Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-09-19 / 38. szám

10. oldal - 2004. SZEPTEMBER 19. Evangélikus Élet Táborszky László Táborszky László lelkész a Nógrád megyei Vanyarcon született 1927. szeptember 10-én Táborszky András és Mlinárcsek Mária hívő szülők gyerme­keként. Az elemi iskolát Vanyarcon, a középiskolát Budapesten, a hittudomá­nyi egyetemet Sopronban végezte. Szabó József püspök avatta lelkésszé Vanyarcon 1949. október 2-án. Pro­fesszorai tudományos pályára szánták őt: az egyetemre hívták. Ugyanakkor egyéves ösztöndíjat kapott a prágai egyetemtől. Püspöke kérésére egy év halasztást kért, mert abban az évben ő volt az egyetlen felavatott lelkész, és nagy szükség volt a szolgálatára. Visz- szamondta az ösztöndíjat, és elfogadta a Tatabányára szóló segédlelkészi ki­küldést. Néhány hónap múlva önálló hitoktatói kinevezést kapott, a lelkész­vizsga letétele után pedig a gyülekezet megválasztotta parókus lelkészének. 1952 májusában Sopronban házassá­got kötött Mór Margittal. Tatabányán négy évet szolgált. A gyülekezetben nagy lelkesedéssel végezte munkáját, különösen az ifjúság körében. Ennek „jutalmaként” munkaszolgálatra hív­ták be Kecskemétre. Életében többször nézett szembe a halállal. Tatabányai szolgálata alatt történt meg, hogy belecsúszott egy nyitott kútba. Imádkozva készült a ha­lálra, de Isten megóvta ettől, kimentet­ték. Máskor motorozás közben télen, a jeges úton kicsúszott alóla a motor, és ő néhány méterrel egy teherautó kere­kei előtt állt meg. Mindig készen állt az eltávozásra; betegségében is meg­békélve várta, hogy Ura hazahívja. Négyévi tatabányai szolgálat után a száki gyülekezet hívta meg lelké­szének. Itt is lendületesen folytatta munkáját, hűségesen gondozta a vér- teskethelyi fíliát és a császári, vala­mint a bakonysárkányi szórványt is. Sok gyermeket gyűjtött össze hitok­tatásra és konfirmációra, közülük többen halála napjáig tartották vele a kapcsolatot. Többször végzett igehir­detéseket konferenciákon és evangé- lizációkon is. 1959-ben püspöke kérésére elvál­lalta a nehéz szolgálatot a szétzilált kondorosi gyülekezetben. Hosszú, küzdelmes munkával sikerült újra összekovácsolnia a közösséget, fel­újítania az épületeket. Itt is kiemelt feladat volt számára az ifjúsággal va­ló törődés: egy-egy évben előfordult, hogy nyolcvan-száz konfirmandust is tanított. Közben folytatta a teológia művelését is. Többször jelentek meg (1927-2004) írásai, igehirdetési feldolgozásai lap­jainkban. 1970-ben ösztöndíjasként fél évet töltött Eisenachban. Tizenhárom évi kondorosi szolgá­lat után a békéscsabai gyülekezet hív­ta meg lelkészének. Itt is rendszere­sen végzett istentiszteletet, temetést és más szolgálatokat szlovák nyelven is. Húsz éven át az egyházmegye es­perese, hat évig pedig püspökhelyet­tes is volt. Részt vett a közéletben is, a közegyházban vállalta a rábízott feladatokat. Munkáját mindenütt elis­merték. Óriási feladatot végzett, amikor a földrengéskárt szenvedett Nagytemp­lomot kellett helyreállítani. A kilenc­venes évek elején Telekgerendáson építtetett templomot és gyülekezeti házat. Régi vágya vált valóra, amikor hosszú és nehéz küzdelem után a bé­késcsabai evangélikus gimnázium új­ra egyházi tulajdonba és szolgálatba került. Családját nagyon szerette. Feleségé­vel ötvenkét évig élt boldog házasság­ban; együtt munkálkodtak a gyüleke­zeti szolgálatban is. Két gyermeket ne­veltek és indítottak útnak; gyermekeik öt unokával örvendeztették meg őket. A nagy család - Táborszky László négy testvére és azok családja - rend­szeresen összegyűlt. Nyugdíjba vonulása - 2000. decem­ber 31.- után Budaörsre költözött. Né­hány nappal halála előtt feleségével együtt úrvacsorát vett. Augusztus 28- án éjjel csendesen elaludt, jnennyei Atyja hazahívta. Szeptember 10-én a budapesti Deák téri templomban nagy sokaság búcsú­zott tőle. A vigasztalás és feltámadás igéjét D. dr. Harmati Béla nyugalma­zott püspök Jn 12,26 alapján szólaltat­ta meg. A püspök abban foglalta össze Táborszky László szolgálatát, hogy nem törekedett többre, mint arra, hogy a Főpásztor pásztora legyen a gyüleke­zetekben. A megjelentek nagy száma is tanúsítja, hogy pásztor volt, sokta- lentumos szolga, aki reménységünk szerint várhatja a hívást: menj be Urad örömébe. Ravatalánál közel negyven lelkész­társa mondott áldást igével. A szülő­falu, Vanyarc, valamint a négy gyüle­kezet nevében is lelkésztársak mond­tak búcsúszavakat, és kérték Isten vi­gasztalását a gyászoló családnak. Hamvait Budaörsön helyeztük nyu­galomra, ott várja Ura hívását, a fel­támadást. Tóth-Szöllős Mihály Kelemen Erzsébet diakonissza testvérünk halálára Kelemen Erzsébet diakonissza testvé­rünk augusztus 11-én, rövid szenve­dés után, 93 éves korában csendesen elaludt. Május elején egy konferenci­án Németországban járva még meglá­togathattuk őt az augsburgi anyaház­ban, ahol élete utolsó éveit töltötte, és élénk beszélgetést folytathattunk múltról, jövőről. Erzsébet testvért D. Raffay Sándor püspök szentelte diakonisszává 1945. augusztus 5-én. Sokáig a Fébé Damja­nich utcai könyvesboltjában szolgált. A Fébé feloszlatása után a szétszóra- tás hullámai Észak-, illetve Nyugat- Európa országaiba sodorták, de ott sem maradt szolgálat nélkül. Részt vett az Útitárs és a Vetés és Aratás cí­mű magyar nyelvű folyóiratok szer­kesztésében. Fáradhatatlan lelkese­déssel vezette a Monte Carlo Rádió evangéliumi adásának levelezési rova­tát. S mindeközben arra is maradt ere­je, hogy a Németországban élő ma­gyar családokban - köztük természe­tesen lelkészcsaládokban is - besegít­sen a háztartási munkában, vagy vi­gyázzon a gyermekekre. Szolgálatát mindenkor csendben, hűségesen, elismerést nem várva vé­gezte. Élete példamutató keresztény élet volt. A temetési szertartást augusztus 18-án Augsburgban végezte a helyi kórházlelkész. A ravatalnál Gémes István hirdette Isten vigasztaló igéjét, majd Taschner Erzsébet, a Fébé fő­nökasszonya magyar nyelven emlé­kezett meg „Erzsiké” testvérről. A sírnál Zászkaliczky Pál és Veperdi Zoltán János evangéliumából való igével - ,ßn vagyok a feltámadás és az élet. aki hisz énbennem. ha meghal is él; és aki él. és hisz énbennem. az nem hal meg soha" (Jn 11,25—26) — és áldással búcsúzott a Fébé családja nevében. Veperdi Zoltán ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 2004. szeptember 19. I. , Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; du. 6. dr. Széchey Béla; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. (úrv.) Veperdi Zoltán; II., Modori u. 6. de. 3/4 II. Vati Zsuzsanna; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Donáth László; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; de. 11. (úrv.) Smidéliusz Gábor; du. 6. (ifjúsági) id. Pintér Károly; VII., Városligeti fasor 17. de. II. (úrv.) Kézdy Péter; Vili., Üllői út 24. de. fel II. (úrv.) Kertész Géza; Vili., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák) Szpisák Attila; Vili., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. (úrv.) Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Sakari Iso-Herttua; Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Joób Máté; de. 11. (úrv.) Joób Máté; du. 6. Blázy Árpád; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Schulek Mátyás; Magyar tudósok krt. 3. (Egyetemi Lelkészség) du. 6. (úrv.) Rozs-Nagy Szilvia; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Balicza Iván; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Madocsai Miklós; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Tóth-Szöllős Mihály; XIII., Frangepán u. 41. de. fél 9. Tóth-Szöllős Mihály; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamás; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Régi Fóti út 75. (nagytemplom) de. 10. (úrv.) Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány 1. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Kosa László; du. 4. (oltárképavatás) D. dr. Harmati Béla; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (családi) Eszlényi Ákos; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Wiszkidenszky András; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. Wiszkidenszky András; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. (úrv.) Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 15. VASÁRNAP a liturgikus szín: zöld. A vasár­nap lekciója: Mt 6,24-34; az igehirdetés alapigéje: Ám 6,1-7. ÉNEKEK: 372, 331. Összeállította: Boda Zsuzsa „Semmi felől ne aggódjatok...” A Keresztény Orvosok Magyarországi Társaságának konferenciája és közgyűlése Istentől megáldott testvéri, baráti lég­körben került sor Ajkán a Keresztény Orvosok Magyarországi Társaságá­nak VIII. országos konferenciájára, il­letve XIII. közgyűlésére augusztus 27-29. között, mintegy százötven részt­vevővel. A konferencia fő témája az úgynevezett „kiégési szindróma” volt. A megnyitó istentiszteletet az Ajkai Református Egyházközség templomá­ban tartották; az alkalmon a gyülekezet lelkipásztora, Sándor József hirdette Is­ten igéjét, közreműködött az ajkai refor­mátus pedagógus énekkar. A konferenciát az első napon Kuti Csaba, a Veszprém megyei Közgyűlés elnöke, a Dunántúli Református Egy­házkerület főgondnoka köszöntötte. A nyitó előadást dr. Buksa Ildikó zalaeger­szegi főorvos tartotta „Kiégés: a test és lélek sóhaja és a szellem válasza” cím­mel. A kiégési szindróma krónikus meg­terhelések, stresszek nyomán fellépő testi és lelki kimerülés, amely a remény­telenség, céltalanság érzésével jár. A fo­lyamatnak több szakasza is van. A ki­égés egyetlen ellenszere a Krisztusban való égés. Ezután Győri János Sámuel evangéli­kus lelkész „Milyen tűz ég a családi tűz­helyekben?” című, vetítéssel egybekö­tött, igen érdekes előadása következett. Az első nap estéjén zajlott a Keresz­tény Orvosok Magyarországi Társasá­gának (KOMT) közgyűlése is. A szer­vezet 1989-ben alakult meg, elnöke dr. Drenyovszky Irén főorvos. A KOMT keretében működik a Megnyugvás Hos­pice Alapítvány, valamint a Keresztyé­nek az Egészségügyben Lelkigondozói és Diakóniai Műhely; ez utóbbi szerve­zetek beszámolói is elhangzottak a köz­gyűlésen. A második napon Győri Gábor áhíta­ta után további köszöntések is elhang­zottak, illetve dr. Drenyovszky Irén el­nök hivatalosan is megnyitotta a KOMT-konferenciát. Ezután dr. Bodnár Ákos nyugalmazott főorvos, a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsi­natának világi elnöke hangsúlyozta, hogy a kiégés ma az egészségügyben is jelentkezik, talán fokozottabban is, mint máshol, ezért kell nekik különösen is az Úr Jézus Krisztus kegyelmében biza­kodva kell végezniük szolgálatukat. A konferencián egyaránt képviseltette magát a római katolikus, a református és az evangélikus egyház. Ezt tükrözték az előadások és a szolgálatok is. Dr. Né­meth Dávid professzor, a Károli Gáspár Református Egyetem rektorhelyettese a kiégés spirituális vonatkozásairól tartott előadást. A keresztény ember egyik fő jellemvonása a szeretet kell, hogy le­gyen, amelyet Jézus Krisztus mutatott meg számunkra - hangsúlyozta. Sajnos azonban egyre kevésbé gyakoroljuk hi­tünket - ez pedig már elvezethet a ki­égéshez. Meg kell tanulnunk Istent di­csőíteni fogyatékosságunk, erőtlensé­günk ellenére is! Kölcsönös segítőkész­ségre van szükség. Nem jó, ha emberi­leg túl magas követelményeket állítunk magunk elé, mert ezeket nem fogjuk tudni teljesíteni. A keresztény ember Is­tentől kapja erejét, szolgálatát, bizony­ságtevését - nekünk pedig Istennek kell munkánkat, javainkat, szolgálatainkat felajánlani - emelte ki a professzor. Dr. Kassai Farkas Ákos pszichiáter főorvos a „Két végén égetett gyertya” című előadásában több szempontból is elemezte a kiégési szindrómát. Számos szemléltető ábrát is bemutatott. El­mondta, hogy a tünetegyüttes testi és lelki elfásulásként jelentkezik, amely­nek oka a sok stressz, a motiváció hiá­nya a munkában, a megromlott munka­helyi kapcsolatok, az énkép helytelen értelmezése, az önértékelés hiánya vagy a helytelen önértékelés lehet. Ha a ki­égés egy lelkesedési periódus után ke­letkezett, jelentkezhet a stagnálás, a frusztráció, az apátia és a kiábrándult­ság. A főorvos ismertette annak a kér­dőíves felmérésnek a tanulságait is, amelyet orvosok között végeztek el. Az eredmények szerint a kiégésben szere­pet játszik az egyedüllét, a hit hiánya, az Istentől való elszakadás, illetve az, hogy az orvosokat sem készítették fel kellőképpen a pszichés terhelés elvise­lésére, holott erre igen nagy szükség lenne. Az orvosok negyedrésze úgy nyi­latkozott, ha újrakezdhetné, nem lenne újra orvos. Tehát a kiégés a gyógyítás­ban is jelentkezik! A megoldás: problé­maelemzés, az értelmi és érzelmi ele­mek összhangjának kialakítása, támo­gatás - de mindennek az alapja az Isten­ben való hit! Rendkívül nagy érdeklődés kísérte dr. Olofsson Piacid 88 éves bencés szerze­tes előadását a túlélés négy alapszabá­lyáról. (Olofsson Piacid csaknem egy évtizedig volt a Szovjetunióban a gulá- gon, de papi hivatását sokáig még haza­térte után sem gyakorolhatta. A közel­múltban mutatta be vasmiséjét a Szent /wre-templomban.) A négy alapszabály a következő: a szenvedést soha nem sza­bad dramatizálni, nem szabad panasz­kodni; észre kell venni az élet apró örö­meit, továbbá meg kell próbálni megmu­tatni, hogy mi is vagyunk olyan értékes emberek, mint ellenfeleink. Az tudja igazán kiállni a próbákat, akinek van ki­be kapaszkodnia: Jézus Krisztusba! A második napon zajlott kerekasztal- megbeszélésen részt vett dr. Makó János főorvos, dr. Böszörményi Dalma pszichi­áter, hospice-szakértő, dr. Margittay Er­zsébet háziorvos, dr. Pollner Kálmán fő­orvos, dr. Sülé Ferenc pszichiáter főor­vos - a valláspatológia mint önálló disz­ciplína megalapítója hazánkban —, dr. Szilva Anna a Református Iszákosmentő Misszió részéről és dr. Vörös Gabriella bőrgyógyász Szatmárnémetiből. A mint­egy kétórás beszélgetést dr. Böszörményi Dalma főorvos bizonyságtételével tud­juk a legjobban szemléltetni. A kiégés el­lenszere a Jézusban való „égés” - aho­gyan Kálvin János is mondta: szívemet égő áldozatul ajánlom fel! Szólt arról, hogy tudnunk kell: mire, milyen szolgá­latra küld ki az Úr minket, van-e testi-lel­ki erőnk, hitünk ezt elvállalni, megtörté­nik-e a lelki bemosakodás. A főorvos vá­zolta, illetve érzékeltette, hogy mit is je­lent a hospice szolgálat, a betegek, hal­doklók között végzett munka, mit jelent a hospicecsoportos munka, ahol a hal­doklóval együtt kicsit az őt kísérők is meghalnak. Hit és kegyelem nélkül - Jé­zus nélkül - mindez könnyen vezethet kiégéshez. Bizonyságtételét az egyik ott lévő hospiceönkéntes, Sántháné Geguss Sára hitvallásos szavai egészítették ki. Úgy véljük, ez a bizonyságtevő szemlé­let hatotta át nemcsak a kerekasztal résztvevőit, hanem a konferencia egész hallgatóságát; soraikból szintén több hozzászólás érkezett. A konferencia résztvevői Devecser- ben megtekintették a budapesti Jákim Stúdió előadását, valamint Wagner Má­ria bibliai fotókiállítását, majd részt vet­tek a dr. Márfi Gyula veszprémi érsek által celebrált szentmisén. A konferencia a harmadik napon dr. Horváth Anna vezetésével morzsasze­déssel, majd az evangélikus templom­ban istentisztelettel - amelyen Vajda István lelkész szolgált - fejeződött be. Az áldott szellemiségű konferencia ha­zánk egyik gyöngyszemére, a Somló hegyre tett kirándulással zárult. Hor­dozzuk imáinkban a KOMT és a Meg­nyugvás Hospice Alapítvány munkáját, szolgálatát! Kolosváry Bálint

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents