Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-06-27 / 26. szám
Fotó: Bottá Déni s 20 04. JÚNIUS 27.-5. oldal Evangélikus Élet Harangtörténeti kiállítás az Örökség Galériában Tegnap harangoztak, holnap harangoznak... - ez a címe a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Öntödei Múzeum és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal együttműködésében létrejött tárlatnak. A cím idézet: Ady Endre Kis, karácsonyi ének című versének első két sora. A harangok évszázadokon át meghatározták a mindennapi élet ritmusát, figyelmeztettek a tűzre, a pusztító vízre, a közeledő ellenségre. A kiállításon az érdeklődők megtudhatják, hogy egy harang elkészítése több hónapig tartó, rendkívüli gondosságot igénylő munka, illetve megismerkedhetnek a harangöntés munkafázisaival. Makett szemlélteti a középkori harangkészítést. A 12. századi munkafolyamatról Teophilus szerzetes korabeli leírása is fennmaradt. Az érdeklődők fotók, szöveges tablók segítségével betekintést nyerhetnek a mai Magyarország területén lévő, a szatmári béke (1711) előtt öntött harangok védetté nyilvánításának folyamatába. Térkép mutatja be, hogy az egykori Magyarország területén hol működtek harangöntő műhelyek. Láthatók a néhai mesterek pecsétjei, valamint a szakmával kapcsolatos okiratok, regulák is. A legenda szerint a harangot az itáliai Campana tartománybeli Nola városának püspöke, Paulinus találta fel a 4. században, egy álombéli látomástól ihletve. Állítólag ezért „campana” a harang latin, illetve olasz neve. Kisebb harangokat és csengőket Elő- Ázsiában már több ezer évvel Krisztus előtt is használtak. A görögöknek és a rómaiaknak is voltak csengőik, de a harangok Nyugat-Európában a kereszténységgel terjedtek el. Magyarországon már az első térítők megismertették a harang szavát. A harangkiállítás szeptember 12-ig tekinthető meg az I. kerületi Táncsics Mihály utca 1. alatti Örökség Galériában. (MTI) Bach-hét a Deák téren A Deák téri evangélikus templomban június 7. és 13. között immár 15. alkalommal rendezték meg a budapesti Bach-hetet. Jubilál a gyülekezet énekés zenekara, a Lutheránia is: a közelmúltban ünnepelte alapításának századik évfordulóját. így indokolt és érthető, hogy a program összeállításakor az együttes fellépései különleges hangsúlyt kaptak. A Bach-hét első hangversenyén, melyet D. dr. Harmati Béla püspök nyitott meg, a Magnificat és a BWV 29-es kantáta, a Wir danken dir, Gott csendült fel. Ismét megfigyelhettem a dr. Kamp Salamon által vezényelt Lutheránia énekkar senkivel össze nem téveszthető interpretációinak sajátosságát: a müvek értelmezésének és megszólaltatásának teológiai megalapozottságát. Ahogyan Johann Sebastian Bach zenéje, úgy a Lutheránia előadásai is érthetetlenek Luther tanításának ismerete nélkül. „Isten Igéje igényli, hogy hirdessék és énekeljék, mert a hangok élővé teszik a szöveget” - írja a reformátor. A kantáta kitűnő választásnak bizonyult; nagyszabású nyitókórusa a Bach-hetet záró H-moll mise zenei anyagában szólalt meg ismét - immár latin szöveggel -, szépen keretezve az ünnepségsorozat alapgondolatát, a hálaadást és Isten magasztalását. A Magnificat tizenkét zeneszámból áll, éppen ezért Bach ebben a művében minden más hasonlónál jobban törekszik a rövidségre, a koncentrációra, alkalmat adva ezzel a kórus és a zenekar tagjainak és a szólistáknak egyéni képességeik bemutatására. így csodálhatták meg a hallgatók Zádori Mária és Gémes Katalin csengő hangú, plasztikusan megformált szólóit. Marosvári Péter előadásában elevenen jelent meg a székükről letaszítottak képe. A tartalmilag is fontos szavak (potens, magna, sanc- tam) tudatos és árnyalt koloratúráinak finom egyensúlya jellemezte Moldvay József szólóját, míg Németh Judit alt áriája Bach emberséges szívének együtt érző melegével ajándékozta meg a hallgatóságot. A kórus kiváló tételei közül külön is kiemelendő a „fecit potentiam” erőteljes, ritmikailag kifogástalan, fölényes, a kemény disszonanciákat értelmesen hangsúlyozó előadása. Mindehhez a Weiner-Szász kamaraszimfonikusok igényes hangszeres szólói és egyénien szép vonóshangzása társult. Június 8-án került sor Szalai Antal hegedűművész szólóestjére, melyen az E- dúr és a D-moll partita mellett a G-moll szólószonáta hangzott el. Csak gratulálhatunk a művészeti vezetőnek, dr. Kamp Salamonnak, amiért volt bátorsága ahhoz, hogy fiatal művészeknek adjon lehetőséget. Nem túlzás, azt mondani, hogy a hallgatóságnak páratlan élményben volt része, hiszen kivételes intonációs tisztaságban, gyönyörű tónusban szólaltak meg e rendkívüli zenei és technikai nehézségeket támasztó művek; ez elsősorban a művész hangszertudásának és csak másodsorban Stradivarijának köszönhető. Június 9-én Bach három gambaszoná- tája szólalt meg Jósé Vázquez és Dobozy Borbála csembalómüvész tolmácsolásában. A csembalószólam kiírt felső és alsó szólamot tartalmaz, míg a gamba hallhatóan e kettő között, alt és tenor fekvésben mozog. A csellóhoz hasonló hangszer finom ezüstös tónusát különösen jól egybe lehetett olvasztani a csembaló hangjával. Parádés együtt muzsikálásnak lehettünk fültanúi ezen az estén. A müvekre való tökéletes ráhangoltság, kivételes precizitással megoldott trillák, átmenetek és zárlatok jellemezték a kamaraestet. A különleges hangszín mellett a lírai jellegű tételek folyamatossága és átélt interpretációja e két művész előadásában felejthetetlen marad. Június 10-én a ritkán hallható Musikalisches Opfernek örülhetett a Bach-hét közönsége. A késői Bachnál a zenei szerkesztés súlypontja a kontrapunktikus gondolkodásra helyeződik át, melyből olyan remekművek születtek, mint a Hatszólamú ricercar. Ennek Elek Szilvia általi megszólaltatása méltó volt a mű mesteri tömörségű polifon szerkezetéhez. A hétvége szólistája Gyöngyössy Zoltán fuvolaművész volt, először mint Sebestyén János kamarapartnere, azután pedig mint a fuvolára készült verseny- művek szólistája. A hangszer fölényes birtoklása, a lélegzetelállító technikai tudás éppúgy jellemezte a játékát, min- t a kivételes formálás és muzikalitás. A versenyművek megszólaltatásában kitűnő partnerei voltak: Somogyi Péter és Juniki Spartacus (hegedű), valamint Dobozy Borbála (csembaló). A 15. budapesti Bach-hét koronája kétségkívül a június 13-án megszólaló H-moll mise volt, mely nemcsak a bachi életmű, hanem az idei hét összefoglalásának is tekinthető, hiszen a Lutheránia és a Weiner-Szász kamaraszimfonikusok mellett az első est szólistái is részt vettek a mű előadásában a Magyar Bach Társaság elnökének, dr. Kamp Salamonnak a vezényletével. Aki e müvet csak egyszer is hallotta, tudja, hogy az emberi szellem legnagyobb alkotásáról van szó. Ahogyan a mű megszólalt, az egyaránt méltó volt Johann Sebastian Bachhoz, a 15. budapesti Bach-héthez és a százéves Lutheránia énekkarhoz. Gratulálunk, és hálás szívvel mondunk köszönetét a most már nemzetközi rangú rendezvényért és a magas művészi színvonalú zenei, illetve lelki és szellemi munkáért a budapesti Bach-hét művészeti vezetőjének, dr. Kamp Salamon országos egyházzenei igazgatónak. Köszönet illeti a szervezésben részt vevőket és az igehirdető lelkészeket - Gáncs Pétert, Szirmai Zoltánt, Tamásy Tamást, Hafenscher Károlyt, Mekis Adámot, Krähling Dánielt és Zászkaliczky Pétert - is. Öröm volt hallani, látni és megtapasztalni annak az erőnek a jelenlétét, mely mindannyiunkat a teremtő Isten közelébe hív. Károly Andrea Közkönyvtári körkép ,, Gondot viselj magadról és a tudományról; maradj meg azokban; mert ezt cselekedvén, mind magadat megtartod, mind pedig a te hallgatóidat. ” (lTim 4.16; Károli-for- dítás) Nehéz helyzetbe kerül ma Budapesten az, aki a fenti sorokat - s a vízcsapból is érkező biztatást, mely szerint életfogytig okosodni kel! - komolyan véve tanulásra adja a fejét. Még több gyötrelmet kell elszenvednie annak a szegény halandónak, aki történetesen a pedagógia és a teológia tudományában akar elmélyedni. A könyvek ma már megfizethetetlenek, így a vizsgaidőszak tájékán nincs más esély, mint felkeresni egy könyvtárat - az értékes idő minél jobb kihasználása érdekében lehetőleg korán reggel meghúzódni az ingerszegény környezet valamely elhagyatott zugában és átadni magunkat a tudományoknak. Magam is ekképp gondolkodván indultam útnak az egyik szombaton. Azaz óvatos, gyanakvó emberként előtte tájékozódtam a lehetőségekről. Megtudtam, hogy az Országos Széchényi Könyvtár akkortájt nem fogad olvasókat, mivel új számítógép-terminálokat szerelnek az olvasóterembe. A korszerűsítésre és az ezzel együtt járó kéthetes (!) bezárásra valóban ilyenkor van szükség... (Mellesleg az sem éppen a kiművelt emberfők számának gyarapodását szolgálja, hogy - az olvasók kívánságára hivatkozva - hosszú évek hagyományát megtörve a szombati kilencórás nyitást tíz órára módosították.) A Széchényi Könyvtár tehát nem jöhetett számításba. Pedagógiai ismeretek megszerzéséről lévén szó, a másik lehetőség az Országos Pedagógiai Könyvtár. A bejelentkezéshez azonban pedagógusigazolványra van szükség, amely, ugye, egy tanárjelöltnek aligha állhat rendelkezésére. Sebaj, szombaton úgy sincs nyitva... ■Az ELTE könyvtárában sem túl rózsás a helyzet. Mint megtudtam, a sok támogatás következtében odáig fajult a helyzet, hogy mára gyakorlatilag teljesen megszűnt a beszerzés, s mivel ez a periodikákra is vonatkozik, az egykor patinás kutatóhely napról napra elavultabbá, használhatatlanabbá válik. Számításba jöhet még az Országgyűlési Könyvtár, ám az annyira speciális gyűjteménnyel -főleg történelmi, politológiai, jogi kiadványokkal - rendelkezik, hogy egy egyszerű hittanár szakos hallgatónak nemigen van ott keresnivalója. A lehetőségeket felmérve jószerével nem is maradt más, mint a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár. Nosza, indulás hát a tudományok fellegvárába, győzzön az ész és a tudás! A korai kezdésről ugyan hamar le kellett mondanom, hiszen szombaton csak tíz órakor nyit a nemrég gyönyörűen újjávarázsolt becses intézmény. (Legyünk reálisak, ennek is van előnye. Annak, aki autóval érkezik. így kevesebbet kell az automatába dobnia, hiszen az ingyenes parkolásnak még a gondolatától is irtózó városvezetésben talán fel sem merült, hogy egy könyvtár közelében ingyenes parkolót létesítsen. A környéken - s.ameddig a szem ellát - délig mindenhol fizetni kell.) Roham, tülekedés és a nehezen megszerzett szekrény bezárása után válogatni lehet a helyek közül. No ne tessék tágas királyi székhelyekre gondolni, hiszen a nagyjából 1,4-szer 0,8 méteres asztalfelületen négy (!) olvasónak kell osztoznia. Elképzelni sem tudom, mi történik akkor, ha minden helyet elfoglalnak. Mi végül hárman zsúfolódtunk össze egy asztalnál, ám harmadik sorstársunk megérkezése után az elmélyült tanulás lehetősége egyszeriben szertefoszlott. A megpróbáltatások persze nem értek véget a hely megszerzésével. A szívélyes könyvtáros hölgy sajnálkozva közölte, hogy az általam keresett könyvnek nincsen olvasótermi példánya. Mint elmondta, ez számára is érthetetlen, hiszen ezt a művet valamennyi pedagógusnak legalább egyszer a kezébe kell vennie. (Azon kivételes esetben persze, ha sikerrel szeretné letenni a didaktikavizsgáját...) A könyvtárnak azonban csak kölcsönözhető példányai vannak, ám azok ilyenkor, vizsgaidőszakban természetesen nem találhatók bent. (Még szerencse, hogy óvatos, gyanakvó emberként körülnéztem a polcokon, s így ráakadtam egy árválkodó, rongyos szabadpolcos példányra...) De távozz tőlem, ború, hiszen végül is minden sikerült! „A nehézségeket le kell küzdeni, nem pedig dühöngeni miattuk. Végtérre is ezért is tanul az ember" - ilyen és ehhez hasonló gondolatoktól fellelkesülve mohón hozzáláttam a tanuláshoz. S az állhatatosság meg is teremte gyümölcsét: elmélyedhettem a tanítás tudományában - egy darabig. Mígnem a könyvtár ars poeticájának, kedvességének, figyelmességének és szakmai igényességének köszönhetően szép lassan elkezdtek gyülekezni a gyerekek az olvasást és az irodalmat megkedveltetni kívánó színielőadáshoz. Aranyosan, kulturáltan, csendesen közlekedtek az épületben - már amennyire ez az életvidám apró- népségtől elvárható egy izgalmasnak ígérkező előadás előtt. Szépen, sorban csoszogtak el az asztalom mellett az őket kísérő, kedvesen fújtató nagyszülőkkel együtt. A darab rendezőjének leleményességéről árulkodik az is, ahogyan a király bevonulását megrendezte. A nagy hatású jelenetben a magas méltóság entrée-ját, az - immár csak viszonylagos! - csendbe belehasító trombitaszó vezeti fel. Lassan, méltóságteljesen, harsányan és hosszan. A fülemtől talán úgy hat-nyolc méterre! (Éppen a sérült gyermekek speciális oktatásának problémáiban kezdtem - volna - elmerülni.) A mellettem ülő távol-keleti diák - arcán Buddha szelídségével - meglepetésében elmosolyodott. (Tartok tőle, ha hazájában vagy bárhol a világon egyszer elmeséli, hogy Magyarországon a könyvtár olvasótermében trombitálnak, azonmód hazugnak titulálják, és élete végéig társadalmi közmegvetésben lesz része.) Bízom benne, hogy egyszer azért sikerül majd megismernem a speciális nevelői munkát igénylő gyermekek tanításának fortélyait. Titkon abban reménykedem, hogy ez még a tudásomat e téren felmérni szándékozó szigorlat előtt megvalósul. A kényszerű távozás közben eszembe jutott az egyik kollégám, aki folyton azt kérdi tőlünk: „Minek tanultok? Ha mindenki mindig tanul, ki fog helyettetek dolgozni? Aztán mit értek vele? Nyolc általánossal is lehet vállalkozni, s akkor sem él rosszabbul az ember! ” Nem érti, nem értheti, hog}> keresztényként nem - sőt elsősorban nem - a közvetlen materiális haszon érdekében cselekszünk, hanem belső igényesség is irányíthatja tetteinket. Ahogyan erre Pál apostol gondolatai is tanítanak a már idézett, Timó- teushoz írt levelében: „táplálkozván a hitnek és jó tudománynak beszédeivel... ” S bár a tanulásról, illetve annak szükségességéről továbbra is szilárd az álláspontom, a körülményeket látva, legfőképpen pedig - a mostanában sokat hangoztatott - támogatottságát megismerve el-elbizonytalanodom. Lehet, hogy a kollégámnak lesz igaza? Gyarmati Gábor Bibliai legó Egy magát ateistának valló amerikai, Brendan Powell Smith 122 bibliai jelenetet épített meg a legó nevű gyerekjátékból. Művei - a bibliai helyek megjelölésével - az interneten is láthatók, a www. thebricktes fament, com oldalon. Smitht olyannyira magukkal ragadták az Ó- és Újtestamentum történetei, hogy úgy érezte, „ki kell raknia” őket. Szinte kivétel nélkül a játék eredeti darabjait használta fel, csak bizonyos helyeken kellett egyes részeket zsebkés segítségével egymáshoz igazítania. Smith néhány - véleménye szerint a fiatalokra veszélyes - bibliai jelenetet „osztályozott” is aszerint, hogy mennyire „károsak” az ifjabb korosztály tagjai számára. A paradicsomi bűnesetnél például négy rövidítés is figyelmeztet: az S betű a szexre, az N a meztelenségre, a V az erőszakra, a C pedig az átokra utal. (Glaube und Heimat) r i r Evangélikus Elet - Eled. Eled? Fizessen elő lapunkra!
