Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-07-18 / 29. szám
2. oldal-2004. JÚLIUS 18. ELŐ VIZ Zárójel írás közben olykor aláhúzunk valamit, mert különösen fontosnak találjuk. De az is előfordul, hogy mellékesebb, kevésbé fontos mondatot vagy szót zárójelbe teszünk. Pál apostol arra bíztat bennünket, hogy tegyük zárójelbe az „én”-t. Gala- tákhoz írt levelének 2. fejezetében ezt így olvassuk a 20. versben: „ többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem. ” Közismert, hogy az énünk általában a középpontban áll. Előtérbe tolakszik. Társaságban jól esik, ha én szólhatok, ha énrám figyelnek. Mesélhetek magamról. Jól esik, ha a nevemet említik, és sért, ha kihagynak. Az én tehát agresszív - előtérbe akar kerülni. Pál apostol boldogan beszél az én félretéte- léről: „többé nem én élek.” Pál kitette a zárójelet. Az én ne legyen sürgős, ne legyen fontos, ne legyen a téma. Ne legyen az első. Persze mindennek előfeltétele szívünk romlottságának a felismerése, mert amíg hamis képünk van önmagunkról, addig nem tesszük zárójelbe az énünket. Ezért inti Jézus az indulatos tanítványokat, akik el akarnak pusztítani egy samá- riai falut, amely nem fogadta be őket: „Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek. ” (Lk 9,55) Szívünkről többnyire hamis képünk van. Olvassuk el, hogy Jézus szerint mi minden származik a szívből (Mt 15,19). Akinek már van reális képe önmagáról, az igyekszik zárójelbe tenni magát. Tudja és tapasztalja, hogy ennek sok haszna és áldása van. Gondoljunk a családra. A mai modern és nagykorúságára büszke társadalmunkban is nyugtalanító és vissza-visz- szatérő kérdés: szükség van-e a családi együttélési formára, vagy netán elavult, kidobható, mint valami ócska lom. Mindenféle új megoldásokon gondolkodunk, hogy hogyan is lehetne összetartani a széteső házasságokat, hogyan lehetne a drogtól, az italtól, abortuszoktól visszatartani gyermekeinket. Jó, ha keressük a megoldást. Jó, ha érezzük, hogy az anyák önmegvalósítási törekvése, az apák felfelé ívelő karrierje nem elég a kiegyensúlyozott, boldog családi élethez. Kell valami más, ami nem frázis, nem szégyellni való maradi- ság: Jézus hiányzik az életünkből, az Ő megismerése, az O vezetésének elfogadása. „Többé tehát nem én élek...” Ezt el lehet kezdeni, ezt lehet gyakorolni. Az O nevét aláhúzni - és akkor a magamé zárójelbe kerül. Ez talán sokaknak nem tetszik. A természetes ember tiltakozik, a „szabadságát” félti... de ez az áldás útja, az élet útja. Tegyük hozzá végül, ha az énünk háttérbe kerül, kevesebb csalódás fog érni. Az ember tele van igényekkel, és aki igényel, többnyire csalódik. A zárójelbe tett én azt jelenti, kevesebb lesz az elvárásom, és kevesebb lesz a csalódásom. Ez is Isten áldásának a jele! Gáncs Aladár „Aki pedig nem a Krisztusban van, vagy elhagyja őt, az elrabolja az ő dicsőségéi, ahogyan ez ismeretes. ” Luther Márton: Heidelbergi disputáció (Nagybocskai Vilmos fordítása) A Gesztenyéspihenő Evangélikus Vendégház (Sopron, Zerge u. 26. Tel.: 99/510-966). egész évben szeretettel várja csendes, erdei környezetben a pihenni vágyókat! Szeptember 15-től őszi kedvezménnyel: 6 éjszaka félpanziós ellátással 18 000 - 21 000 Ft. r Evangélikus Elet SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 6. VASÁRNAP A keresztre szögezett adóslevél Kol 2,12-15 A kép, amit Pál alkalmaz, az adósrabszolgaság ókori világában érthető volt. Ha az adós fizetésképtelenné vált, és vagyona nem tette ki a tartozás összegét, akkor a hitelező a vele egy fedél alatt élő családtagjaival együtt elhurcolta otthonából, és eladta rabszolgának. Az eljárás törvényességének igazolására az üresen maradt ház ajtajára ki kellett szögeznie az adóslevelet, amelyen a tartozást a pórul járt adós aláírása tanúsította. Pál apostol arról beszél, hogy bűnös adósságunkért mégsem a mi ajtónkra került az adóslevél, hanem a Golgota keresztjére. Ezzel azt fejezi ki, hogy a bűn mögött álló hatalom, amelynek adósai lettünk, bennünket mégsem hurcolhat el rabszolgaságba, mert Krisztus önként a helyünkre lépett. A kereszten a mi adósságunk fejében szolgáltatta ki magát a bűn hátterében rejtőző szellemi hatalmasságnak. Engedelmesen tűrte, hogy az Istennel szembenálló sötét erő végrehajtó közegei rátegyék a kezüket: törvényes ítélet nélkül elhurcolják, és mint tulajdonukkal bánjanak vele. Mint a rabszolgákkal uraik: azt tehettek vele, amit csak akartak. Megalázhatták, kigúnyolhatták, brutálisan megkínozhatták és végezhettek vele. így jutott helyettünk, ártatlanul a bűn adósainak börtönébe, a halál istennélküliségének poklába, ahonnan a maga erejével egyetlen földi halandó sem szabadulhat. O azonban a halálban is Istennek bizonyult, és - miként az apostol mondja - ., legyőzte azt. akinek hatalma volt a halál fölött", tudniillik az ördögöt. Miként maga jövendölt haláláról a példázatban: saját házában győzte le és kötözte meg az „erős embert”, akinek foglyait eloldotta láncukról és kivezette a fényre. Pál apostol szerint a keresztség ezt a szabadítást teszi egészen személyessé. Meg vagyunk keresztelve, ezért bizonyosak lehetünk, hogy Krisztus a mi bűneink adósságát is magára vállalta, és a bennünket terhelő adóslevél ajtónkról átkerült az ő keresztjére. Többé tehát nem a bűn mögött álló istenellenes hatalomnak vagyunk adósai, hanem egész életünkkel annak tartozunk, aki értünk önként adta oda magát. Életünk a bűn, az ördög és a halál uralma alól Krisztus uralma alá került. Ő pedig nem úgy bánik övéivel, mint a kegyetlen rabszolgatartók. Nem önkényesen uralkodik rajtuk, hanem nyája juhai- ként pásztorolja őket. Míg a bűn uralma alatti lét egyenlő a halállal és a kárhozattal, addig Krisztus uralma alatt már most valódi élet, egykor pedig örök élet az osztályrészünk. Ezt jelenti, hogy a keresztségben Krisztussal együtt bennünket is eltemettek, és vele együtt új életre támadtunk föl. Ez befejezett tény. De ezt a tényt csak hitben ragadhatjuk meg. Hit nélkül - bár megtörtént ránk nézve mégis olyan, mintha meg sem történt volna. Hit nélkül a bűn, az ördög és a halál uralma alatt élünk. Nincs harmadik út! Nem lehet nem a hit útján járni úgy, hogy ne járnánk a bűn, a pokol, a kárhozat útján. Ez alól nem kibúvó, hogy - miként a közfelfogás (joggal) tartja - nem hívő is élhet tisztességes, becsületes életet. A tét ugyanis nem ez! A tét az, hogy megszabadulhatunk-e Ádám mindannyiunkat terhelő bűnös adósságától. Mert ha mi magunk egész életünk során egyetlen bűnt sem követnénk el - ami lehetetlen akkor is a bűn és a halál foglyai lennénk, mert testi fogantatásunk pillanatában Adám adóslevele már odakerült a mi ajtónkra is. Ez halálosan komoly dolog! Ezért nem értelmetlen, amikor a lelkész a keresztelés után e szavakkal áldja meg a csecsemőt: „A mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki téged vízzel és Szentlélekkel újonnan szült, és bűnödet megbocsátotta, őrizzen meg téged az örök életre!" Isten előtt még az újszülött csecsemő sem ártatlan, hiszen a bűnben elbukott Ádám fia. Hanem a keresztségben visszanyeri ártatlanságát, és Isten - Krisztus halála árán - megváltott és föltámadása által új életet nyert gyermekévé lész. Ma, a keresztség vasárnapján tanuljuk megbecsülni keresztségünket! Ne tartsuk jelentéktelen dolognak, jelképes aktusnak, hanem lássuk meg benne Isten rajtunk véghezvitt cselekvését! Amikor részesültünk benne, egyszer s mindenkorra feltárult előttünk az élet és az üdvösség útja. Erről letérhetünk ugyan, és le is térünk, valahányszor a hit útját elhagyjuk. Ám meg vagyunk keresztelve, és ezért van Pásztorunk, akinek szerete- tében és hűségében mindenkor bízhatunk. O igéjével szüntelenül hívogat, ha elesünk fölemel, ha eltévedünk, visszahoz. Mert ő nemcsak a világ Megváltója, hanem keresztségünk óta a mi személyes Megváltónk is. IMÁDKOZZUNK! Istenem, köszönöm, hogy a keresztségben gyermekeddé fogadtál. Köszönöm, hogy ezen sem emberek ítélete, sem a magam bűne nem változtathat. Köszönöm, hogy Uram vagy, és bűneim ellenére sem szolgáltatsz ki az ősi ellenségnek. Add, hogy hívásodat mindig meghalljam, és hűségesen kövessem. Ámen. Véghelyi Antal Oratio oecumenica Mennyei Atyám, köszönöm, hogy a keresztség által gyermeked lehetek. Drága kincs ez, nem érdemeltem meg. Üres kézzel, bűnösként állok előtted, és kegyelmedet kérem. Semmim nincs, Atyám, amit adhatnék, csak a hitem, amivel ígéretedbe kapaszkodom. Halálra vagyok méltó - de Te örök életre vezetsz. Büntetés járna nekem - Te, Atyám, kegyelmet adsz. Adóslevelem eltörölhetetlen, adósságom megfizethetetlen - Te eltávolítod azt, és a keresztfára szögezed. Miért? Mert szeretsz. Mert gyermeked vagyok, akit magadhoz fogadtál, a keresztségben nevemen szólítottál, atyai szerete- teddel naponta gondoskodsz rólam, utaimon vigyázod lépéseimet. Köszönöm, Istenem, hogy a Krisztusért a megváltottak közé készítetted helyemet. Drága Jézusom, kérlek, add, hogy tisztán lássam életemet, hogy milyen vagyok valójában. Add, hogy szembenézzek vétkeimmel, lázadásaimmal, hűtlenségeimmel, és bánjam azokat. Uram, add vigasztalásodat is, hogy ne törjek össze a bánattól, amikor felismerem menthetetlen voltomat, hanem meglássam a kegyelem trónusát is. Van utam Istenhez, mert Te utat nyitottál. Van célom, mert Te szeretni tanítasz. Van feladatom, mert Te munkát bízol rám. Vannak társaim az életben, mert Te testvéreket adsz mellém. S van életem, mert Te meghaltál értem. Köszönöm, hogy vagy nekem, Uram. „Add, hogy halálod ára rajtam ne vesszen kárba!” Imádkozom azokért, akik testvéreim a hitben, hogy örömük napról napra megújuljon a Szentlélek ereje által. Imádkozom a szolgálattevőkért, akikre sok bízatott, hogy"ne fáradjanak meg a szolgálatban, az igehirdetésben, a közösségépítésben, az imádságban, a példamutató életvezetésben. Imádkozom a vezetőkért, hogy bölcsességük, tudásuk, lelkületűk sokakat gazdagítson. Imádkozom a nyájért, hogy helyet találjon benne a gyenge, a beteg, a bánatos, a sérült is, és társakra leljen a közösségben. De leljen befogadásra a hangos, a lendületes, a mozgékony, a sikeres, az energikus, hogy egymást építsük, mint Isten népe, Krisztus gyülekezete. Az ifjakért és a kisgyermekekért külön is kérlek, Atyám, hogy keresztségedben részesülve boldog, hálás, Isten ügyét továbbadó és előre vivő felnőttekké nőjenek fel. A betegek és a magányosok, vigaszra szorulók, sírók, Atyám, hadd érezzék jelenlétedet, feléjük- alájuk-köréjük tartott óvó, szent kezedet. Kérlek a világért, hogy ne legyen benne erőszak, fájdalom, bosszú, megtorlás, pusztítás, embertelen terror, hanem béke legyen ezen a bolygón, ami az otthonunk, ahol javaiddal felelősen kell élnünk. Láttasd meg a népekkel, hogy törvényed szerint és evangéliumod örömében van csak teljes, egész, emberi létünk. Nem pazarolni, elherdálni, hanem óvni, gyarapítani kellene teremtett világunkat. Istenem, semmim nincs, csak bűneim, adóslevelem. Mégis én vagyok a leggazdagabb a földön, mert elvetted azt, ami terhel, ami halálba húz, és kegyelmet adtál. Köszönöm neked! Irgalmadra hitemmel felelek. Tarts meg a hitben, a Hozzád való hűségben. Krisztusért kérlek, hallgass meg engem! Ámen. •••• SAROK 3 £ 5 O' 3 3 római katolikus istentisztelet indítékai és céljai NÉZZÜNK KÖRÜL.. A Füzes Ádám dr. római katolikus lelkész, templomigazgató, a Pázmány Péter Egyetem Hittudományi karának liturgika tanára. Sorai most (a református egyház istentiszteletének korábbi számainkban történt bemutatása után) a római katolikus istentisztelet lelkületébe kalauzolnak minket. (H. K.) Amikor a nyári kántorképzőn az elsősökkel megkezdjük a liturgia tanulását, a liturgia definiálása előtt próbálom elmondani, miért is van szükség erre a tantárgyra. Túl a tantárgy bevezetésén azt akarom elmagyarázni, mi is a helye a liturgiának a kántor, a hívek, illetve az Egyház életében. Amióta ember az ember, valamilyen formában Istenhez fordul. A vallástörténet leírja azokat a módokat, jelenségeket, ahogyan az ember megpróbálja magát kifejezni Isten felé, és ahogyan kísérletet tesz arra, hogy a természetfelettinek, az „istenek világának” részese lehessen. Szinte mindenütt megjelenik a szent - az elkülönített, jelentőséget, erőt hordozó - tér és idő. A keresztény ember sem vonhatja ki magát az emberiség egyetemes tapasztalatából. Jézus Krisztus születésekor részt vállalt életünkben. Ez azt is jelenti, hogy emberi megnyilvánulásainktól - beleértve a kultikusakat is - nem idegenkedik. Tette ezt már az utolsó vacsorán, ahol a húsvéti zsidó vacsora kultikus jellegét is kihasználta az eu- karisztia alapítására. Ezen a széder esti vacsorán ugyanis minden zsidó család az Egyiptomból való csodás szabadulásra emlékezik, a szabadító Istent ünnepli. Nem akarják, hogy ez az üdvösségtörténeti esemény feledésbe menjen, hogy ne legyen az újabb nemzedékeknek részük benne. Ezért jelképes dolgokat tesznek: bárányvacsorát költenek el kovásztalan kenyérrel, öltözetük saru, felövezett derék és bot - az útrakészség jeleként. Elmondják a kivonulás történetét, a haggadát. Ez azonban nem egy múltbeli esemény nosztalgiája, hanem a megjelenítés igényével történő megemlékezés. A célját Gamáliel rabbi így fogalmazta meg a Misná- ban: „Mindnyájunknak úgy kell érez- nünk, tiogy mi vonultunk ki Egyiptomból. Az Úr atyáinkat és minket szabadított ki.” Amikor Jézus a kenyeret és a bort ezen a rituális vacsorán áldja meg és adja tanítványainak, akkor azt akarja, hogy ugyanilyen megjelenítő megemlékezés módjára elevenítsük ezt fel. Az első „rubrika”, vagyis liturgikus utasítás is itt található: „ezt cseleked- jétek az én emlékezetemre”. A katolikus istentisztelet nem tesz mást, mint hűséges akar lenni Jézus parancsához. Szimbolikus cselekedetekkel és az alapítás elbeszélésének elmondásával (szerencsés protestáns kifejezés erre a „szereztetési igék”) teszi jelenvalóvá, el nem avulóvá Jézus egyszeri tettét, a megváltás összetett valóságát. Ez a katolikus istentisztelet mozgatórugója, lényege, ha úgy tetszik. A fenti alapokból az látszik, hogy a liturgia lényege nem emberi találmány, még ha a megfogalmazásához és gyakorlati megvalósításához a mi alkotó munkánk is szükséges. Jézus parancsát teljesítjük, amikor az igeliturgiában hirdetjük az evangéliumot, amikor a szentmisében hálát adunk, és megtörjük a kenyeret, amikor „szünte- , lenül imádkozunk”, vagyis a nap meg- ! határozott óráiban zsoltárok imádkozásával, a zsolozsmával (közismertebb nevén a breviáriummal) fordulunk Istenhez. Mi a célja mindennek? A liturgia nem olyan „munka”, amelynek célja lenne, hanem értelme van. A liturgiában Isten dicsőítése és az emberek megszentelése történik. Isten dicsőítésére gyűlik össze a keresztény közösség, azért énekelünk, imádkozunk. De közben az ember is megváltozik, a Szenttel való találkozás őt magát is megszenteli, átformálja. Ez sajnos nem jelenti egyenesen az erkölcsi szentséget, hanem inkább az úton lévők egyre szorosabb Istenhez kapcsolódását. A liturgiának nem célja a szépség sem, inkább eszköze. De nemzetek, felekezetek feletti eszköze. Többször volt szerencsém evangélikus istentiszteleten részt venni, ami segített abban, hogy megértsem és megszeressem testvéreim szertartásait. Vegyünk részt bátran igényes katolikus liturgián, hadd érintsen meg bennünket az istendicséret szépsége, adjon kegyelmet a hétköznapok vándorútjához! Füzes Ádám
