Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-09-05 / 36. szám
2004. SZEPTEMBER 5. - 3. oldal 10 éves az irsai óvoda — T-^/cmrr^liViie Elet r „Uj evangélikus sziget” r (Folytatás az 1. oldalról) A templom befogadóképessége a lenti 64 ülőhellyel, a templommal összenyitható gyülekezeti terem székeivel és a karzat 30-35 fős befogadóképességével megközelítően 200 fő. A modem magyar templomépítészet legfiatalabb alkotásának belső terébe érkezőt különös látvány fogadja. A falak és a mennyezet - kékségével - az ég végtelenjére emlékeztet, ahol a messzeségben a tekintet el tud veszni, érzékeltetve az Isten végtelenségét - fogalmazott Novotny Dániel. Az észak-olasz stílusú templom üres sírra emlékeztető alakja a keresztény ember örömét, az evangélium üzenetét hivatott átadni. Az oltárkő és a keresztelőmedence faragott mészkőből készült, mely az üres kereszt motívumának szintén szimbolikus jelentésével hirdeti az Igét. A keresztelőmedence a szentelést követő négy vasárnap mindegyikén betölti funkcióját: az új lendületet nyerő, növekedésnek induló gyülekezet négy újabb evangélikus gyermekkel gyarapszik. A nyersfémből készült feszület a maga egyszerűségével az oltár ékessége. A szentély egy részének teteje üvegből készült, így a fény még kiemeltebbé és hangsúlyosabbá teszi a faltól kicsit eltávolodó keresztet. Az újonnan tervezett templomaink szimbolikáján is túlmutató, szinte építészeti elemmé váló fény a templomtér lelkiségét és lényegét erősíti a kereszt, illetve oltár természetes megvilágításával. D. Szebik Imre igehirdetésében elmondta, hogy a szentendrei templom falazatába beépült kövek valaha, valahol egyben voltak: tehetetlenül, magányosan, de most célhoz értek. Templommá épültek, felépült a templom, hogy az itt élő evangélikusság megtalálja önmagát és önazonosságát. Isten háza várja az ideérkezőket és a még magányos, elrejtőzködve élő kőszíveket, hiszen magunkban nem tudunk meglenni, egyedül képtelenek vagyunk a boldogságra. Épülni kell a háznak és a léleknek is. Legyen élő kő, élő egyház a szentendrei gyülekezet, hiszen Jézus él! Harmadjára a templom harangjának a szentelésére került sor, melyet az ünnepi istentiszteleten a gyülekezet akkor hallhatott először. A régi templom 15 kg-os harangja mellé került a Lengyelországban öntött, E-hangolású, 150 kg-os új harang. A torony másik jellegzetessége az épület legmagasabb részén helyet kapó kereszt, ami éjszaka belülről kivilágított. Krisztushoz tartozásunk jele a város legkülönbözőbb pontjaiból is jól látható, s hirdeti: „Jézus valóban feltámadt!” Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Benczúr László, az Északi Egyház- kerület felügyelője és felesége; dr. Győri József, a Budai Egyházmegye felügyelője és felesége; a gyülekezet egykori lelkészei, közöttük a Szentendrén eddig leghosszabb ideig szolgáló id. Szentpéteri Péter; valamint Magassy Sándor és Vati Zsuzsanna, a többi felekezet lelkészei; illetőleg a társadalmi élet szereplői közül Hadházy Sándor országgyűlési képviselő és Miákich Gábor, Szentendre polgármestere, aki a városvezetés jóvoltából az építési terület átadásával lényegében több millió forintos adományhoz juttatta a gyülekezetét. Az ünnepi istentiszteletet követően a szentendrei gyülekezet felügyelőjének, Milán Gábornak a vezetésével közgyűlésre került sor, melyen az építkezés története és a köszöntések hangoztak el. A 350 fős gyülekezet az adományok mellett döntően az Országos Egyház 100 millió forintos támogatásából építhette fel az evangélikus lelki élet új központját. A gyülekezeti építkezésért felelős Róza Lutheri Alapítvány az áfa visszaigényléséből nyert 16 millió forintot szintén az építkezés költségeinek fedezésére fordította. Az építkezés kivitelezéséért Ipacs István szentendrei építőmester volt a felelős. D. Szebik Imre püspök szavait idézve „egy tenyérnyi alapterületen egy hangsúlyos, erőteljes épület áll, ami Isten háza”, ami iránt igen nagy érdeklődést mutatnak a „templomok városában” élők, és ami mostantól fogva igazán az evangélikus lelki élet központja lehet. Horváth-Hegyi Olivér Egész napos programmal ünnepelt az irsai gyülekezet 2004. augusztus 29- én, a dr. Harmati Béla ny. püspök által felszentelt irsai Mustármag Óvoda fennállásának 10. évfordulóján. A délelőtti istentiszteleten D. Szebik Imre, az Északi Egyházkerület vezetője, a délutáni alkalmon pedig Koczor Tamás, a Dél-Pest Megyei Egyházmegye esperese hirdette Isten igéjét. Az alkalom szervezője és házigazdája Erdélyi Csaba irsai lelkész volt. D. Szebik Imre a gyermekek evangéliuma (Mt 19,13-15) alapján tartott igehirdetésében biztatta és dicsérte az irsai gyülekezetét, hangsúlyozván, hogy egy évtizeddel ezelőtt jól döntöttek, amikor óvodát alapítottak. Felismerték, hogy a legfontosabb: a felnövekvő nemzedék „viaszlelkébe” a legdrágább név, Jézus neve vésődjön. Gyermekeink egy olyan világban élnek, amelyben különösen fontos a Jézus által képviselt értékek felismerése. A gyermekellenes társadalommal nem szabad toleránsnak lenni, nekik is Jézust kell hirdetni. Az óvodában két csoportban elhelyezett 63 óvodás 85%-a evangélikus, legtöbbjük az irsai gyülekezethez tartozó családok picinyei, de érkeznek ide a környező településekről is. Az óvoda iránti igen élénk érdeklődés előrevetíti a gyülekezet terveit, miszerint a közeljövőben bővíteni szeretnék az épületeket. A tetőtér beépítésével újabb két csoport beindításának a feltételeit próbálnák meg biztosítani, de ebben az esetben a tálalókonyha számára kialakított hely is szűknek bizonyulna. A lelkes és szakmailag is felkészült négy evangélikus óvodapedagógus, illetve a két dadus munkáját Murár Endréné óvodavezető segíti és felügyeli, akit tíz évvel ezelőtt az önkormányzati óvoda vezetői állásának megpályázásakor szólított meg a gyülekezet. Azóta hűségesen végzi munkáját, többek között a minden napra beiktatott hittan-foglalkozást, a bibliai történetek felolvasását és tanítását. A délelőtti istentiszteleten is jelen lévő munkatársak és gyülekezet délután két órakor Koczor Tamás igehirdetését hallhatták Ézs 54,7-10-ről. Mindkét alkalmon a gyülekezet énekkara szolgált Bárdossy Tiborné vezényletével. A templomból óvodához érkező gyülekezet először Bárdossy Tibor ny. irsai lelkész visszaemlékezését, majd Murár Endréné elmúlt tíz esztendőről szóló beszámolóját hallhatta. Ezt az újonnan rendbe hozott parókia udvarán közös étkezés követte; fél hattól pedig a kisebbeknek és szüleiknek játszóház keretében a budapesti Évkerék Társulat vallásos tartalmú népmesét adott elő, míg az idősebbek a filmvetítést választhatták. A nap a parókia kertjében felállított szabadtéri színpad előtt zárult, ahol az esti-hangulatban a Promise együttes zenélt. A gyülekezet által meghívott, evangélikus lelkészekből álló együttes saját hangszerelésben adta elő könnyűzenei darabjait. Az egész napos ünnepségen közel kétszázan vettek részt. HHO „LELKIISMERETEM KÉNYSZERÍT REÁ” Megemlékezés Dóka Zoltán húsz évvel ezelőtt írt Nyílt leveléről 1984. Az évszám ma már elválaszthatatlanul összeforrt George Orwell felkavaró regényével. 1948-ban írt művében az angol szerző sajátos ellen-utópiában rajzolta meg a diktatúra természetrajzát, benne egy totalitárius rendszer gyűlölet-félóráival és gondolatrendőrségével, valamint a mindig figyelő Nagy Testvérnek kiszolgáltatott emberrel. Az 1984-es év a Magyarországi Evangélikus Egyházban a Lutheránus Világszövetség budapesti nagygyűlésével is összeforrt. Nem lehet vitatni, hogy ez az esemény mozgásba hozta az egyházat: a hívek számára felemelő volt, hogy gyülekezetté forrt a Sportcsarnok több, mint tízezres tömege, valamint siívesen fogadták a világ minden részéről érkezett evangélikusokat. A nagygyűlést megelőző ifjúsági találkozó igen sok hazai fiatalt is elért. A találkozóra készülés jegyében pedig számos templom és egyházi épület felújítására volt lehetőség. Kétségtelen tény azonban az is, hogy az egyház- és az állami vezetés a nagygyűlést a kor kiegyezéses politikájának szolgálatába kívánta állítani. Azt gondolták, hogy a találkozó a „puha szocializmus” országának kirakatába helyezhető: hadd lássa a világ, hogy az országban vallásszabadság, az egyházban pedig jó rend uralkodik. Ezt a látszatot zavarta meg egy akkor éppen külföldön tartózkodó hévizgyörki lelkész, Dóka Zoltán nyílt levele. Az LVSZ Végrehajtó Bizottságának tagjaihoz címzett beadványában a Káldy Zoltán püspök által vezetett egyházról egyebek mellett azt írta, hogy ott „teológiai terror” és „személyi kultusz” uralkodik. A lelkiismeret kényszere nyomán írt levél születésének körülményeit még mindig nem ismerte meg és annak hatását nem dolgozta fel egyházunk közvéleménye. A Fraternitás lelkészegyesület és az Ordass Lajos Baráti Kör augusztus 26-i, a kelenföldi gyülekezet termében megrendezett alkalma a megismerésnek és a feldolgozásnak ezt a kettős célját szolgálta. Dóka Zoltánná nyugdíjas lelkész személyes beszámolója a levél megszületésének számos részletét ismertette meg a szép számú hallgatósággal. Elmondta, hogy ő maga nem is tudott arról, férje mire készül - Dóka Zoltán így akarta őt a későbbi retorzióktól megvédeni. Cáfolta azt a közkeletű vélekedést, hogy a Nyílt levél célja annak megakadályozása lett volna, hogy Káldy Zoltánt a nagygyűlés az LVSZ elnökévé válassza. Ezt Dóka Zoltánnak egy magánleveléből vett idézettel támasztotta alá: „Nem haragszom senkire, és Káldyért is imádkozom minden nap. Hiszem, hogy levelem jó fordulatot hoz mindnyájunk életébe, ha ebből most nem is látszik semmi. Hiszem, hogy Káldy bármit mondjon most, kénytelen lesz abbahagyni a lelkészek terrorizálását, s akkor levelem el is érte célját. Itt különben arra a véleményre jutottam, hogy egyenesen jó lenne, ha Káldyt elnökké választanák. Politikailag segítené a kelet-nyugati feszültség enyhülését, Káldyt pedig személyileg rákényszerítené, hogy humánusan bánjon a saját egyházával.” Hangsúlyozta, hogy férje nem valaki ellen, hanem az igazság ügyéért lépett a nemzetközi nyilvánosság elé annak érdekében, hogy a magyar evangélikusság morálisan ne bukjon el. Megható volt hallani, hogy a hévizgyörki gyülekezet milyen ragaszkodással állt ki lelkésze mellett, és várta az ő visszaérkezését. A Szabad Európa Rádió egyébként téves híradásának nyomán kimentek a Keleti pályaudvarra, hogy ott fogadják őt. Egy Vájta Vilmoshoz írt levelében így fogalmazott: „Nyílt levelemmel kapcsolatos helyzetem még mindig nem jutott nyugvópontra. Feleségem, Veöreös Imre és Pátkai Róbert is arra biztattak tegnap a telefonban, hogy semmiképpen ne menjek haza, mert nem engednek szóhoz jutni, és tönkretesznek idegileg és erkölcsileg egyaránt. Egy biztosi ha visszamegyek, a Nyílt Levelet ép ésszel, idegrendszerrel és önként nem fogom visszavonni sohasem.” Miután Dóka Zoltán a nyár végén hazatért, folytatta az igazság melletti harcát, dacolva az egyházi bíróság fenyegetésével is. Ittzés Gábor nyugdíjas lelkész segélykiáltásnak nevezte a Nyílt levelet, annak megszületését pedig kairosznak, Istentől rendelt alkalomnak. Az egyébként igen hiányos levéltári anyagokat is feldolgozó előadásból szembesülhettünk azzal, miként fogadta a levelet a hivatalos egyházvezetés, illetve az Állami Egyházügyi Hivatal. 1984. A nagygyűlést követő szeptemberben minden lelkésznek válaszolni kellett arra a három kérdésre, hogy elítéli-e Dóka Zoltán „akcióját”, el- utasítja-e a levél tartalmát, illetve bizalommal van-e az egyházvezetés iránt. A kérdés azonban egy olyan levél tartalmára vonatkozott, amelyet a lelkészek hivatalosan nem is ismerhettek. Egy korabeli Emlékeztetőből pedig az derül ki, hogy amikor Miklós Imre, az ÁEH elnöke magához rendelte a külföldről hazatért Dóka Zoltánt, akkor a lelkész cselekedetét egyebek mellett olyan kifejezésekkel minősítette, mint „árulás az egyház és a nép ellen”, „alattomos, erkölcsileg elfogadhatatlan hátbatámadás”. Ittzés Gábor két, gyakran idézett vádra is kitért: Dóka Zoltán külföldről, bizonyos védettségben küldte el levelét, illetve sértődött emberként írta azt. Az első felvetésre magát Dókát idézte: „Nagyot akartam kiáltani, és ez hazulról nem ment volna”; a második kapcsán pedig azt hangsúlyozta, hogy a kritikai elemzést nem azért adta Dóka, mert őt több sérelem érte, mint mást, hanem mert ő teológiailag tisztábban látott. A kairosz elszalasztásának veszélyére utalva Ittzés Gábor végül azt hangsúlyozta, hogy a múlt sok tekintetben ma is kísért, hiszen magunkkal hordozzuk annak terhes örökségét. Ezt a gondolatot mintegy folytatva Isó Dorottya lelkész A velünk élő diakóniai teológia címen tartott előadást. Joggal hiányolta ennek az ideológiává vált irányzatnak kritikus elemzését, a közelmúlt teológiájának részletekbe menő elemzését. Úgy tűnhet, hangsúlyozta, hogy' Káldy Zoltán 1987-ben bekövetkezett halálával a diakóniai teológia is elmúlt és történelemmé lett, valójában azonban mindmáig hat ez a szemlélet. Belopódzott a hitoktatásba, az igehirdetésekbe, változatlanul ott van a liturgia bizonyos mondataiban, illetve számos gyülekezeti énekben. Állítását konkrét idézetekkel támasztotta alá. A diakóniai teológia káros öröksége az antropocentrikus teológiai gondolkodás, amely csak az etikai szempontokat hangsúlyozza, és amelyben Jézus legfeljebb csak példakép. Elemzését felszólítással zárta: „tegyünk ma fogadalmat, és valljuk meg Pállal együtt, hogy nem akarunk tudni másról, csak Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről.” Ifj. Zászkaliczky Pál előbb elhelyezte a Nyílt levelet a 70-es és 80-as éveknek abban az európai kontextusában, amelynek egyebek mellett olyan jellemzői voltak, mint a helsinki megállapodás, a feszült lengyelországi helyzet, az elöregedő szovjet vezetés, illetve a még mindig folyó magyarországi egyházi perek. Ezt követően a Nyílt levél utóéleteként további négy úgynevezett reformiratról szólt: az 1986-os Testvéri Szóról, 16 lelkész 1987-es Javaslatairól, Dóka Zoltán 1988-as Summa summarum című előadásáról, végül az 1989-es Kiáltó szóról. Ezeknek az iratoknak az a közös jellemzője, hogy egyaránt hitvallással kezdődnek, majd az egyházi élet kritikájával folytatódnak. Megfigyelhető, hogy az állítások és a követelések egyre konkrétabbak. Kritikai megfigyelést annyiban tett az előadó, hogy az iratok nem épülnek tudatosan egymásra, többnyire hiányzik belőlük a programalkotó szándék, inkább csak egy adott helyzetre reagálnak. Végül megjegyezte, hogy 1990 óta a belső egyházi viták színterét elsősorban a zsinat jelenti. A mintegy három órán át tartó tanácskozás végén több hozzászólásra is lehetőség volt, majd Ittzés János püspök tartott záró áhítatot. Hangsúlyozta, milyen téves az a hiedelem, hogy a kinyilatkoztatásnak két forrása volna: ebben a tekintetben sem „a hagyomány”, sem „a mai élet valósága” nem helyezhető a Szentírás mellé. A kinyilatkoztatás egyedüli forrása Isten igéje. Végül Ittzés püspök bejelentette, hogy a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület közelmúltban alapított díját első alkalommal posztumusz Dóka Zoltán kapja. Az emlékérmet a Nyílt levél szerzőjének özvegye vette át. Fabinv Tamás Emlékezők... Az előtérben (jobbra) Dóka Zoltán né Fotó: Bottá Dénes
