 17. vasárnap már a reformáció korában is az egyház egységéért való imádság vasárnapja volt. Eredetileg a Kelet és Nyugat között 1054 óta fennálló szakadás áthidalásának szándékával vezették be. Amikor - mintegy két évszázaddal korábban - Róma abban reménykedett, hogy az oszmán birodalom szorításába került Konstantinápoly (a katonai segítség reményében) hajlani fog engedményekre, tárgyalást kezdeményezett az egység helyreállítására. A tanácskozás idejére eső vasárnapot a pápa az egység vasárnapjává nyilvánította. Ez a sikertelenül végződött tárgyalás ellenére így maradt, és a reformáció korára hagyománnyá vált. Érthető, hogy a lutheri reformációt követő egyház ezen a vasárnapon elsősorban a reformáció nyomán létrejött újabb szakadás megszűnéséért könyörgött. Ezt Róma nem viszonozta, hiszen csak a keleti, ortodox egyházat tekintette partnernek, amellyel helyreállítható az egység. A reformáció egyházait - mint eretnek mozgalmakat - felszámolni törekedett, és semmiképpen sem tekintette őket egyháznak. A reformáció egyházaival való egység keresése intézményesen csak a II. vatikáni zsinat óta jellemzi a katolikus egyházat. A partnerség elismerésével persze továbbra is baj van: gondoljunk csak a Dominus lesus kezdetű pápai megnyilatkozásra! Bár januárban van az egyház egységéért való egyetemes imahét, egyházunkban a reformáció korabeli liturgikus naptár alapján ma is az egységért imádkozunk. Érdemes hát szembenézni a kérdéssel: nem csupán hagyományőrzésből és az ebből fakadó hivatali kötelezettség okán tesszük ezt? Kívánjuk-e valóban az egységet római katolikus testvéreinkkel vagy bármely más testvéregyházzal? A liturgiareform tervezetével kapcsolatban kialakult viták számomra ezt kétségessé teszik. De ne feledjük: valahányszor olyasmit kérünk imádságban, amit valójában nem is akarunk, hiába vesszük Isten nevét! A második parancsolat elleni bűn ez, más szóval istenkáromlás! Ne feledjük azt, amire Luther a Kátéban is felhívja figyelmünket: ez az a bűn, amelyet Isten - ő maga mondja! - bizonyosan nem hagy büntetlenül. És azt se feledjük, hogy Jézus a Szentlélek káromlását mondta olyan bűnnek, amelyre sem ebben a világban, sem az eljövendőben nincs bocsánat! Amikor pedig imádkozunk, minden esetben a Szentlélek támogatására is számíthatunk, miként Pál apostol tanítja (Róm 8,26). Ne gondoljuk, hogy Ézsaiás a mai alapigében kibúvót kínál, mivel azt jövendöli, hogy az egység csak „az utolsó napokban ” valósul meg. Ézsaiás itt nem az egyház egységéről, nem Isten népének egységéről, hanem az egész emberiségnek az egy Isten hitében való egységéről beszél. Ennek és a fegyvermentes világbéke korszakának a megvalósulását várja az utolsó időkben. Mindezt egy isteni ítélet eredményeként reméli - de azt semmi sem bizonyítja, hogy ez a világ végét jelentő végső ítélet lenne. A végső ítélet után a próféta időszámítása szerint sem „az utolsó napok” fognak következni, hanem új ég és új föld teremtése: „Mert én új eget és új földet teremtek, a régire nem is emlékeznek, senkinek sem jut az eszébe. " (Ézs 65,17) És ha mégis megengedjük, hogy a próféta utolsó időkre szóló jövendölése az egyház egységére is vonatkozik, akkor tudunk-e bizonyossággal nemleges választ adni arra a kérdésre, hogy az „utolsó idő” nem most jön-e el, nem napjainkban várható-e az erről szóló prófécia beteljesedése? Merhetünk-e ma úgy imádkozni az egyház egységéért, hogy kérésünk teljesülését a távoli jövőre várjuk, olyan kései korra, amikor a más fe- lekezetűekkel való közös éneklés és imádság és az ennek megfelelő új liturgia bennünket már nem fog idegesíteni? Számunkra azonban nem is Ézsaiás jövendölése, hanem Jézus főpapi imádsága adja a teljes bizonyosságot: Jézus az övéi látható egységét itt és most akarja! Mert Jézus a kínszenvedésre és a haláltusára készülve - mintegy végakaratát is kifejezve - azért könyörög Atyjához, hogy övéi „tökéletesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem..." (Jn 17,23). A világnak pedig nem az ítéletet és az új teremtést követően kell felismernie, hogy Jézust az Atya küldte, hanem itt és most!. Ma, amíg nem késő! Mert a látható és valóságos egység, a teljes egység, a kézzelfogható, az úrvacsorái közösségben is félreérthetetlenül kifejeződő egység hiánya itt és most akadályozza, hogy a világ felismerje Jézusban az Atya küldöttét. Maradhat-e büntetés nélkül az olyan egyház, amely Jézusnak a világgal szembeni küldetését gáncsolja? Térdre hát! Ne csak az egységért való imádság hagyományát őrizzük Szent- háromság ünnepe után a 17. vasárnapon, hanem szívből jöjjön a kiáltás: Uram, szüntesd meg a botrányt! Tedd újra eggyé, amit emberek bűne szétszakított! Ne engedd, hogy meghason- lott egyházad elbotlás köve legyen a világban. Add, hogy minden nép és minden ember időben felismerje: Jézus Krisztus az egyetlen Üdvözítő, akit az egész világ megmentésére küldött az Atya. Véghelyi Antal Oratio oecumenica Urunk, Istenünk! Hálát adunk neked templomodban, az „Úr házának hegyén” az igéért, melynek sugarába vasárnapról vasárnapra bevonsz minket, és amelynek fényében járhatunk életünk minden napján. Hálát adunk neked, hogy igéd megvilágít mindent, és fénye által már mi is különbséget tudunk tenni lényeges és lényegtelen között, megérthetjük a világ és a történelem eredetét, rendjét, jövőjét. Hálát adunk neked, hogy igéd ítéletet mond a hitetlenség, a bálványimádás, a békétlenség, a háborúskodás fölött. Hálát adunk neked, hogy igéd ígéret is: egy napon a te békességed teljessége tölti majd be a földet. Ezért kérünk ma téged: add szüntelen igédet egyházadnak, hogy hangozzék akaratod, és hirdettessék evangéliumod! Add igédet a lelkészek szívébe és szájába, hogy csak azt hirdessék, amit te is akarsz, hogy szóljanak! Add igédet a szülők szívébe, hogy hitben járó példaképei legyenek gyermekeiknek! Add igédet a gyermekek szívébe, hogy örömmel tanulják a bibliai történeteket, és szívesen vegyenek részt gyülekezetük gyermekalkalmain! Add igédet minden egyháztag szívébe, hogy gyülekezetük sorsáért felelősséggel tartozva, bátran vállaljanak szolgálatot! Add igédet a szenvedők, a betegek, a fájdalmakat hordozók szívébe, hogy vigaszt kapjanak belőle, és erősödjenek általa hitben, az örök élet reménységében! Add igédet népünknek, hogy gyarapodjon azok száma, akik úgy tekintenek feladatukra ebben az országban, mint tőled kapott megbízatásra; akik tudják, hogy te számon is kéred, amit ránk bíztál! Add igédet minden népnek, hogy ne a békétlenség, ne az igazságtalanság, ne a háború kapcsolja egybe őket, hanem a közös hit a teremtő és gondviselő Atyában, a megváltó Fiúban és a megszentelő Szentlélekben! Add igédet minden napon a világ végezetéig, hogy fényében éljen egyházad, népünk, az egész teremtett világ! Urunk, Istenünk, szent Fiadért kérünk, hallgasd meg könyörgésünket! Ámen. :••• SHROK .....— * NÉZZÜNK KÖRÜL AZ EGYHÁZBAN 16. V» 3 jg 5 £ 3 3 Az örömhíresek Sorozatunkban a „nagy” egyházak után a kisebb felekezetek következtek. Ki-ki bemutatta saját történetét és liturgikus tradícióját. Mielőtt azonban a sorozat végéhez közeledve az összegzésre kerülne sor, még néhány további közösséget is szemügyre veszünk. Kiküldött munkatársunk az alábbiakban egy olyan felekezet istentiszteleti életébe enged bepillantást, melynek példája fontos lehet számunkra. (H. K.) Az egyházak palettáján fontos, érdekes színfolt az úgynevezett örömhíreseké. Nem nagy közösség, de fontosnak érzik a hivatásukat és küldetésüket. Talán többen is vannak, mint sokan közülük gondolják, de lehet, hogy jóval kevesebben, mint ahányan a statisztikákban szerepelnek. Érdekes közösség. Feszültségek és ellentmondások itt is vannak, mint minden egyházban; a tanított és megélt hit, a hivatalos álláspont és a gyakorlat ebben az egyházban sem mindig fedi egymást, de nagyon törekednek arra, hogy mindezek közeledjenek egymáshoz. Sőt szeretnék, ha az alább pontokba szedett jellemzők nem csupán vágyaikat, hanem a valóságot fejeznék ki. 1. Az örömhíresek szeretik az egyházukat, mert az az otthonuk, életük színtere, menedéke és fészekmeleget kínáló közössége. 2. Az örömhíresek szeretik a templomukat, hiszen őseik vagy saját maguk építették, hogy legyen hol találkozniuk Istennel és egymással. Ezért szépítik, gondozzák, áldozatot hoznak érte, egyszóval mindent megtesznek azért, hogy tiszta, jó levegőjű, rendezett, világos hely várja a belépőket. Olyan hely, ahol semmi nem zavarja, hogy Isten és gyermekei együtt lehessenek. 3. Az örömhíresek szívesen vesznek részt közösségük istentiszteletén, hiszen vasárnap délelőttönként oázishoz érkezhetnek, ahol az egész heti „pusztai vándorlás” után feltöltődhetnek, hallhatják Isten szavát, Jézus asztala köré telepedhetnek, élvezhetik a lelki táplálékot és az élet kenyerét. Ezért nem hagynának ki egyetlen lehetőséget sem, sőt igyekeznek áron is megvenni az alkalmat. 4. Az örömhíresek számára nagyon fontos, hogy bármiféle emberi találmány, bölcsesség és ötlet csak az evangélium' megszólalása után következzen. Tulajdonképpen nem is szeretnének másról tudni, csak Krisztusról, róla is mint megfeszítettről. Számukra csak az az igazi istentisztelet, csak az a helyes liturgia, amelynek középpontjában Krisztus áll. 5. Az örömhíresek nem csupán meghallgatni jönnek a lelkészt, hanem közösen ünnepelnek istentiszteletről istentiszteletre. Ezért nem a kritikus kívülállók stílusában értékelik ezt vagy azt az alkalmat, hanem azon fáradoznak, hogyan lehetne még jobb az együttlét. 6. Az örömhíresek nem méricskélik, hogy mi katolikus, mi református, mi szabadegyházas vagy más hatás az istentiszteletükön. Megvan a saját hangjuk, tradíciójuk és gyakorlatuk, és örülnek annak, ha az ökumené közösségének más tagjaihoz közeledhetnek, és együtt dicsérhetik velük az Istent. Liturgiájukban jól megférnek egymás mellett az ősi istentiszteleti elemek és a mai mondatok. Akár szívesen át is vesznek más egyházaktól kipróbált ötleteket, jó gyakorlatokat - ha megmérték és megvizsgálták őket az örömhír mérlegén. 7. Az örömhíresek szeretik, ha az istentisztelet szent rendjében egyensúlyba kerül a kötött formák és szövegek sora a szabad imádságokkal és a természetes megnyilvánulásokkal. 8. Az örömhíresek nagyon szeretnek énekelni. Hihetetlenül gazdag énekkincs áll a rendelkezésükre a régmúltból - persze ez nem azt jelenti, hogy az énekeik régiesek is -, ugyanakkor befogadnak mindent, ami igényes, és illik Isten dicséretéhez. 9. Az örömhíresek tényleg örülnek az istentiszteleten. Tudnak mosolyogni, netán nevetni is, mert az Isten sze- retetéről szóló jó hír mindent „felülír”, így felszabadultan látják az isten- tiszteletről továbbvezető utat. Ugyan ők is küszködnek gondokkal, néha szomorúan is érkeznek templomukba, de a hír: Jézus él, az év bármely szakaszában örömhír számukra. Örömöt hozó hír. Amikor azt a feladatot kaptam, hogy írjak róluk, még nem hittem, hogy ennyire nagy hatással lesznek rám. Próbáltam objektív maradni, ennek ellenére megszerettem őket. Tanulni is fogok tőlük. Maradok persze a saját közösségemben, de ami jó, azt átveszem tőlük, és igyekszem megvalósítani nálunk. Be kell vallanom: nagyon megfogtak az örömhíresek. (Van, ahol más szóval - nevük görög megfelelőjével - jelölik őket.) Kovács József Az EvÉlet on-line platformján a lapunkban megjelent valamennyi íráshoz hozzászólhat!
