Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-08-22 / 34-35. szám
2004. AUGUSZTUS 22-29. - 7. oldal Evangélikus Élet Tudod, hogy mennyit érsz? Ha lenne ambivalenciamérő készülékem, állandóan szerelőhöz kellene rohangálnom, ugyanis nálam gyakran kiakadna a mutató. Furcsa viszonyban vagyok a világgal. Szemlélem az embereket, eseményeket, és gyakran nem tetszik, amit látok. Aztán fél méterrel odébb állok, megnézem onnan is, hátha jobban fest a helyzet. Néha csakugyan jobbnak tűnik a dolog. Egyszóval nincsenek sommás ítéleteim, nem én vagyok az, aki követ ragad azért, mert valaki mást gondol a világról, mint amit én látok jónak. Ilyen furcsa viszonyban vagyok a természetgyógyászattal, energia-tanfolyamokkal, agykontrollal is. Elré- miszt az a dömping, amellyel elárasztottak minket. Ennél jobban már csak az bosszant, amikor valaki elkezdi mindezeket vegyíteni. Van egy ismerősöm, akinek gondolatrendszere olyan, akár egy nagy adag eszmesaláta. Volt otthon 20 deka kereszténysége, talált a piacon 30 deka bioenergiát, ezt nyakon öntötte enyhén fűszerezett buddhizmussal, kevert hozzá egy kis jógát, és most nem tud mit kezdeni élettel és halállal. Hasonlóképpen én sem tudtam mit kezdeni azzal a nővel, aki újságíró akart lenni a saját lapjánál, és az agykontroll-tanfolyamon ezt írta a kívánságlistája elejére. A problémám ott kezdődött, hogy meg is valósította. Van egy lap, amelynek ő a tulajdonosa és a főszerkesztője! Lehet, hogy van, akinek sikerül? Működik az agykontroll és a feng shui? Mielőtt elrohantam volna, hogy beiratkozzam egy ilyen tanfolyamra, még egyszer végiggondoltam mindazt, amit elmesélt. Mindenhonnan kirúgták, mert sehol sem illett a rendszerbe. Imádott írni, de botrányosan alacsony fizetést kapott mindezért. Azért hagyta ott az életmódmagazint, ahol dolgozott, mert azt érezte, ő sokkal többet ér annál, mint amennyit kap a munkájáért. (Ekkor szerettem volna felordítani. Ha ezt minden orvos és tanár így gondolná, akkor ma senki nem tanítana és gyógyítana! Talán az ő hobbijuk kerül ma a legtöbbe Magyarországon.) Mindenesetre főhősünk felállt, és délceg léptekkel távozott. Otthon három gyerek várta, hogy másnap lesz-e mit enniük. Éppen akkor cserélték le a lakásukat egy házra, és a jelzálogból maradt egy rész, amelyet befektetett a saját vállalkozásába. Ezzel indult a lap. A nyomdaköltséget két barát finanszírozta volna, ám ők hirtelen meggondolták magukat, így hősnőnk ott állt 560 ezer forintos adóssággal. Egy ismerőse végül ki tudta őt húzni a bajból, és ettől kezdve jöttek a kedvező ajánlatok. Sorozatban, ahogy ez a sikersztorikban lenni szokott. Bekapcsolódott egy hálózatba, amely ökotermékekkel üzletel - és a tetejébe, ha jól sejtem, még meg is gazdagodott. Véletlenül? A gondviselésnek köszönhetően? Hála a pozitív gondolatoknak, amelyek megállíthatatlanul öntik az emberre a sikert? Vagy csak a nő ráme- nősségének köszönhetően? Sajnos nem tudom, hogy neki mi a válasza ezekre a kérdésekre. Nézem ezt az üzletasszonyt, akiről első látásra azt gondolnám, hogy átlagos, gömböly- ded háziasszony, aki a szappanoperák között vacsorát főz a családnak. Hogy csinálta? Bosszant a dolog. Meggazdagodott úgy, hogy közben azt csinálja, amit szeret. Nyugodt- nak, kiegyensúlyozottnak látszik. Vagy csak jó a reklám? Ennyire be- léivódott a hálózatok marketingje? „Mutasd meg, hogy mennyire boldog vagy, hogy más is szívesen csatlakozzon hozzánk! Sikeres vagy, és sikered fokmérője a gazdagságod! Boldog család, kis vagyon a bankszámlán, egészség.” Mintha egy szektaújság színes mellékletéből mosolyogna rám. Bosszantóan és hamisan happy. „Minden titkok tudójaként” szórja elénk bölcsességmorzsáit: „Ha pontosan ismered az álmaidat, akkor ne félj a jövőtől, mert csak azt hozza, amit elterveztél!” Szívesen beszélgetnék a férjével és a gyerekeivel. Vagy csak én vagyok irigy? Túl tehetetlen és teszetosza vagyok ahhoz, hogy én is így „kezembe vegyem az életemet”? Csak nekem nincs elég bátorságom, hogy felálljak, megpróbáljam, kockáztassak, befektessek? Nagy baj az, ha nekem semmi pénz nem ér annyit, hogy napi 18-20 órát dolgozzam, és táplálékkiegészítőket szedjek, hogy bírjam a tempót? Egy pillantást vetek a képzeletbeli ambivalenciamérőmre. Szilárdan, rezzenés nélkül áll a nullánál. Nocsak! Mégiscsak vannak dolgok, amelyekben sikerül állást foglalnom? — Jánosi Vali Áldást szállító Csörög a telefon. Egyik kedves barátom hívott, hogy legyek öt perc múlva a ház előtt. A telephelyre szeretne kivinni. Elkészült ugyanis az új busza, és szeretné megmutatni. Valóban nagyon szépen sikerült az átépítés: gyönyörű kárpitozás, kényelmes ülések, megnagyobbított csomagtér. Ahogy gyönyörködtünk, egyszer csak odafordult hozzám, és megkért, hogy áldjam meg a buszt... Talán éppen a szokatlan kérés miatt kezdtem el érdeklődni, hogy mit jelenthet egy két céget irányító vállalkozó számára Istenbe vetett hite a néha meglehetősen kemény üzleti világban. így ültem le beszélgetni Hamm Károllyal a már említett telephelyen.- Vasárnap délelőttönként Grácián atya miséin veszel részt családoddal. Mi az, amit a templomból magaddal tudsz vinni útravalóként?- Nagyon sokan, akik benne vannak az üzleti életben, úgy gondolják, hogy az maga az élet. Olyan hatalmat képviselnek a számok, a célok, és olyan kényszerítő erő a növekedés, hogy az üzleti élet könnyen elválik a valós élettől, annak minden értékével és lehetőségével együtt. Az élet szűk keretbe kerül, amelyet az üzleti élet törvényszerűségei határoznak meg. Amikor három lányommal elmegyek a misére, és igazi közösséget élhetek át, az élet meghatározottsága átalakul, és kibővül isteni értékekkel.- Hogy lehet ezt az élményt a mindennapokban is felidézni?- Elsősorban talán úgy, hogy igyekszem másképp viszonyulni a beosztottaimhoz. Természetesen fontos, hogy a munkaidőben a lehető legtöbbet nyújtsák, de nekik is van saját életük, amelynek csak egy része az üzemben töltött idő. Ok is valahonnan megérkeznek a munkahelyre, és valahol várják őket a munka után. Igyekszem olyan légkört, munkafeltételeket és időbeosztást teremteni, hogy maradjon elég figyelmük az otthoni problémákra és örömökre egyaránt.- Mit jelent számodra Isten áldása? Lehet-eforintosítani Isten áldását?- Talán meglepődsz a válaszomon, de azt mondom, igen. Bár gyorsan hozzáteszem, nem ez a legfontosabb. A rendszerváltást követően hirtelen olyan piaci helyzet támadt, amelyben nagyon gyorsan meg lehetett gazdagodni. A könnyen megszerzett javak azonban elvakítják az embert, és felszínesebbé teszik, ennek következtében nehezebben veszi észre a piaci törvényszerűségeket. A piacon ugyanis csak életképes és egészséges vállalkozás maradhat fenn. Isten áldása, az Istenre való figyelés, azaz annak figyelembevétele, hogy tőle van minden jó, megóvhat az elbizakodottságtól. Biztos, hogy ez hosszú távon minden szempontból előnyösebb.- Vannak, akik az üzletemberek hitét az adakozás nagyságában szeretnék mérhetővé tenni. Te hogy látod ezt?- Az adakozás fontos, de ne felejtsük el: az adakozással nem lehet kiváltani az egymásra való odafigyelést a munkahelyen. Én a beosztottaimért is felelős vagyok.- Nemrég megváltoztattad az egyik céged nevét. Mi a története a JBUS névnek?- Én is éltem át mélypontokat a cég életében, működésében. Az egyik ilyen gödörben ígéretet tettem: ha túljutunk a nehézségeken, hálaadásomat szeretném látható módon kifejezni. így lett a J betű hitvallássá. Jézusról szóló hitvallásom egy praktikus szemponttal is találkozott. A cégem korábbi nevét nehezen tudták kimondani a külföldi partnerek. Az új névvel nem lehetnek gondok. Remélem, nem is lesznek semmilyen szempontból. — Joób Máté Epigonok, imposztorok, tanítványok Gyerekkoromban ámulattal néztem az orvosi rendelők várójában elhelyezett színes táblákat, amelyek az ehető gombákat és a velük összetéveszthető mérgező fajtákat ábrázolták. Az első ránézésre aprónak tűnő különbségek felfedezése azonban egy szakember számára már rutinfeladat. Mindig nagyon megborzongat, ha arról olvasok vagy hallok, hogy valaki gombamérgezés áldozata lett. A gya- nútlanság védtelensége, a gasztronómiai élvezet ártatlan szándéka olyan mérhetetlenül kiszolgáltatottá teszi az embert. Ráadásul tudom, hogy az esetek többségében a gombamérgezés hosszan tartó szenvedéssel jár. Bizonyos gombafajtáknál a tünetek eleinte hasonlóak egy szimpla gyomorrontáséhoz. Olyannyira, hogy megtörténhet, az áldozat nem is gyanakszik az elfogyasztott ételben lévő halálos veszedelemre. Egy bizonyos idő elteltével viszont már hiába az orvosi segítség, a gyilkos szer hatása visszafordíthatatlan. Ehető és mérges gombák. Nem igaz-e ugyanezen párhuzam az emberi tevékenységekre is? Mesterek és imposztorok - tanítványok és epigonok. Micsoda különbség lehetett aközött, hogy egy csizmadia jól elkészített egy lábbelit, és aközött, hogy nagy dérrel-dúrral hirdette magát valami kontár ál-bőrdíszműves? „A jó bornak nem kell cégér” - tartja a régi mondás. Eszerint mindig éljünk a gyanúperrel, ha valamit nagyon reklámoznak? Hirtelenjében Luther Márton és Tetzel János különös „párosa” jelenik meg lelki szemeim előtt. Aztán újra a gyerekkori színes táblára pillantok: cifra bocskor, fodros gallér, amelyről a gyilkos galóca felismerhető. Hivalkodás, cicoma. Ne menj oda, ne szedd le! Ne bízz benne! A szakember már messziről látja a halálos különbséget. Hányszor előfordult már rövid pályafutásom során, hogy éppen a magát büszkén kereszténynek valló hivatali emberrel akadt a legtöbb ösz- szetűzésem, míg a korábbi párttitkárral, a sokak által lekommunistázott vezetővel minden további nélkül meg tudtunk állapodni fontos kérdésekben! Ugye, milyen veszedelmet jelent a lélekre, sőt az egész emberi közösségre, ha Jézus igazi tanítványai helyét imposztorok és epigonok foglalják el? Jézus maga óvja tanítványait a farizeusok és írástudók kovászától, és ugyancsak ő intéz kemény feddő beszédeket utóbbiakhoz, melyben meszelt sírokhoz hasonlítja őket. Az epigonokra nem érdemes sok szót vesztegetni. Ok azok, akik a mindenkori mesterek buta és gépies majmolok Legszemléletesebben talán a Monty Python csoport (az abszurd humor angol képviselői) egyik kiasz- szikussá vált filmjének, a Brian életének egyik jelenetével lehet illusztrálni ezt a típust. Amikor az őt királlyá tenni szándékozó fanatikus tömeg elől menekülve a főhős futás közben véletlenül elhagyja egyik lábbelijét, az üldözők megállnak, és egy nő, felemelve a szakadt papucsot, így kiált a többiekhez: „Az ő szent saruja! Jelt adott nekünk, hogy mi is ekképp cselekedjünk! Kövessük hát példáját!” Erre mindnyájan félig mezítláb, bicegve folytatják az üldözést. Az epigon mindazonáltal veszélyes fajta. O az össztársadalmi kontraszelekció mindenkori alapanyaga. Epigo- nokkal vannak teji a magas hivatalok, a döntéshozó testületek és a fontosabb közintézmények. Ok azok, akik a jelentős állami támogatással megjelenő, csodaszép nyomdai kivitelű könyvek címlapjain szerepelnek, többnyire mint szerzők. Ezek szolgálnak majd alapul ahhoz, hogy a mindenkori tanítványokat és leendő mestereket bu- gyután összeállított tesztek alapján vizsgáztassák. Az epigon szeret arra hivatkozni, hogy úgymond a „mester lábainál” tanulta el a hivatás minden fortélyát. Az epigon fejből idézi a mester egyes szavait Az epigon mindig pátosszal teli. Tisztában van ugyan „kiemelkedő képességeivel”, ugyanakkor azt is tudja, hogy illik alázatot tanúsítania, mert egyedül ezáltal növelheti még tovább ázsióját. Néha nem is tudni pontosan, hogy az epigon vajon tisztában van-e vele, mennyire ostoba és kártékony is valójában. Az imposztor már veszélyesebb. O az ugyanis, aki időközönként leleplezi a mester - úgymond - „igazi arcát”. Ilyenkor az epigonok egyikének-má- sikának illenék pironkodnia, ám ahhoz ez a fajta túl primitív. Még az is előfordul, hogy egy tehetséges imposztor „szenzációs felfedezését” éppen az az epigon adja hírül a világnak, akinek addigi „munkásságát” az a legteljesebb mértékben megszégyenítette és leleplezte. Az imposztort azonban ez a legcsekélyebb mértékben sem zavarja. Mosolyogva átveszi a vándordíját az ő révén felfelé buktatott epigon kezéből. Ám ha érdekei úgy kívánják, az is lehet, hogy pár héten belül el is engedi őt, mint a használt felmosórongyot. Az imposztor nem olyan egyszerű lélek tehát, mint az epigon. Az imposztor ugyanis a legközvetlenebb parazitája a mindenkori mesternek. Szó szerint a vérét szívja. Abból él, hogy a mester gesztusait; szófordulatait, mentalitását ellesve - persze nem olyan csökött amatőr színvonalon, mint a Briant üldöző epigonok meg is próbál túltenni rajta! Az imposztor - ellentétben az epigonnal - nem elégszik meg azzal, hogy leveszi egyik lábáról a saruját. Ugyan! Az imposztor valódi célja, hogy a mesterről saját magára irányítsa a figyelmet, és azt érje el, hogy mindenki elhiggye neki: ha valóban követni akarjátok a mestert, akkor nem őt kell követnetek, hanem engem! Az imposztor mindkét saruját eldobja, és nagyjából derékszögben elfordulva az eredeti iránytól, elkezd nyugodtan sétálni. Az intellektualizmusra igazán fogékony és önmagukra valamit is adó gombakedvelők pedig természetesen követik majd az imposztor példáját. Közben némi keserűséggel megállapítják, hogy szegény mester letért a maga által előirányzott helyes útról, ezért szükségszerűen elmagányosodás vár rá. Az az igazi progresszió, hogy túl tudunk tenni mestereinken! Lám, Arisztotelész is szerette Platánt, de még Platónnál is jobban szerette az igazságot! Az ilyen szlogenek egyengetik az imposztor útját. És természetesen az epigonok. Mert mi lenne egy im- posztorral epigonok nélkül? Egy valamirevaló imposztor ugyanis született és örökös ellenzéki! Egy imposztor nem ülhet be egy hivatali vezető bőrbevonatú foteljébe. Egy imposztornak adnia kell a nimbuszára. Az imposztor mindig üldözött és meg nem értett marad. Az igazi mester minden üldözöttségét és meg nem értettségét alázattal magára veszi. Oly módon, hogy a mester - vagy emléke - gyanánt őt ko- szorúzzák meg, őt tüntetik ki, őt rehabilitálják. Ezt pedig nem tehetik meg mások, mint a bőrfotelben terpeszkedő epigonok. Az imposztor ilyen értelemben az epigon létezésének is elemi feltétele. Epigon és imposztor kölcsönösen kiegészítik egymást. * * * És a tanítvány? Meredek ügy. Főleg ha megtörténik vele, hogy bőrfotel kerül a feneke alá. Senki nem hiszi el többé neki, hogy nem epigon. Ha pedig véletlenül kitüntetik vagy üldözik, akkor egészen biztosan csak imposztor lehet! Hálátlan feladat tanítványnak lenni. Ugyanakkor ez az egyetlen út, amely nem a bocskoros-galléros műmennyországba vezet. A tanítvány gyakran érzi úgy, hogy felfordul a gyomra, de ez mindig csak múló rosz- szullét. Főként sohasem halálos. A tanítvány igazán szereti a mestert, épp ezért sohasem utánozza. Főként nem szajkózza betéve a mondatait. A tanítvány nem szégyelli a saját hangját és gesztusait használni. A mestertől ugyanis mindenekelőtt azt tanulta meg, hogy legyen bátorsága önmaga lenni. Olykor még ellene is mond a mesternek-de sohasem öncélúan, hanem mindig olyankor, ha személyes meggyőződése, belátása alapján ezt helyesnek látja. És tudja, hogy ilyenkor még a mester sem bántódik meg rajta, sőt ha teheti, meg is dicséri érte. A tanítvány nem alázatoskodik feleslegesen. Tudja, hogy amit tud, azt nem kell szégyellnie. Amit pedig nem tud, annak tudását nem mímeli. Nemcsak felesleges, hanem káros is volna. És ezt az alapelvet még csak nem is a mestertől tanulta. Egyszerűen természetesnek tartja, mert így született. Epigonok, imposztorok, tanítványok. De hol a mester? - tehetné föl valaki a jogos kérdést. Szükséges külön mondani, hogy minden mester tanítvány is egyben...? — Bartha István
