Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-09-19 / 38. szám

2004. SZEPTEMBER 19. - 9. oldal r Evangélikus Elet VÁRNI - ELVÁRNI Igekötő - igei megvilágításban „Nem várhatom el tőle, hogy hálás le­gyen, amiért annyi jót tettem vele?” - tette fel valaki a költői kérdést a minap. De, elvárhatom. Csak nem leszek tőle boldogabb. Mint semmi olyantól, amit elvárok valakitől. Az elvárásban mindig ott van kimon­datlanul is, hogy én ezt és ezt tettem va­lakivel. Erről pedig Istennek summá- zottan ez a véleménye: „Aki magát fel­magasztalja, megaláztatik... ", vagyis amint engedem, hogy az elvárás helyet kapjon a szívemben, miközben azért imádkozom, hogy „legyen meg a Te akaratod", fel lehetek rá készülve, hogy egészen mást fogok kapni, mint amit elvárok. Miért? A válasz magától értetődő: mert magamnak vindikálom a dicsőséget, és ez semmiképp sem lehet Isten akarata. Lehet, hogy ezt nem így élem meg, és azt mondom, hogy nem magamnak - de hát az ember sokszor becsapja önmagát. Mi sok fogalmat homályosan értelme­zünk. Jobban mondva bele sem gondo­lunk többnyire, hogy mi mit jelent. El kell hát dönteni: akarom-e valóban az ő akaratát cselekedni? Ha komolyan ezt akarom, akkor Jézus minden helyzetben vezetőm lesz, tanácsol, utat mutat. Meg­lehet, életem gubancai is akkor keletkez­nek, amikor nem vagyok kíváncsi Isten akaratára, és megyek a magam feje után, saját elveimtől, esetleg indulataimtól ve­zérelve vagy emberi véleménytől befo­lyásolva. Amikor aztán már túl nagy a gubanc, sem a magam feje, sem mások véleménye nem tud eligazítani. Persze, hogy ezt csak leírni könnyű. Nincs az az ember, aki képes lenne min­den élethelyzetben Isten akaratát für­készve cselekedni. Ez a gondolatsor csak arra jó, hogy Isten fénykörébe ke­rülve valamit felismerjünk, és ne ragasz­kodjunk mindenáron olyasmihez, ami a kapott világosságban nem egyeztethető össze az Úr tetszésével. Akkor hát vegyem magától értetődő­nek, hogy az a másik, akiért én megte­szek mindent, a legkevesebbet sem haj­landó megtenni? Ez lenne Isten akarata? Nem, ez csak az én sértett háborgásom. A másik most ne legyen a képben. Csak egyedül én, amint Isten előtt állok. Ha majd megbékélten tovább tudok lépni, akkor folytatódhat a gondolatsor. De előbb újra tisztáznom kell saját magam előtt, hogy kitől is kaptam - hitem sze­rint - azt a feladatot, amelyért hálát vá­rok el. Megkérdezhetem Jézust: ő elvárt- e valamit valakitől? Talán a főpapoktól elvárta volna, hogy ne olyanok legye­nek, mint a meszelt sírok, és hogy Istent ne takarják el az emberek szeme elől - elvárásaikkal. De senki mástól nem várt el semmit. Igaz ugyan, hogy fájt neki, amikor a tíz megtisztult leprás közül csak egy ment vissza hozzá. Ezek sze­rint várta volna, hogy a többi se legyen feledékeny. Ez azonban nem ugyanaz, mint az elvárás. A várásban nyoma sincs önma­gunk felmagasztalásának. A várás a szív vágyakozása az után, hogy az a másik felismerje: „Jót tettek velem!” És ez a felismerés arra késztesse, hogy ő is to­vábbadja a jót. Ha aztán nem következik be az, amire várunk, mi is fájdalmat érezhetünk. De ez nem sértett sebzett- ség, hanem a szeretet velejárója. Mindezt úgy is fel lehet fogni, mint „szavakon való lovagolást”. Itt azonban nem a szavakon van a hangsúly, hanem az érzéseken. Mert az elvárás egyrészt azt az érzést fejezi ki, hogy sokra tartom azt,.amit tettem - vagyis hiányzik belő­le az Isten előtti alázat: hogy mindezt az irántad való szeretetből kellett meg­tennem, és nem várok el érte semmit senkitől. Nálad van jutalmam. Másrészt az elvárás: ítélkezés. Amiről Istennek igen lesújtó véleménye van. Várni vi­szont szabad, alázatos szívvel is. Ha pe­dig hiába várunk, szívünk fájdalma nem marad ismeretlen Isten előtt. Amikor panaszkodunk neki, így bátorít: „Meg­vigasztallak titeket!” A várakozás érzé­sét követő fájdalom Istenhez segít, az elvárás miatti keserűség - ítélkezésbe torkollva - távolabb taszít tőle. Ne sajnáljuk hát a fáradságot, és gon­doljuk végig egy-egy szóvá formálódó érzésünk indítékát. Isten Szentlelke eb­ben egészen biztosan segítségünkre lesz. Nem Istennek van erre szüksége, hanem nekünk. Lelkünk békessége függ tőle. Jé­zus számtalanszor békességet ígért az övéinek. De nem lehet benne addig ré­szünk, amíg megosztott szívvel élünk. Milyen jó, hogy nála bármikor meg lehet tisztulni, amint felismerjük, hogy valami tisztátalanság van bennünk! „Minden és mindenekben Krisztus” - ezt jelenti. Őhozzá rongyosan, piszkosan is mehe­tünk, nem küld el azzal, hogy „előbb mo­sakodj meg, hozd magad rendbe!” Tőle mindig megtisztulva léphetünk oda az embertársainkhoz, békességgel a szí­vünkben. Őt minden nehéz helyzetben várhatjuk, de azt nem várhatjuk el tőle, hogy akkor is segítsen, amikor bármiben a saját elismertetésünkre számítunk. Az emberi számítás nem erény Isten szemé­ben. És minden elvárás: számítás. Ami Isten lényétől idegen, az a szívet békét- lenné, nyugtalanná teszi. A várakozásban is ott van a nyugtalanság, csakhogy erre érvényes ígéretet kaptunk: „Én megnyug­tatlak titeket. ” És így a várakozás kínjára Isten akkor is megadja a békesség balzsa­mát, ha nem történik meg, amire várunk. Ha vannak még elvárásaink, kérjük az ő segítségét őszinte bűnbánattal: Uram, látod, észre sem vettem, hogy fent ülök a magas lovon, és összetévesztem az irántad való engedelmességet az általam hozott áldozattal. Bocsásd ezt meg ne­kem. Segíts, hogy lejjebb tudjak eresz­kedni. Szabadíts meg, kérlek, elvárá­saimtól. Add, hogy mindig csak tőled várjak segítséget, amikor valamit nehéz­nek érzek. Legnagyobb vágyam, hogy fényedet szóró világítóeszköz lehessek kezedben. És amikor semmit sem lát szemem, adj erőt ahhoz, hogy még szo­rosabban beléd kapaszkodjam. Szántó Vilmosné HETI ÚTRAVALÓ Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. (1 Pt 5,7) Szentháromság ünnepe után a tizenötödik héten az Útmutató reggeli igéi Istenünk gondviselő szeretetének számtalan jeléről tanúskodnak. Ezért ne aggodalmaskod­junk, hanem fogadjuk meg heti vezérigénk tanácsát, s megtapasztalhatjuk (az ün­nep bevezető igéje szerint) Dáviddal együtt: „Áldott az Úr! Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk. ” (Zsolt 68,20) A vasárnap óegyházi evangéliu­mában hatszor is előfordul az „aggódik”, „aggódás” kifejezés, amely bizony a ki- csinyhitűség megnyilvánulása. Jézus a Hegyi beszédben határozottan felszólít minket is: „Ne aggódjatok életetekért (...). De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. ” (Mt 6,25.33) A minden kegyelem Istenének gondja van a mi lelkünkre is, s megerősít a hitben, hogy el­len tudjunk állni az ördög minden támadásának; ezért Péterrel együtt mondhatjuk mintegy a Miatyánk utolsó, dicsőítő szavait: „ Óvé a dicsőség és a hatalom örök- kön-örökké. " (IPt 5,11) Isten gondviselése a fogságban lévő Pál számára a filip- pi gyülekezet szeretetadománya által valósult meg: „Mégis jól tettétek, hogy kö­zösséget vállaltatok velem nyomorúságomban. ” (Fii 4,14) Őt és minket is Krisz­tus tart és erősít meg minden élethelyzetben! Ezért Timóteust, az Isten emberét Pál arra kéri, hogy kerülje a gazdagság kísértéseit, s óvja őt a pénz szerelmétől, mert az igazi „nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel” (Him 6,6). Isten gondviselő szeretete nemcsak az éhségtől, hanem a pusztulástól is megmentette a hajótörést szenvedett embereket. Pál hitt az Istennek, és nem aggodalmaskodott: „Intelek titeket, hogy egyetek, mert ez is megmeneküléseteket szolgálja. (...) így történt, hogy mindnyájan szerencsésen kimenekültek a szárazföldre. ” (ApCsel 27,34.44) Szolgáló testvérem! Halld meg most Jézus neked szóló figyelmezteté­sét: „Sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, való­jában csak egyre. ” (Lk 10,41^12) Ez pedig nem más, mint az ő igéjére való nyi­tott szívű odafigyelés! Tanítványaitól ezt kérdezte elfogatása előtt: „Amikor el­küldtelek titeket erszény, tarisznya és saru nélkül, volt-e hiányotok valamiben? ” (Lk 22,35) Hogyan hangzik a mai tanítvány válasza? Isten országában válik tel­jessé az ő gondviselő szeretete: „íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben. ” (Lk 6,23) Jézusnak a mezei beszédben kijelentett négy boldogmondása már most va­lóra válhat az ő tanítványi gyülekezetének az életében. De akik nem az ő szeretet- parancsának engedelmeskednek, azok „szegény gazdagok”, mert a négy jajkiáltás ítélete, azaz a négy boldogság hiánya teljesedik be örök sorsukban. A boldog és gondtalan élet titkát Luther ebben látja: „Gondját a keresztyén ember szívével együtt az Isten vállára veti. Néki van hozzá jó erős válla, hogy elhordozhassa. Sőt meg is parancsolta, hogy őreá vessük.” Ezért: „Ne aggodalmaskodjál, nézz Iste­nedre fel!” (EÉ 586) Garai András KÁTÉ A HATÁRON TÚLRA - adományozóvonal *A hívás díja 400 Ft + áfa. 06-81-330-220* Egy hívás - és valakit megaj ándékozott. Féltékenység helyett önbecsülés „Három kisgyermekemmel gyesen va­gyok otthon. Szinte egy perc időm sincs önmagámra. Lányként nagyon fontos volt számomra, hogy jól ápolt és csinos legyen a külsőm. Most pedig örülök, ha félévente eljutok fodrász­hoz. Tulajdonképpen már nem is ér­zem magam igazi nőnek, mert a fér­jem is úgy kezel, mint egy nevelőnőt vagy szakácsnőt, akinek nem lehet más vágya, mint hogy gyereket pelen- kázzon, és húslevest főzzön. A férjem mostanában sokat emlegeti az új kol­léganőjét. Elmesélte, hogy milyen kedves és segítőkész, és hogy egyre többet beszélgetnek. Azóta egyre fél­tékenyebb vagyok. Lehet, hogy van köztük valami? Mit tegyek, hogy ne veszítsem el őt?” Egy lelkész-pszichológus, aki a gond lélektanával foglalkozott, elhatározta, hogy egy egyszerű, de mégis különös kí­sérletbe fog. Állandóan magánál tartott egy zsebnoteszt, és ha jártában-keltében valami gond, félelem tört rá, feljegyezte az érzéseit. Nyomban megörökítette, ha attól tartott, hogy lekési a buszt vagy ne­tán baleset érheti. Gondosan leírta azt is, amikor szeretteinek testi épsége felől aggódott,’ ha az est leszálltával megle- gyintette a múlandóság szele, és azt is, ha álmában rémképek gyötörték. Egy esztendő elteltével kiértékelte a jegyze­teit. Az eredmény megdöbbentő volt: ki­derült, hogy aggodalmainak 80%-a alaptalannak bizonyult, vagyis nem kö­vetkezett be az, amitől tartott! Kedves Hajnalka! Hát érdemes akkor gyomorfekélyt, idegösszeroppanást kap­ni - nagyobbrészt megalapozatlan aggo­dalmaink miatt? Leveléből úgy látom, hogy valós vagy vélt gondjainak hullá­mai már-már átcsaptak feje felett, szívé­ben elhalkult a hálaadás, és mindent el­uralva terpeszkedik a panasz. Fárasztó, sok energiát felemésztő, rengeteg áldo­zatot kívánó feladat a gyermeknevelés. De hát Ön is tudja, hogy a legédesebb dolog ezen a világon mégis az anyaság! Hogy lánykori szépségünk megfakult, és kevésbé vagyunk már vonzó nők? Kárpótol érte kicsinyeink csacsogó ked­vessége, ölelése, az öröm, hogy nyomon követhetjük fejlődésüket. „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben minden­kor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely min­den értelmet meghalad, megfogja őrizni sziveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. ” (Fii 4,6-7) Amikor kedves testvérem úgy érzi, hogy erejét megha­ladja a sok házimunka, a gyermekeivel való foglalkozás, amikor egy kis ma­gányra, szabadidőre vágyik, legelőször is adjon hálát az Úrnak szép, egészséges csemetéiért, boldog családi életéért, há­zastársáért és otthonáért. Amikor hálát adunk, akkor levesszük szemünket arról, ami riadalomban, aggodalomban tart bennünket, és a hatalmas, szerető Isten­re nézünk. Meglátjuk jóságos, adakozó kezét, észrevesszük, hogy mennyi min­dennel halmozott el, hogy tenyerén tar­tott életünk minden napján. És ahogy hozzá szólunk, eszünkbe jut Urunk meg­annyi szabadítása, és egyre erősebben érezzük, hogy most is szabadításban lesz részünk. Természetesen aggodalmaink nem mindig alaptalanok. Az a bizonyos 20% is óvatosságra int. Hajnalka, ha úgy érzi, hogy férje számára egyre inkább háztar­tási alkalmazottá válik, ha napról napra egyre kevesebbet beszélgetnek, ha régi szeretetviszonyuk kezd kihűlni, akkor ezek bizony olyan figyelmeztető jelek, amelyeket komolyan kell venni. Valahol egy kis repedés támadt házasságuk épü­letének falán, és ha fel nem tölti az egy­másra figyelés, ki nem javítja a szeretet, akkor egyre nagyobb lesz a rés. A résen EvÉlet - LELKI SEGÉLY 5** ROVATGAZDA: SZÓKÉNÉ BAKAY lp; W BEATRIX ■idfc . Jjn' ■ ü ü i pedig, mint az őszi eső, beszivároghat a figyelmes, ifjú kolléganő... Ha elfogad­ja a tanácsomat, Hajnalka, akkor nem fodrászhoz meg kozmetikushoz szalad. Meglátásom szerint nem az a baj Önök között, hogy férje már nem tartja elég vonzónak Önt, hanem az, hogy a kime­rítő gyermekgondozás és kenyérkereset egész napos fáradalmai után már nem jut elég idő és energia egymás kényezte­tésére és a közös lelki életre, az Isten előtti elcsendesedésre. Míg az asszony­nak elege van abból, hogy mosó-főző masinává degradálják, a férj se veszi jó néven, ha családja számára nem több, mint pénzkereső gép. Azt hiszem, hogy semmi sem fáj az embernek jobban an­nál, mint amikor úgy érzi, hogy kihasz­nálják, hogy tárgynak tekintik, hogy ér­zelmi-lelki énjére fittyet hánynak. Tu­dom, hogy három kicsi gyermek mellett nem olyan egyszerű a férjét is meghall­gatni, szeretgetni, babusgatni, ha hazatér a munkahelyéről. De megéri. Nem sza­bad átadnia magát a zöld szemű szörny, azaz a féltékenység testet-lelket rombo­ló hatalmának, hanem imádkoznia kell házastársáért. Ez az egyetlen remény ar­ra, hogy el ne veszítsék egymást. Sajnos ritkaságszámba megy manapság, hogy a keresztény családok esténként össze­gyűlve a Szentírás körül Isten vezetésére figyelnek. A Sátán pedig gondoskodik róla, hogy valamilyen külső körülmény mindig megzavarja a családi összhan­got, hogy megakadályozza, hogy leül­jünk Jézus lábaihoz, és őt hallgassuk. Kedves testvérem! Szeretettel ajánlom a figyelmébe ezt a terápiaértékű igét: „Ezért tehát mi, akiket a bizonyságte­vőknek akkora fellege vesz körül, te­gyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket környékező bűnt, és állha­tatossággal fussuk meg az előttünk lévő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerző­jére és beteljesítőjéré... " (Zsid 12, 1—2a) Mert amikor terhek alatt roskadozunk, akkor meg kell vizsgálnunk, hogy nem vállalunk-e túl sokat. A süllyedő légha­jóból a menekülés érdekében ki kell do­bálni a felesleges súlytöbbletet jelentő homokzsákokat. Nem biztos, hogy szé- delegnünk kell a kimerültségtől azért, hogy a háztartás ragyogjon. Nem biztos, hogy az a legjobb anya, aki akkor sem kéri anyósa segítségét, ha annyira fáradt, hogy már csak ingerülten képes foglal­kozni családjával. Tessék végre megsza­badulni néhány fölösleges homokzsák­tól! A felszabadult energiával pedig fel lehet tölteni a hajszálrepedéseket. Még ma este próbálja ki, Hajnalka! Teremtse­nek egy szabad estét maguknak férjével, és nézzenek fel együtt Jézusra. Szorítsák meg egymás kezét, és adjanak hálát a közös évekért, gyermekeikért, és kérjék, hogy az Úristen újítsa meg házassági szövetségüket! Sajnos tipikus, hogy a házaspárok túl későn- fedezik fel, hogy közöttük menthetetlenül elromlott vala­mi. És persze hiába szaladnak házassági tanácsadásra meg szexológushoz. A csüggedés, a fásultság, a rezignáció el­len egyetlen orvosság van: Jézusunk ke­resztjére felnézve letenni a bennünket marcangoló bűnt, felesleges életterhein- ket (állandó megfelelési kényszerünket, pénzhajhászó életmódunkat) és hála­adással, megelégedetten elvenni Isten ajándékait. Kedves Hajnalka! Becsülje többre ön­magát! A féltékeny ember nem párja hűtlensége miatt, hanem saját önbecsü­lésének hiánya miatt szenved leginkább. Lehet, hogy lányos sudársága már a múlté. Persze törődjön többet külsejével is, ha úgy érzi jól magát, de ne felejtse el: férje számára ön az ideális nő, az a nő, akit annyira szeretett, hogy oltárhoz vezette, akivel családot alapított, akire szüksége van! Amikor pedig késő dél­után fordul a kulcs a zárban, és az ajtón belép az a férfi, aki az ő ideális feleségé­nek ölébe szeretné egy kicsit lehajtani megfáradt fejét, akkor az is jusson eszé­be, hogy az ön számára ideális férfi jött haza, és a két fél most újra egész. Nyu­godjon meg, férjének nincsen titkos vi­szonya kolléganőjével; azért emlegeti, mert kódolt segélykérő jelzést ad le: „Arra vágyom, hogy hallgass meg, tö­rődj velem!” Biztos vagyok benne, hogy odaadó szeretetére férje is megnyílik majd, érzékenyebb lesz arra, hogy gond­jait észrevegye, terheit könnyítse. „Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja!” (Mt 6,34) Isten mindig a mai napra adja az erőt és ma hív a vele való közösségre - mert benne egészségesen élhet férfi és nő, az egész család! Hajnalka, rejtse el házasságát, családját az Úrban, és bol­dog lesz a ma és minden nap! Szókéné Bakay Beatrix Leveleiket „Lelki segély” jeligével várjuk szerkesztőségünk címére. Kérjük, jelezzék, hozzájárulnak-e ahhoz, hogy a levelükre adott válasz lapunkban is megjelenjen.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents