Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-06-27 / 26. szám
6. oldal-2004. JÚNIUS 27. Evangélikus Élet A A rekkenő hőség ellenére már jóval a meghirdetett időpont előtt fiatalok és idősebbek százai gyülekeztek az Oktogonnál. A korábbi évek tapasztalataiból okuló, már rutinosnak számító résztvevők szalmakalappal és hordozható székekkel felfegyverkezve érkeztek, hiszen az „Ez az a nap!” című rendezvény - mely a keresztényeket és az istenkeresőket kívánja megszólítani - már korántsem ismeretlen hazánkban. Eddig négy alkalommal szerveztek felekezetközi „megmozdulásokat” a fővárosban, hogy ezeken keresztül is Isten szeretetéről, Jézus Krisztusról tanúskodjanak. Az első felvonulást a millennium évében tartották, csatlakozva az 1987-ben Londonban meghirdetett mozgalomhoz. Jézus él, mi is vele Pontban délután ötkor elindult a menet a Hősök tere felé. A résztvevők énekelve, beszélgetve, a „Jézus”, valamint a „Feltámadt!” szavakat skandálva, tapsolva, együtt imádkozva vonultak végig az Andrássy úton, az ott lakók, illetve az arra járó turisták érdeklődő pillantásaitól kísérve. A Hősök terén, a Műcsarnok előtt már állt a színpad, amelyet elsőként Pintér Béla és a vele együtt fellépő több száz kisgyerek vett birtokába. Az aprónép egyébként is szép számmal volt jelen a rendezvényen; az ő szórakoztatásukról külön helyen gondoskodtak. A gyermekprogramok mellett a „Meghallgatlak sátor” nyújtott még egyfajta „alternatív lehetőséget” mindazoknak, akik egy kis elcsendesedésre, lelkigondozói beszélgetésre vágytak ezen a mozgalmas napon. Isten, áldd meg a magyart! Miután az „Ez az a nap!” szervezőiroda vezetője, László Viktor köszöntötte az anyaországi és a határon túli magyar résztvevőket, arról beszélt, milyen nagy öröm, hogy a közelmúltban Szegeden, Pécsett, Miskolcon és Győrben tartott előkészítő alkalmak, az úgynevezett „roadSók” után most a fővárosban is találkozhattak egymással a különböző felekezetekhez tartozó keresztények. A köztársasági elnök, dr. Módi Ferenc üzenetének felolvasása után a történelmi és kisegyházak, valamint a független gyülekezetek képviselői léptek a mikrofon elé, hogy a jelenlévőkkel együtt hazánkért, népünkért, országunk jövőjéért imádkozzanak. Gáncs Péter evangélikus püspök fohászában egyebek mellett arról szólt, hogy minket már a himnuszunk is imára tanít. „Köszönjük neked, Urunk, hogy határaink megnyíltak” -