Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-05-09 / 19. szám
Benkóczy Péter felvétele 20 04. MÁJUS 9. - 3. oldal Evangélikus Élet Jézus jön velünk a jövő útján Másodlelkészt iktattak a Deák téri gyülekezetben Jubilate vasárnapján örömre és vígságra hívogatta az ézsaiá- si prófécia Isten népét, az egyházat. Ezen a vasárnapon örömíinnepet ültek a Deák téri gyülekezetben is: beiktatták tisztségébe Geröfi Gyuláné Bre- bovszky Éva másodlelkészt. Egy hete lapunkban is beszámoltunk arról, hogy harminc éve avatták lelkésszé az első, teológiát végzett nőt egyházunkban. Amikor Brebovszky Éva befejezte tanulmányait az Evangélikus Teológiai Akadémián (ekkor még így nevezték lelkészképző intézetünket), csupán „lelkészi munkatársi” státusban helyezkedhetett el. Szolgálatát a pilisi gyülekezetben kezdte, majd ösztöndíjat kapott, és az erlangeni egyetemen töltött három esztendőt. Innen Gyünkre vezetett útja, és mivel közben 1987-ben lelkésszé avatták, itt már segédlelkészként pásztorol háttá a gondjaira bízottakat. A Deák téri gyülekezetbe 1990-ben került. Budapesten a hittudományi egyetem munkájába is bekapcsolódhatott: az Új- szövetségi Tanszéken tartott előadásokat, szemináriumokat vezetett, és doktoranduszként a doktori fokozat elnyerését tűzte ki célul. Időközben házasságot kötött Geröfi Gyula villamosmérnökkel. Két gyermekük, Sámuel és Anna már iskolás. A lelkésznő nemcsak a gyermeknevelésben számíthat férje segítségére és tanácsaira, hanem a lelkipásztori munkában is: párja szívesen osztja meg vele a civil életben szerzett élményeit, tapasztalatait. Geröfi Gyuláné Brebovszky Éva aktív szolgálója a Deák téri gyülekezetnek: időseket látogat, diakóniai munkát végez, betegekkel és rászorultakkal tart kapcsolatot, rendszeresen szolgál az istentiszteleteken és a bibliaórákon, a nyári táborokban a fiatalok között és a női misszióban is. Vallja, hogy olyan sok szeretetet kapott kollégáitól és a hívektől, hogy az erőt ad neki a tennivalókhoz. Az iránta megnyilvánuló szeretet és megbecsülés az iktató istentiszteleten is megmutatkozott. Az ünnepi alkalmon - melyen Gáncs Péter püspök, Győri Gábor esperes, Cselovszky Ferenc igazgató lelkész, Smidéliusz Gábor lelkész szolgált - a Lutherá- nia énekkar és Trajtler Gábor or- gonaművész-lelkész is közreműködött. Gáncs Péter a Zsolt 103,2 verse alapján tartott igehirdetésében először is egy kérdést fogalmazott meg: Miért nem tudunk örülni? A Déli Egyházkerület vezetője szerint azért, mert feledékenyek vagyunk: rossz vagy szelektív a memóriánk. Elfelejtjük mindazt, amit Isten tett velünk és értünk. Ám most elérkezett a frissítés ideje. „Nézhetünk arra, amit Isten 14 éven át tett itt általad. Együtt áldhatjuk Istent, és az áldást továbbadhatjuk egymásnak. Legyen hát szívedben mindig hálaadás” - helyezte a lelkésznő szívére a püspök. A szolgatársak áldása után Geröfi Gyuláné a Zsid 13,8 verse alapján tett bizonyságot arról, hogy „ Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz". Mint kiemelte, napjainkban minden változik: a lelkész is, a gyülekezet is. Milyen maradandó értékeink vannak? Egyedül Jézus Krisztus az, aki nem változik. Ha Krisztus nem lenne, milyen világunk, életünk lenne? - idézte a lelkésznő Jókai Anna írónő egy írását. Mi hisszük, hogy Jézus jön velünk a jövőbe is! - zárta szavait. A közgyűlésen számos köszöntés is elhangzott: a Deák téri gyülekezet másodlelkészének életére és szolgálatára - többek között - Szemerei Zoltán kerületi felügyelő, Győri Gábor esperes, dr. Kéri Lajos, a Pesti Egyházmegye felügyelője, Paál László református lelkész, Brebovszky Gyula lelkész (a lelkésznő édesapja) és a finn testvérgyülekezetből érkező Lars Schmidt kérte Isten áldását. Geröfi Gyuláné hálásan köszönte meg az érte elmondott imádságokat, és a 103. zsoltár versére visszautalva arra kérte a jelenlévőket: ne feledkezzenek meg arról, hogy Isten kegyelméből mindannyian Krisztushoz tartozunk. Tóth-Szöllős Mihály A szolgáló szeretet háza (30 nő és 4 férfi), az átlagéletkor 79,8 év. A köszöntők sorában az egyik lakó, Somogyi Edit szólt az ünneplőkhöz. Elmondta, hogy minden bizonnyal utolsó földi hajlékuk ez a ház, ezért nem mindegy, hogyan érzik itt magukat. Az eltelt néhány hónap alatt a nyugdíjasház igazi otthon, lelki otthon is lett a számukra. Biztonságban érzik magukat, meghallgatják őket, foglalkoznak velük. Különféle programokkal igyekeznek megtörni a szürke hétköznapokat. Az idős hölgy kiemelte: tisztában van azzal is, hogy az ősellenség is jelen akar lenni közöttük, és szét akar rombolni mindent, ezért arra kérte a lakókat, hogy ne engedjék ezt az erőt elhatalmasodni. Somogyi Edit beszéde végén megköszönte a nővérek és a munkatársak eddigi munkáját. A kedves szavakat a hallgatóság nagy tapssal hálálta meg. Végül Walter Dezső polgár- mester az elődeinek is köszönetét mondott azért, hogy elkészülhetett ez a hajlék, majd mindenkit biztosított arról, hogy számíthatnak a városvezetés segítségére. lvanics Ferenc országgyűlési képviselő pedig annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a szeretetszolgálat az egyháznál van a legjobb helyen, mert ezt a munkát Isten lelküle- tével lehet a legjobban végezni, Menyes Gyula Hetven év után újra intézményt szentelhettek a soproni evangélikusok. Egykor iskola létesítésére volt igény, most nyugdíjasházat alapítottak. Április utolsó napján, az európai uniós csatlakozás előestéjén ünnepi istentiszteletre gyűltek össze a lakók, a hozzátartozók, a vendégek és a gyülekezet tagjai az intézmény - kápolnává alakítható - nagytermében. A zsúfolásig megtelt helyiségben hálaadó istentisztelettel kezdődött az ünnepség, amelynek liturgiájában Ittzés János püspök mellett Mihácsi Lajos igazgató lelkész, valamint Gabnai Sándor és Hegedűs Attila soproni lelkész szolgált. Az egyházkerület vezetője Lk 24,29 alapján arról szólt, hogy Jézus nem könnyű öregkort ígért, hanem az imádság meghallgatására tett ígéretet. Az em- mausi tanítványok is belekapaszkodtak Jézusba. A halálban, a legsötétebb éjszakában sem maradtak egyedül, .mert Jézus bement hozzájuk. A diakóniai munkánknak az ad értelmet, ha mindent megteszünk Jézus szolgálatáért - mondta a püspök, majd azt kérte, hogy legyen ez az épület az imádság, a béke, a nyugalom, a reménység és a nagy útra való készülés háza - Isten Lelkének műhelye és a szolgáló szeretet háza. Az istentiszteletet követő ünnepi közgyűlésen Kebelei Ferenc felügyelő köszöntötte a megjelenteket. Hangsúlyozta, hogy nemcsak a gyülekezetben, hanem Sopron város életében is jelentős szerepet tölt be ez az új intézmény. A híres Fabricius-házért kárpótlásként kapott 150 millió forintot nem élték fel teljesen: a nyugdíjasház felépítéséhez pályázatokon nyert összeggel is hozzájárultak. Gabnai Sándor lelkész a gyülekezet tagjai számára mindig fontos karitatív és diakóniai munka történetét vázolta fel. Úgy vélte: ennek a szolgálatnak a megkoronázása ez az épület. Mihácsi Lajos igazgató lelkész a tervekről és a ház életéről szólt. Mint kiemelte, az a célja, hogy az otthonban igazi testvéri és családi közösség alakuljon ki. A házban összesen 49 idős emberről tudnák gondoskodni. Az épületnek eddig 34 lakója van > Bűntudat, bűnbocsánat, szégyen - mint kutatási téma Interjú Paavo Kettunen gyakorlati teológiai professzorral Április utolsó hetében az Erasmus csereprogram keretében Paavo Kettunen finn gyakorlati teológiai professzor volt az Evangélikus Hittudományi Egyetem vendége. Az itt tartott előadásainak írott változata a közeljövőben a Lelkipásztor című folyóiratban is olvasható lesz. Kutatásainak hátteréről, életéről beszélgettünk vele - magyarul, hiszen a professzor az 1976/77-es tanévben ösztöndíjasként tanult teológiánkon.- Miért jön Magyarországra tanulni egy finn teológus? Mi tanulható meg itt, ami Finnországban nem?- Diákként egy évig tanultam az akkori Nyugat-Németország- ban, majd egy év lelkészi szolgálat után Budapestre jöttem. Ezáltal egy másik világba tekinthettem bele: nyugati társadalomból keletibe, többségi egyházból szórványhelyzetben lévőbe.- Hogyan formálták ezek a tapasztalatok a lelkészi munkáját a későbbiekben?- Világossá vált, hogy nem élhetünk úgy, mintha csak a mi nyugati világunk létezne, mintha ezen kívül nem is lenne élet. A lelkigondozás és a diakónia is közelebb került egymáshoz a személyes teológiámban.- Az egyik előadását a bűntudat és szégyen témakörében tartotta. Hogyan talált rá erre a kutatási területre?- Tulajdonképpen véletlenül. A doktori dolgozatomat a kórházi lelkigondozásról írtam. Kutatásaim során szembesültem azzal, hogy az embereknek igényük van a gyónásra. Abban az időben a gyónásról csak statisztikai jellegű vagy rendszeres teológiai kutatásokat végeztek, például olyan kérdésekkel, hogy „Mit mondott Luther a gyónásról? Milyen a helyes gyónás?”. De senki nem kutatta a valóságot. Világos volt, hogy a lelkészektől nem tudok erre vonatkozóan információt kérni, hiszen őket köti a titoktartás. Ezért gyülekezeti tagokat kértem meg arra, írják le, miért mentek gyónni, mi történt a gyónás során, érezték-e, hogy segítséget kaptak. Arra is rákérdeztem, hogy milyen gyóntatót szeretnének maguknak az emberek, tehát férfit vagy nőt, lelkészt vagy nem lelkészt. Sok olyan helyzetről beszámoltak, amelyben nem jelentett megkönnyebbülést a gyónás. Itt vetődik fel a kérdés, hogy mi a különbség a bűntudat és a szégyen között. A bűntudatra válasz a bünbocsánat, a szégyenre viszont nem, mert az sokkal mélyebbről fakad, és nem köthető egyetlen konkrét cselekedethez. Ugyanakkor sok lelkész úgy gondolta, hogy a bűnbocsánat a legfontosabb, amit csak adni lehet, és ha valaki bűnbocsánatot kér, annak azt feltétlenül meg kell adni. Pedig van olyan helyzet, amikor ez helytelen lépés. Ha például valaki azt érzi, hogy nem fontos senkinek, hogy értéktelen, akkor szinte azért kér bocsánatot, hogy él. Felemás dolog erre azt válaszolni: semmi baj, megbocsátom, hogy élsz. Ezzel csak megerősítenénk abban a hitében, hogy létéért valóban bocsánatot kell kérnie, pedig azt kellene éreztetni vele, hogy a léte értékes. Ez utóbbi a kegyelemhirdetés - és ez nem ugyanaz, mint a feloldozás, még ha az egyházi szóhasználatban összemosódik is a kettő.- Ez a gyónásról szóló kutatás már lezárult. Hogyan tovább?- A szégyen kérdésével jelenleg többen is foglalkozunk. Mit szégyellnek az emberek? Az egyik részterület a családi állapottal kapcsolatos. Mit éreznek azok, akiknek nincsen olyan szép családjuk, mint amilyen a „nagykönyvben meg van írva”: férj, feleség, két gyerek? Mit éreznek az elváltak, a gyermektelenek, a társ nélkül élők egyházi közegben, istentiszteleten? Mit szégyellnek maguk, a gyülekezet és Isten előtt? Mit sugall nekik az egyházi környezet, az igehirdetés, milyen szégyenérzeteket gerjeszt bennük? A másik terület a szexualitás kérdése. Ez azért fontos, mert - ahogyan a kutatásokból kiderült - a szexualitással kapcsolatos szégyenérzet nagy hatással van a lelki életre. Az utolsó részterület a lelki életben előforduló szégyent vizsgálja. Ez például úgy jelenik meg, hogy az ember fél, hogy Isten nem tartja őt értékesnek. A személyes életút, a profán tapasztalatok összefonódnak a lelki élettel. Ha valaki az életben kitaszítottnak érzi magát, ha azt tapasztalta, hogy mások nem figyelnek rá, akkor ez hatással van az istenképére, a lelki és imádságos életére is.- Miben látja ma a gyakorlati teológia szerepét?- Amikor a hitről beszélünk, mindig az emberről is beszélünk, mégpedig a hús-vér emberről. Hiszen Jézus is emberré lett, éppúgy volt ember, mint Isten. Azt is komolyan kell vennünk, hogy az ember nemcsak gondolkodó, hanem érző lény is. Az igazán fontos dolgokat nemcsak tudjuk, hanem érezzük és tapasztaljuk is. A gyakorlati teológia erre a fontos igazságra is fel kell, hogy hívja a figyelmet. Igaz, hogy a lelki élet gyakorlatának, például egy isten- tisztelet ünneplésének nem az a funkciója, hogy élményt nyújtson, de ha Istennel találkozunk, szükségszerűen azzá lesz. Nem biztos, hogy kellemes lesz ez az élmény, hiszen ha szembesülünk önmagunkkal, az akár rossz érzéseket is kelthet bennünk. Ám az élmény, érzés, tapasztalat létét nem tagadhatjuk le. A hit megélésekor az ember magával cipeli egész élettörténetét, attól nem képes függetleníteni magát. A gyakorlati teológia feladata, hogy felhívja a figyelmet az elhallgatott emberi oldalra, és hogy kapcsolatot teremtsen közte és az egyházi tanítás között. Zsugyel Adél
