Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-05-16 / 20. szám
Kilián SziLvia felvételei 20 04. MÁJUS 16.-3. oldal Evangélikus Élet Uj ra ballagtak... Mindegyik gimnáziumunkban nagy esemény a ballagás - diákoknak, tanároknak és szülőknek egyaránt. Még nagyobb készülődés előzi meg ezt az eseményt ott, ahol először kerül rá sor. Az Orosházi Evangélikus Általános Iskolában és Gimnáziumban harminc, hat-, illetve négyosztályos gimnáziumi tanuló ballagott el május 8-án. Ok az első érettségizők az intézmény államosítás utáni újraindulása óta. Az ünnepre nemcsak a fiatalok és az iskola pedagógusai készültek nagy odaadással, de az öregdiákok is, különösen az 1948-ban érettségizett utolsó osztály egykori tagjai. Megható volt látni, ahogyan az elsőkkel együtt ballagtak az utolsók is, akik közül heten tudtak eljönni Orosházára: Antal Tibor, Deák Dezső, Héjjá Katalin, Héjjas Endre, Jankó Béla, Micsinai Zsuzsanna és Ravasz Magdolna. A végzősök nevében Arany Mihály búcsúzott az iskolától. Beszédében köszönetét mondott a tanároknak, a szülőknek és az öregdiákoknak a bizalomért, a példamutatásért. Az 1948-ban érettségizők nevében Jankó Béla szólt a ballagókhoz. Három gondolatot helyezett a fiatalok szívére: „Legyetek mindig mértéktartók, értékadók és közösségépítők. Ne feledkezzetek meg iskolátokról, vigyétek tovább azokat az ajándékokat, amelyeket itt kaptatok!” Tolmácsolta Gáncs Péter püspök köszöntését is, aki „áldott indulást és visszaérkezést, boldog célba érést” kívánt az ünneplőknek a nap igéjével: „Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet." (lKor 13,13) Az 56 éve végzettek minden ballagó diáknak átadtak egy nemzeti színű szalaggal díszített, erre az alkalomra készíttetett emlékplakettet, melyen a régi diáksapka címerét alkotta meg a keramikusművész. Jantos Istvánná igazgatónő beszédében külön kiemelte a végzősök különböző területeken elért eredményeit: a tanulmányi versenyeken szerzett díjakat, a sporteredményeket, a sikeres nyelvvizsgákat. Mint elmondta, mindkét osztály kimagasló teljesítményt nyújtott. Végül arra kérte a diákokat, hogy amiképpen ebben az intézményben az elsők voltak, úgy legyenek életükben is mindig elsők a szolgálatban, a segítségnyújtásban, a szeretetben és az önfeláldozásban. Meleg hangú levélben köszöntötte az ünneplőket és az ünnepeiteket a régi Orosházi Evangélikus Gimnázium legidősebb tanára, a 95 éves Péterfia Zoltán is. A ballagást all. osztály énekkarának műsora és szavalatok tették még szebbé. Az ünnepség után megszólítottam az egyik végzős diáklányt. Horváth Éva a hatosztályos gimnáziumi osztályban végez, és általános iskolába is ide járt.- Ma mindenki olyan kedves volt hozzánk. Csodálatos megélni azt a sze- retetet, amellyel körülvettek bennünket. Nagyon meg vagyok hatódva... - mondta sugárzó arccal.- Mit jelentett számodra, hogy 12 éven át az evangélikus iskola tanulója voltál?- A hitet jelentette mindvégig, Jézus Krisztust és azt, hogy lelkileg, erkölcsileg kaptam a tanáraimtól a legtöbbet. Az itteni szellemiség elkísér, és a továbbiakban is példa lesz számomra. Ebben az iskolában mindig jó a hangulat. Öröm volt idejárni általános iskolába, és nagyszerű volt itt gimnazistának lenni.- Az igazgatónő beszédében elhangzott, hogy sokszor nektek szegezték a kérdést: „ Te abba az iskolába jársz?! ” Hogyan válaszoltál?- Már a kezdet kezdetén, egészen kicsi koromban többször feltették nekem ezt a kérdést. Nem jöttem sohasem zavarba, mert büszke voltam és vagyok is arra, hogy az evangélikus iskolába jártam. Nem szégyelltem sohasem, sőt örömmel töltött el, amikor úgy éreztem, hogy mindent megkapok szeretett iskolámtól.- Merre tovább?- Az Evangélikus Hittudományi Egyetem hittantanári szakára adtam be a jelentkezésemet, remélem, sikerül a felvételim. Hittanból is fogok érettségizni. Már hívtak vissza az iskolába, hogy a tanulmányaim végeztével hittant tanítsak itt. Az Orosházi Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium III. emeleti folyosóján van elhelyezve az 1948-ban érettségizettek tablója. E mellé kerül most a két új tabló. A régi és az új tabló között pedig ott díszük majd az emlékplakett, amelyből nemcsak a diákok, de maga az intézmény, sőt az orosházi egyházközség és a Déli Egyházkerület is kapott - emlékeztetőül. Jankó Katalin MÉRLEGEN A LELKÉSZ Bizony a lelkészi fortélyokat is meg keli tanulni! A teológián két esztendeje bevezetett hatodév ezt a célt szolgálja: a hallgatóknak hittanórákat, áhítatokat és istentiszteleteket kell tartaniuk egy gyülekezetben, amely „életszerűen” produkálja az éles helyzeteket, miközben a lelkészjelöltek jogilag megőrzik diák státusukat. Egy ilyen „kihelyezett” tanév lezárását élhették meg a soltvadkerti evangélikusok, amikor Homoki Pál hatodéves hallgató vizsga-istentiszteletére gyűltek össze május második vasárnapján. A vizsgabizottság tagjai - D. Szebik Imre elnök-püspök, Szentpétery Péter teológiai docens és Káposzta Lajos esperes lelkész, a hallgató mentora - árgus szemekkel figyelték a huszonéves fiatalember mozdulatait. Elmondásuk szerint „mindent” értékeltek, azaz az igehirdetés tartalmát, a lelkészjelölt magatartását a templomba való belépéstől kezdve, a hangsúlyozást és az oltár előtti mozgást. Az előző héten a dr. Szabó Lajos rektor által vezetett bizottság Homoki Pál vizsgahittanóráját tekintette meg és elemezte ki. Vajon van-e értelme ennek a gyakorlati tanévnek, és beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket? - kérdeztük D. Szebbik Imrétől.- A rendszerváltás utáni modernizációs program egyik nagy eredménye ez a hatodik év. Erre azokat bocsátják, akik az ötödév végén leteszik a tudományos szigorlatot. Idén tizenhármán vannak kint a három egyházkerület erre kijelölt gyülekezeteiben. A helyszínek kiválasztásakor ügyeltünk arra, hogy mind az adott egyházközség, mind pedig az ott szolgáló mentor biztosítsa a megfelelő tapasztalat- szerzés lehetőségét a leendő lelkésztársnak. Azt kell mondanom, hogy elképzeléseink beváltak: mind a mentorok, mind pedig a gyülekezetek nagy örömmel fogadták, hogy valakit „gondozni” kell és lehet. A havonkénti egyetemi megbeszélések bizonyítják: a hallgatók olyan élményekre tettek szert, amelyeket a hittudományi egyetem nem tudott volna biztosítani. A lelkészjelöltek rádöbbentek esetleges hiányosságaikra, és megtanultak éles helyzetben is „lelkészként” viselkedni. Ez persze nem jelenti azt, hogy az ezt követő segédlelkészi időszak felesleges lenne. A mai világ egyre bonyolultabb, a felmerülő kérdésekre csak nagy tapasztalattal lehet megfelelő válaszokat adni. Ezért vagyunk hálásak a mentorok értékeléséért is: ők egy-egy hallgatóval kapcsolatban őszintén leírták a mai gyülekezet elvárásait, egyetemünk pedig éppen nekik képezi a leendő lelkészeket - zárta szavait a püspök. A cikk végén hadd hangozzék el az édesanya véleménye is. A Homoki család hitben nevelte gyermekeit. Fiuk vizsga-istentiszteletét meghatottan hallgatták végig. Vajon mi lesz, ha Pali elkerül egy távoli gyülekezetbe? - tettem fel a kérdést Homoki Jánosnénak.- Abba bizony bele kell nyugodni, mert az Urat szolgálja. És bárhova is veti az élet, az Úr vele van felelte a tordasi gyülekezetben kántorként szolgáló édesanya. Ifj. Káposzta Lajos VERBUM DOMINI MANET IN JETERNUM Négyszázhetvenöt éve vagyunk protestánsok Az európai evangélikus és református egyházak közössége - a Leuenbergi kon- kordiához csatlakozott egyházak úgynevezett délkelet-európai munkacsoportja - április 20. és 23. között tartotta éves ülését Németországban, a Kaiserslautern közelében lévő Enkenbachban. A Pfalzi Egyház meghívására az 1529. évi speye- ri birodalmi gyűlés 475. évfordulója alkalmából került sor, amikor is a reformációt követő fejedelmek és birodalmi városok tiltakozást nyújtottak be a wormsi birodalmi gyűlés (1521) határozatainak következetes végrehajtása ellen. Az ülés meghívott előadója Tomka Miklós vallásszociológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora volt, aki az egykori szocialista államok, illetve az új EU-tagországok vallási helyzetéről beszélt. Mint elmondta, a közelmúlt Hatása még mindig erős, a nagy többség még mindig nosztalgiát érez az egykori rendszer viszonylagos létbiztonsága iránt. Ez többé-kevésbé érthető, ugyanakkor megdöbbentő, hogy a megkérdezettek fele úgy véli, hogy az elmúlt negyven év alatt nem üldözték az egyházat, vagy nem hallott arról, hogy előfordult-e ilyesmi. Ennyire „sikeres” volt az üldözés... Ezért aztán nem csoda, hogy az egyházak kárpótlásában sokan csak gyanús anyagiasságot látnak - hangsúlyozta a professzor. A kutatások szerint a vallásosság egyébként leginkább a 35 év alatti korosztályokban, az értelmiségiek körében növekszik. A konferencia résztvevői egy nyilatkozatot fogalmaztak meg az EU bővítésével kapcsolatban. Ebben megállapították, hogy „a bővítéshez - bizonyos aggodalmak ellenére is - Európa erősödő integrációjának sokoldalú reménysége kapcsolódik”. Ebből a közösség egyházai is ki kívánják venni a maguk részét. Az egységesítéssel és a központosítással szemben a „régiók Európáját” kell támogatni, a sokszínűséget kell megőrizni - húzták alá. Végül szót ejtettek a 2006 szeptemberében sorra kerülő budapesti nagygyűlés előkészületeiről is. A Pfalzi Egyház - amely a többi német tartományi egyháztól eltérően a nevében viseli a „protestantisch” szót - az évforduló tiszteletére egyhetes konferenciasorozatot rendezett Speyerben, amelynek végére (április 23-25.) az ülés résztvevőit is meghívták. Irene Dingel mainzi egyháztörténész professzor a legújabb kutatásai alapján tartott előadást a birodalmi gyűlésről és összefüggéseiről. Bár 1617-ben, illetve 1630-ban megünnepelték a reformáció és az Ágostai hitvallás jubileumát, a protestáns csak a 19. században lett Jubileumra érett”. A „protestáns” elnevezést a 18. század végéig inkább a Német-római Birodalom területén kívül használták - mondta a professzor asszony. Ami magát az eseményt illeti: az 1521-es wormsi birodalmi gyűlés nem csupán Lutherre, hanem védőire és követőire is birodalmi átkot mondott ki; írásai(ka)t is meg kellett volna semmisíteni. V. Károly császár azonban ennek nem tudott érvényt szerezni, hiszen a franciák elleni háborúhoz és a török elleni fellépéshez - különösen is a mohácsi csata után - szüksége volt a rendek és a fejedelmek támogatására. 1526-ban az első speyeri birodalmi gyűlés megújította egy egyetemes, de legalábbis egy nemzeti zsinat összehívásának követelését. A wormsi rendelet végrehajtását pedig az egyes rendek hatáskörébe utalta azzal, hogy addig mindenki Isten és a császár előtti felelősséggel cselekedjék. A második gyűlés 1529. március 15- én nyílt meg Ferdinánd főherceg, a császár öccse, cseh és magyar király elnökletével. A „protestáns” udvari prédikátorok nem használhatták a város templomait, ám a szabad ég alatt nagy tömegeket vonzottak. A „protestáns” fejedelmek nem csupán címerüket tették ki szálláshelyükre, hanem a V. D. M. I /€. (VERBUM DOMINI MANET IN /ETERNUM = Isten Igéje örökre megmarad) rövidítést is. Sőt Állhatatos János és Hesseni Fülöp inasainak kabát- ujjára is ráhímezték ezt a feliratot. Ferdinánd - bár bátyja nevében, valójában saját elhatározásából - olyan határozati javaslatot terjesztett elő, amely a wormsi ediktum mielőbbi végrehajtását követelte. Április 12-én került sor a négy fejedelem által aláírt első tiltakozó nyilatkozat felolvasására. Április 19-én a többség megszavazta a „felelősségi formula” eltörlését, a mise kötelező eltűrését és a reformáció újításainak betiltását. Ezért április 20-án újabb tiltakozást nyújtottak be hat fejedelemség, illetve hercegség nevében, amelyhez a 44 jelen lévő birodalmi városból 14 csatlakozott. A tiltakozó iratok szövegét április 25-én állították össze és májusban nyomtatták ki. „(...) így protestálunk és ezennel nyilvánosan tanúsítjuk Isten, egyetlen teremtőnk, megtartónk, megváltónk és üdvözítőnk előtt, (...) hogy (...) az Isten, az ő szent Igéje, mindannyiunk lelki üdve és jó lelkiismerete elleni dolgokat (...) megalapozott okokból semmisnek és nem kötelezőnek tartjuk” - írták. A speyeri „protestatiónak” korábban már volt előzménye: Bölcs Frigyes is nyújtott be hasonlót az 1523-as, majd az 1524-es nürnbergi gyűlésen. Utódja és öccse, Állhatatos János erre emlékeztette fejedelemtársait 1529-ben. A protestálás persze a szó eredeti értelmében (pro-testor) nyilvános tanúskodást, valami melletti kiállást jelent. Mindenesetre az eseményt az teszi fontossá, hogy egy kisebbség élt azzal a joggal, hogy a saját, az evangéliumhoz kötött leikiismeretére hivatkozva a hit dolgaiban szembeforduljon a többség akaratával - mégpedig nem teológusként, hanem világi tisztségviselőként. A szombati pódiumbeszélgetésen - mely a Protestantizmus mint kritika és formálás címet viselte - Elisabeth Par- mentier strasbourgi teológiai professzor, az egyházközösség végrehajtó bizottságának elnöke, Ulrich Fischer badeni püspök, Friedrich Schorlemmer wittenbergi lelkész, szász-anhalti tanulmányi igazgató és Hans Joas erfurti/chicagói szociológiaprofesszor vett részt. Mindannyian egyetértettek abban, hogy „Európa leikéhez” a protestantizmusnak is jelentősen hozzá kell járulnia. Francia- országban a laicizrrtus többé-kevésbé pótvallás, ezért nincs is valódi párbeszéd az egyház és az állam között. A fogyasztói társadalomban az értékek, illetve az értelmes élét hiányát csak a még nagyobb fogyasztásra való biztatással vélik betölthetőnek. Az egyháztól azonban kimondva-kimondatlanul azt várják, hogy bibliai alapon érveljen társadalmi kérdésekben - például az üzletek vasárnapi nyitva tartásával kapcsolatban. A vasárnapi záró istentiszteletet az 1893-1904 között a protestálás emlékére épült templomban tartották. A Gedächtniskirche 104 méteres tornyával Németország egyetlen épségben megmaradt nagyméretű neogótikus temploma, előterében Luther és a hat protestáns fejedelem szobrával. Schorlemmer lelkész igehirdetésében többek között azt helyezte a gyülekezet szívére, hogy a protestantizmus azt jelenti: merjünk szabadok lenni! Örüljünk az Istentől kapott szabadságnak, ne féljünk tőle, hanem inkább könyörögjünk azért, hogy valóban jóra használjuk. A többezres ünneplő gyülekezet válaszul lelkesen énekelte az Udo R. Follert egyházzenei igazgató által erre az alkalomra írt kánont: „Az Úr igéje megmarad örökké.” A későbbi protestánsok - különösen is a felvilágosodás hatására - az adott kor szemléletének belemagyarázásával remélték, hogy „megmentik”, maradandóvá teszik az Igét. Ám nem az Ige a mi szolgánk, hanem mi vagyunk az Ige szolgái, a protestáló urak Urának inasai. Dr. Szentpétery Péter
