Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-07-25 / 30. szám

4. oldal-2004. JÚLIUS 25. Evangélikus Élet Vajdasági atrocitások A vajdasági magyar egyházi vezetőkkel folytatott megbeszélést múlt csütörtö­kön Vojislav Kostunica szerb kormány­fő, hogy tisztább képet kapjon a tarto­mányban zajló kisebbségellenes kilen­gésekről és azok hátteréről. A találkozón részt vett Huzsvár Lász­ló nagybecskereki és Pénzes János sza­badkai római katolikus püspök, Csete- Szemesi István szabadkai református püspök, valamint Dolinszky Árpád sza­badkai evangélikus szuperintendens. Az eszmecsere abba a szerb kormányfő által kezdeményezett tárgyalássorozatba il­leszkedik, amelynek célja a vajdasági magyarok elleni kilengések okainak fel­tárása és a jelenség megfékezése. A felek egyetértettek abban, hogy a balkáni háborúk oly mértékű rombolást, elvadulást idéztek elő sok ember lelkivi­lágában, hogy azt csakis a kisebbségi és a többségi nemzet közötti kölcsönös bi­zalom kiépítésével, a belügyi, az oktatá­si és a vallásügyi tárca, illetve az egyhá­zak összefogásával lehet „gyógyítani”. Dolinszky Árpád saját tapasztalatából merítve arról tájékoztatta a miniszterelnö­köt, hogy az elmúlt időszakban történt vajdasági incidenseknek az evangélikus egyház is szenvedő alanya volt. Becsmér­lő falfirkák jelentek meg nemcsak az egy­ház templomain és parókiáin, de a szabad­kai szuperintendensi hivatal épületének falán is. A temetőkben 18. századbeli sí­rokat is megrongáltak. Megengedhetetlen, hogy „a kilengések és bosszúk” a vajdasá­gi magyarok múltjának eltüntetésére irá­nyuljanak - szögezte le Dolinszky Árpád. Az evangélikus szuperintendens felve­tette a miniszterelnöknek, hogy hasonló találkozókra - a pravoszláv egyházveze­tők bevonásával - kellene többször is sort keríteni a sajtó nyilvánossága előtt, hogy az emberekben tudatosuljon: az ország mérföldkőhöz érkezett, vagyis „maga mö­gött kell hagynia a múltat, s egy demokra­tikus úton kell elindulnia”. MTI Nemzetközi „homo/tvihar” Svédországban egy hónap börtönbünte­tésre ítéltek egy papot, mert a homosze­xuálisokat súlyosan gyalázó kijelentése­ket tett, de a gyűlöletbeszédben bűnös­nek talált protestáns lelkész az elmúlt héten váratlan támogatókra talált Szlo­vákiában. Ake Green 63 éves lutheránus lelkész egy prédikációjában abnormálisnak és a „társadalom testét emésztő rákos daga­natnak” nevezte a homoszexualitást. Vladimir Palkó kereszténydemokrata szlovák belügyminiszter a héten a svéd nagykövetnél tiltakozott a svédországi bíróság ítélete ellen, azt hangoztatva, hogy „a baloldali liberalizmus szükség­képpen a szabadságjogok korlátozásá­hoz vezet”. Palkó arról biztosította Ceci­lia Julin nagykövet asszonyt, hogy Szlo­vákiában egyetlen bíróság sem fog ha­sonló ítéletet hozni, amíg ott keresztény- demokrata belügyminiszter lesz. A bel­ügyminiszter mellett kiállt a keresztény- demokrata párt (KDH) teljes vezetése, amely külön sajtóértekezleten adott han­got aggodalmának a „precedensértékű ítélet” és a „véleményszabadságot fe­nyegető veszély” miatt. A szokatlan diplomáciai lépés kivál­totta a többi szlovákiai párt bírálatát, amelyek az ország külföldi megítélését féltik a belügyminiszter és a keresztény- demokrata pártvezetők eljárásától. A TASR szlovák hírügynökség jelenté­se szerint csütörtökön „szlovák állampol­gárok egy 32 fős csoportja” is csatlakozott a tiltakozókhoz, és nyílt levélben szólítot­ták fel XVI. Károly Gusztáv svéd királyt, hogy járjon közben a bebörtönzött lelkész azonnali szabadon engedése érdekében. A levelet politológusok, a belügyminisztéri­um két tanácsadója, egy katolikus pap, egy konzervatív ifjúsági szervezet helyet­tes vezetője, jogászok, köztisztviselők, ta­nárok, újságírók és diákok írták alá. Az aláírók a pluraliznjusra és az egyházakat megillető szólásszabadságra hivatkoznak. MTI „...a testvérekkel egységben lenni” Iskolaigazgatók Bajorországban A testvéregyház meghívására bajor- országi tanulmányúton vettek részt a Magyarországi Evangélikus Egyház Oktatási Osztályának munkatársai, általános és középiskoláinak, vala­mint kollégiumainak az igazgatói júli­us 5. és 10. között. A látogatás előzmé­nye a bajor evangélikus iskolák veze­tőinek egy korábbi magyarországi út­ja volt. A vendégek akkor találkozhat­tak a magyarországi evangélikus kö­zépiskolák igazgatóival, megismerhet­ték a magyarországi evangélikus isko­larendszert, és azóta is tartósnak bizo­nyuló kapcsolatokat építhettek ki a magyarországi iskolavezetőkkel. A Bajor Evangélikus Iskolai Alapít­vány képviselőjeként a bajor-magyar is­kolakapcsolatokat gondozó Gerhard Pfeifernek köszönhetően hasznos és tar­talmas programon vehettek részt iskola- vezetőink. Megismerhették a bajor evangélikus iskolarendszer sajátossága­it, az egyes iskolák képzési programját, illetve a különböző képzési profilú isko­lák feladatait segítő és összefogó iskolai alapítvány munkáját. A küldöttséget fo­gadta dr. Johannes Friedrich püspök, Helmut Hofmann egyházfőtanácsos, Wolfgang Storim. az alapítvány vezető­je, Erwin Meister, a Neuendettelsaui Di- akónia vezetőségének tagja; a vendégek ezenkívül találkozhattak a meglátogatott iskolákban esetleg már személyes isme­rősként üdvözölt iskolaigazgatókkal, il­letve az evangélikus iskolaügyet szívü­kön viselő lelkészekkel is. Távirati stílusban a hír éppen eddig tartana. Miért érdemes mindennek ennél nagyobb teret szentelni? Talán az írás cí­me választ adhat a kérdésre: „a testvé­rekkel egységben lenni”. Ezt olvasva ta­lán többekben feldereng a következő né­hány sor lehetséges tartalma: a szokásos udvarias és hálás köszönet a bajor test­véregyház újabb segítségéért, illetve a néhány korábbi számban tollhegyre ke­rült fasori problémák után egy kis pozi­tív hangulatjelentés iskolaügyben, a csüggedők felvidítására. Nos, mondandóm több ennél. Mivel magam is az utazók között lehettem, megtapasztalhattam a testvéri közösség erejét. Az oktatási és iskolavezetők ugyanis egymásért felelősséget érző, együtt gondolkodni kész testvéri közös­ségként voltak jelen - a fasori gimnázi­um képviselője nélkül - Bajorország­ban. S hogy ennek mi köze az iskolák közötti kapcsolatokhoz vagy magához a tanulmányúihoz? Nagyon is sok! Schu- lek Mátyás lelkész, igazgató reggelen­ként! áhítatai, elmélkedései vagy a Mar- tinovszky István igazgató kollégám táro­gatójátékával kísért közös énekléseink vendéglátóink ősi templomaiban mind­mind erősítették a testvéregyházi iskola­kapcsolatnak a lényegét: közösség- és egyházépítő szerepét, illetve az elszánt­ságunkat, amellyel részt vettünk az ese­ményeken. Nem maradhat említés nél­kül, hogy az iskolák közötti együttmű­ködést Hallgatóné Hajnal Judit, a győri Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ igazgatója szervezi, segíti. Igaz ugyan, hogy a folyamatosan mű­ködő bajor evangélikus iskolarendszer­hez képest Magyarországon mindent új­ra kellett indítani, de a gondok és az örö­mök nagyon gyakran hasonlók. A ki­lencvenes évek eleje óta egy-egy ma­gyarországi középiskolának, kollégium­nak számos külföldi partnerintézménye lehet, több európai oktatási programban vehet részt, ezáltal megismerheti az eu­rópai oktatási rendszerek működését. Ezeknek az EU által támogatott kapcso­latoknak nézetem szerint közös tulajdon­ságuk, hogy a magyarországi partnerin­tézményt működőnek mondott modellek megismerésére, elsajátítására és követé­sére késztetnék. A bajor-magyar evan­gélikus iskolakapcsolatokban azonban az effajta alárendeltségnek nyoma sincs! Kölcsönösség és egyenrangúság jellemzi a viszonyt, hiszen a bajor és a magyar evangélikus iskolák egyaránt szigetek egy szekularizált társadalomban, szeku­larizált közoktatási rendszerben. így van ez még akkor is, ha az egyházi nevelés helyzete Bajorországban - éppen a fo­lyamatosság miatt - kedvezőbb. Ottlétünk alatt nyilván nem láthattuk az összes bajor evangélikus iskolát, de eltölthettünk egy délelőttöt Németor­szág legnagyobb ilyen intézményében: Nümbergben a Wilhelm-Löhe-Schulé- ban. Ezenkívül megismerkedhettünk a Neuendettelsaui Diakónia Iskolacentru­mában a Laurentius Gimnáziummal és Reáliskolával, a világhírű Windsbacher Knabenchor Evangélikus Internátusá- val, Augsburgban az Evangélikus Le­ánygimnáziummal és Reáliskolával, a Szent Anna Kollégiummal, illetve Ans- bachban az Evangélikus Iskolával. Sok helyen már ismerős arcok köszöntöttek minket, hiszen diákcserék, közös prog­ramok zajlanak az iskolák között. A fel­soroltak közül több intézményről is le­hetne részletesen írni: hangulatukról, képzési, nevelési módszereikről, a meg­Iskolaigazgatók - „osztálykiránduláson” (a MEE Oktatási Osztályának szervezésében) tapasztalt tanár- és diákközösség erejé­ről. A részletek helyett azonban inkább néhány, talán közérdekű tanulság követ­kezik. A magyarországi helyzetnél érzékel­hetően kisebb mértékben nyomasztja a bajor evangélikus intézményeket az is­kolától idegen társadalmi, szülői elvárá­sok sora. Nálunk - kissé az állami törvé­nyek által is megtámogatva - egyre töb­ben szeretnének az iskolára, így az egy­házi iskolára is mint szolgáltatásra te­Fogvatékkal élők asztalosmunkája Neuendettelsauban Mihályi Éva felvételei kinteni; pedig az egyházi iskola a család és a tanári kar közös, együttműködő szolgálatának lehetősége elsősorban. Még a mindenhol fizetendő tandíj elle­nére is kevesebbet kell küzdeniük ezzel a szemlélettel a bajor kollégáknak. Sok kiváló példát láttunk a szülői ház, a gyü­lekezetek, az iskola együttműködésére; igaz, a diák felvételekor az iskola és a szülők szerződésben is rögzítik a jogo­kat és kötelességeket. Feladataink rendkívül hasonlóak. Az ügyért dolgozni kész tanárok, szolgatár­sak megtalálása, megbecsülése, az isko­lai tradíció élővé tétele, iskoláink diák­ságának megszólítása, akár az egyházi szolgálat lehetőségének felmutatásával: mindezek a közösségépítést szolgálják itt is, ott is. Testvérekként érkeztünk, s a közös szolgálat lehetőségét is meglátva, szá­mos tapasztalatot szerezve, de saját érté­keinket is felvállalva és megmutatva, testvérekként - szívünkben a szeretettel látott vendég örömével - jöttünk haza Bajorországból. Tölli Balázs Kossuth Zsuzsanna emlékezete 1817. február 19. Sátoraljaújhelyen megszületik Kossuth Lajos harmadik húga: Zsuzsanna. Bátyja kezdettől fogva „ikerlelkemnek” mondja őt. Halálának 150. évfordulóján - némi­képp rendhagyó formában - most reá emlékezünk... v V- . N—„ - '• 1837. május 5. Kossuth letartóztatásá­nak hajnalán a házkutatás elől megmen­ti a Törvényhatósági Tudósítások utolsó, 24. számának a kéziratát. 1841. Férjhez megy Kossuth Lajosné testvéréhez, Meszlényi Rudolf ügyvéd­hez. Bicskén közösen alapítják meg az Országos Védegylet Fejér megyei fiók- egyletét. Férje fiatalon meghal, nem éri meg harmadik gyermekük születését. • 1848. március. Pesten lakást bérel, di­ákok élelmezéséből tartja el családját. Húsz „kosztost” tart, akikre főz, mos, vasal, takarít. Jártas a humán és a reál tu­dományokban is, kiváló szervező. Anyanyelvén kívül beszél németül, an­golul, franciául. 1849. április 16. Kossuth levélben ér­tesíti Görgey tábornokot, hogy húgát az összes tábori kórház főápolónöjévé ne­vezte ki. Zsuzsának Debrecenből írt le­velében többek között ezt olvashatjuk: „Erősen meg vagyok győződve, hogy ál­talánosan elismert szelíd keblednek ne­mes ösztönét követve, sérült vitézeink­nek a kórodákbani ápolása körül akként intézkedendel, mint az egy anyától, test­vértől s honunk hű leányától méltán megvárhatni.” Április 22. A debreceni kórházi anyagraktárból 125 főre számított kór­házi készletet irányít Gödöllőre. Május. Felhívással fordul a magyar asszonyokhoz és leányokhoz: „Ne várja­tok hivatalos küldetéseket. Ne várjátok a rendszabályok kihirdetését. Minden nő, aki erőt érez magában, keresse fel a helyben vagy vidéken lévő kórháza­kat... Egyesüljetek városonként, kerüle­tenként, és osszátok fel magatok között a munka napjait, minden percben ápoló gonddal őrködjetek a szabadságért szen­vedőknek még álmai fölött is.” Június. Pest visszafoglalása után a Károly kaszárnyának a kórházzá való alakítását kezdeményezi. Ekkorra orszá­gosan 72 tábori kórházban 20 ezer ágy áll a sebesültek rendelkezésére. Július 4. Szegedre menet még Pestről felhívással fordul a főváros asszonyai­hoz. „A kormány másodszor elhagyja a fővárost, hogy a honmentés nagy műve­letét elvégezni törekedjék. Minden in­tézkedés megtétetett a könnyebb sérül­tek elszállítására, de vannak, akik az út nehézségeit meg nem bírnák, és ezeket ajánlom jótékony figyelmetekbe. Ve­gyétek őket házaitokba, gyógyítsátok saját orvosaitok által, ápoljátok őket nő­höz, leányokhoz méltó feláldozó hűség­gel. Kezeitekbe tettem életüket, épségü­ket. Tartsátok meg őket a honnak s az életnek, hogy örvendezhessenek a sza­badságnak, amelyet kivívni segítenek. Legyetek szerény munkásai a közbol­dogságnak, legyetek őrangyalai szenve­dő hőseinknek, legyetek nők!” Augusztus. Az egyre súlyosbodó helyzetben követi a kormányt Aradra, majd családjával észak felé menekül. Útközben Nagyváradon elfogják, és há­zi őrizetben tartják. Az orosz parancs­nokságtól néhány hét után Haynau kiké­ri, és anyjával, nővéreivel együtt a budai várbörtönbe viteti. Életét osztrák hadi­foglyok mentik meg, akik tanúsítják, hogy mindig egyenlő bánásmódban ré­szesültek a magyar sebesültekkel. 1850. Kiszabadulása után Pesten, a Kecskeméti utcában kis nevelőintézetet nyit, és egyben irányítója lesz egy ellen­állási szervezkedésnek. 1851. december. Jubál Károly letar­tóztatása és a „Makk-féle összeesküvés” felszámolása során elfogják, majd a pes­ti Újépületbe zárják. Kitört ablakú, szal­mával behintett padlójú börtön foglya. A meggyötört, félholt asszonynak még van ereje levelet kicsempészni társai bátorí­tására. „Ne féljetek - én kivágom ma­gam!” - írja. A hosszú tárgyalások során csaknem jogászi felkészültséggel véde­kezik. Idézi a magyar alkotmányt, és a jogrendre hivatkozik. A legkörmönfon­tabb ügyészek sem tudnak semmit rábi­zonyítani. Felmentik, de száműzik hazá­jából. 1852. A börtönben kiújult régi tüdő- betegsége miatt súlyos állapotban a bé­csi rabkórházba szállítják. Innen az ame­rikai követ közbenjárására szabadul. Száműzetésében - anyjával és családjá­val együtt - előbb csak Brüsszelig jut. Éjjel szappant főz, nappal kitanulja a vi­lághírű brüsszeli csipke készítését. Lon­donból tőkét szerez, rövidesen 30 mun­kásnőt foglalkoztató csipkeverő üzemet nyit. 82 éves édesanyja halála után az osztrák követség zaklatásai elől kényte­len két gyermekével együtt Amerikába távozni. 1853. New Yorkban a brüsszelihez hasonló üzemet létesít, ez azonban nem biztosítja családja megélhetését, ezért ruhavarrást vállal. Már nem sokáig... Tüdőbaja ledönti lábáról. 1854. június 29. Két leánya, Gizella és Ilona örök búcsút vesz a 37 éves hős édesanyától. * * * Halálának most van a 150. évfordulója. A New York-i kis temetőt azóta régen felszámolták, helyét felhőkarcolók ural­ják. Kívánjuk, hogy e nagyszerű asz- szonyra hazájában ne csak a nevét viselő bécsi úti egészségügyi szakközépiskola és a bicskei gyermekotthon gondoljon, hanem - soha el nem múló hálával - sze­retett magyar evangélikus egyháza is! Dr. Fabiny Tibor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents