Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-05-23 / 21. szám

Evangélikus Elet 2004. MÁJUS 23.-11. oldal Üzenet az Aiaráíról ______________________ rovatgazda: Jerabek-Cserepes Csilla A madarak és fák napja Ma már szinte minden napot jeles napként tartunk számon - emlékezünk vagy ünnepelünk. Márciusban a víz világnapjáról rovatunk hasábjain is megemlékez­tünk, most a május 10-én tartott madarak és fák napja kapcsán szeretnénk köz­zétenni néhány hasznos és érdekes tudnivalót. Talán felmerülhet a kérdés: miért kell erről is külön megemlékezni? Erre egy kérdéssel válaszolhatunk: El tudjuk- e képzelni Isten teremtett világát madárdal nélkül? Eddig még nem virradtunk „néma tavaszra” - ahogyan Rachel Carson az 1960-as évek elején aggódva előre­vetítette s reméljük, ejután sem fogunk... Ám ez rajtunk is múlik. (JCsCs) Az 1800-as évek végétől szemlátomást fogytak az erdők, mezők. Az európai ál­lamok ezért 1902. március 19-én Pá­rizsban aláírtak egy egyezményt a me­zőgazdaságban hasznos madarak védel­méről. A madarak és fák napját már eb­ben az évben meg is rendezték hazánk­ban Chernél István ornitológus közre­működésével. Az ünnep hivatalos beve­zetésére Apponyi Albert vallás- és köz- oktatásügyi miniszter körrendeletét adott ki. Ebben kimondta, hogy e napon eper- vagy más gyümölcsfákat kell ül­tetni, illetve öntözni, és meg kell emlé­kezni a hasznos madarakról. A nemes kezdeményezést az állatvédő egyesület és a Magyar Ornitológiái Központ is tá­mogatta. Századunk első felétől minden év má­jusában tartjuk e jeles napot. Bár a má­sodik világháború után veszített jelentő­ségéből, a kilencvenes évektől ismét egyre többen megemlékeznek róla. Egy 1996-os kormányrendelet alapján a ma­darak és fák napját május 10-én ünnepli az ország. (Forrás: www.foek.hu) Gyurátz Ferenc ösztöndíj- első alkalommal A kőszegi Evangélikus Mezőgazdasá­gi és Kereskedelmi Szakközépiskolá­ban az iskolai élet legszebb ünnepét, a ballagást ebben az évben új esemény gazdagította. Május 7-én - amikor az iskola történetében a legtöbb (öt osz­tályban összesen 124) végzős diák bú­csúzott az intézménytől - egy 12. osz­tályos tanuló ösztöndíjat vehetett át. A Gyurátz Ferenc Alapítvány kuratóriuma nevében Keveházi László lelkész adta át - ünnepség keretében, a tanulók és az iskola udvarát megtöltő vendégek jelenlétében - az alapítvány ösztöndíját a 12/a osztályba járó Bolfán Lívia perenyei tanulónak. A Kőszegi Gyurátz Ferenc Leánygim­názium Volt Növendékeinek Egyesülete 2002-ben alapítványt hozott létre Gyurátz Ferenc Alapítvány a Fiatalok Támogatá­sáért elnevezéssel. Az alapítók szándéká­nak megfelelően az ötfős kuratórium ki­dolgozta azokat a szempontokat, amelyek alapján a szervezet évente ösztöndíjban részesíti az iskola egy diákját. A magatar­tással, a tanulmányi munkával és a hit­életi tevékenységgel összefüggő, példa­mutató munka alapján a kuratórium az osztályfőnöki és a hitoktatói munkakö­zösség által javasolt tanulók közül vá­lasztja ki a díjazottat. Az első alkalommal a munkaközösségi javaslatokban szereplő négy tanuló közül a tagok teljes egyetér­téssel választották ki az első ösztöndíjast. Az ösztöndíj odaítéléséről szóló emlék­lapot az a rózsával átfont kereszt díszíti, amely a volt iskola jelképeként a pecsét­nyomón és a diákok sapkajelvényén is szerepelt. Az ösztöndíj odaítélésnek fo­lyamata és az átadás ünnepi aktusa is hozzájárult ahhoz, hogy az iskolában megmaradjon a hajdani iskola értékte­remtő és értékőrző szellemisége. Nem mulaszthatjuk el megköszönni az alapítványt létrehozó egyesületi ta­goknak és az alapítvány támogatóinak, hogy hozzájárultak iskolánk szellemisé­gének gazdagításához. Harmincéves a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Harminc évvel ezelőtt, 1974-ben jött lét­re a Magyar Madártani és Természetvé­delmi Egyesület - röviden MME -, 204 fővel, budapesti székhellyel. Megalaku­lása óta több ezren léptek be a szervezet­be, mely Közép-Kelet-Európa legna­gyobb természetvédelmi társadalmi egyesületévé vált. Napjainkban 8500 tag- díjfizető tagja van, s több ezer önkéntes segíti tevékenységét. Tagjai a területileg illetékes helyi csoportokba tartoznak, amelyekből minden megyében legalább egy működik. Az MME számos nemzet­közi szervezetnek a tagja, sőt többnek a közép-kelet-európai képviselője is. Az MME fő célja természetvédelmi és madárvédelmi akciók szervezése, a tagság - ezen belül kiemelten is a fiata­lok - tájékoztatása, ismereteinek bővíté­se, valamint a madártan hagyományai­nak ápolása. Valamennyi tevékenysé­gükkel a természet változatosságának, vagyis a biológiai sokféleségnek a meg­őrzésére törekszenek. Aktív tagságuk - melynek működési területe az egész or­szág - önzetlen munkával vesz részt a természeti értékek megmentésében és megőrzésében. 1992-től kezdődően minden évben megrendezik Európában a nemzetközi madármegfigyelő napokat. Magyaror­szágon ezt az eseményt az egyesület szervezi azzal a céllal, hogy felhívja a fi­gyelmet a madár- és természetvédelem fontosságára, a természetvédelmi egye­sületek tevékenységére. A rendezvény ugyanakkor versenyt is jelent az egyes országok között: megfigyelik, hogy hol vesznek részt a legtöbben a programo­kon, illetve hol látják a legtöbb madarat. A Madárgyűrűzési Központ 2001. évi jelentése szerint „ez az év az eddigi leg­nagyobb számot hozta a hazai madár- gyűrűzésben: összesen 166 274 egyedre került jelölőgyűrű. Ennek 71 százalékát gyűrűzték valamilyen szervezett prog­ram keretén belül. A jelölt madárfajok száma 198, a leggyakoribb hat faj (48 százalék) a következő volt: füsti fecske, parti fecske, cserregő nádiposzáta, foltos nádiposzáta, barátposzáta és vörösbegy.” Kerékgyártó Mihály Az egyesületről és tevékenységéről bő­vebben a www.mme.hu honlapon lehet információkhoz jutni. A szervezet leg­utóbb meghirdetett programja a madár­barát kert kialakítása, amelyről szintén ott lehet olvasni. A honlapon hasznos ta­nácsokat kaphatunk a kert kialakításá­hoz (odúk, etetők, itatok), és egyéb ten­nivalókat is megtudhatunk (a növényzet kialakítása, kertészeti munkák). A prog­ramhoz bárki csatlakozhat. A regisztrá­ció után a jelentkezők folyamatosan in­formációt cserélhetnek a program meg­hirdetőivel. S miért ne élhetne ezzel a le­hetőséggel egy gyülekezet - mondjuk a parókia kertjének benevezésével? A teremtés ünnepe 2004 A Jézus Testvérei Ökumenikus Dia- kóniai Rend 1991 óta minden évben megrendezi a teremtés ünnepét a környezetvédelmi világnaphoz iga­zodva. Ezek az ökumenikus áhítattal egybekötött alkalmak mindig más nézőpontból közelítik meg azt a kér­dést, hogy mi az ember, s különösen a keresztény ember feladata a kör­nyezet, Isten teremtett világa védel­mében életünk különböző színterein. Idén június 4-én 15 órától és 5-én fél 10-től a Budavári Evangélikus Egyházközségbe várják a rendezők az érdeklődőket. Ha Isten is úgy akarja, az ő Igéje mellett zenével és verssel ünnepelhetnek majd a részt­vevők. A beszélgetések fő témája: hogyan tudnánk kifejteni ma az Apostoli hitvallás rövid mondatait a teremtő Istenről és a teremtésről, benne az ember helyéről? A teremtés ünnepe arra is szeretne lehetőséget adni, hogy a különböző egyházi és társadalmi szervezetek­ben a teremtett világ védelméért te­vékenykedő emberek találkozhassa­nak, bemutathassák munkájukat. További információ: Jézus Testvérei Rend, telefon: 20/524-8764. Biczó Dénes Dombóvári „induló” A Tolna-Baranyai Egyházmegyében május 15-én új kezdeményezés helyszí­ne volt Dombóvár. Az itteni gyülekezet az egyházmegye hittanosainak szerve­zett találkozót, melyen közel kétszáz gyermek vett részt. A tenget ici bábcso­port műsora után, az igére való figyelést és a közösségformáló éneklést követően a templomból hat csoportban indultunk „hegyet mászni”. Hat helyszínen (a Si­nai hegyen, a Kármel, az Ararát, a Mo- r-ijja és az Olajfák hegyén, illetve a Gol­gotán) bibliai történetekkel ismerkedtek meg a hittanosok. Az állomásokon a gyermekek és a lelkészek kreativitásuk­ról és ügyességükről is tanúbizonyságot tettek. Délután az udvar alkotóházzá alakult, ahol különböző tárgyakat lehetett készí­teni bőrből, de pingpongozásra is lehe-. tőség volt. A munkát nehéz szívvel hagyták abba a gyermekek, akik kora este ismét birtokba vették a templomot. Itt a pécsi bábcsoport előadásában ele­venedett meg a nagy vacsora története, amelyről aztán Vladika Zsófia tartott áhítatot. A közös éneklés után a vendégek ne­vében Csepregi Erzsébet mondott kö­szönetét a dombóvári gyülekezetnek és lelkészeinek - Fatalin Helgának és Ara­di Andrásnak - a szervezésért, valamint az alkalom lebonyolításért. Búcsúzáskor megfogalmazódott bennünk, hogy elin­dulni a legnehezebb, de reménységünk szerint ezen a napon mindannyian „megérkeztünk”. Rózsai György Kiút a félelemből Makszim Gorkij az egyik elbeszélésében óriási fellegekkel harcol, melyek „lom­hán kúsztak az égen, félelmet árasztot­tak a sötétségben: mintha csak hajszálon múlna, hogy lezuhannak, és súlyukkal agyonnyomják az embert”. Bizony félelmében sokszor érzi úgy az ember, hogy sötét felhőinek minden súlyával mindjárt rászakad az ég. Még a hazugságon kapott embernek mondott fenyegetésekben is megjelenik ez a gondolat: Nem félsz, hogy rád szakad az ég?! Sokszor félünk attól, hogy valami ránk szakad. A viharban hazafelé futó gyermek a villámtól, a diák az érettségi­től, a kórházban fekvő a műtéttől tart. Az ember szeretne minél előbb baleset- mentesen túljutni a nehezebb életszaka­szon, mely gondolatait olyannyira beár­nyékolja, mint a felhő a napot. Van kiút ebből? Lehet lélektani el­gondolásokkal, megoldási kísérletekkel operálni és a „vödröt” leengedni a lélek mély rétegeibe, hogy belekapaszkod­hasson az életéért rettegő. Dobhatunk mentőkötelet a viharban hányódó felé biztatóan: „Nézd, már vonulnak a sötét felhők.” „A felhők felett örökké kék az ég.” De elméleti rendszereink és „mete­orológiai” biztatásaink gyengének bizo­nyulnak, mert hol a biztatás erőtlen, hol a kötél a gyenge, és az örökké való kék eget megint csak felhő borítja. Nekünk annak a szava kell, mint biz­tos kapaszkodó, aki nemcsak a kék eget teremtette, hanem aki Jézus Krisztus­ban el tudja és el akarja oszlatni bűne­ink felhőjét, mely nyomasztó félelem­mel tölt el bennünket. Őbenne Isten atyánkká lett, aki nem engedi ránk zu­hanni az eget, mert „ki az eget hordoz­za, / oszlat felhőt, szelet: / napját rád is felhozza, / Atyád ő, áld és szeret” (EE 342). De nem hagy bűneinkben sem el­veszni, amikor Jézus Krisztus közelsé­gének hiánya félelemmel tölt el minket. Jézus kereszthalála előtt így vigasztalja tanítványait:,, az én békességemet adom nektek (...). Ne nyugtalankodjék a ti szí­vetek, ne is csüggedjen. ” (Jn 14,27) De a Feltámadott ma is vigasztalja, erősíti az emberektől megsebzett, a maguk, családjuk, egyházuk, hazájuk és az em­beriség jövője miatt félelemben élőket: „ Békesség néktek! Ahogyan engem el­küldött az Atya, én is elküldelek tite­ket." (in 20,21) Ő azért'küld minket, hogy a félelmet oszlató bűnbocsánatot hirdessük mint egyedüli kiutat! Szimon János A vezető kéz Már lassan fél év telt el azóta, hogy a szegedi klinika kardiológiai osztályán fe­küdtem szívpanaszaimmal. Az elmúlt fél év során többször eszembe jutott, hogy az akkor megtapasztalt csodálatos isteni vezetést megosztom másokkal, s bizony­ságot teszek Istenünk szeretetéről. Egy kétágyas szobába kerültem. A má­sik ágyból akkor készülődött haza a gyó­gyult beteg. Am nem sokáig voltam egye­dül. A mentő hozott be egy több mint nyolcvanesztendős asszonyt, ő lett a szo­batársam. Mindjárt lélegeztetőgépre tet­ték, mert nagyon fulladt. Addigra én már kipakoltam a holmimat: a Bibliámat és az Útmutatómat az éjjeliszekrényem középső polcára tettem. Amikor a szobatársam, Rózsika jobban lett, felült az ágyában, és megismerkedtünk. Az Útmutatómat és a Bibliámat meglátva boldogan kiáltott fel: „Hiszen maga evangélikus hittestvér!” Kitört belőle az ének: „Az Úr csodásán működik, de útja rejtve van... ” Én is éne­keltem vele. A kis betegszobából a folyo­sóra is kihallatszott az Úr Jézus dicsérete. Sokan odajöttek, bekukucskáltak, volt, aki bejött, leült, és hallgatott minket. Ettől kezdve tíz napon keresztül együtt zengtük az énekeket. Rózsika egyébként sokáig a szegedi evangélikus gyülekezet tagja volt; szívesen mesélt erről az idő­szakról. Ahogyan múltak a napok, egyre ritkábban kellett használnia az oxigént. Láttam, amint a professzor asszony oda- odanézett: hát tényleg nincs rá szükség? Mindkettőnknek sokat jelentett az, hogy egymásban testvérekre leltünk. Csodála­tos volt - kis szobánkba beköltözött az Úr Jézus szere te te... A professzor asszony, amikor reggel bejött Rózsikához. mindig hozott vala­mit magával, amivel kedveskedhetett az ő idős nagynéniének. O mint orvos látta, hogy az orvostudomány segítsége mel­lett mit jelent az Istenbe vetett hit, re­ménység. Azután eljött a búcsú napja. Ha nem is gyógyultan, de gyógyszerek­kel, tanácsokkal ellátva bocsátottak minket haza. Rózsikénak is nehéz volt a búcsúzás, de azzal váltunk el, hogy „ha itt nem is, majd odaát találkozunk ". Isten vezető keze így végezte el az ö csodálatos munkáját Rózsikéban és én- bennem. Isten útjai kikutathatatlanok, csak ő tudja, mire használ fel bennünket. A nővérek többször mondták, hogy milyen öröm töltötte el őket, amikor fel­hangzott az ének: „Az Úr csodásán mű­ködik... ” Huley Alfrédné

Next

/
Thumbnails
Contents