Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-07-11 / 28. szám
2. oldal-2004. JÚLIUS 11. Evangélikus Élet / rr r ELŐ VIZ SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 5. VASÁRNAP • • Orömvitamin „A lélek abból táplálkozik,' aminek örül" - a kibővített Útmutatóban olvashattuk Augustinusnak ezt a tömör, ám sokatmondó megállapítását. Nemcsak testi, lelki éhség is gyötörhet bennünket. A testi éhség csillapítása viszonylag egyszerű. A legszegényebb ember is hozzájuthat legalább egy szelet kenyérhez, amely megmentheti az éhenhalástól. Vannak, akik önként vállalják a testi éhezést: hallottunk éhségsztrájkolókról, akik végső megoldásként ezt az eszközt választják valamilyen cél elérésére. Természetgyógyászok a test méregtelenítésére javasolják a teljes vagy részleges böjtölést; így távozhat a salakanyag, megújulhat az ember teste. Lelkünk is „éhen halhat”, ha nem táplálkozik. Augustinus szerint abból táplálkozik, aminek örül. Fel kell tennünk két kérdést. Tudunk-e örülni? Mi okoz örömöt számunkra? A földi örömforrások részei az ember életének. A diák örül, ha sikeres vizsgát tett, a szülők örülnek, ha gyermekeik egészségesek, szépek. Örülünk saját életünk eredményeinek, terveink valóra válásának is. Örülünk, ha minél több földi jó birtokosai lehetünk. Ezek az örömök azonban egyik percről a másikra füstté válhatnak. Jönnek a nehéz helyzetek, agyagi gondok, csalódások. Csődbe ment tervek, betegségek. S akkor mi lesz a lelkűnkkel? Ne féljünk! Van a léleknek olyan tápláléka, amely maradandó örömöt jelent számunkra: Isten igéje, mely lelki életünk minden krízishelyzetéből kiment. Ha felismerjük Isten akaratát, megérkezik az igazi öröm is, s ez táplálja lelkünket. ,JVem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét." (2Tim 1,7) Az igéből segítséget kapunk ahhoz, hogy mindig visszatérjünk a keskeny útra, hogy majdan hivatalosak lehessünk a végleges és végtelen örömre, a Bárány menyegzőjére. „Segíts, hű Istenem, hogy érlelődjék reménységem, / amely beléd fogódzik. / Hadd tudhassam, hogy mindentől megszabadulok, /ami most még fogva tart. / A lelkem pedig benned - békére jut. ” (Loy Oszkár) Csaba Piroska Ha az emberek istentelenek lesznek, akkor tanácstalan a kormányzás, határtalan a hazugság, számtalan az adósság, eredménytelenek a tárgyalások, hamis a felvilágosítás, a politikusok nem megbízhatók, a keresztények nem imádkoznak, az egyházak erőtlenek, az erkölcs féktelen, a divat szégyentelen, a bűnözés mértéktelen, a konferenciák végtelenek, a kilátás vigasztalan. (Antoine de Saint-Exupéry) „ Isten nem adott nekünk semmiféle utasítást, hogy az Ige tekintetében tegyünk különbséget helyek, személyek és idők között. Amikor Krisztus ezt mondja: »Menjetek el e széles világba...« - ezzel nem azt mondja, hogy egyes helyekre igen. másokra pedig nem. mint azt Erasmus véli. Hasonlóan: »Hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek...« - ezzel nem azt mondja, hogy egyeseknek igen, másoknak pedig nem. Összegezve: előírod nekünk, hogy az evangélium hirdetése közben legyünk tekintettel személyekre, helyre, módra és alkalomra, pedig nekünk egyetlenegy nagy feladatunk van: hogy személyre való tekintet nélkül szolgáljuk Isten igéjének dicsőségét... ” Luther Márton: A szolgai akarat (Jakabné Csizmazia Eszter, Weltler Ödön, Weltler Sándor fordítása) Szeretik önök ezt Lk 8,16-18 a fényt? Valamikor a nyolcvanas években volt egy reklám, amelyben egy férfi ült a sötétben egy íróasztalnál. Hirtelen - mint egy vallatáson - a kamera felé fordította az asztalon lévő lámpát, és megkérdezte: „Szeretik önök ezt a fényt?” A Szentháromság ünnepe után 5. vasárnap - ehhez a reklámhoz hasonlóan - minket is vallomásra késztet. Megvilágít, szembesít a világossággal, a világ világosságával: Jézus Krisztussal. Aki ezen a vasárnapon bemegy a templomba, annak mindenekelőtt őt kell látnia, ahogyan fénylik. Ahol őt tartja a lámpatartó, ahol nem rejtik valamilyen edény alá, ott a belépők nem kerülhetik el világosságát. Mi, akik Isten házába megyünk, legszívesebben mellőznénk a túl nagy fényességet. Inkább a szórt fényt szeretjük, a kellemes félhomályt, a csendes-álmos áhítatokat, melyek kicsit romantikusak, jólesőn langyosak, érzelgősek, de mentesek minden igazi könnytől és katarzistól. Mert aki sötétségben jár, az nem szereti a hirtelen nagy ragyogást, aki jobban szeretne aludni, mint felébredni, az kerüli a fényárt (Jn 3,19). Ha csupán rajtunk múlna, semmi váratlan nem történne egy istentiszteleten. Ismerős énekeket énekelnénk, hogy még véletlenül se kelljen igazán odafigyelni a szövegre vagy a dallamra. Mindig ugyanazt a hitvallást mondanánk ugyanúgy, nehogy el kelljen gondolkoznunk a szavak jelentésén. Mindig minden egyformán zajlana, hogy még érzelmi rezdüléseink is visszaköszönjenek, hogy otthonosan érezzük magunkat a megszokott terepen. A papok hasonló dolgokról hasonlóan beszélnének, s szavaikat mi hasonlóan értenénk. Persze mindeközben azzal hitegetnénk magunkat, hogy a világosságot látjuk, de csak azért nem hunyorgunk, mert a megszokás miatt az a részünkké vált. Mi a tábortüzeket, a kis fényű gyertyákat, az árnyas erdőket szeretjük, és nem a vesékig hatoló világosságot. Gyakran még a prédikátorok is ösztönösen kerülik a Nap tüzét, nehogy a dolgok ellenőrizhetetlenül kicsússzanak a kezükből, és a visszaverődő napsugarak az ő életüket is megvilágítsák... Vagy ha mégis tüzet szeretnénk, hát az legyen tűz a javából! Ne csak világosság legyen, hanem prófétai pusztító lángolás. Istenes tűz legyen, szálljon alá az égből, és emésszen meg mindent (Lk 9,54). Ne változtasson meg, ne fedje fel a bűnt, ne nyissa fel a kelést - nehogy gyógyulás, újulás legyen. Vesszen minden együtt, hiszen e világ úgyis megérett már a pusztulásra. így vagyunk mi a világ világosságával is. Vagy elkerüljük, vagy ha már mindenképpen megtalál, akkor itt és most sújtson agyon, szálljon le a keresztről, mutassa meg hatalmát egyszer s mindenkorra, csak változnunk ne kelljen. De az Isten Fia nemcsak vallatja, hanem figyelmezteti is a belépőt: „ Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok!" Mert az ő juhainak, akik hallják a hangját, a „pirofóbiások” és a „tűzimádók” között kell megmaradniuk napraforgóknak. Jézus nem „kicsit égő” lámpás, pislákoló mécses, hiszen az ilyen előbb-utóbb elalszik. Jézus valóban tüzet hozott (Lk 12,49), mely ítélet tüze is. Ám az ő tüze nem pusztulást, hanem tisztulást eredményez. Az ő tüze nem elveszít, hanem megmutat - őrá mutat, és egykoron azt is megmutatja, hogy ki mit épített az alapra (lKor 3,11-15). „ Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok! ” Mert nagy baj van azzal a gyertyával, amelyik fél a tűztől. Isten lángra akar lobbantani ma is, minket is, amikor pünkösd lángját, az ő Lelkét küldi el hozzánk. Arra hívattunk, hogy lángra kapjunk. A Világosság értünk támadt: azért vallat, figyelmeztet, hogy meggyújtson, életre keltsen és elhívjon. Azért, hogy ő bennünk égjen, és így mi is a világ világossága legyünk. „ Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. ” (Mt 5,16) Ugyanis a csupán szavakban létező élet olyan, mint az égő gyertya, amely nem áraszt meleget. Aki viszont kész arra, hogy valóban elveszítse életét, az megtalálja az igazi életet örökre, „ mert akinek van, annak adatik, de akinek nincs, attól az is elvétetik, amiről azt gondolja, hogy az övé " (Lk 8,18). IMÁDKOZZUNK! Drága Úr Jézus! Bocsásd meg, hogy sokszor kényelmesen menekülünk fényességed elől, nehogy leleplezze hitetlenségünket és a földi dolgokhoz való önző ragaszkodásunkat. Bocsásd meg azt is, hogy máskor meg inkább pusztítani és pusztulni vágyunk, csak hogy változnunk ne kelljen. Kérünk téged, adj engedelmes szívet, gyújts lángra bennünket szent tüzeddel, hogy érted ragyoghassunk. Ámen. Győri Tamás Oratio oecumenica Mennyei Atyánk! Te bizonyságtevő életre hívtál el minket, s látod, mi mégis milyen sokszor nem töltjük be hivatásunkat. Szavaink tanúskodás helyett hányszor hangzanak inkább vádaskodásként. Életünkkel, magatartásunkkal mennyi szomorúságot okozunk neked. Te adj nekünk bátorságot, erőt és hűséget, hogy evangéliumod hiteles hírvivői s így a te eszközeid lehessünk az emberek között! Add, hogy betölthessük a lámpatartóra tett lámpás szolgálatát, s ne akarjuk leárnyékolni, eltitkolni azt, amit te minden embernek szóló világosságnak rendeltél! Segíts, hogy életünkkel is a te tanúidnak bizonyuljunk ebben a világban! Köszönjük, hogy te szüntelenül hívsz, és szüntelenül szolgálatra küldesz minket. Köszönjük szent igédet, amelyet ma is hirdettettél szolgáid által. Köszönjük, hogy egyszülött Fiadat, Jézus Krisztust küldted hozzánk, s hogy az ő szenvedésével és halálával elhárítottad rólunk bűneink büntetését, feltámadásával pedig legyőzted a halál hatalmát. Add, hogy a tőle tanult önfeláldozó szeretettel tudjunk mi is szolgálni családi, munkatársi és gyülekezeti körben egyaránt! Könyörgünk egyházadért, hogy minden időben a te evangéliumod világosságában járjon, és azt hirdesse minden teremtménynek a világban. Könyörgünk a teremtett világért. Ébressz minket tudatára annak, hogy felelőtlen életmódunk milyen kömyezetpusztító hatásokkal jár! Taníts minket jól sáfárkodni a természet ránk bízott kincseivel, add, hogy felismerjük a saját felelősségünkből fakadó kötelességeinket! ' Te légy az elesettekkel, betegekkel, magányosokkal, haldoklókkal, gyászolókkal! Állj a bajbajutottak mellé, hogy ők is meglássák: a te szereteted és hűséged nem rövid távú, hanem örök életre szóló! Engedd, hogy ennek bizonyosságával léphessünk ma mi is tovább az előttünk álló napok felé, az Úr Jézus Krisztus által. Ámen. ;••• SAROK .................................. l N ÉZZÜNK KÖRÜL AZ EGYHÁZBAN 5. 3 £ 5 £ 3 3 Miért jó ez nekünk? Nem sokkal az után, hogy elkezdődött az új - ökumenikus - sorozatunk, amelyben a testvéregyházak istentiszteleti életére tekintünk ki, valaki feltette a kérdést: „Mondd, miért jó ez nekünk? Éppen elég kérdésünk van a saját istentiszteleti életünkkel kapcsolatban is, a mi liturgiánkról szintén nagyon hiányosak az ismereteink. Ezért inkább a magunk portája előtt kellene söpörni.” Sőt jóhiszemű kérdezőm az iránt is érdeklődött, hogy nem valamiféle figyelemelterelő műveletről van-e szó. Ha ugyanis mások istentiszteletével foglalkozunk, elcsitulnak a kérdések, alábbhagynak a feszültségek egyházunk liturgikus megújulásával kapcsolatban... Hála Istennek, már régen túl vagyunk azon, hogy bármely felekezet lelkésze megtiltaná híveinek, hogy belépjenek más templomába. A kedves evangélikus ének szava gondolkodtasson el minket: „Bármerre járunk, O Urunk, legyen otthonunk szent házad...” Kedves olvasóink talán már sorozatunk első három része után is érzik: jó, ha körülnézünk a testvérek istentiszteleti életében. Szó sincs elterelő hadműveletről, sőt amikor másokról olvasunk, magunkat gazdagítjuk. Szeretném, ha a következő hetekben ezzel a lelkülettel olvasnák ökumenikus ismeretterjesztő sorozatunkat. Lehet, hogy ezzel kellett volna kezdeni - útnak indítva gondolatainkat, irányítva figyelmünket? Lehet, hogy ezzel kellett volna a sorozatot befejezni, ezzel summázva az olvasottakat? E két lehetséges megoldás helyett egy harmadikat választottunk: rendhagyó módon a sorozat közepén olvasható a - részben megválaszolt, részben (a továbbgondolás céljából) nyitva hagyott - kérdés: miért jó ez nekünk? Mert egy egyház vagyunk. Amikor a hitvallásban az egy keresztény anya- szentegyházról vagy az egyetemes egyházról vallunk, akkor kinyilvánítjuk, hogy ebbe különböző felekezetek tartoznak bele. Nem tudjuk a ma is teremtő Atya munkáját csak ide vagy csak oda elképzelni, nem tudjuk Krisztust egy felekezetben sem röghöz kötni, nem tudjuk a Szentlélek munkáját egy közösségre korlátozni. Az egész egyház Isten szántóföldje, a megváltás színtere, a Lélek munkaterülete. Ezért a másik felekezet liturgiájában szintén tetten érhetjük a munkálkodó Urat, s rácsodálkozhatunk, milyen végtelen az ő fantáziája, hány és hány csatornát felhasznál arra, hogy szeretetét ránk, emberekre árassza. Miért jó ez nekünk? Mert a másik egyházban is ott vannak a bizonyságtevők fellegei. Egymás hite által erősödhetünk. Egymás tapasztalata által gazdagodhatunk. Egymás gyakorlata által ismerhetjük meg Isten népének színgazdagságát. Isten nagy ajándékot adott nekünk azzal, hogy evangélikusok lehetünk. Szeretjük azt a gondolkodásmódot, lelkületet, mentalitást, életformát és életstílust, amelyet evangélikusságunk jelent. De nem hisszük, hogy üdvösség csak egyházunkban és egyházunk által van. Nem hisszük azt sem, hogy más asztalára kevesebb értéket tett le Urunk. Ezért fontos, hogy megismerjük egymás tanítását és életformáját. Tanulni szeretnénk belőle. A hibákból is, meg az áldásokból is. Bizonyára lesz, ami nem tetszik - talán az érzések szintjén, talán a tudatos megfontolások szintjén. Ha valamit nem tudunk elfogadni a másik gyakorlatából, akkor az legyen számunkra jó motiváció a helyesebb út keresésére és megtalálására. Bizonyára sok mindent ismerősként üdvözölhetünk. Rácsodálkozunk: de hiszen ez nálunk is így működik. Ha valami - nálunk is meglévő - jót találunk, akkor érezzük ebben annak a megerősítését, hogy együtt járhatjuk az utat; hogy nem vagyunk egyedül, hogy jó együtt dicsérni az Urat. Reménységem szerint újdonságokkal is szembetaláljuk magunkat. Ha pedig valamit jónak ítélünk, de nálunk nincs meg, tanuljuk meg (és el) bátran. Az egyetlen mérce: a Krisztus tanítása, az Ige szava. Ha azon a mércén megáll, nem kell idegenkednünk tőle. A közös kincsek nyugtázása biztonságérzetet ad, a közös kincsek újrafelfedezése örömöt szerez, az új értékek meglátása és megragadása áldott gyarapodást eredményezhet. Református, katolikus, görög szertartású, ortodox, baptista és metodista testvéreink sorra osztják meg velünk kincseiket ezekben a hetekben. Rajtunk áll, hogy kritikusan és önkritikusan gondolkodva tudunk-e igazi kincseket gyűjteni. Észre tudjuk-e venni, hogy szomorú töredezettségünkből az Isten mindenből áldást előhozni tudó keze gazdagon halmoz el a jóval? Hafenscher Károly (iij.) KÁTÉ A HATÁRON TÚLRA - adományozóvonal 06-81-330-220* Egy hívás és valakit megajándékozott * A hívás díja 400 Ft + áfa.
