Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-08-08 / 32. szám
Fotó: Horváth-Hegyi OuiváR 69 . ÉVFOLYAM 32. SZÁM 2004. AUGUSZTUS 8. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 9. VASÁRNAP ÁRA: 149 Ft p A TARTALOMBÓL Találkozás Lányi Andrással Evangélikus-katolikus párbeszéd Képzelt riport a völgyből A Luther Kiadó ajánlata Családban vagy az idősek otthonában? Hervadhatatlan és elhervadó koszorúk Gondolatok az athéni olimpiai játékok előtt Az olimpiai megnyitóünnepségeknek az 1936-os berlini játékok óta talán az a legfennköltebb pillanatuk, amikor az olimpiai láng megérkezik a stadionba. A láng azután tizenhat napon keresztül lobog, hirdetve az olimpiai eszmeiséget és ünnepelve a békét. Most először mind az öt világrészt bejárta a láng, mire visszatér az olimpiai játékok bölcsőjéhez, Athénba. Tizenegyezren futnak a stafétában, jelképezve, hogy annyi bűn, szenvedés, megpróbáltatás után mégis van valamilyen egységes gondolkodás, értékrend világunkban. Jól tudjuk, hogy az ilyen mégoly szép, nemes demonstrációk sem oldanak meg semmit, de mégis hordozzák egy emberibb, élhetőbb világ reményét. Hazánk számára is mindig igazi ünnepet jelent az olimpia, hiszen mindmáig a legsikeresebb nemzetek közé tartozunk. Az újkori olimpiai játékok kezdete óta minden olimpián részt vettünk - egy kivétellel, mert 1920-ban nem kaptunk meghívást -, és soha nem kellett aranyérem nélkül hazatértünk. Joggal vagyunk tehát büszkék lányainkra és fiainkra. Lassan fél évszázada a televízió jóvoltából nemcsak távoli szurkolók vagyunk, hanem szinte részesei lehetünk az eseménynek. De nem elég, ha puszta szórakozást, örömöt és bánatot jelent az olimpiai események követése. A sport talán legfontosabb funkciója, hogy példaképeket állít, és döntésekre késztet. Jól tudta ezt Pál apostol is: mai nyelven úgy is fogalmazhatunk, hogy a sportot beépítette teológiájába. Szól arról, hogy testünk a Szentlélek temploma. Az élversenyzők olykor szinte hihetetlen testi teljesítménye azt a kérdést is megfogalmazza számunkra, hogy el tudunk-e számolni testünk iránti felelősségünkkel. Törődünk-e egészségünkkel, vagy a mai társadalom tagjaiként minket is az önpusztító életvezetés jellemez? A munkaszenvedély - vagy ahogyan angolul nevezik, a „workaholic” (azaz „munkaalkoholista”) típusú ember függősége - erkölcsileg ugyan nem hasonlítható a valódi szenvedélybetegségekhez (az alkohol-, drog- vagy dohányzásfüggőséghez), szomatikus egészségkárosodáshoz sem vezet olyan drámai módon, hosszú távon mégsem tekinthető kevésbé károsnak. A csak a feladatainak élő, azokban elmerülő ember elhanyagolja a családját, gyermekeit, felmentve magát azzal, hogy értük dolgozik - pedig szenvedélye hajtja. Érdekes, hogy az olimpiára készülő sportolók számára is az a kedvező, ha nem csak sportolnak. Pedig a heti tíz- tizenkét többórás edzés egész embert kíván. Mégis, a teljesítmény szempontjából is kedvezőbb, ha egyéb elfoglaltsága is van a sportolónak, illetve ha van szilárd családi háttere. Az egyházban is fenyeget a munkaszenvedély jelensége. A lelkészeknél - különböző gyülekezeti, családi vagy egyéb konfliktusok esetén - ez többnyire a szolgálatba való menekülésben mutatkozik meg. Pál jól ismerte az emberi természetet. A modern sport szempontjából is fontos üzenetet rejt az a klasszikus ige, hogy nem koronáztatik meg az, aki nem szabályszerűen küzd (2Tim 2,5). Sajnos a modem sportnak árnyoldalai is vannak; ezek a mindenáron való győzni akarásból következnek. A doppingolás valójában csalás: sérti az esélyegyenlőség elvét. Ellenőrzésre van szükség ahhoz, hogy ne nyerjen koszorút az, aki nem szabályszerűen küzdött. A verseny utáni eredményhirdetés ugyanakkor az Úristen színe elé való járulás előképe is, hiszen ő tudja igazán, hogyan küzdöttünk. A mai korszerű egészségfogalomban egyenrangú összetevő a testi és a lelki egészség, és mindkettőre szükség van a győzelemhez. Olimpia előtt természetes dolog az esélylatolgatás. Jó érzés arra gondolni, hogy megint reménykedhetünk hat-tíz arany- és mintegy tizenöt-húsz ezüstvagy bronzéremben, összességében a jó szereplésben. Ugyanakkor rossz szembesülnünk azzal, hogy még mindig sokkal inkább a szurkolók országa vagyunk, mint a sportolóké. Pedig a testünkért hordozott felelősség, a sport, a testkultúra nem az élversenyzők kiváltsága. Az a jó, ha az ifjúság életében helyet kap a testedzés, és a legjobbak eljutnak az olimpiára is. Valamilyen fizikai aktivitásra minden életkorban szükség van. Érdekes a korreláció a fizikai és a mentális aktivitás, illetve - sajnos — az inaktivitás között: a testi tunyaság gyakran párosul lelki „mozgáshiánnyal”. Bizony arról sem szabad megfeledkeznünk - s ezt a nem hívő élversenyzők is gyakran megfogalmazzák magukban -, hogy a győzelem „nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut ”, hanem a könyörülő Isten ajándéka (Róm 9,16). Talán meglepő, de erre is vonatkozik Karl Barth híres gondolata: „Mivel ő tesz meg mindent, nekünk is mindent meg kell tenni.” Igen, vállalni kell a fárasztó, nehéz edzéseket, a felkészülés sok-sok, olykor kínkeserves óráját. Mindent meg kell tenni. Mégsem bizonyos a siker, hiszen (ez is klasszikus igehely) „mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat” (lKor 9,24). Ha mindent megteszünk a győzelemért, akkor abban az esetben is jó szívvel fejezhetjük be a versenyt, ha volt nálunk jobb. Ha mindent megtettünk, tiszta lehet a lelkiismeretünk. Vonatkozik ez a közösségre, a nemzetre is, amelyet Athénban a legjobb sportolók képviselnek. Ha mindent megtettünk az egészséges országért, az ifjúsági sportért, az olimpiai felkészülésért, jó lelkiismerettel várhatjuk az athéni eseményeket. Tudnunk kell, hogy a döntés a könyörülő Istené. Azért tudják ezt a versenyzők, edzők is, hiszen már a tehetségnél, ennél az alapvető adománynál kezdődik a kegyelem. Hogy azután meghatározza az életünket. Frenkl Róbert Hálaadás Szentantalfán Szentantalfán az utóbbi években mindig történik valami a templom körül. Hol a külső-belső felújításnak, hol a torony renoválásának vagy éppen a templom újjávarázsolt környezetének örülhetett a gyülekezet. Augusztus 1-jén délután ismét hálaadó istentiszteletre szólítottak a harangok, mert elkészült a tetőszerkezet teljes felújítása. Nagy szükség volt már arra, hogy ez a munka is elkezdődjön. Egyrészt maga a tető állapota követelte meg a felújítást, másrészt ezzel a munkával a templom utolsó nagyobb szerkezeti egysége is megújult. A gyülekezet által vállalt egymillió forintos önrészhez egy októberben beadott pályázaton további 2,8 millió forintot sikerült előteremteni, így a munka elvégzéséhez már csak jó szakember és jó időjárás kellett. Ez utóbbira az esős tavasz során sokszor kellett várakozni, mígnem június végére befejeződhetett a felújítás. A hálaadó istentisztelet igehirdetése a templom teljességét, harmóniáját állította a középpontba. Azt a teljességet, amelyet nemcsak a kövek, az építőanyag szép külső megjelenése teremt meg, hanem amelyhez szükséges maga a gyülekezet is, az a közösség, mely a templomot mint „találkozási pontot” lélekben és igazságban való istenimádattal tölti meg. Az istentisztelet utáni rövid közgyűlésen Sólyom Gyula felügyelő ismertette a munkák menetét, majd a megjelentek közül többen is köszöntőt mondtak. A hálaadó ünnep befejezéseként Kiss Szilvia, a veszprémi gyülekezet kántora adott rövid orgonahangversenyt. A templomi alkalom után a gyülekezet, a vendégek még együtt maradtak, és a terített asztalok mellett folytatódott a délután. Nagy öröm volt megtapasztalni, hogy a harangszótól a kora esti búcsúzkodásig az Isten iránti hálát, az összefogás örömét és a jövőre tekintő bizakodó reménységet egyaránt átélhették a jelenlevők. Ördög Endre Nagy találkozás Tiszadobon Határon túli magyarok ökumenikus tábora Hétfőn Százdról és Kolozsvárról adták postára a tiszadobi Andrássv-kastély egy-egy szobájának kulcsát azok a táborozok, akiknek a vasárnapi táborzáró után nehezükre esett ilyen „aprósággal” törődni... Figyelmüket ennél sokkal fontosabb kérdések terelték el: hogyan valósul meg a következő találkozás a Nemzetközi Ökumenikus Táborban megismert fiatalokkal. A határon túli magyar gyülekezetek ifjúságának ökumenikus táborát idén már 15. alkalommal rendezték meg a szabolcs-szatmár-beregi Tiszadobon. A Tisza holtága mellett festői környezetben, az Andrássy-kastélyban 1989 óta minden év júliusának utolsó hetében adnak randevút egymásnak evangélikusok, reformátusok, katolikusok, unitáriusok Szlovákia, Ukrajna, Románia, Jugoszlávia magyarlakta vidékeiről, s a tábornak néhány anyaországi résztvevője is van, már csak praktikus megfontolásból, a szervezési feladatok ellátása érdekében is. Ennek megfelelően idén Nyíregyházán kívül Százdról, Técsőről, Nagyváradról, Hegyközszáldobágyról, Székelyedről, Székelykeresztúrról, Kolozsvárról, illetve Adáról érkeztek résztvevők, ifjúsági közösségek, bibliakörök tagjai, általában lelkészükkel együtt. (Folytatás a 3. oldalon)
