Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-07-04 / 27. szám

Horváth-Hegyi Olivér felvétele 20 04. JÚLIUS 4.-3. oldal Evangélikus Élet Toronyóra lánc nélkül (Folytatás az 1. oldalról) Néhány tehetősebb testvérünk 50 vagy 100 forintot ajándékozott az ügyre - megköszöntük nekik is de mellettük ott voltak azok az áldozatkész kisnyug­díjasok, akik közül többen fél- vagy egy teljes havi nyugdíjukat ajánlották fel er­re a célra, csodálatos bizonyságát adva evangélikusságunk és templomunk irán­ti szeretetüknek. Még ha csaknem az összes nagyvállalatot hidegen hagyta is a helyi Szuperinfóban közzétett hirdeté­sünk, közülük ketten azért jelentős összeggel segítették ügyünket...) Június 27-én mi másról is szólhatott az igehirdetés, mint arról, hogy mi a to­rony és a toronyóra szolgálata. A torony - mint az iránytű - azt mutatja meg, hogy életünknek Isten felé beállított életnek kell lennie. A toronyóra pedig az idő múlására figyelmeztet minket: arra emlékeztet, hogy eljön az a pillanat, amikor meg kell állnunk Krisztus ítélő­széke előtt. Hiába találtunk ki olyan fo­galmakat, mint az örök barátság vagy az örök szerelem - itt a Földön minden mú­landó. Az idő mint fékezhetetlen szállí­tóeszköz visz bennünket Krisztus ítélő­széke elé. Mi hát a tennivalónk? Az, ami a vasárnap igéjében olvasható: a bűnös asszonyhoz hasonlóan boruljunk le mi is Jézus lábaihoz (Lk 7,36kk). Az istentisztelet után rövid ünnepi közgyűlés következett, amelyen a két vállalkozó közvetlen szavakkal beszélt arról, hogy ez a nap nemcsak a gyüleke­zet örömünnepe, hanem az övék is. Han­got adtak abbéli reményüknek is, hogy idővel számos olyan templomtorony lesz hazánkban, amelyekben az általuk továbbfejlesztett mechanikával működ­nek majd az órák. A gyülekezet tagjai között akadtak olyan bátor vállalkozók, akik a „premi­er” napján a toronykupolába is felmen­tek, hogy megnézzék a számlapok mö­gött megbúvó kis szerkezeteket. Ribár János Egy valóra vált alom Lörincz Csaba ordinációja Pásztori Miről álmodnak a tizenhárom éves fiúk? Sportkocsiról, futballkarrierről, netán egy szőke copfos bakfisról? Talán mindegyikről. Mindenesetre - többségükben- nem a lelkész! hivatás műveléséről. Nem úgy, mint a kiskamasz Lörincz Csa­ba, akinek a szívét tizenhárom évesen ejtette rabul Krisztus hívó szava, amikor- a bokori evangélikus templom harangszentelési istentiszteletén - először hal­lotta prédikálni D. Szebik Imre püspököt. Egy gyönyörűséges álom vált valóra, amikor tizenkét évvel később, az elmúlt szombaton a pásztói evangélikus temp­lom oltára előtt a példakép, D. Szebik Imre püspök lelkésszé avatta őt. (A litur­gikus szolgálatban részt vett Szabó La­jos, az Evangélikus Hittudományi Egye­tem rektora, valamint Lehoczky János Endre helyi lelkész is.) A 2001-ben épült, modern vonalú templom nagyszá­mú ünneplő gyülekezetének egyszerre dobbant a szíve arra a felismerésre, hogy a hűséges Isten megáldotta a kicsiny nyáj áldozathozatalát, hiszen közülük hívta el ifjú szolgáját! Amikor felcsen­dült a Szólj, Uram, és küldj el című, fü­let gyönyörködtető kórusmű, és elhang­zott az az ige, amely Lörincz Csaba és családja életében olyan meghatározó volt - „ Mindeddig megsegített bennün­ket az Úr" (lSám 7,12)-, lehetetlen lett volna figyelmen kívül hagyni azt a pár­huzamot, amely Csaba és a bibliai Sá­muel között fennáll. Az ifjú Sámuel el­hívását és Silóban eltöltött, Isten szolgá­latára felvértező éveit juttatják eszünkbe Csaba útjának állomásai: a pásztói hit­tantanár édesanya, Lőrinczné Csépe Ilo­na imádságai, a gyermek el- hívatása, a szolgálatra va­ló tudatos és áldozatos fel­készülés évei a soproni líce­umban, illetve a teológiai stú­diumok Buda­pesten, a lip­csei ösztöndíj és a Kecske­méten eltöltött gyakorlati esz­tendő, Kis Já­nos lelkész te­relgető szere- tete mellett. Szebik Imre igehirdetésében kiemelte, hogy „az Úr hívó szavára igent mondani csak az tud, akiben a Szentlélek elvégezte ezt, aki­nek a vállára helyezte ezt a gyönyörű­séges igát”. Különösen megragadó pil­lanat volt, amikor Csaba ajkáról fel­hangzottak az Apostoli hitvallás átélt szavai, és lelkészi eskütételében elköte­lezte magát arra, hogy teljes erejével és minden tehetségével igyekszik megfe­lelni evangélikus lelkészi hivatásának, Isten dicsőségére és embertársainak üd­vösségére. Amikor a lelkészi koszorút alkotó idősebb és ifjabb szolgatársak - köztük a hittudományi egyetem tanárai, lelkészi mentorok, Nógrád megyei pásztorok és a római katolikus egyház képviseletében dr. Varga Lajos kano­nők - Isten igéjével és kézrátétellel, a megerősítésért könyörgő ősi imádság­gal megáldották az Úr ifjú szolgáját, minden jelen lévő lélek azt kívánta, hogy Csaba rátalálhasson arra a szolgá­lati területre, amelyen Isten országának építőmestere lehet. Az ordinációs istentisztelet úrvacsorái közösséggel folytatódott: ezen a frissen felavatott lelkipásztor először oszthatott úrvacsorát szerettei és lelki testvérei, az ünneplő, örvendező gyülekezet körében. Kedves gesztus, hogy Csabát érzelem­gazdag zeneművek előadásával örven­deztette meg a kecskeméti, a lucfalvi, a sámsonházi és a pásztói kórus. Az ifjú lelkészt szavalattal és jókívánságokkal, szép ajándékokkal halmozták el az Északi Evangélikus Egyházkerület, a hittudományi egyetem részéről és a me­gyéből, valamint a megyén túlról érke­zett gyülekezetek képviselői. D. Szebik Imre köszöntőjében hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a lelkészi önképzés, a folytonos tanulás, a Szentírásban való elmélyülés a teológusévek befejezése után is, hiszen a lelkipásztor így viselhet gondot helyesen önmagára és gyüleke­zetére. Kis János kecskeméti lelkész an­nak a reményének adott hangot, hogy Csabát úgy fogják szeretni a rábízottak, ahogyan a kecskemétiek megszerették. Dr. Szabó Lajos köszöntőjében elmond­ta, hogy Lörincz Csabát érzékeny, csen­des, megbízható fiatalembernek ismerte meg, akinek karizmája van a nehéz sor­sú emberek lelkigondozásához, és aki kedveli a nyüzsgő-mozgó, élő közössé­geket, ahol mindig történik valami, ezért olyan szolgálati területre van szüksége, amelyen mindezeket megtalálhatja. A Lörincz család adakozó szeretetéből te­rített asztalok mellett sokáig folyt a test­véri beszélgetés az életükben megta­pasztalt isteni csodákról és a találgatás arról, hogy „merre, hová küldi az Úr vá­lasztott szolgáját?”. Hogy hová, mer­re...? Az álmokat beteljesítő Úr tudja. És aki egész életében megtapasztalta hű­ségét, ezután is rá meri bízni életét. Szókéné Bakay Beatrix A béke követségében Beszámoló a piliscsabai nó'konferenciáról És a földön békesség... - Küldetésünk egy erőszakkal terhes világban cím­mel rendezett tanácskozást a Női Misszió június 22-27. között a pilis­csabai Béthel Missziói Otthonban. Az ország minden tájáról érkezett mintegy ötven asszony közös biblia­tanulmányozás, illetőleg meghívott előadók referátumai alapján dolgoz­ta fel az összejövetel címéül válasz­tott témát. Rossz kívánságok és békegalamb. A két egymással nagyon is ellentétes foga­lom különös egységet alkotott ezen a jú­nius végi találkozón. A jelenlévők ugyanis egy-egy papírból kivágott béke­galambra írták fel azt a bíráló megjegy­zést, szitokszót, amelyet a leginkább szé­gyellnek, megfogadva, hogy többet nem mondják ki. „Ez a játékos ötlet nagyon is komoly dolgokra világított rá, megmu­tatta, hogy az agresszió nem rajtunk kí­vül áll, hanem csírájában bennünk van” -jegyezte meg az egyik résztvevő. Az idei, immár hatodik alkalommal megrendezett nőkonferencia témáját az Egyházak Világtanácsa által 2000-2010- re meghirdetett, Az erőszak leküzdésének évtizede nevet viselő kampány adta. „Az elmúlt egy hét célja nem egyszerűen az agresszió leleplezése, hanem sokkal in­kább a béketeremtés módjainak megis­mertetése volt” - nyilatkozta lapunknak B. Pintér Márta szervező. E cél elérését egyebek mellett dr. Szilágyi Agnes elő­adás-sorozata segítette, amelyben a test és lélek egyensúlyának fontosságáról esett szó. A szenvedélybetegek felé irá­nyuló szolgálatról Magassy Sándorné lelkésznő, a kisközösségekről pedig id. Pintér Károly lelkész tartott beszámolót. Nagy érdeklődés kísérte az Alfa Szövet­ség titkárának, Vajnai Klárának a referá­tumát is. A szervezet munkatársa - nyolcgyermekes édesanyaként - valóban hitelesen állhatott ki a magzati élet vé­delmének ügye mellett. Utolsóként az Evangélikus Élet munkatársa - e sorok írója - tartott előadást, Erőszak a médiá­ban címmel. A tartalmas hét a béketeremtés mód­jainak a felvázolásával még inkább tu­datosította a résztvevőkben azt, milyen nagy az egyház és az egyes keresztény hívő felelőssége egy békésebb, ember­hez méltóbb világ megvalósításában. Gazdag Zsuzsanna Isten Esztert úgy segélje Lelkészavatás a vönöcki templomban A Vas megyei Vönöck evangélikus templomában június 25-én, szombaton Gáncs Péter püspök lelkésszé avatta Szűcs Eszter végzett teológust. Jóllehet a gyüle­kezet a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerülethez tartozik, Ittzés János püspök át­engedte az ordináció szolgálatát püspöktársának, ugyanis a felavatott lelkész férjével, Szabó Szilárddal együtt a déli kerületi Pécsett kezdi meg segédlelkészi szolgálatát. Az ordinációban Kovácsné Tóth Márta vönöcki lelkész és Fabiny Ta­más, az Evangélikus Hittudományi Egyetem docense segédkezett a püspöknek. A minden gyülekezet életében különle­ges alkalomnak számító lelkészavatás egyik felemelő része az eskütétel. „Én. Szűcs Eszter esküszöm az élő Is­tenre, (...) hogy evangélikus lelkészi hi­vatásomnak teljes erőmmel és minden tehetségemmel megfelelni igyekezem... ” - hallhattuk az istentiszteleten. Kicsoda Szűcs Eszter? Kovácsné Tóth Márta meghatottan idézte fel, hogy Eszter nagyapja e kemenesaljai gyüleke­zet presbitere és pénztárosa volt. Majd kifejezte örömét, hogy az amúgy halk szavú lelkészjelölt a szertartás során mi­lyen erőteljes hangon mondta a Hiszek­egyet. A lelkész hozzáfűzte: Esztert mint kis hittanost egykor ő tanította a hitvallásra. Egy ilyen alkalom így nem­csak a család, hanem a küldő gyülekezet és az úton elindító lelkész házaspár örö­me is. .....az Úr Jézus Krisztus evangéliumát a te ljes Szentírás szerint, egyházunk hit­vallásai értelmében tisztán és igazán hirdetem... ” A hívás talán az őrimagyarósdi ifjúsá­gi táborok során hangzott a legerőtelje­sebben. Eszter úgy érezte: Istennek lel­készként van terve vele. Megkezdte hát egyetemi tanulmányait, amelyek során egyebek mellett a Szentírást és a hitval­lási iratokat kellett alaposan tanulmá­nyoznia. Mindez azonban nem maradhat számára iskolai tananyag: a tartalmukat hitébresztő módon lehet és kell átadnia. Ettől a pillanattól lelkészi esküje is köte­lezi erre. „...a szentségeket Krisztus rendelése szerint helyesen szolgáltatom ki... ” Van, amit nem lehet megtanulni a teo­lógián, bármilyen szorgalmasan készül is valaki. A hívekkel való közvetlen és folyamatos kapcsolattartás örömét vagy éppen a liturgikus magatartást az úgyne­vezett hatodév során lehet közelebbről megismerni. Szűcs Eszter a Pest megyei Csömör gyülekezetébe került. Solymár Péter mentor és felesége, Márta család­tagként kezelte Esztert. Szavaik szerint „az éléskamrától a lelkészi hivatalig” fo­gadták őt be, leginkább mégis szívtől szívig. Most a csömöriek két autóbusz- nyi küldöttsége jött el az ordinációra. Szeretetüket azzal is kifejezték, ahogy az avatást követő bőséges agapéhoz is hozzájárultak. „...a reám bízottakat híven pásztoro- lom, és a lelkipásztori titkot megőr­zőm... " Úgy tűnik, Eszter különleges kariz­mája a személyes pásztorolás. Hamar megtanulta, hogyan kell a betegek, az elesettek mellé odaállni. Hatodévesként szívesen ült akár másfél órát is a kistar- csai szeretetotthon egyik-másik lakójá­nak ágya mellett. Jó remény van arra, hogy a mások terhét vállaló, lelkipászto­ri tapintatot, sőt titoktartást igénylő szol­gálatát bölcsen tudja majd végezni. „ ...egyházunk építésén nemcsak szó­val, hanem példás élettel és szolgáló szeretettel munkálkodom... ” Teológusévei alatt „Szilárd támaszra” lelt egy nagyváradi származású fiatal­emberben, aki immár nemcsak házas-, hanem szolgatársa is. Különleges aján­dék, ha két ember így együtt dolgozhat, ugyanakkor sokszor feszültségek forrása is lehet. Reménység szerint sok jó példát látnak majd arra, hogy miként járulhat hozzá egy lelkész házaspár hiteles élet­tel és jó munkamegosztással az egyház építéséhez. „...egész lelkészi szolgálatomat oda­adó hűséggel végzem Isten dicsőségére és embertársaim üdvösségére." Az ünnepi istentisztelet végén az im­már felavatott lelkész imádkozott, majd áldást osztott, így is bekapcsolódva az ősi ároni szolgálatba. A lelkészi szolgá­lat lényege ragadható meg ebben: aki most kapta az áldást, immár osztja is azt. Hat tanulmányi év után Eszter megkezdi a „hetedik esztendőt”. Ez - ellentétben a bibliai sabbátévvel - bizonyára nem a nyugalom esztendeje lesz, hanem re­ménység szerint a szorgos munkáé. Kez­dődhet a vetés, majd talán az aratás munkája is. Ehhez azonban tudni kell, hogy „a növekedést az Isten adja" (lKor 3,6). Erre emlékeztetett a Szűcs Eszter által választott ige nyomán Gáncs Péter püspök is. Az apostol szerint „ minden jó adomány és minden tökéle­tes ajándék onnan felülről, a világosság atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása " (Jak 1,17). Igehirdetésében a püspök hangsúlyozta, hogy nem „valami”, ha­nem „valaki”, azaz Jézus Krisztus jelen­ti ezt a legnagyobb ajándékot. Jakabnak ez a verse valóságos Krisztus-himnusz. A stabilitás himnusza egy bizonytalan, változó, dekadens világban. Szűcs Esz­ter immár e jó adomány és tökéletes ajándék birtokában végezheti lelkészi szolgálatát. Fabiny Tamás Fotó: Szűcs Attila

Next

/
Thumbnails
Contents