Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-07-04 / 27. szám

2. oldal-2004. JÚLIUS 4. Evangélikus Élet ÉLŐ VÍZ Ötös találat Sokan lottóznak, és álmodoznak az ötös találatról, a hirtelen meggazdagodásról. Evekig játszanak, és várják a szerencsét. A nagy halfogás történetében (Lk 5,1-11) is valami hasonlóról van szó. Si­mon hirtelen gazdag ember lett: azt ol­vassuk, hogy szakadozott a háló az óriá­si fogástól. A családja élete végéig gondtalanul élhetett a csodálatos halász­zsákmányból. Meggazdagodott? Bizonyára. De va­lami más is történt vele. Valami, ami az anyagi kincseknél jóval többet ér: Si­mon itt találkozott az élő Istennel. Mit jelentett ez? Először is azt, hogy meglát­ta Jézus gazdagságát és hatalmát. Aztán, mint egykor Ezsaiás próféta, azt is felis­merte, hogy elveszett ember. Ezért kiál­tott fel: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” (Lk 5,8) Jézus jósága lesújtotta. Tudta, hogy ezt a cso­dálatos ajándékot nem érdemelte meg. Olyan ez, mint amikor az amúgy gon­dosan kitakarított, tisztának látszó szo­bába hirtelen besüt egy napsugár, és a bútorokon rögtön meglátszik por. Jézus jelenlétében a bűn súlyt kap, fájni, bán­tani kezd. Simon is szeretne elfutni. Sza­vai hasonlítanak ahhoz, amit Adám mondott a bűneset után Istennek: „Meg­hallottam hangodat a kertben, és meg­ijedtem, mert mezítelen vagyok. Ezért rejtőztem el. " (lMóz 3,10) Ezt a félel­met élte át Simon, pedig nem volt halá­los veszélyben, még beteg sem volt, „csak” azon a reggelen találkozott az élő Istennel. A gazdag halászzsákmány nem okozott elég örömöt neki, hanem lesúj­totta. Azt érezte, hogy bűnös, és ez elvá­lasztja őt Istentől. Ám Jézus világossá­got gyújtott a szívében. Felemelő és bá­torító erővel hatott rá a Mester szelíd szava: „Ne félj, ezentúl emberhalász le­szel!” (Lk 5,10) Ezt élte át Simon. De boldog ember az, aki a bibliai történetekben egyszer­re csak magára ismer! Sokan jutottak élő hitre úgy, hogy ezekben az elbeszé­lésekben a saját életük csődjére, üressé­gére döbbentek rá. Amikor a bűnről van szó, Isten Lelke a fülünkbe akarja kiál­tani azt, amit Nátán mondott Dávidnak: „Te vagy az az ember!” (2Sám 12,7) Másokat olyan könnyen megítélünk, ám keserves az a pillanat, amikor saját magunkat kell megvizsgálnunk. Si­monnak nem parancsolta senki, még Jé­zus sem, hogy bűnösnek vallja magát. A szívéből szakadt fel ez a bűnvallás. Van, akit csapások törnek meg - Simon szívét azonban Jézus jósága törte össze. Tapasztaljuk, hogy Isten sokféleképp keresi az utat a mi kemény és dacos szí­vünkhöz. Ha életünk eseményeiben fel­ismerjük az ő kereső, megmentő szere- tetét, akkor miénk lesz az „ötös találat” - megismerjük az igazi gazdagságot, amely megelégedetté, boldoggá teheti életünket. Gáncs Aladár Meghívó Diakóniai evangélizációs konferenciát tartunk 2004. augusztus 23-tól 27-ig Gyenesdiás-Kapernaumban. A konferencia 23-án, hétfőn 18 órakor vacsorával kezdődik, és 27-én ebéddel ér véget. Együttlétünkre hívjuk a gyü­lekezetekben szolgáló testvéreket, va­lamint intézményeink munkatársait. A bibliatanulmány témája lKor 15. fejezete lesz. A konferencia költsége: 6000 Ft/fő + ágynemű-használati díj. Jelentkezni lehet július 31-ig Kendeh György diakóniai ügyvivő lelkésznél: 1134 Budapest, Kassák u. 22. A jelentkezés után részletes programot küldünk! ^ Egyházunk honlapja: www.lutheran.hu SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 4. VASÁRNAP Légy hű a kévésén! Lk 16,10-12 Milyen csodálatosak és különösek az Úr útjai! A jót sokszor rosszal elegyíti, az aranyat salakkal. De amiképpen a salak közül ki lehet választani az aranyat, úgy mi is tanulhatunk még egy negatív sze­replőtől is. Vasárnapi igénk a hamis sá­fárról szóló jézusi példázat lezárása. Jé­zus a hamis sáfárt nem mindenben köve­tendő példaként állítja elénk, mégis arra biztat minket, hogy tanuljunk tőle - mindenekelőtt azt, hogyan kell a reánk bízott javakkal okosan sáfárkodnunk. Légy hű a kévésén is, hiszen - mint minden ember - te is csak sáfár vagy! Sáfárai vagyunk az Isten által ránk bí­zott testi-lelki javaknak. Napjainkban - különösen a testi, földi javakra vonatko­zóan - két szögesen ellentétes felfogás uralkodik. Divat a pragmatikus meg­közelítés, amely megengedi a földi ja­vak minden erkölcsi gátlás nélküli meg­szerzését és felhasználását. Ezzel áll szemben a jézusi etikát követők felfogá­sa. Igénkben Jézus maga teszi le a vok- sot amellett, hogy a vagyon nem egyese­ké, hanem Istené. Az emberek nem tu­lajdonosok, hanem csak sáfárok. Aho­gyan Luther a Nagy kátéban az első hit­ágazat magyarázatánál Krisztus szelle­mében tanítja: „Ő adott nekünk testet, lelket, szemet, fület és minden tagot, ér­telmet és minden érzéket.” Ha tehát mindenünk Istentől van, akkor testi-lelki javainkért neki tartozunk felelőséggel, vagy - amiképpen Luther mondja - „há­lával és dicsérettel, szolgálattal és enge­delmességgel”. Légy hű a kévésén is, mert egykor mindent vissza kell adni Urunknak! Egyszer el kell számolnunk azzal, ho­gyan használtuk a ránk bízott javakat. Nem tudjuk, mikor, de eljön az óra, ami­kor mennyei Atyánk számadásra idéz minket. Ezt senki semmiképpen el nem kerülheti. Pokoli érzés, amikor valaki rádöbben arra, hogy elközelített a szám­adás pillanata, és ő Isten mérlegén köny- nyűnek fog találtatni, mert hamis volt a kévésén, hamis a sokon is. Voltaire - a kiváló tehetségű, ám hitetlen francia tu­dós - a neki adott talentumokat eltéko- zolta, illetve arra használta, hogy gú­nyolja a vallást. Amikor életének a vé­géhez ért, és érezte a halál közelségét, nyomasztó teherként szakadt lelkiisme­retére elhibázott élete. Álmatlanul fet­rengte át az éjszakákat, és rémlátomások gyötörték. Minden vagyonát odaadta volna orvosának azért, hogy meghosz- szabbítsa az életét. A vég azonban fel­tartóztathatatlanul közelített. Amikor Voltaire ezt kénytelen volt belátni, két­ségbeesetten kiáltott fel: „Akkor elvesz­tem!” Valóban gyötrelmes és iszonyú ér­zés lehet az ilyen kínos, önemésztő tépe- lődés, amely egy elhibázott élet végén abból a felismerésből fakad, hogy nincs mese: elközelített a számadás. Légy hű a kévésén is, és légy előrelá­tó. Ne csak a jelennek éljünk, gondol­junk a jövőre is - arra, ami földi életünk végeztével a halál után következik. Ma még van időnk, de holnap vagy talán a következő percben már késő lesz. Néz­zük meg tehát elfogultság nélkül, hogy mennyire voltunk hűek vagy hamisak azon, amit Istentől kaptunk. Életünk könyvében két rovat van: „tartozik” és „törleszt”. Az egyik lapon az Istenünk, egyházunk és vallásunk iránti adóssága­ink tűnnek fel. Itt a „tartozik” rovat tele van, ám a másik üres. Egy másik lap azt mutatja, hogy embertársainknak, csalá­dunknak, nemzetünknek mit adtunk. Megosztottuk-e velük hűségesen a szere- tetet, juttattunk-e nekik az Istentől kapott javakból? Ha nem, fogyatkozásainkat, mulasztásainkat siessünk pótolni. Fogad­juk meg azt, amit igénkben Jézus a lel­künkre köt: „Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az. Ha tehát a hamis mammonon nem voltatok hűek, ki bízza rátok az iga­zit? És ha a másén nem voltatok hűek, ki adja oda nektek azt, ami a tietek? ” Kiss Miklós IMÁDKOZZUNK! Urunk! Nagyok a te cselekedeteid, és megszámlálhatatlanok a nekünk adott adományaid. Testünket te formáltad, lelkünket te adtad, erőnk, egészségünk tőled származik. Testi-lelki ajándéka­id kegyelmedet és jóságodat bizonyít­ják, és örvendezéssel töltik el a szívün­ket. Mindezekért áldunk és dicsérünk téged. Ne hagyd soha elfelednünk, hogy amit adtál, arról egykor számot kell adnunk. Segíts, hogy a kévésén is hűek tudjunk lenni, hogy egykor meg­kaphassuk a nekünk készített örök hajlékban azt, ami a miénk. Ámen. Oratio oecumenica Hűséges Istenünk! Szeretnénk most eléd lépni ebben a csöndben és megszólítani téged hálaadásunkkal, kéré­seinkkel. Figyelj szavunkra, kérünk! Megköszönjük neked az értünk és nekünk hangzott igét, a közösség örömét, amelyet a veled és az egymás­sal való találkozásban élhettünk át. Légy áldott azért, hogy erőforrás vagy a mindennapi küzdelmeinkben, vi­gasztalónk a lélekpróbáló időkben, és jelenléted derűje, békéje betölti szívünket. Köszönjük hűségedet, amellyel vigyázod a földet. Kö­szönjük a természet szépségét, kincseit: teremtő szereteted sok-sok ajándékát. Segíts, hogy felelősen éljünk velük, és közönyünkkel, gondatlanságunkkal ne okozzunk kárt. Hálát adunk gondviselő hűségedért, amely átélhető valóság a mi életünkben is. Szeretnénk belekapaszkod­ni hűséges szeretetedbe, mert olyan könnyen elfelejt­jük, hogy tőled van minden jó; és minden jó, amit te adsz nekünk. Istenünk, hűséges vagy hozzánk, mert elhívtál minket a szent Fiaddal, Jézussal való közösségre. O a legnagyob­bat tette értünk: a hűséges szeretet áldozatát vállalta a ke­reszten. Áldunk téged, hogy a keresztjeiében mindannyi­unkat magadhoz kapcsolsz. Segíts minket, Istenünk, hogy felismerjük hozzánk való hűségedet, és erősödjön szívünkben az irántad való bizalmunk és szeretetünk. Segíts, kérünk, hogy hűség ébredjen a szívünkben azon embertársaink iránt is, akiket ránk bízol, és akik­kel hosszabb-rövidebb időre összekapcsolódik az éle­tünk. Segíts napról napra szeretetben hordozni család­tagjainkat, rokonainkat, barátainkat és az ismeretlene­ket is, akik körülöttünk élnek. Add, kérünk, hogy hűséggel végezzük minden mun­kánkat, és kitartóak legyünk hivatásunk gyakorlásában, feladataink teljesítésében. Ne engedd, hogy önérdek­ből, számításból tegyük dolgunkat, jutalmat, elismerést várva. Add, hogy megbecsüljük a keveset is, észreve­gyük és értékelni tudjuk az egyszerű örömöket, ame­lyek napról napra várnak minket. Imádkozunk hozzád a testileg-lelkileg fáradtakért, akik az életet üresnek, céltalannak látják. Könyörgünk a szenvedélyek rabságában élőkért, a hontalanokért, a megvetettekért, a sikert, boldogságot hajszolokért. Kér­jük, légy jelenléted gyógyító erejével a betegek, szen­vedők, elesettek mellett, és küldj minket is vigasztalni, erősíteni, rólad tanúskodni. Imádkozunk hozzád vezetőinkért: tanítsd őket arra, hogy hatalmukkal ne éljenek vissza, hanem megbízatá­sukat felelősen teljesítsék. Add, kérünk, hogy rend és békesség uralkodjon házunk falán belül, városunk/fa- lunk lakói között, hazánkban és az egész világban. Segíts minket, hogy hűek legyünk hozzád mindhalá­lig, aki ígéreted szerint az örök élet koronáját készítet­ted el számunkra. Jézus Krisztusért kérünk, hallgass meg minket! •••• SAROK ................. * NÉZZÜNK KÖRÜL AZ EGYHÁZBAN 4. £ 5 3 É­Evangélikus istentisztelet? Evangélikus istentisztelet! Jóllehet kitekintésünk elsődleges cél­ja az, hogy megismerjük a testvér- egyházak, más felekezetek istentisz­teleti életét, liturgikus gyakorlatát, most mégis maradjunk saját egyhá­zunkban, és vizsgáljunk meg köze­lebbről egy - a közelmúltban a televí­zió által is közvetített - határon túli magyar evangélikus istentiszteletet. Három héttel ezelőtt a Duna Televí­zió jóvoltából az erdélyi Barcaságba látogathattunk el. A Brassóval szinte összenőtt, magyarlakta Négyfalu egyi­kéből, Hosszúfaluból láthattunk isten­tisztelet-közvetítést. A hosszúfalu-fű- részmezei evangélikus egyházközség temploma megtelt ifjakkal és vének­kel, férfiakkal és nőkkel. Mindegyi­kük szemében ott élt az izgalom: ün­nep van, együtt lehetünk, találkozha­tunk Istennel. Jó volt látni, hogy min­denki aktívan részt vett az istentiszte­leten: énekelt, imádkozott, válaszolt. Az adás szerkesztője sokat segített abban, hogy ne csak nézői, hanem résztvevői is lehessünk az alkalomnak (oktatandó példa az istentisztelet-köz­vetítéssel foglalkozó szakemberek­nek). Ennek kapcsán érdemes szót ej­tenünk néhány olyan részletről, amely minket, mai magyar evangélikusokat - a liturgiái reform egy bizonyos fázisá­ban élőket - elgondolkodtathat. Isten­tiszteleti életünkben sok a közös vo­nás, de erdélyi testvéreink gyakorlatá­ban megfigyelhető néhány érdekes sa­játosság is. Ne feledjük tehát: magyar evangélikus istentiszteletről van szó! Kajcsa László, a gyülekezet lelki- pásztora, miután a prelúdium alatt be­vonult az Isten szolgáját állva köszön­tő gyülekezet között a templomba, az oltár előtt főhajtással imádkozott, majd keresztet vetett (!). A hívek vele együtt mondták a kezdőimádságot. Hangosan, természetesen - ráhangoló­dásként, alaphangmegadásként. A liturgia a nálunk is megszokott formában zajlott, de a második ének igazi kyrie volt: „Uram, irgalmazz!” Az énekverses rendbe a lelkész liturgi­kus éneke is beleszövődött. Természe­tes módon énekelte: „Az Úr legyen ve­letek...”, a gyülekezet pedig énekelve válaszolta: „...és a te lelkeddel”. A lekciókat fiatalok olvasták. A le­vélbeli ige elhangzása után a lelkész így szólt: „Boldogok, akik hallgatják és megtartják Istennek szent igéjét. Halleluja.” A gyülekezet pedig hármas halleluját énekelt rá - úgy, ahogyan majd kétezer éve teszik a keresztények szerte a világon. Az evangéliumi szentlecke felolvasása után pedig ezt mondta a lelkész: „Dicsőség az Úr Jé­zus Krisztusnak, akinek kegyelme nél­kül semmit sem tudunk cselekedni.” A hívek erre válaszul azt énekelték: „Di­csőség néked, Krisztus”, majd respon- zumuk egy korálversbe torkollott. Az úrvacsorái liturgia bevezetéseként is hallhattuk az üdvözlést („Az Úr le­gyen veletek - és a te lelkeddel”), majd a lelkész és a gyülekezet - a megszokott módon - énekelte végig a bevezető pár­beszédeket: „Emeljük fel szívünket - felemeljük az Úrhoz”, Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek - méltó és he­lyes ez”, „Valóban méltó és helyes...” Ez az úrvacsorái liturgia megéreztette a tv-nézőkkel is, hogy az énekelt szöveg mennyivel több a pusztán kimondottnál. Különösen is sokat jelentett, hogy nem énekverssel pótolták a Sanctust („Szent, szent, szent”), hanem a gyülekezet saját dallammal énekelte végig a teljes bibli­ai szöveget, beleértve a Benedictus mondatait is (Áldott, aki jön az Úr ne­vében”). Az Isten Bárányáról szóló ének is a teljes liturgikus szöveget tar­talmazta, sőt helyi variánsban megszó­lalt az eredeti, lutheri istentiszteletben továbbhagyományozott gregorián dal­lam is. Sokat árult el a következő úrvacsorái liturgiái pillanat. A megtört ostyát a lel­kész a gyülekezetnek felmutatva a kö­vetkezőt mondta: „Testvéreim, a megál­dott kenyér vajon nem a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak érettünk megtöretett szent teste-é? Ezért azt mondja a Lélek és az ő menyasszonya, ez a gyülekezet: Jövel, Uram Jézus!” A gyülekezet pedig együtt, hangosan válaszolt rá: „Jövel, Uram Jézus!” Majd a lelkipásztor így folytatta: „A megáldott kehely vajon nem a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak értünk is kiontott szent vére-é? Ezért azt mondja a Lélek és az ő menyasszonya, ez a gyülekezet: Jövel, Uram Jézus!” A hívek pedig ismét együtt, hangosan fe­lelték: „Jövel, Uram Jézus!” „Adjatok hálát az Úrnak - énekelte a lelkész az úrvacsora végeztével -, mert jóságos ő.” „És az ő jósága megmarad örökké” - válaszolt a gyülekezet szin­tén énekelve. (Ez a responzum a mi magyarországi liturgiánkban is megta­lálható, csak mi alig használjuk.) Magyar evangélikus istentisztelet határon innen és túl. Sok közös vonás­sal, néhány eltérő momentummal. Az eltérés csupán abban rejlik, hogy fű­részmezei testvéreink nem vesztettek el annyit a közös keresztény és lutheri tradícióból, mint mi, akik az anyaor­szágban élünk. Példájuk talán azt is megmutatja, hogy amit mi itt sokszor katolikusnak, idegennek tartunk, az eredetileg a miénk, magyar evangéli­kusoké volt. Hafenscher Károly (ifj.)

Next

/
Thumbnails
Contents