Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-05-09 / 19. szám
2. oldal - 2004. MÁJUS 9. r ======== Evangélikus Elet gggS ELŐ VIZ Énekeljetek! Az éneklést semmi sem pótolja. Bármilyen szép is a hangszerek hangja, a Biblia szerint az csak „zengő érc és pengő cimbalom ”, és nem pótolhatja az emberi hang közvetlen, személyes, szívhez szóló hatását. Ma az egyre tökéletesebb hanghordozók reggeltől estig ellátnak minket gépzenével - otthonunkba hozzák Bach passióit, Beethoven szimfóniáit. Zenével fekszünk és kelünk, csak éppen nem énekelünk. Cantate vasárnapján különösen is fontos figyelnünk a zsoltár felszólítására: „Énekeljetek!” (Zsolt 98,1) Az éneklés összefügg a lélegzéssel. Nem egyéb, mint kilégzés, tehát létünk végső titkaival áll kapcsolatban. Lélegzés nélkül megfulladunk, éneklés nélkül pedig a lelkünket fosztjuk meg egy fontos dologtól. „Énekeljeteka: Úrnak!" Az „Úrnak” szó arra figyelmeztet, hogy az éneklésnek van egy speciális fajtája: amikor nem valamilyen emberi érzés késztet minket éneklésre, hanem az Úrnak énekelünk. Ez nem könnyű dolog: önmagában nem elegendő hozzá egy vallásos szövegű dal, hanem belső megváltozásra van szükség. A zsoltárok könyve ezt így fejezi ki: „Nyisd meg ajkamat, Uram, és dicséretedet hirdeti szám. ” (51,17) Az Úrnak való éneklést meg kell, hogy előzze a szív megnyílása, majd az ajak megnyitása. Isten dicsőítése nem kegyes szövegek eléneklése, hanem belső változás, átértékelés eredménye. Az, amikor eljutunk arra a pontra, amelyet 348. énekünk így foglal össze: „Mit Isten tesz, mind jó nekem.” A látásmód változik meg: a sorsom, a rám nehezedő teher, sőt a halál is más színben tűnik fel. Ez a fajta éneklés születésünktől fogva idegen számunkra. Az ember magától csak zúgolódik, hálátlan, keserű. Csukott ajakkal ül a templomban az énekeskönyv előtt. Nincs kedve énekelni. Békéden, elégedetlen Istennel. „Énekeljetek az Úrnak új éneket!” Itt az „új” szó nem az ének keletkezési idejére utal, hanem tartalmát jelzi. A régi tartalom: én magam. Vágyaim, lelkiállapotom, örömöm vagy bánatom. A régi azt jelzi, hogy még mindig magam körül forgok. Nem veszem észre Istent meg a másik embert. Az új ének azonban nem rólam szól. Nem én vagyok a téma, nem is az én vallásos érzéseim vagy a hitem. Az új ének egy felülről jövő üzenetet hordoz arról, hogy „Isten szeretet”. Ő lehajol hozzánk, és szeret minket. így lesz az új ének a gyülekezet énekévé. Ráébredés arra, hogy Isten önmagával és az emberekkel való közösségre teremtett minket. Luther azt mondja: „Isten a zene által is prédikálja az evangéliumot.” Valóban: az evangélium olyan örömöt, békességet ad, amelyet az ember szavakkal csak nehezen tud kifejezni. A zene szép dallamai és tiszta harmóniái Isten szeretetét, jóságát jelképezik, azt a világot, amelyet Isten az embernek teremtett. A szépség, a rend, a harmónia világát. Az evangélium népének lelki szükséglete az éneklés. Ebben fejezi ki háláját Isten jóságáért és örömét, mert megismerte Isten szeretetét. Énekeljetek! A gyülekezet éneke nem más, mint a hívő szív visszhangja, válasza Isten szeretetére. Gáncs Aladár A Kelenföldi Evangélikus Egyházközség pályázatot hirdet orgonista-kántori feladatok ellátására. Az orgonistakántor feladatkörébe a következők tartoznak: a vasárnapi és más ünnepi istentiszteleteken való szolgálat, a templomi esküvők és temetések kántori feladatai, valamint a gyülekezet ének- és zenekari próbáinak korrepetitori teendői. Díjazás: 20 000 Ft/hó, valamint a kazuálék illetménye. A feladatkör részleteiről érdeklődni lehet a gyülekezet lelkészeinél (tel.: 1/361-2159) és Bence Gábor karveze- tő-kántomál (tel.: 1/208-3779). Pályázati határidő: 2004. június 10. Cím: 1114 Budapest, Bocskai út 10. Kérjük a pályázókat, hogy jelentkezésükhöz mellékeljenek rövid szakmai életrajzot és lelkészi ajánlást. Hl SV FT ÜNNEPE ETÁN 4. VASÁRNAP (CANTATE) „Minden, mi él, csak téged hirdet!” Zsolt 96,1-13 Ünnep ez a mai vasárnap. Isten dicsőségét hirdeti minden: az eget és a földet betölti az öröm és az ujjongás. Uralkodik az Úr! Miért olyan nagy csoda ez? Mert Isten számtalanszor bizonyította már a történelem folyamán, hogy ő hatalmas és csodatévő Úr, és bizony mi sokszor megfeledkezünk róla. Tele vagyunk kétségekkel és kérdésekkel: mi lesz ebből a világból, és milyen életünk lesz ezután? Pedig tudjuk, hogy most is és mindörökké az Úr uralkodik, és az ő keze munkáját hirdeti az égboltozat, a föld, a hegyek, a tenger és remélhetőleg az ember is. Éppen erről van szó: mindenen, ami itt a földön él, Isten kezének nyoma látható. Aki szavakkal és énekkel, zenével, örömujjongással ki tudja fejezni Isten iránti háláját, az egyedül az ember. „Énekeljetek az Úrnak új éneket!" - harsogja a zsoltár, és ezt kell ma átélnie minden gyülekezetben minden egyes embernek. Van, amikor nem elég a szó, csak énekkel és zenével tudjuk kifejezni érzéseinket, gondolatainkat. Ahogyan Isten kegyelme napról napra megújul, úgy kell megújulnia az őt dicsérő éneknek is. A 96. zsoltárt olvasva azt gondolhatjuk, hogy itt egy csodálatos templomszentelési ünnepen vett részt a nép. Isten, a király trónra lép. Elfoglalja az egyedül őt megillető helyet, a trónt. Mindenki leborul előtte. Mindenki szent öltözetben, fejet hajtva, tisztelettel és félelemmel közeledik felé, mert ő erős és hatalmas, félelmetes és ítéletet tartó Úr. A mai ember azt kérdezheti: mi ebben a csodálatos? Miért kell dicsérni azt, aki félelmetes? Isten számtalan esetben bizonyította már, hogy minden neki engedelmeskedik. Szavára jött létre az égboltozat, a hegyek, a vizek, a szárazföld és minden élőlény. Az is csak egy szavába kerül, hogy minden elpusztuljon. Isten szeretetét és kegyelmét mutatja, hogy még minden él és működik. Az ember is sok mindent létre tud hozni, sok mindent el is tud pusztítani, de akinek egyedül hatalma van mindezek fölött, az a Mindenség Ura és Teremtője. Az a csodálatos, hogy ő semmit sem tesz titokban. Semmit sem tesz csupán a maga kedvtelésére, hanem mindent értünk cselekszik. Isten azt akarja, hogy a neve ismert legyen minden ember előtt. Mert az ő nevében van üdvösségünk Jézus Krisztus által. Ez a zsoltár evangélizációra hív minden istenhívő embert. Izrael népének is bizonyságot kellett tennie a többi nép előtt arról, hogy az ő Istenük az egyedüli Isten. Ők átélték a csodákat, tapasztalták, hogy mi mindenen keresztül vezette népét az Úr. Isten azt szeretné, ha minden más nép fiai - a pogányok is - megértenék, hogy csak ő az Úr. Aki átélt már valamit Isten csodálatos szabadításából, bűnbocsánatából, gyógyításából, az nem hallgathat erről, hanem bizonyságot kell tennie róla! Cantate vasárnapja olyasmire szólít bennünket, amit - remélem - hogy nemcsak felszólításra teszünk: Szerezzetek Isten nevének dicsőséget, tiszteletet! Mindegy, hogyan: énekkel, zenével, szavalattal vagy örömteli bizonyságtétellel, csak történjen meg! Óriási erőt ad az embernek az a tudat, hogy a mi Istenünk mindenre képes. Mert ő nem emberi kéz alkotása, mint a bálványok, hanem ő alkotott és tart fenn mindent. Számára mindannyian nagyon fontosak vagyunk, hiszen egyszülött Fiát adta értünk a kereszten, hogy általa üdvösségünk, örök életünk legyen. Luther a Kis kátéban minden parancsolat magyarázatát ezzel vezeti be: „Istent félnünk és szeretnünk kell... ” - mert ő nemcsak elvár tőlünk valamit, hanem ő előbb szeretett minket. Ezért tanít Isten igéje mindig a pozitív cselekvésre, jelen esetben az evangélium továbbadására. Uralkodik az Úr, nem nézi tétlenül a világ sorsát. Továbbra is benne bízhatunk, őt dicsérhetjük, előtte borulhatunk le, senki mást nem kell keresnünk, hogy a helyére állítsuk! Azzal kezdtem: ünnep ez a mai vasárnap. Egyházaskozáron ezen a napon adunk hálát Istennek mindazért a sok munkáért, amelyet a templomunkon és a gyülekezeti termünkben, a parókián elvégezhettünk. Nálunk igazi templomszentelési ünnep lesz Cantate vasárnapja. Áldott legyen Isten neve, hogy mindeddig megsegített minket! Kívánom, hogy ezt az örömöt mindenki élje át, és ne csak ezen a vasárnapon! Koskai Erzsébet IMÁDKOZZUNK! Áldott légy, Urunk, ég és föld Ura, hogy nem feledkezel meg az emberről, kezed alkotásáról. Légy mellettünk örömünkben és bánatunkban, hogy mindig a te nevedet dicsérjük, mert egyedül te vagy szent, csodálatos Isten! Ámen. Az élet törékeny gerenda álom valóság győzelem és vereség remény és kétségbeesés közt Minden egyes nap egyensúlyozunk ha elesünk segíts fel minket L J Oratio OECUMENICA Örökkévaló Istenünk! Köszönjük az életet, a leheletet és mindent, amit tőled kaptunk. Köszönjük, hogy szeretetből szeretetre, örök, teljes életre teremtettél minket. Köszönjük, hogy a bűneset után értünk jöttél, átszakítottad az eget, meghaltál és feltámadtál értünk. Köszönjük, hogy ma is megteszel mindent üdvösségünkért. Hálásak vagyunk az új énekért, a szabadulás öröméért, amelyet szívünkbe és szánkba adtál. Szeretnénk téged dicsőíteni életünkkel, cselekedeteinkkel is. Köszönjük a zenét, a harmóniát, a Szentlélek általi éneklést, amely elűzi a gonoszt, megkétszerezi imánkat. Urunk, kérünk téged ma a világért, Európáért, hazánkért. Könyörülj rajtunk, mert sok a disszonáns, fals hang, zaj körülöttünk és bennünk is. Sokan eltértek tőled, megkeményedtek, belefáradtak a hit harcába. Adj megtérést, megújulást, hogy ne vesszünk el. Add Szentlelkedet, hogy visszatérjünk igédhez, a törvényhez és az evangéliumhoz. Adj józanságot és világosságot a döntéshozóknak és megtérést a keményszí- vűeknek. Imádkozunk egyházunkért, hogy ne némuljon el a dicséret gyülekezeteinkben. Oltalmazd családjainkat! Kérünk az idősekért: adj nekik türelmet, szeretetet és bölcsességet. Segíts a középkorúak- nak, akik a legnagyobb terheket hordozzák, és nincs idejük a lelkűk gondozására, a veled való kapcsolatra. Könyörülj a fiatalokon, akikre annyi értéktelen, szennyes eszme zúdul. Urunk, irgalmas szeretetedbe ajánljuk magunkat és az egész világot. Ámen. :••• SAROK ....... ; A LITURGIA LÉNYEGE 3. 3 £ 5 6 3 3 A Liturgikus sarok előző két írásából megtudhattuk, hogy a liturgia egyrészt imádkozott dogma, azaz hitünk főbb tanításainak imádságban magunkévá tett formája, másrészt koncentrált ige, hiszen benne alkalomról alkalomra summázódik a Szentírás mondanivalója. Ezúttal a liturgiát mint az Istennel és az emberekkel való találkozás színterét vizsgáljuk. Amikor a felvilágosodás korából való német szó fordítását (Gottesverehrung) használjuk, és azt mondjuk, „istentiszteletet” tartunk, könnyen félreérthetjük a szó tartalmát. Az istentisztelet ugyanis nem arról szól elsősorban, hogy mi tiszteljük az Istent, hanem arról, hogy ő teszi tiszteletét nálunk, azaz meglátogat minket. A nagy találkozás - amely az istentiszteletet minden más rendezvénytől megkülönbözteti - azért lehetséges, mert Isten közeledik hozzánk, és együtt akar lenni velünk, gyermekeivel. Ami az első karácsonykor egyszeri és páratlan eseményként megtörtént - hogy tudniillik Isten eljött a földre, emberré lett, és velünk volt (lásd János evangéliumának csodálatos bevezető verseit: 1,1-14) -, az isTalálkozás métlődik meg minden egyes istentiszteleten: Isten közénk jön, beszélget velünk, a bűnbocsánat lehetőségével kínál meg, szeretetének számtalan jelével halmoz el minket, és megetet az élet kenyerével. Nem azért fontos, hogy vasárnap templomba menjünk, mert azzal javítjuk az egyházi statisztikákat, hanem azért, mert Isten találkozni akar velünk. Tudom, nem csak az istentiszteleten találkozhat a Teremtő a teremtményével, ám Isten népe sok ezer év óta azt tapasztalja, hogy ezen az alkalmon különös intenzitással, szent meghittséggel, egyszerűen, de mégis ünnepélyesen lehetünk együtt Urunkkal. Fontos a személyes találkozás, fontos a rendkívüli helyzet és alkalom is, ám még fontosabb, hogy egy neki szentelt helyen, megszentelt időben, a zavaró tényezőket, a figyelmünket elterelő dolgokat félretéve, testvéri közösségben lehessünk együtt vele. Itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amelyen kiderül, hogy Isten és az ember találkozása több, mint két fél személyes találkozása. Bár voltak olyan korok, és vannak olyan körök, amikor és amelyekben az individuális élmény (az én hitem, az én találkozásom, az én kegyességem, az én üdvösségem) a meghatározó, mégis tudjuk: Isten nem egyedülálló embereket alkotott, hanem közösségi lényeket, akik Istenhez való kötődésükben egymáshoz is kötődnek, úgy, ahogyan a kör egyes pontjai viszonyulnak egymáshoz és a kör középpontjához. Minél közelebb kerülnek az egyes pontok a középponthoz, annál közelebb vannak egymáshoz. A liturgia ilyen értelemben kettős találkozás: találkozás Istennel és találkozás az emberekkel. Éppen ezért a felszínesen szemlélődő kívülálló számára az istentisztelet ugyanolyan alkalom, mint minden más - közös érdeklődésű emberekből verbuválódott - csoport együttléte, hiszen a gyülekezet tagjaival a hétköznapokon bárhol másutt is összefuthatunk. Valójában az istentisztelet egészen más. Nem csak a többitől eltérő hely miatt. Nem csak az ünnepélyesség miatt. Nem is csupán a sajátos csoportösszetétel miatt (nincs más olyan „rendezvény”, amelyen ennyire különböző gondolkodású, korosztályú, szociális helyzetű, műveltségű emberek egyenrangú partnerként találkozhatnának), hanem azért, mert itt minket nem egymásrautaltságunk, életünk hasonlósága, netán érdekünk tart össze, hanem az, aki meghívott, akihez kötődünk. A „nagy Úr, akinek vendégei voltunk” (vagyunk). A különbségek megmaradnak, hiszen Urunk nem akar egyformává, színtelenné tenni és uniformizálni minket, hanem közösséggé formálva azt szeretné megmutatni, hogy sokszínűségünkben lehetünk egymáshoz tartozó, egymást gazdagon kiegészítő gyülekezet, az egy Istennek egy népe. így oldódhatnak fel a feszültségek, így fogadhatjuk el a másikat, így hordozhatók el, sőt élvezhetők a különbségek. Az istentiszteleti közösség ezért páratlan, semmi más emberi közösséghez nem hasonlítható. Ha valóban találkozunk Istennel, akkor egészen másképp találkozunk egymással is. Ezért is gyógyító közösség az egyház, ezért is élmény az emberi találkozás az egyházban. Ha pedig mindez nem így működik, akkor a hiba bennünk és az Istennel való találkozásunk mélységében, igaz voltában rejlik. Az istentisztelet találkozás - Isten és ember, ember és ember életet meghatározó, életet kínáló találkozása. Hogy magunkra ne maradjunk életünkben és halálunkban. Hafenscher Károly (ifj.)
