Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-06-27 / 26. szám

Evangélikus Elet

2004. JÚNIUS 27. - 9. oldal

Egy (jó) választás

Vannak nagy titkok az életben, igazi megfejthetetlen törvényszerűségek. Nálunk például különös dolgok történnek, ha rádiózni szeretnék. Elfoglalt családanyaként a tévé szinte teljesen eltűnt az életemből, nem is törekszem rá, hogy leülhessek elé. A körülöttem lévő világ viszont érdekel, és milyen jó, ha hallgathat valamit az ember! Attól még nyugodtan járhat a keze: mosogathat, vasalhat, teregethet addig is, amíg fülel. Kivéve, ha valamelyik gyerek a közelben van, mert akkor lőttek a tájékozódásnak... Amint bekattintom a rádió kapcsológombját, az addig békésen játszó kicsik következetesen fészkelődni kezdenek, mintha izgága, nyughatatlanul nyüzsgő hangyaboly- lyá változtak volna. Az egyik igazságszolgáltatást kér valami buta perpatvarban, a másik pisilni akar, a harmadiknak eszébe jut, hogy juj, ezt még nem is mesélte el. Próbálok egy kis csendet teremteni, de bizony csak komoly elszántsággal, nagy duzzogások árán érem el a célt.

Információéhségemet tehát többnyire az ő távollétükben igyekszem enyhíteni. Ám most valahogy minden érdekesnek ígérkező választási műsor éppen a délutáni órákra esett. Izgatottan készítettem elő a színteret, hogy nyugodtan tudjak rádiózni. Játékötleteket osztogattam, áthívtam a barátaikat, hogy elfoglalják egymást, és nekem elég legyen a szememmel jelen lenni, amíg a fülemmel másra figyelhetek. Néhány eredményes próbálkozás aztán felbátorított. Már repestem a többnapos sikersorozat után:

úgy tűnt, nyugodalmas perceim lesznek aznap is. Ám alig kezdődött el a műsor, megjelent az ajtóban Kamilla riadt kis arca. Épp akkor kezdett érdekesre fordulni a rádióbeli beszélgetés is, amikor ő szólni szeretett volna. - Mondd gyorsan! - biztattam, remélve, hogy hamar meg tudom oldani a halaszthatatlan gondot, amely ide vezérelte. - Anya, vannak szellemek? - kérdezte félénken.

Tulajdonképpen vannak, hiszen Isten úgy alkotott meg bennünket, hogy a testünkön kívül lélekkel és szellemmel is megajándékozott. Képesek vagyunk gondolkodni, döntéseket hozni, akarni és sok más egyéb dologra is, amelyekre az állatok képtelenek - futott át az agyamon. Már-már bólintottam, hogy igen, hogyne, vannak, amikor a pillantásom megtorpant a rémült kis arcon. Ez a gyerek szemmel láthatóan fél valamitől! Felsejlett bennem valami halovány emlék holmi rémségekről, amelyekkel kisiskolás korunkban riogattuk egymást. Szellemtörténetek, kísértethistóriák, hát- borzongató temetősztorik, amelyek valaha napokig bizonytalanná és félénkké tettek engem is. Talán ilyesmitől ijedhetett meg Kamilla is.

A rádió közben duruzsolva ontja a pártok ezernyi ígéretét, tervét, kritikáját. Fél füllel oda-odahalIgatok, de az előttem álló, repdeső szempillájú kislány látványától nem tudok szabadulni. Választanunk kell, és fontos, hogy jól válasszunk! - hangzik a műsorban határozottan, és átvillan az agyamon: bizony

választanunk kell, de még milyen sokszor! Választunk, amikor kosarunkkal körbejárjuk az üzletet a vásárlásnál, és amikor egy-egy eseményre idegesen vagy éppen nyugodtan reagálunk. Választunk, amikor parkolót keresünk az autónknak, ha ebédet rendelünk az étteremben, és ha segítséget kérnek tőlünk. Választunk jól vagy rosszul. Választunk fontosat vagy kevésbé fontosat.

A kezem már mozdul. Talán ez alatt a néhány perc alatt sem maradok le semmi lényegesről. Kamilla aranybarna szemeiben csöppnyi fény villan. Nem kérdez semmit, hanem a karomba szalad, szorosan hozzám bújik, míg elmeséli, hogy a nagyok, akikkel játszottak, szellemekről meséltek neki, akik ártani, bántani akarnak. De már feleannyira sem fél. Itt, anya mellett valahogy biztonságosabbnak tűnik a világ. Beszélgetünk Istenről, aki szeretettel teremtett minket, és visz- szavár mindenkit az ő ölelésébe. Megbeszéljük, hogy egyesek léleknek, mások szellemnek mondják, de ugyanarra gondolnak. Azt, hogy miránk szüntelen vigyáznak az angyalok, már ő mondja ki. Ragyogó szemmel, mosolygósán. - Hú, de jó, koszi, anya! - ugrik fel megköny- nyebbülten, és már szalad is vissza a pajtásaihoz, akik az előbb a rémtörténeteikkel riogatták. Jó, hogy most őket is meg tudja majd nyugtatni. Az ablakból még utánanézek. Úgy röpdös szabadon, vidáman, mint egy kis tarka lepke.

Azt hiszem, ezúttal jól választottam...

Füller Tímea

„Házimozi” mint házioltár

„Gyermekeim túl sokat néznek televíziót. Hétköznap, amint hazaérkeznek az iskolából, máris a távirányítót keresik, hogy kedvenc sorozataikra kapcsolhassanak. Előfordul, hogy amikor késő este benyitok a szobájukba, még mindig a képernyőt bámulják, pedig reggel korán kell felkelniük. Vasárnap reggel a legtöbb tévéadón mesesorozatok mennek, ezért csak ritkán sikerül rávennem őket arra, hogy elkísérjenek a templomba. Most, hogy beköszöntött a nyári szünet, még több idejük lesz tévézni, pedig a friss levegőn kellene mozogniuk. Mit tehetnék, hogy leszoktassam őket erről a tévémániáról?”

Kedves anyuka! Nemrégiben láttam egy érdekes karikatúrát, amely egy virágokkal díszített házioltárt ábrázolt: egy szépen berendezett nappali közepén egy tévékészüléket, két modern hangfallal. A különös bálványoltáron körben gyertyák égtek, amelyek szépen megvilágították a televízió előtt látható cirádás keretbe foglalt szöveget: „Nektek én vagyok az igazság és az élet!”

Bizony ez a karikatúra nagyon találóan mutatja be sok keresztény család visszás helyzetét: az életet adó Ige helyett a televízió képernyője köré gyűlik össze a ház népe. Hol vannak már a közös imádkozások, a tartalmas beszélgetések, esetleg a vidám társasjátékozások önfeledt estéi! A televízió gyermekeink számára sajnos „elektronikus nevelőnő” lett, amely pótolja a munkából kimerültén hazaérkező szülők által elmondott meséket, tanításokat, a kicsinyek lelkigondozását. Kimondani is szörnyű, de sok nebuló számára a televíziózás egyfajta szeretetpótlék. „Most nem érek rá veled foglalkozni, kicsim, menj, nézd a tévét!” - mondja az édesanya. „Nem látod, hogy mit csinálok? Keress valami jó rajzfilmet a mesecsatornán!” - „tanácsolja” az édesapa. A gyermeket mindezzel arra tanítják, hogy ha szabad ideje van, ha unatkozik, vagy ha esetleg fáj a kicsi lelke, üljön le a képernyő elé. Később pedig csodálkoznak, ha a gyermekük apatikus, szemtelen, ha nem érdeklődik a teremtett világ szépségei iránt, és - ami a legrosszabb - ha a televíziós személyiségek tekintélye saját szülői tekintélyük fölé nő.

A televízió nagymértékben formálja a közízlést. Ha engedjük, hogy válogatás nélkül, ömlesztve zúduljon rá egy kis emberre a tengernyi információ, sokféle világnézet, akkor ez azt jelenti, hogy lemondunk arról a jogunkról és kötelességünkről, hogy keresztény nevelést adjunk

EvÉlet-LELKI SEGÉLY

ROVATGAZDA:

SZÓKÉNÉ

BAKAY

BEATRIX

gyermekünknek. Ugyanis azok a műsorszerkesztők, akik összeállítják a napi adást, akarva-akaratlan belső tudatuk koreográfusai lesznek. Még a kialakult, érett személyiségű felnőttnek sem köny- nyű eldönteni, hogy amit a képernyőn keresztül közvetítenek neki, az megfelel-e a valóságnak vagy sem. Az egyes filmek, műsorok pszichikai hatása alól a szülőknek sem mindig sikerül kivonniuk magukat. Hát akkor hogyan várhatjuk gyermekeinktől, hogy minderre képesek legyenek? Sok vita folyik ma arról, hogy a televíziós műsorokban megjelenő erőszak, brutalitás milyen mértékben készteti az ifjúságot agresszív cselekedetekre. De nem szükséges valakinek a lélektan tudorának lennie ahhoz, hogy észrevegye: a vizuális látvány, a hanghatások, a szereplők problémamegoldó módszere, illetve a mondanivaló mögött megbúvó szellemiség nem kevésbé befolyásolja az embert. Ezek előbb-utóbb mindenképpen mintát szolgáltatnak ahhoz, hogy miként cselekedjünk bizonyos szituációkban. A napi több órát televíziózok gyakran arról számolnak be, hogy lelki ürességet éreznek, hogy a képernyőn futó képek szinte megbabonázzák őket, illetve arról is, hogy az esti tévézés után sokáig nem tudnak elaludni, a látottak befészkelik magukat a tudatukba, és másnap is sokszor felrémle- nek előttük.

Tény, hogy bár a televízió műsorain keresztül számos ismeret juthat a birtokunkba, távoli földrészeket is bejárhatunk a programok segítségével, és tájékozódhatunk a tőlünk távol élő emberek életéről, azért nagyon óvatosnak kell lennünk vele. Hiszen nagy szerepe van a modem bálványok, az úgynevezett „sztárok” teremtésében és tömjénezésében, ezenkívül elnyomja az alkotó fantáziát, erősíti az ember passzivitását. Nagy öröm, hogy Krisztus tanítása is megjelenhet a televízió különféle csatornáin. Az istentisztelet-közvetítéseknek, az egyházi gyermekműsoroknak, vallási félóráknak

a képernyőn való jelenléte sokunk számára áldást jelent; és persze meg kell látnunk az ezekben rejlő missziós lehetőségeket is. De ugyanakkor több gyakorló lelkész számol be arról, hogy gyülekezetében némely testvérünk arra hivatkozva kerüli a templomot, hogy inkább otthon, a televízióban nézi a vallásos műsorokat. Nemcsak beteg, idős, mozgásképtelen hívekre kell gondolni, hanem erős, egészséges, középkorú emberekre is! Arról már nem is beszélve, hogy gyülekezeti alkalmaink megszervezésekor nem árt, ha a lelkipásztor tv-műsorral a kezében tervez, mert egy-egy népszerű sorozat óriási konkurenciája Isten igéjének. Pedig a templomi atmoszférát, a közösség áldásait, a hívek együttes könyörgését nem válthatja ki a „beszélő kép”, amelyet kényelmes karosszékben hátradőlve nézünk. A szentségek vételére pedig így egyáltalán nincs lehetőségünk. Mindent egybevetve a televíziózást csupán bölcs mértékletességgel és a műsorok közötti válogatással javaslom mindnyájunknak, de különösen gyermekeinknek és unokáinknak! Nem egy keresztény családban - lelkészcsaládokban is - egész egyszerűen megváltak a televíziókészüléktől, és ezt nagy szabadulásként élik meg! Ez persze hitbeli döntés. Érdemes végigtanulmányozni az alábbi igehelyeket: lPt 2,19; Mk 4,21-25; Mt 5,13-20; Lk 14,34-35; Kol 12,8; Jak 1,27; Gál 1,4, majd imádságban végigtusakodva őket levonnunk a következtetéseket.

Itt a vakáció, érdemes színes, érdekes programokat összeállítani gyermekeink számára, hogy tartalmasán töltsék el szabad idejüket, és ne a fülledt szobában üljenek a tévé előtt. Egyházunk nagyszerű gyermektáborai, ifjúsági konferenciái is ezt a célt szolgálják szerte az országban. Jó ötlet, ha a helyi gyülekezet hívő és tevékeny tagjai összefognak, és a lelkész vezetésével napközis tábort szerveznek a gyerekeknek bibliai játszóházzal, tanítással, sok mozgással. Mert a mi felelősségünk, hogy milyen lesz a jövő nemzedék!

Kedves anyuka! Ne tétovázzon, lépjen! A tiltás nem, de tévézés helyett felkínált színes, ötletgazdag programok felajánlása célravezető lesz! Ehhez kíván sok sikert:

Szókéné Bakay Beatrix

Leveleiket „Lelki segély" jeligével várjuk szerkesztőségünk címére.

Kérjük, jelezzék, hozzájárulnak-e ahhoz, hogy a levelükre adandó válasz lapunkban is megjelenjen.

Megújult

a balatonalmádi templom

A balatonalmádi evangélikus gyülekezet tagjai az elmúlt vasárnap hálaadó istentiszteleten emlékeztek meg templomuk felújításáról, kibővítéséről. Az ünnepi alkalmon - amelyen a veszprémiek együtt örültek a balatonalmádi hívekkel - /«- zés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét.

A templom igazi értékét Jézus Krisztus adja - mondta Ef 2,19-21 alapján tartott igehirdetésében Ittzés János, majd hozzátette: nem vagyunk többé idegenek és jövevények, közeliek és távoliak, mivel Jézus Krisztusban egyek vagyunk. Őbenne egymásra találnak a szívek, az ellenségeskedés testvériességgé válik. O az, aki legyőzte a békétlenséget, szakadásokat, aki közösséget formál közöttünk, belőlünk. Benne az egész épület egybeilleszkedik, szent templommá növekszik - hangsúlyozta az egyházkerület püspöke.

A balatonalmádi leánygyülekezet tavaly határozta el, hogy felújítja az 1943-ban épült kis templomát, hiszen az elmúlt évtizedekben jelentősebb átalakítás nem történt. Az épületet kívül-belül renoválták, hőszigetelt ablakokat helyeztek a régiek helyére, kicserélték a vízvezetéket, az elektromos berendezéseket, felújították az orgonát, bővítették a sekrestyét, vizesblokkot, konyhát építettek. A balatonalmádiak arra törekedtek, hogy kívül-belül egyaránt megszépüljön lelki otthonuk. A templomkertet is szeretnék hasznosítani: befüvesítették, és sátorhelyeket alakítottak ki, hogy az árnyas diófák alatt ifjúsági táborokat lehessen tartani. A felújítás 2,1, a sekrestye bővítése 4,1 millió forintba került. A költségekhez hozzájárult az országos egyház, a Veszprémi Egyházmegye, a balatonalmádi önkormányzat, és egyéni felajánlások is kiegészítették az összeget.

Az istentiszteletet követő ünnepi közgyűlésen Isó Zoltán, az egyházközség lelkésze mondott köszönetét mindazoknak, akik a felújításban részt vettek, külön kiemelve dr. Péterfia Katalin áldozatos munkáját. A református gyülekezet lelkipásztora, Steinbach József elmondta: amíg az ő templomukat renoválták, egy éven át az evangélikus templomban találtak lelki otthonra. Pandúr Ferenc, Balatonalmádi polgár- mestere örömét fejezte ki, amiért a település ezáltal az építkezés által is tovább gyarapodott, szépült. Végül Ittzés János arról szólt, hogy a Balaton-parti gyülekezetek fontos missziói munkát végeznek: befogadják a nyáron hozzájuk látogató turistákat, vendégeket - azokat is, akik talán évközben ritkábban járnak templomba. A híveken is múlik, hogy a hozzájuk érkezők ne érezzék jövevénynek, idegennek magukat - hangsúlyozta a püspök.

Bállá Emőke

HETI UTRAVALO

Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. (Lk 19,10)

Szentháromság ünnepe után a harmadik héten az Útmutató reggeli igéinek közös kulcsszava a mi bűnünk és Isten bocsánata, egyszóval a bűnbocsánat. Vezérigénk Zákeus történetének „csattanója”. Jézus nyilvános működésének éppen ez a célja: Isten irgalmas szeretetével fordul a bűnös ember felé, s kegyelemből üdvösséget ajándékoz neki. Ezen a héten ilyen megmentett életű emberekkel találkozhatunk. Az Újszövetség talán legismertebb példázata a két elveszett fiúról szól. A fiatalabb a földi vagyonát is eltékozolta, az idősebb „csak” a lelki kincseit, hitét és szeretetét veszítette el, ezért mindkettőjük megmentésre szorul. Ez a példázat (szerintem) még nincs befejezve, mert csak a fiatalabb fiúról olvassuk: „hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott” (Lk 15,32). Mi megtaláltattunk-e már? Boldog az az ember, aki Pálhoz hasonlóan elmondhatja: „Krisztus Jézus azért jött e! a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok. ” (lTim 1,15) Ám mivel könyörült rajta az Úr, Isten bűnösöket megmentő kegyelmének a példájává és a pogányok apostolává vált. Ezt tette Isten a vámszedő Lévivel is, akiből Máté evangélista lett. Jézus ma sem az (ön)igaza- kat hívjaj „hanem a bűnösöket megtérésre” (Lk 5,32).

Tánc az aranyborjú körül, elvadult nép... Ma is ismerős ez a kép! Végleges megoldás-e a bálványisten(ek) és a kőtáblák összetörése? „ Másnap így szólt Mózes a néphez: Igen nagy vétket követtetek el. Ezért fölmegyek az Úrhoz, talán engesztelési tudok szerezni vétketekért. ” (2Móz 32,30) Ő Jézus előképe, aki fölment, a keresztre minden „bűn-beteg” ember megmentéséért. „Akarsz-e meggyógyulni?” (Jn 5,6) - ez az alapvető kérdés, és nem a gyógyvíz- és emberhiány, s Isten Fia szombaton is „rendel”! „íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled. ” (Jn 5,14) „ Ha vétkezik atyádfia, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted atyádfiát. ” (Mt 18,15) Mi is így kezdjük a feddést, és élünk-e egyáltalán az oldás és kötés „hatalmával” gyülekezetünkben? Júdás megbánta tettét, de nem az egyedül „illetékesnek” mondta el: „ Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el” (Mt 27,4), ezért nem nyerhetett bocsánatot. Mit jelent Pál szerint e heti kulcsszavunk, a bűnbocsánat? Válasza csodálatos örömüzenet, amely mindazokra vonatkozik, akik már a Lélek szerint élnek: „Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől. " (Róm 8,1-2) Ezért énekelhetjük: „Jézus él, én is vele! / Hol van, halál, nagy hatalmad?(...) Mert bocsánatot ígért, / ha bűnösök hozzá térnek. (...) Hogy hittel sóhajthassam: / Jézus, én bizodalmám!” (EÉ 223,1.3.5) Garai András

Bottá Dénes felvétele