Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-09-05 / 36. szám
2. oldal - 2004. SZEPTEMBER 5. Evangélikus Élet r w r ELŐ VIZ Vidámak vagyunk, csak nem mutatjuk... Mintha csak felelni akart volna Gáncs Aladár De hol az öröm? (EvElet 2004/32.) címmel megjelent gondolataira a Glaube und Heimat hasábjain Karin Vorländer rövid írása, melynek alcíme: Néhány hívő e szerint a mottó szerint él: „Mi, keresztények igenis vidámak vagyunk! Csak nem mutatjuk..." A mosoly mintha Buddha és a buddhista vallás „védjegye” lenne. A kereszténységgel kapcsolatos képeken ezzel szemben szinte mindig vért és szenvedést látunk. Gondoljunk csak a keresztre feszítésre vagy a szentek mártírhalálának ábrázolására. Szent Ágoston például így ír: „Az emberek nevetnek és sírnak, és az, hogy nevetnek, könnyekre fakaszt.” „Krisztus nem nevetett, ezért a keresztényeknek sem kell nevetniük” - oktat bölcsen egy 19. századi könyv. Önmagában ez meglehetősen gyenge érv, hiszen az Újtestamentumban nem olvashatunk arról sem, hogy Jézus bevásárolt vagy hajat vágatott volna. Mégis, nem elképzelhetetlen a kép, ahogyan Krisztus a kánai menyegzőn halálosan komolyan, „faarccal” üldögél? Számszerű előfordulását tekintve látszólag a „nevetés ellenzőinek” van igazuk. A Zsoltárok könyvében mindössze négy esetben olvasunk arról, hogy Isten nevet. Zsolt 2,4 szerint például Isten egyenesen „kikacagja” az embert: „A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket. ” Nem túl szívderítő a kép akkor sem, ha az Újszövetséget lapozgatjuk. „ Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok” - olvashatjuk a boldogmondások között. Jakab levele pedig egyenesen csak negatív ösz- szefuggésben szól a nevetés kérdéséről: „ Gyötrődjetek, gyászoljatok és sírjatok, nevetésetek forduljon gyászra, örömötök szomorúságra." (4,9) Aki azonban időt áldoz arra, hogy a Szentírásban ne csak a nevetés és kacagás fogalma után kutasson, az felfedezheti, hogy a Luther-Biblia „telve van örömmel”. Az öröm, örülni szavak a reformátor szentírásfordítása szerint az Ószövetségben száznyolcvanszor, az Újszövetségben száztizen- négyszer fordulnak elő. A Biblia telistele van boldogsággal és ujjongással, ha Istenről vagy az Úr cselekedeteiről van szó: „És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó." (lMóz 1,31) Amikor ezt olvassuk, szinte láthatjuk a mosolyt a mennyei Atya arcán, miközben megszemléli mindazt, amit teremtett. Amikor Izrael népe megtapasztalja a szabadulást a rabságból, az emberek táncolnak, ünnepelnek és nevetnek: „Hatalmas dolgokat tett velünk az Úr, ezért örvendezünk” - áll a 126. zsoltár 3. versében. E sorok írója biztos benne, hogy a babiloni fogság nagyon is siralmas jelenével szemben megtelik majd a szájuk nevetéssel, mert jóra fordítja Sión sorsát az Úr (Zsolt 126, 2). Itt lép be a képbe az örvendezés és az öröm az isteni ígéretek felett, melyek az evangéliumban, az Újszövetség örömüzenetében központi szerepet játszanak. Példázataiban Jézus az örömről úgy beszél, mint Isten országának egyik alapvető eleméről. Újra nevetést varázsol az emberek arcára - többek közt azzal is, hogy meggyógyítja a betegeket. Krisztus szenvedése és kereszthalála mindannyiunk számára szintén az öröm forrása, hiszen benne rejtőzik a húsvét, a feltámadás örvendetes üzenete. Ennek fényében már nem is olyan nehéz elképzelnünk Pál apostolt, amikor lelkesen (és minden bizonnyal mosolyogva) ezt írja: „Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?" (lKor 15,55) Fordította: Gazdag Zsuzsanna SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 13. VASÁRNAP Féligazság nem igazság Ez 18,1-9 Annak idején a babiloni fogságba hurcolt nemzedék a maga sanyarú és igazságtalannak ítélt helyzetét egy már Jeremiás prófétától is hallott (Jer 31,29) közmondással fogalmazta meg: „az apák ették az egrest - a szőlő éretlen gerezdjét —, és a fiák foga vásott el tőle. "Nehéz sorsukat tehát az apák bűne következményének tulajdonították. Mint minden közmondással, úgy ezzel a közhellyel is szembeállíthatunk egy másik közmondást. Például: „Mindenki a maga bőrét viszi a vásárra.” Mégis azt kell mondanunk, hogy az előbbi, a felelősséget az elődök generációjára hárító állításban van egy nagy adag igazság. Mert ha valamit cselekszünk, annak valóban generációkat átívelő, az utódaink sorsát befolyásoló következményei vannak. Se szeri se száma azoknak az eseteknek, amelyekben ezzel az összefüggéssel kell szembesülnünk. Nemcsak a génkészletünket örökítjük át, hanem az életmódunk jótékony, de sajnos igen sok esetben káros hatásait is. Az alkoholizmus például nemcsak az iszákost öli, butítja és dönti nyomorba, hanem gyermekeit és unokáit is. A mai emberiség felélheti a jövő nemzedékek elől az életfontosságú nyersanyagokat, tönkreteheti a föld légkörét, és elszennyezheti a környezetüket. A most élő nemzedékek bizony felelősek az utánuk következők sorsáért. De nemcsak a mindennapos tapasztalatok támasztják alá a szóban forgó fogsági nemzedék elődöket érintő vádjait, hanem az Isten kijelentett szava is. Mert vajon nem így hangzik a Tízparancsolat vészterhes kitétele: „Megbüntetem az atyák bűnéért a fiiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem ” (2Móz 20,5)? Isten tehát, bármilyen döbbenetes is ez, az utódokon is behajtja a szülők generációjának bűnös adósságát. Még ennél is általánosabb és súlyosabb következményre világít rá a Szentírás, amikor az ádámi örökségre emlékeztet: „Amilyen a földből való (első ember), olyanok a földiek is." (lKor 15,48) „Az egynek elbukása miatt lett úrrá a halál egyetlen ember által. ” (Róm 5,17) Generációk fonódnak össze a bűnben és a kárhoztatásban, és ezért azután „nincsen igaz ember egy sem " (Róm 3,10). Mégsem menthetik fel magukat az utódok, és háríthatják át a felelősséget az elődeikre. „Mert minden lélek az enyém: az apák lelke is meg a fiák lelke is az enyém ” - mondja az Úristen nevében a próféta a féligazságot hajtogató fogsági nemzedéknek. Minden nemzedék közvetlen utat kapott Istenhez, s vele rendezheti a számadását. Az ő színe előtt már nem mondhatjuk a giccses nóta sorát: „Mások vittek rossz utakra engem, mások bűne az én hibám.” Mindenki azért felel, ami őt terheli, és bizony ez sem kevés. De ami lélegzetelállítóan nagyszerű: Mindenki bocsánatot is kaphat és megbékülhet Istennel. Új, tiszta lappal kezdhet megújult életet, hiszen megszakadhat a kényszerűség generációkra nehezedő láncolata. S ha Ádám bűnesete minden e világra lépő emberre elhatott, „az Isten kegyelme és ajándéka még bőségesebben kiáradt az egy ember, a Jézus Krisztus kegyelme által sokakra. ” (Róm 5,15) így az elődök áldást örökíthetnek az utánuk következő nemzedékre. Nem is tudjuk, hány elődünk hitbeli helytállása kamatozik az életünkben! Az Istennel rendezett számadás természetesen Isten rendjéhez igazodó élettel jár együtt. Az az erő, amely képes az átkos örökségnek véget vetni, és az életnek egy tisztultabb és áldottabb folyamát a jövendő generációkba irányítani, a „szeretet által munkálkodó hit” (Gál 5,6). A próféta tulajdonképpen a Tízparancsolatot fogalmazza meg időszerűen, de úgy, hogy ne csak az elítélendőt kárhoztassa, hanem a kívánatost is megmutassa. Ne felejtsük el, hogy az Isten parancsolatainak megtartásához is fűződik ígéret: „Irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat. ”(2Móz 20,6) Hála Istennek, az akarata szerint való helytállásnak is generációkra kiható következményei vannak. A jó kovász egy egész edény lisztet is megkeleszthet. Igaza van-e hát a fogsági generáció által emlegetett közmondásnak? Ez attól függ, hogy ki felé fordul Isten az ő szavával. A szülők generációjának tudniuk kell, hogy helytállásukon fordul meg nemcsak a maguk sorsa, hanem az utódaiké is. A gyermekek generációjának pedig azt kell meghallania, hogy végső soron nem az örökségen, hanem az Istennel való kapcsolaton múlik az ember sorsa. Dr. Cserháti Sándor Oratio oecumenica Urunk Istenünk! A te mérhetetlen szeretetednek és bizalmadnak a jele, hogy bennünket személyes felelősséggel ruháztál fel. Köszönjük, hogy folyamatosan tanítasz bennünket, hogy ezzel a kapott ajándékkal méltó módon éljünk. Köszönjük, hogy most is tanítottál bennünket. Add, hogy a hallott ige és az átélt közösség gyümölcsözővé tegye életünket. Jézus Krisztusért kérünk. Urunk, hallgass meg bennünket! Emberi gyengeségünk miatt sokszor úgy gondoljuk, hogy könnyebb lenne személyes felelősség nélkül sodródni a világban parányi porszemként, jelentéktelenül. Úgy gondolkodni, ahogy mások gondolkodnak, olyan célokat kitűzni magunk elé, amelyeket mások határoznak meg. Egyszerűbbnek tűnik hasonulni másokhoz, mint keresni veled saját arcunkat. Gyengék és gyávák vagyunk nélküled, Istenünk. Állj mellénk, hogy melléd tudjunk állni. Jézus Krisztusért kérünk. Urunk, hallgass meg bennünket! Te tudod egyedül, hogy mennyiszer hátráltunk ki a felelősségvállalás alól, és károsítottuk meg azokat, akik mellettünk élnek. Sokszor voltunk figyelmetlenek és szeretetlenek embertársainkkal szemben. Sokszor hárítottuk másra a felelősséget. Pedig te azt kérted tőlünk, hogy hozzád hasonlók legyünk az önfeláldozó szeretet gyakorlásában. Segíts meg bennünket, hogy követeid legyünk. Jézus Krisztusért kérünk. Urunk, hallgass meg bennünket! Te látod gyülekezetünket és egész egyházunkat. Te tetted nyilvánvalóvá igédben, hogy melyik utat járva válhatunk mi is élő gyülekezetté és egyházzá. Add Lelkedet, hogy a te erőddel rendelkezéseid szerint éljünk, törvényeidet betartsuk, és hűségesen teljesítsük a te dicsőségedre és minden embertársunk javára. Jézus Krisztusért kérünk. Urunk, hallgass meg bennünket! Könyörgünk, hogy egyenként és gyülekezeti közösségként eszközeid lehessünk a betegek gyógyításában, a gyászolók vigasztalásában, a reményt vesztettek és haldoklók erősítésében. Add, hogy a világ felé is közvetíteni tudjuk jelenléted gazdagságát. Jézus Krisztusért kérünk. Urunk, hallgass meg minket! :••• SAROK 3 g 5 6 3 r NÉZZÜNK KÖRÜL AZ EGYHÁZBAN... A görög ortodox egyház Ez elmúlt héten Kalota József esperes bevezette olvasóinkat a görög ortodox istentiszteleti élet alapjaiba. Az egyház a liturgikus közösség - vallotta és ez a bizonyságtétel folytatódik ismertetője második részében, amelyben az Eucharisztia titkáról, az abban való részesedésről olvashatunk. Az Egyház mindmáig Jézus Krisztus felszólításának engedelmeskedve végzi a liturgiát, és folytatja a Szent Eucharisztia áldozathozatalát és misztériumát. Jézus szavai azonban nemcsak az áldozat folytatására utalnak, hanem a testéből és véréből való részesülésre is. A Liturgia és az Eucharisztia így nemcsak áldozat és az Utolsó Vacsorára való emlékezés, hanem a hívők közössége is az áldozásban. Az Egyház azért végzi az Isteni Liturgiát és folytatja Krisztus áldozatát, hogy részesülhessünk az Ő testéből és véréből. Krisztus áldozathozatala alatt kereszthalálát és harmadnapon való föltámadását értjük: „halálodat hirdetjük^ és feltámadásodat valljuk", ahogy az ima mondja. Amikor Jézus az Utolsó Vacsorán bemutatta a Szent Eucharisztia misztériumát, haláláról és feltámadásáról is szólt. Szent testéről, amely elszenvedi a kereszten a halált, és szent véréről, amely oldalából tör majd elő. Testéről, amelyet emberré válva öltött magára, és amely három nap múltán romolhatatlanul és halhatatlanul támad föl; majd testéről, melyet e misztériumban most szétoszt „a bűnök bocsánatára és az örök életre ”, A liturgia tehát nem holt, hanem élő gyakorlat az Egyházban, melynek titkát minél teljesebben megértjük, annál élettelibben tudunk majd részt venni benne. A Szent Liturgia mozzanatai természetesen igen mély értelemmel bírnak, s nem könnyű szavakba foglalni azokat. Nem magyarázhatunk meg mindent, ami az eszünkbe jut, mert a nyelv nem képes kifejezni mindazt, ami az értelem számára feltárul. Az ortodox templom például építésének és díszítésének módjával próbálja az Egyház isteni és szellemi valósága és az anyagi világ közötti kapcsolatát érzékeltetni. A templom, ahová járunk az a lelki és szellemi központ, amely a földet és az eget együtt jeleníti meg számunkra. A szentély a menny ikonja. Az olliturgiájának titka (II.) tárasztal azt az egek fölötti áldozati asztalt jelképezi, ahol szünet nélkül szolgál a Nagy Főpap, az Istenember Jézus Krisztus. Az ikonosztáz Krisztus, az Istenszülő és a szentek ikonjaival, három kapujával a hívők szeme elé tárja, és emlékezetébe idézi a mennyei és a földi világ megszakítha- tatlan közösségét. A középső kapu az Evangélium megjelenésének, megál- dásának és hirdetésének helye, ahol állván a pap ég és föld közötti alakká válik, egy lesz az ikonosztáz szentjeinek sorában. Fönt a kupola magasában a Pantokrátor Krisztus alakja látható. O az Igazság Napja, amint lenéz a földre és megvilágítja azt, az egész teremtés számára közvetítve a liturgikus közösség szellemi fényét. Az ortodox templom igazi theofánia, istenjelenés. A templomban ott az Egyház, az Egyházban az Isteni Liturgia, a liturgiában pedig ott van maga az Isten. Hitvalló Szent Maximosz írásaiban fölhívja a figyelmet arra a hatalmas lelki haszonra, amely minden kereszténynek osztályrészül jut, ha részt vesz az egyházi szertartásokon és végzi a Szent Liturgiát, amely minden más, a templomban bemutatott szertartás szíve is: „Látogatnunk kell rendszeresen Isten Szent Egyházát, hogy ne mulasszuk el a szent összejövetelt, amelyre abban sor kerül. Először is azért, mivel az egyházban jelen vannak az angyalok is, akik összeírják az oda betérőket, és jelentik Istennek. Másrészt pedig, mert kiváltképpen a szent összejövetel idején jelen van ott a Szentlélek kegyelme is, s az ott lévők közül mindenkit - alkalmasságához mérten - átváltoztat és megújít, valamint szellemileg is újraszül, és elvezet oda, ahol feltárulnak a bemutatott misztériumok. ” A változás, amely mindannyiunkban végbemegy, amikor részt veszünk az egyházi összejövetelen, megmutatkozik rajtunk akkor is, amikor kilépünk a templomból. „ Úgy kell elhagyni a templomot - írja Aranyszájú Szent János -, mintha csak az egekből szálltunk volna alá". Ha szomorúan megyünk oda, örömmel eltelve távozunk, ha ha- ragvón érkezünk meg, szelíden, ha farkasokként jövünk, bárányként. És miután az Isteni Liturgia végeztével megtérünk otthonainkba, oda is magunkkal visszük Isten áldását és örömét. Kalota József KÁTÉ A HATÁRON TÜLRA - adományozóvonal 06-81-330-220* Egy hívás - és valakit megajándékozott * A hívás díja 400 Ft + áfa.
