Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-05-23 / 21. szám

10. oldal-2004. MÁJUS 23.

Evangélikus Élet

ÉRTESÍTÉS LELKÉSZKÉPESÍTŐ VIZSGÁRÓL

A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület Lelkészképesítő Bizottsága felhívja a hatodéves képzésre még nem kötelezett segédlelkészek, valamint a diakónus lelkészként szolgáló szolgatársak figyelmét a lelkészképesítő vizsgára való jelentkezés lehetőségére.

A püspöki hivatalnak (9001 Győr, Pf. 1639) írásban megküldendő jelentkezés postára adásának határideje: 2004. június 15.

Az írásbeli tételek címét a szóbeli vizsga tételeivel együtt küldjük el a jelentkezőknek. A dolgozatok beadási határideje 2004. december 15.; a lelkészképesítő szóbeli vizsga tervezett időpontja 2005. április 4.

Győr, 2004. május 10. Ittzés János püspök

Látatlanban szentelték

Bár az ünneplő gyülekezet látni nem láthatta, hangját azonban immár naponta hallhatja annak a harangnak, amellyel a három évvel ezelőtt átadott pásztói evangélikus templom gazdagodott az évforduló alkalmából. A nehezen megközelíthető toronyszobába - egy kilétét felfedni nem kívánó adományozó jóvoltából - az őrbottyáni Gombos Lajos mester műhelyéből érkezett az egymillió forint értékű „hangszer”. Szentelésének szolgálattevője D. Szebik Imre püspök volt, a „vox humana képviseletében” pedig a vanyarci és a lucfalvai énekkar látogatott május 15-én a Mátra aljára - a harang hívó szavára.

T. Pintér Károly felvételéi

ISTENTISZTELETI REND

Budapesten, 2004. május 23.

L, Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) D. Szebik Imre; du. 6. Bence Imre; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. Madocsai Miklós; II., Modori u. 6. de. 3/4 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. dr. Frenkl Róbert; Óbuda. III., Dévai Bíró M. térde. 10. HokkerZsolt; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) Geröfi Gyuláné; du. 6. Smidéliusz András; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; Vili., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák) Szpisák Attila; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Rihay Szabolcs; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. (úrv.) Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Rihay Szabolcs; Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamásné; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Joób Máté; de. 11. (úrv., konfirmáció) Blázy Árpád, Joób Máté; du. 6. (úrv.) Blázy Árpád; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Missura Tibor; XI., Magyar tudósok krt. 3. (Egyetemi Lelkészség) du. 6. (úrv.) Lampért Levente; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Keczkó Pál; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamásné; Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Régi Fóti út 75. (nagytemplom) de. 10. Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Marschalkó Gyula; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Eszlényi Ákos; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Wiszkidenszky András; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Edwin Pech; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Korányi András; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza;

HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 6. (EXAUDI) VASÁRNAP a liturgikus szín: fehér. A vasárnap lekciója: Jn 15,26-16,4; az igehirdetés alapigéje: Józs 23,14-16.

ÉNEKEK: 321, 366.

Evangélikus istentiszteletet közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán 2004. május 23-án 10.04-kor a siófoki evangélikus templomból. Igét hirdet Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke.

Összeállította: Boda Zsuzsa

Zenés áhítat és köszöntés a teológián

Hittudományi egyetemünkön immár többéves hagyomány, hogy a szorgalmi időszak végeztével a hallgatók zenés áhítat keretében adnak ízelítőt abból a munkából, amelyet a zenei tanszék fakultatív óráin végeznek. Az idén május 13- án került sor erre a szép alkalomra.

Szokás szerint most is egy nagyobb szabású orgonamű, Buxtehude F-dúr toccatája nyitotta a programot, melyben az énekkar ma is tevékenykedő evangélikus szerzők - köztük a karvezető, Csorba István - pünkösdiénekTfeldolgozásaiból szólaltatott meg hármat. A liturgikus ének szeminárium műsorán a húsvét és az azt követő ünnepek énekei szerepeltek. A fúvósegyüttes Johann Gyula vezetésével három tételt játszott; mindhárom különböző korszakot és stílust képviselt.

Az orgonaoktatás terén folyó munkáról Simon Attila,

Adámi Johanna és Horváth Eszter játéka tanúskodott.

Az igehirdető, Korányi András áhítata ahhoz a történethez kapcsolódott, mely szerint Pál és Szilász a börtönben énekelve és imádkozva dicsőítette Istent. Ezzel mutatott rá Cantate és Rogate vasárnap között az Istennel való kapcsolattartás két fontos eszközére, az énekre és az imádságra. A műsort Gombkötő Beáta klarinétszólója egészítette ki, és az énekkar által előadott két orgonákíséretes kompozíció, Cherubini és Bach egy-egy darabja zárta le.

Különleges aktualitást adott idei zenés áhítatunknak az, hogy együtt mondhattunk hálát Istennek Trajtler Gáborral, az egyházzenei tanszék alapítójával hetvenötödik születésnapja alkalmából. Reuss András, aki ez alkalomból köszöntötte az ünnepeltet, személyes hangon szólt arról, hogy Trajtler Gábor

szerteágazó tevékenységének egyik különösen hangsúlyos területe a teológián 1967 óta végzett kitartó és színvonalas művészi és oktatói munka. Trajtler Gábor azokról a „meglepetésekről” tett tanúságot, melyeken keresztül ő érezhette magát megajándékozottnak: említette Deák téri tevékenységét, teológiai feladatait, munkatársait, tanítványait és az egyházi zene számára bővülő lehetőségeket. Az idei teológus zenés áhítaton nemcsak az ünnepelt szavaiból, hanem a hallgatók muzsikálásából is az sugárzott, hogy a szent zene forrása az Istentől való megajándé- kozottság érzése. Finta Gergely

A 75 éves orgonamüvész: Trajtler Gábor

Barta Imre felvétele

Valós kép egy igényes munkatársról

Harminc éve halt meg Kékén András

Kékén András nagyszerű ember, igényes lelkész, jó pedagógus, szerető lelkipásztor, művelt, kedves ember volt. Hálásan gondolok rá harminc év múltán is. Először szupplikáló teológusként találkoztam vele 1947-ben, utoljára pedig halálos ágyán láttam, a szanatórium intenzív osztályán. Csupán néhány percre engedtek be hozzá minket Fabiny Tiborral. Már nem beszélt, csak szemével jelezte, hogy megismert bennünket. Elbúcsúztunk, s egy óra múlva, 1974. május 19-én meghalt.

Kékén András Deák téri lelkészi szolgálata két szakaszra osztható. Az első szakasz 1941-től 1949-ig tartott. Ezt az időszakot én is csak mások elbeszéléseiből ismerem. Különös, hogy ez az első nyolc esztendő sokak számára a teljes életművet jelentette. Tudjuk, hogy meghurcoltatása után gyülekezetéből, lelkészi szolgálatából eltávolították, és segédmunkásként dolgozott. Itt azonban nem szabad lezárni szolgálata ismertetését.

A második szakaszt, élete utolsó tizennyolc évét viszont közelebbről is ismerem, hiszen ez alatt az időszak alatt munkatársa lehettem. A mai olvasók számára is érdekes lehet, ha ezt a másfél évtizedet mutatatom be - úgy, ahogyan én átéltem.

Az első kép, amely megmaradt bennem, 1956. október 8-a. Rehabilitációja után megjelent lelkészi hivatalunkban, szerényen, természetesen, egyszerű ballonkabátban. Szeretettel köszöntött bennünket, kezet fogott velünk, és néhány perc múlva már a tervekről beszélgettünk. Én 1954. május 1-jétől szolgáltam a Deák téren helyettes lelkészként (nem voltam igazgató lelkész - amint az időnként tévesen itt-ott megjelenik -; helyettes lelkészként helyeztek ide, hiszen Kékén András helyét nem akartam betölteni). Beszámoltam neki az 1954-56 között végzett munkánkról, addigi örömeinkről és nehézségeinkről. Már az első beszélgetés után felcsillant a remény: jól fogunk együtt dolgozni. Valóban jó munkatársi viszony alakult ki kettőnk között, a gyülekezet javára kívántunk szolgálni mindketten.

Ez alatt a tizennyolc év alatt kiválóan prédikáló lelkészt ismertem meg benne. A budapesti evangélikus értelmiség - gyülekezetünkön innen és túl - szívesen hallgatta őt. Kékén András szorgalmasan dolgozott: nemcsak a hét végén szolgált, hanem hét közben is kitűnő előadásokat, bibliaórákat tartott. Minden alkalomra írásban készült. Szóról szóra lejegyezte mondandóját, amelyet előadás közben szükség esetén kibővített.

Sokat olvasott. Kitűnő memóriája volt: pontosan emlékezett az adatokra, az évszámokra, a nevekre. Tájékozott

volt mind az irodalomban, mind a világ dolgaiban. Együtt írtuk tizenhat éven át a háromoldalas, három példányban készülő ökumenikus figyelőket. Kezdettől fogva éreztük, hogy jól kiegészítjük egymást: ő a teológián kívül a történelemben, illetve a természettudományokban és a földrajzban volt otthon, én inkább az ökumené világában, a LutheráKékén András a Deák téri templom szószékén

1960 júliusában

nus Világszövetség munkájában és a nyelvekben voltam járatos. (Jellemző, hogy halála után írásainak egy részét kiadták, ám csak az első nyolc évről közöltek anyagot: a második szakaszból az én műveimet is az ő neve alatt adták ki. Ezt nem bántam, mivel örültem, hogy a Kierkegaardról, Keplerről, Aprily Lajosról stb. szóló előadásaim is bekerültek ebbe a gyűjteménybe. Nem tartottam plagizálásnak, hiszen például a középkorban sem írták alá a műveket, mivel a tartalom volt a fontos, nem a név.)

A gyülekezeti szolgálat közvetlen feladataira éppúgy együtt készültünk, mint ahogyan megpróbáltuk együtt követni a teológia jeles képviselőinek a gondolatait. Heti egy alkalommal úgynevezett szemináriumi napot tartottunk: Stauffer- től, Tillichtöl, Thielickétöl stb. fordítottunk, jegyzeteltünk. Mindvégig eredményesen tudtunk szolgálni. Nem a különbségeket hangsúlyoztuk: az evangélium szeretete, Jézus követése volt számunkra a fontos.

A rá emlékezők egy része csak élete első szakaszának eredményeiről, szellemi, lelki gazdagságáról akar beszélni, sőt már-már legendák képződtek a személyével kapcsolatban. írnak Deák téri száműzetéséről, fé 1 reá 11 íttatásáról, Du- na-parti csodálatos megmeneküléséről, de hallgatnak a gazdagon gyümölcsöző második életszakasz idejéről. A Deák téren Kékén András nem segédmunkás,

hanem igazgató lelkész volt. Nem volt boldogtalan amiatt, hogy nem kerülhetett országos vezetői beosztásba, mivel szerette, megbecsülte Deák téri gyülekezetét. Élete végéig kreatív, másokon segítő, alkotó ember maradt.

A temetésén óriási gyülekezet jelenlétében én hirdethettem az evangéliumot a Róm 8 utolsó versei alapján: „Sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban. ” Az igényes vándorról prédikáltam, aki reménységünk szerint megérkezett, és akit semmi sem választhat el Urától, Jézustól és tőlünk sem.

Öt évvel ezelőtt, halála 25. évfordulóján úgy szóltam róla, mint aki tiszta fejű, tiszta szívű és tiszta kezű ember volt. Csupán egy alkalommal alakult ki közöttünk nézeteltérés: az LVSZ minneapolisi világgyűlése előtt, 1957 tavaszán. Kékén András nem akart kiutazni a tanácskozásra, mert azon töprengett, hogy mi lesz az Evangélikus Élet szerkesztésével, illetve a Deák téri gyülekezetünkkel, hiszen a hattagú delegációból hárman ott szolgáltunk. Ordass püspökkel bizonygattuk, hogy Kékén Andrásnak is ott a helye Minneapolisban, és hogy távollétünkben bátran rábízhatjuk híveinket derék segédlelkész munkatársainkra, Dóka Zoltánra és Horváth Erzsébetre. Kékén András végül engedett, és az útról több tudósítást is küldött hetilapunknak.

Kevesen tudják talán, hogy szellemes és humoros ember is volt. Kedves verseket írt a Lutheránia vagy a presbitérium tagjairól. Nagyon szerette hűséges feleségét és a gyermekeket. Nemcsak harmincnál több kerésztgyermekét kedvelte, hanem a mi gyermekeinket is, elsősorban Károly fiamat... A kicsinyeket versekkel is megörvendeztette, amelyek gyakran elhangzottak a szeretet vendégségeken. Előfordult, hogy az általam lefordított egyházi énekeket Bandi bácsi versbe formálta. Később egyik-másikból Túrmezei Erzsébet hosszú költeményt írt (ilyen például a Panasz és vigasztalás éneke szenvedés és kereszthordozás idején vagy az All az Úristen temploma...).

Ezt a képet, amelyet róla alkottam, sem nagyítani, sem kicsinyíteni nem kell: maradhatunk a valóság talaján. Ember volt, s ez a legnagyobb rang Isten teremtményei között. Nincs szükség legendákra. A valóságos, hiteles jellemábrázolás elegendő. Hálás vagyok az Úristennek az együtt töltött tizennyolc évért, Kékén András szeretetéért, megértéséért, barátságáért, munkatársi viszonyunkért, amelyet senki és semmi nem ronthatott meg.

Id. Hafenscher Károly