Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-06-13 / 24. szám
6. oldal-2004. JÚNIUS 13. Evangélikus Élet Déli harangszó Hitvallásunk a Teremtőről Ezen a héten minden délben a pilisi evangélikus templom harangja szól a Kossuth rádióban. A Pest megyei nagyközség a Gödöl- lői-dombság és a Pesti-síkság találkozásánál, a fővárostól 45 kilométerre délkeletre fekszik. 111. Béla király cisztercieket telepített ide 1184-ben. Az apátság templomában helyezték örök nyugalomra II. Endre feleségét, Gertrúdot. A tatárok elpusztították a kolostort, ám IV. Béla 1253-ban helyreállíttatta. A törökök 1526-ban felgyújtották a falut, és a földdel tették egyenlővé. Puszta hely volt egészen a 18. század elejéig, amikor is a terület földbirtokosa, Belez- nay János 1720-ban Nógrád megyei tót evangélikusokat telepített ide. A pilisi evangélikusok ettől az időponttól írják immár háromszáz esztendős történelmüket. A település neve szláv eredetű, és kopár helyet jelent. Kármán József, a magyar irodalom egyik úttörője 1795-ben Pilisen írta a Fanni hagyományai című lélektani regényét. A ma is látható evangélikus templomot 1784 adventjének második vasárnapján szentelték fel. Harminckét méter magas, karzattal körülfutó tornyát csak három évvel később, 1787- ben építették fel. A toronyban három harang lakik. A délidőben megszólaló 3 mázsa 72 kilós harangot az eredeti, 1771 -ben öntött harang darabjaiból Wasler Ferenc mester öntötte újra 1863-ban Pesten. DR. NAGY GYULA AZ EGYHÁZ MAI TANÍTÁSA EVANGÉLIKUS DOGMATIKA II/1. kötet A bűn lényege eredete és következményei (Hamartiológia) Az Evangélikus dogmatika második kötete mai teológiánk és igehirdetéseink talán legtöbbet vitatott kérdéséyel foglalkozik: mi okozza új évezredünk világa közösségi és személyes emberi életének végzetes megromlását, annak ellenére, hogy Isten jónak és boldognak teremtette meg az embert és világát? Az új dogmatikai kötet erre a kérdésre keresi a Szentírás teljes igéjének, kinyilatkoztatásának a válaszát. A kötet fő fejezetei: Az erkölcsi romlás, a bűneset igazi gyökere, az ember önző elszakadása Istentől és akaratától - A velünk született, eredendő bűn bennünk és tényleges bűnök - Isten kinyilatkoztatott törvényének a hármas szerepe az életünkben - Akaratunk „szolgasága” a bűn hatalma alatt - A bűn végzetes következményei: a lelki, a testi és az örök halál - „Istenem, miért?” - A személyes Gonosz, a Sátán realitása világunkban. Ez az újabb evangélikus dogmatikai kötet sem csupán a lelkészek és teológiai hallgatók számára íródott. A gyülekezetek tagjainak, de az egyházon kívüli, elfogulatlan olvasóknak is segítséget szeretne adni a mai ökumenikus kereszténység szellemében Jézus Krisztus megváltása és a teljes Szentírás igazi megismerésében. 160 oldal • A5 • kötött • 950 Ft. Megrendelhető a Luther Kiadónál (1085 Budapest, Üllői út 24. • Fax: (1) 486-1229 • e-mail: kiado@lutheran.hu), az egyházi könyvkereskedésekben és az evangélikus gyülekezetek iratterjesztéseiben. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének elnöksége pályázatot ír ki két iskolalelkészi állás betöltésére. A foglalkoztató intézmény: Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium. Képesítési és egyéb feltételek: evangélikus lelkészi diploma, három év gyülekezeti szolgálat, ifjúsági munkában való jártasság és gyakorlat, jó kapcsolatteremtő készség, lelkigondozói képesség, önéletrajz, egy tanévre szóló terv vázlatos kidolgozása, a szülők megszólítása. Az iskolalelkész feladatai: az iskola hitéletének szervezése (csendesnapok, egyházi ünnepek), bibliakörök létrehívása, diákok és pedagógusok lelkigondozása, heti 8-10 hittanóra tartása. Juttatások: szolgálati lakás az iskola területén (1,5 szolba + konyha, 35 m2) és fenntartása (rezsiköltségek), javadalmazás a pedagógusi bértábla szerint. A pályázat beadásának határideje: június 15. A pályázatok elbírálása a beadási határidőtől számított 30 napon belül. Az állás 2004. augusztus 16-tól tölthető be. A megbízás hat évre szól. A foglalkoztató intézmény: az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma és Kollégiuma. Képesítési és egyéb feltételek: evangélikus lelkészi diploma, legalább három év gyülekezeti szolgálat, az ifjúsági munkában való jártasság és gyakorlat, jó kapcsolatteremtő készség, lelkigondozói képesség, önéletrajz, egy tanévre szóló terv vázlatos kidolgozása, a szülök megszólítása. Az iskolalelkész feladatai: az iskola hitéletének szervezése (csendesnapok, egyházi ünnepek), bibliakörök létrehívása, diákok és pedagógusok lelkigondozása, heti 8-10 hittanóra tartása, a kollégiumi lelki életének szervezése (50 fó). Juttatások: szolgálati lakás a kollégiumban (1,5 szoba + konyha, 42m2, 5000 Ft/hó lakbér a lelkészt terheli) és fenntartása (rezsiköltségek), javadalmazás a pedagógusi bértábla szerint. A pályázat beadásának határideje: június 15. A pályázatok elbírálása a beadási határidőtől számított 30 napon belül. Az állás 2004. augusztus 16-tól tölthető be. A megbízás hat évre szól. Mindkét intézmény esetében a pályázat az Északi Egyházkerület Püspöki Hivatalának címére (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 24.) küldendő! és a teremtésről Ökumenikus konferencia a környezetvédelmi világnapon A Jézus Testvérei Ökumenikus Diakó- niai Rend június 4-5. között immáron 14. alkalommal rendezte meg a környezetvédelmi világnaphoz kapcsolódóan a teremtés ünnepét a budavári evangélikus templomban. Az idei találkozó központi témája a Teremtőről és a teremtésről szóló hitvallásunk átgondolása és gazdagítása volt. A konferencia Smidéliusz Zoltán köszöntő szavai után ökumenikus isten- tisztelettel kezdődött, melyen Smidéli- uszné Drobina Erzsébet evangélikus és Kárpáti Sándor görögkeleti lelkipásztor végezte az igehirdetés szolgálatát, majd mindenki felekezete szerint részesülhetett az Úr szent vacsorájában. Az istentiszteletet követően Szaller László nyugdíjas mérnök-tanár tartott bevezető előadást, melyben azt világította meg, miért kell, hogy az egyház, a keresztény ember foglalkozzon a környezet védelmének kérdésével. Felhívta a figyelmet arra a mai jelenségre, amelyet „önmegvalósítás” néven emlegetünk. Ennek félreértelmezése olyan felelőtlen életmódhoz vezethet, melyben nem jutnak érvényre Isten, a társadalom és a családi közösség útmutatásai. A rend vezetője, Széchey Béla - hitvallási és teológiai iratok segítségével - a Teremtőről és a teremtésről szóló hitvallásunk átgondolására ösztönözte a jelenlévőket, akik ezt követően két munka- csoportban vitatták meg az első hitágazat gazdagítására szánt gondolatokat. A konferencián megjelent dr. Persá- nyi Miklós környezetvédelmi miniszter is, akit D. Szebik Imre elnök-püspök köszöntött. A miniszter hangsúlyozta, hogy az egyházak a környezetvédelem terén - tudatformálással, környezeti neveléssel - igen fontos szerepet tölthetnek be a társadalomban, együttműködve a minisztériummal. Erre különösen is jó alkalom kínálkozhat 2004-ben, amely Európa-szerte a partnerség éve. Az első napot zenés áhítat zárta, melyen meghívott művészek és művésznövendékek - akik között a legfiatalabb hatéves volt - is dicsérték a teremtő Istent. Többek között Bach. Bartók, Haydn és Vivaldi müveit szólaltatták meg. A második nap fúvós hangszerekkel is kísért ökumenikus meditációval indult. Nagy Zoltán debreceni evangélikus lelkész a teremtésnek arról a céljáról beszélt, melyet Pál apostol így fejez ki: „Isten legyen minden mindenekben. ” (lKor 15,28) Üzenetéhez Eckhard mester gondolatait használta fel. Széchey Béla arra hívta fel a figyelmet, hogy Krisztus egyházának zászlóvivő szerepet kell vállalnia az emberiség környezetvédelmi erőfeszítéseiben egészen a nemzetközi környezeti fórumok szintjéig. Majd személyes imára és elgondolkodásra hívták a jelenlévőket arról, hogy saját mindennapi életüket hogyan tehetik környezetbarátabbá. A meditáció bűnbánati és hálaadó résszel zárult, melyben a közösség kifejezésére megáldott kenyeret osztottak a különböző felekezetű résztvevőknek. Lénárt Viktor ifjúsági lelkész fiatalok között végzett szolgálata alapján arról számolt be, hogy számos, jó körülmények között élő fiatal közömbös a környezetvédelmi munka, a környezetbarát életvitel kialakítása iránt. Azért, hogy ez megváltozzon - mint ahogyan minden más rossz hozzáállás megváltozásáért is - a Krisztushoz való megtérést kell hirEzután szó volt a cseh ortodox egyház környezetvédelmi tevékenységéről, és felolvasták az Európai Keresztyén Környezetvédelmi Hálózat (ECEN) vezetősége magyar tagjának, Dönsz Teodórának a beszámolóját a szervezet munkájáról. Együttműködő szervezetként bemutatkozott a Keresztyén Ökumenikus Baráti Társaság is. Az ünnepet saját verse elmondásával színesítette Szuhovszky Ida és Hesp Edé- né, Horváthné Gergácz Erzsébet pedig Reményik Sándor Templom és iskola című versét szavalta el. A teremtés ünnepén megfogalmazott gondolatokat a következőképpen lehet összegezni. Fontos, hogy a magyarországi keresztények is összefoglalják és tanítsák a környezetvédelmi munka teológiai alapjait — ahogyan például a Jézus Testvérei Rend teszi ezt 14 éve. Legyen ökumenikus hitvallás az embernek a Szentháromság Istentől a teremtésben kapott helyéről, szerepéről. A gyülekezetek, egyházak mint anyagiakkal is gazdálkodó közösségek készítsenek leltárt ■íjAánitarjed tSzfm' sÖfmEZfíMülf VilÁSNAP aTTREMíÉJ ÍV ÜNNEPE HITMUÁSUNK »teremtőrölesa wemtésröv. ..'. -?*•***»»» pűSíéK B<k 1 f I detni és a fiatalokat élő gyülekezeti közösségekbe kapcsolni. Fontos, hogy a gyülekezetekben legyenek jó példát mutató hívek a környezetbarát életvitel tekintetében is - tette hozzá, és említést tett olyan külföldi keresztény közösségekről, melyek belső gazdálkodást folytatnak: a szolgáltatásokat egymásnak végzik, ezáltal pénzeszközök szabadulnak fel a közösség lakóhelyén - például nagyobb környezetvédelmi beruházások számára. azon feladatokról, melyekkel kömyezet- barátabbá tehetik mindennapjaikat. Ehhez a munkához külön felelősökre lenne szükség minden plébánián és gyülekezetben. Fontos, hogy a keresztények jelen legyenek a közéleti környezetvédelmi fórumokon és munkában. A következő években a környezeti nevelésnek és tudatformálásnak a bolognai folyamatba történő beillesztése a fő feladat. Jerabek-Cserepes Csilla - Biczó Dénes Az egyházak a választáson való részvételre buzdítanak Választási részvételre hívták fel híveiket az egyházak az európai parlamenti voksolás napjához közeledve. „Június 13-án olyan küldötteket kell választani, akik a keresztény értékek érvényesülését akarják képviselni az Európai Unió törvényhozásában” - írta múlt szerdán közzétett nyilatkozatában a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK). A testület kiemelte: a nemzeti és a közösségi jövő alakulása iránti felelősségtől vezérelve a szavazatokkal ki kell fejezni, hogy „milyen értékeken nyugvó társadalmat szeretnénk magunknak és a minket követő nemzedékeknek”. „Ez attól is függ, hogy bennünket, keresztényeket képviselni akaró politikusokat küldünk-e az Európai Unió parlamentjébe. Ez csak akkor sikerülhet, ha mindnyájan részt veszünk a június 13-i választáson, és a fent említett szempontok figyelembevételével, lelkiismeretünk szerint szavazunk” - tették hozzá. Az MKPK nyilatkozatában rámutatott arra, hogy „az unió alapítóinak szándéka és a mi meggyőződésünk szerint egyedül a krisztusi hit és a keresztény értékrend képes olyan integráló erő lenni e közösség nemzetei között, amely tartóssá teszi ezt a szövetséget, és a tagországok minden polgárának gazdasági és lelki növekedését szolgálja”. A Magyarországi Evangélikus Egyház három püspöke közös körlevélben kérte az egyház híveit: választásukkal juttassák kifejezésre akaratukat a június 13-i európai parlamenti voksoláson. „Hazánk történelmi mérföldkőhöz érkezett” - írta a dokumentumban Gáncs Péter, D. Szebik Imre és Ittzés János. Hozzátették: „Felelősek vagyunk hazánk jövőjének alakulásáért. Ezért bizalommal kérjük testvéreinket, választásukkal juttassák kifejezésre akaratukat.” A püspökök azt javasolták a híveknek, mielőtt döntésüket meghozzák, vizsgálják meg az egyes listákon szereplők eddigi tevékenységét, s a legjobb lelkiismeretük szerint adják le szavazatukat a bizalmukkal kitüntetett jelöltekre. A választáson való részvételre biztatják a zsidó felekezet tagjait a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetői is. „Arra kérjük hittestvéreinket, éljenek állampolgári jogaikkal, menjenek el szavazni, és lelkiismeretük szerint döntsenek” - mondta Heisler András, a Mazsihisz elnöke és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató az MTI-nek. Mint jelezték, az európai parlamenti választásra a szövetség nem tesz közzé írásos nyilatkozatot. Az egyházak közül elsőként a Magyarországi Református Egyház hozta nyilvánosságra állásfoglalását: a zsinat május 6-ai ülésén nyilatkozatot fogadott el Magyarország európai uniós csatlakozása és egyúttal a közelgő EP-választás alkalmából. „2004. június 13-án hazánkban először lesz európai parlamenti választás. Zsinatunk buzdítja és bátorítja egyházunk tagjait, hogy vegyenek részt ezen a választáson, és azzal a felelősséggel döntsenek, hogy az általuk választott képviselőknek keresztyén és nemzeti értékeinket kell képviselniük” - írták. A zsinat úgy fogalmazott: „Elvárjuk, hogy az európai alkotmány preambuluma tartalmazza a keresztyén gyökerekre utalást. Bár Európa a keresztyén hagyományokra épül, tudatában vagyunk, hogy Európa kultúráját más hagyományok is formálták. Ezeket tiszteletben tartjuk”. MTI r f r Evangélikus Elet - Eled. Eled? Fizessen elő lapunkra! Bottá Dénes felvétele