Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-05-02 / 18. szám
2. oldal - 2004. MÁJUS 2. Evangélikus Élet r rr r ELŐ VIZ HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 3. VASÁRNAP (JUBILATE) A tudatlanok bátorsága Láss túl a horizonton! Ézs 65,17-19.24-25 Amikor az ember fiatal, és még nagyon keveset tud a világról, általában gondolkodás nélkül, bátran belevág mindenbe. Nem érez félelmet, mert sokszor nem is tudja, mitől kellene félnie. Jómagam is így voltam ezzel. Bizalommal fordultam az emberek felé, nem menekültem el a világ dolgai elől, az élet előttem állt csábító, izgalmas, fordulatokban bővelkedő napjaival. Az évek jöttek-mentek, és én vártam a nagy kalandokat. Ám keserű csalódásban volt részem: az emberek elhagytak, a nagy kalandok pedig egyre csak várattak magukra. Lassan elkezdtem félni, mert rádöbbentem arra, hogy a világ nem egészen olyan, mint amilyennek én a fiatalok naivitásával elképzeltem. Ez a tudatlanság el kell, hogy bátorta- lanítson bennünket. Rá kell döbbennünk, hogy bátorságot csak az Istenhez való fordulás útján nyerhetünk. El kell fogadnunk, hogy ő teremtette a világot, az embert, hogy elküldte szent Fiát, Jézust a Földre, akit feláldozott értünk azért, hogy megmentsen minket, tudatlan, bűnös embereket. Tudatlanságunkat mutatja az is, hogy nem ismerjük igazán a Bibliát, a könyvek könyvét, és életünknek nem mindig Isten igéje a vezérfonala. Az Istennel és az ő szent igéjével való fokozatos ismerkedés lehetővé teszi, hogy kiemelkedjünk a teljes tudatlanságból. Az ismeret egyelőre „rész szerint” lehet meg bennünk, csupán „homályosan” láthatunk, mert a teljes tudás Istennél van, s ez majd csak halálunk után, az örökkévalóságban ragyog fel teljes fénnyel. Minél többet imádkozunk, minél bátrabban kérjük Isten kegyelmét és bocsánatát, annál közelebb kerül hozzánk. Aki úgy gondolja, hogy Istenről, hitről, életről, halálról, feltámadásról könyvek garmadáját olvasta már, s mégis bizonytalan sok-sok kérdésben, ahhoz bátorításul így szól Isten igéje: „Ne félj, csak higgy!” (Mk 5,36) Mert a „rész szerinti” ismereteink csak hit által tehetnek bennünket bátrakká! Csaba Piroska Eltékozolt szeretet A húsvét utáni harmadik vasárnap régi latin neve Jubilate, amely azt jelenti: „Örüljetek!” Ismerve a világ és benne az egyes ember sok-sok gyógyíthatatlan sebét, senki sem mondhatja hitelesen: örüljetek! Nemcsak értelmetlenül, de tapintatlanul is beszélnénk, ha szomorú embereket így szólítanánk meg: örüljetek! Amikor baj van, akkor gyakran a vigasztaló szavak is üresen konganak. Ám ennek a vasárnapnak az üzenete mégsem üres jelszó, amely csak olcsó hangulatkeltésre jó. Az ősi zsoltár, amelyről a vasárnap a nevét kapta, valójában így kezdődik: Jubilate Deo! Örüljetek Istennek! Az élet minden keserve és a percnyi örömök értéktelensége mellett ez az üzenet Istenre mutat, aki életünk bármely pillanatában valóban az öröm forrásává lehet számunkra. A Kilimandzsáró Afrika egyik legmagasabb hegye. Csúcsa ritkán látható a felhők miatt. A környéken élők mégis tudják, hogy a hegy akkor is ott van, ha szemükkel nem látják. Ez adta az ötletet egy misszionáriusnak, hogy a hit szó jelentését így foglalja össze: túllátni a horizonton. Mert a hit nemcsak azzal számol, ami a szemünk előtt van, hanem sokkal messzebbre tekint. Mai igehirdetési alapigénk régmúlt időkbe kalauzol bennünket. Ézsaiás Kr. e. 740-ben lett az Úr prófétája. Működését Jeruzsálem asszír ostromának végéig (Kr. e. 700) tudjuk követni. A teológusok az Ézsaiás könyvének 55. fejezetével kezdődő utolsó tizenkét részt a Trito- Ezsaiás (III. Ézsaiás) névvel jelölik. Ez a gyűjtemény - akárcsak a könyv 40. fejezetének elejétől az 54. rész végéig tartó és egy ismeretlen nevű próféta beszédeit tartalmazó második egysége (Deu- tero-Ézsaiás) - valójában név nélkül maradt ránk. Feltehetően a második rész szerzőjének tartott próféta olyan - kizárólag élőszóban elmondott - vízióit és próféciáit tartalmazza, amelyeket szű- kebb tanítványi köre írt le és rendezett könyv alakba. Az a kor, amelyben a Deutero-Ézsai- ásként emlegetett próféta élt, anyagi és lelki téren is nehéz időszak volt. A déli országrész, Júda - miután viszonylag épségben vészelte át azt az asszír támadást, amely az Izrael néven ismert északi országrészt elpusztította, és lakóit a birodalom távoli területein, idegenben szórta szét - most a hódító babiloni király seregeivel állt szemben. A hit és a reménység megfogyatkozott, és az embereken kétségbeesés és csüggedés lett úrrá. A próféta igehirdetésében éppen ezért válik kulcsfogalommá a hit, és ezért kerül előtérbe a végső idők várása. A próféta „túllát a horizonton”: a külső elnyomás, a tapasztalható tragikus események ellenére is egy olyan kor eljövetelében reménykedik, amelyben egy Dávid házából származó király fog uralkodni, és uralma igazságos lesz. A szabadítás nemcsak külsőleg fog végbemenni, hanem belsőleg is, mert a nép megszabadul a bálványimádástól és minden más bűnétől. Mai igénkkel a próféta elsősorban vigasztalni akar, hogy felemelje és lelkében erősítse szorongattatások között élő népét. Ezekben a versekben nem a világ végéről, nem a teremtettség elmúlásáról van szó. Az üdvösség itt még nem transzcendentális keretek között jelenik meg, hanem olyan felüdülést hozó korszakként, mint amilyenben egy sokat szenvedett ország egyszerű lakói reménykedhettek. Ezzel szemben a 25. versben - amely a történeti Ézsaiás próféta könyvéből (Ézs 11,6-9) vett idézet - már az apokaliptika értelmezése szerinti új teremtés gondolata, az új ég és új föld várása jelenik meg. A mai vasárnap prófétai igéje bennünket is így biztat: lássunk túl a horizonton! Az Újszövetség ismeretében nekünk már teljes bizonyosságunk lehet az általa még homályosan látott jövő felől: az a Jézus Krisztus hozza el az új teremtés, az új ég és új föld végső beteljesedését, akire ezek a régi próféciák mutatnak, és akiben már be is teljesedtek. Mert húsvét ünnepe az élet győzelmét hirdeti a halál felett. Túl lehet látni a horizonton, hiszen húsvétkor Isten - a feltámadás csodájával - igent mondott Jézus minden fáradozására, egész életére, tanítására, szenvedésére és kereszthalálára. így a mi ajkunkon is felcsendülhet a halleluja, az öröm, az Istent dicsérő ének. Életünk ünnep- és hétköznapjain egyaránt fölemelhetjük tekintetünket, mert az az Isten lehet hitünk alapja és reménységünk forrása, aki Jézus Krisztusban Fiát áldozta értünk, bűnösökért, hogy általa életünk, örök életünk legyen. A mai vasárnap régi elnevezése erre szólít: Jubilate Deo! Örüljetek az Istennek! Ez nem üresen csengő biztatás. Jézus Krisztus valóban feltámadt és él! Ez ebben az életben és az eljövendőben is elégséges alapja az örvendezésnek. Szabados Regina IMÁDKOZZUNK! Mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy gondot viselsz népedre, és szeretettel veszed körül az egyet is. Köszönjük, hogy mindent megteszel azért, hogy boldogok legyünk: megadod mindennapi kenyerünket, megbocsátod bűneinket, és hitet adsz, hogy reménységgel tekintsünk az örök élet felé. Örömmel és hálával áldunk téged minden ajándékodért. Ámen. Oratio oecumenica Istenünk, aki az öröm szerzője és beteljesítője vagy, kérünk, emeld fel szívünket. Nyisd meg szemünket, hogy lássuk ajándékaidat, amelyeket kérésünk nélkül naponta elkészítesz nekünk. Hadd örüljünk a hit ajándékának, amellyel ablakot nyitsz a siralmaink völgye felett. Vigasságra teremtettél minket: segíts, hogy igaz örömöket keressünk. Add, hogy keresésünk elvigyen hozzád, az élet őrzőjéhez és megújhójához. Add, hogy szeressük Krisztus követését. Ne kényszeredetten, elfáradva, hanem a hit bátorságával és a tőled kapott szabadság örömével menjünk Pásztorunk után. Add, hogy örömmel kutassuk szavainak az értelmét, és örömmel adjuk tovább azt, amit megtaláltunk. Add, hogy jó szívvel munkáljuk egyházad egységét. Segíts, hogy a magunk igazát ne emeljük Krisztus egységet kívánó akarata fölé. Segíts, hogy elfogadjuk kezedből az alkalmakat, amelyeket készítesz számunkra. Örvendezzünk veled az öröm idején, és múljék el tőlünk a sírás, ha ezt rendelted nekünk. Add, hogy olyan bizalommal és egyszerűen fogadjuk el tőled a rendeléseidet, ahogyan Fiad is tette. Újítsd meg szívünket, amiképpen megújítod a teremtett világot most és az idők végezetén. Tedd könnyűvé és vidámmá lelkünket. Tégy igazzá, hogy ne higgyük: különbet érdemiünk annál, ami jutott nekünk. Szabadíts meg attól, hogy túl sokat várjunk el másoktól, s adj elég erőt, hogy eleget tudjunk adni annak, akit hozzánk küldték Segíts, hogy a régi bajra ne emlékezzünk, a régi hántást — hozzád hasonlóan - elfeledjük. Add, hogy ne őrizgessük sérelmeinket, ahogyan te sem őrződ őket. Segíts, hogy ne lopjuk vissza tőled bűneinket, melyeket ígéreted szerint a hátad mögé vetettél. Könyörgünk előtted minden emberért a földön, de még inkább azokért, akiket nekünk adtál. Add, hogy figyelmünk úgy kövesse a tőlünk távol élőket, hogy ne veszítsük szem elől a mellettünk lévőket. Ments meg a szép és üres gondolatoktól. Adj egyszerű szavakat a szánkba, amelyek örömöt és békét hoznak. Adj békét a harcolóknak, és adj enni az éhezőknek. Adj méltóságot népünknek, testi-lelki megújulást nemzetünknek. Légy azokkal, akik számára nehéz az öröm: az elhagyottakkal, a magányosokkal, az elsötétült lelkűekkel, a betegekkel, a halállal küszködőkkel. Add, hogy akik lent vannak, feléd fordítsák arcukat. Segítsd azokat, akiket sírásra rendeltél, hogy keressenek és megtaláljanak téged. Azt ígérted, megújítod a világot. Szabadíts meg attól, hogy a világ felett fölrémlő árnyakon túl ne lássunk. Segíts, hogy bízni tudjunk ígéretedben. Ámen. „ ...a legnagyobb a szeretet. ” (1 Kor 13,13) Azt mondják, túl sokat beszélünk a sze- retetről, pedig az az igazság, hogy nem lehet eleget beszélni róla. Nem kell szégyellnünk a tartalmát. Nem kell helyet- tesítgetni modem kifejezésekkel. Őszintén bevallhatjuk szeretetéhségünket, amelyet nem tud kielégíteni sem az anyagi, sem a szellemi kincsek birtoklása. Egyéni és társadalmi életünk sok-sok nyomorúságának és tragédiájának a sze- retethiány az oka. A kapott és adott szeretet a szó szoros értelmében létszükséglet. Ahonnan ez hiányzik, ott minden összezavarodik, minden' eltorzul, minden a pusztulás felé rohan. Napjainkban sok helyütt óriási tükröket fordítanak a nap felé, hogy az így nyert hőenergiát hasznosítsák. Hol vannak az Isten felé forduló lelkek, akik magukba gyűjtik Isten szeretetének sugarait, hogy továbbsugározhassák? Hiszen szeretni csak az tud, akit szeretnek. Csak Isten rám tékozolt szeretetét elfogadva lehetek ennek a legnagyobb értéknek a továbbítója. Adjuk tovább az Istentől kapott szere- tetet azzal az egyszerűséggel és megalkuvást nem ismerő radikalizmussal, amelyre Jézustól láttunk példát. A szeretettel nem kell takarékoskodni. Itt szabad tékozolni. Hiszen csak akkor marad a miénk, ha továbbadjuk. Madocsai Miklós Krisztus keresztje olyan teher, mint a madarak szárnyai, melyek az ég felé emelnek. Clairvaux-i Bernát • • • • SJ1ROK 3 £ 5 2 3 3 A LITURGIA LÉNYEGE 2. A Liturgikus sarok újabb belső sorozatában nem formákról és nem eszközökről olvashatunk, hanem az istentisztelet lényegéről. Az elmúlt héten így fogalmaztunk: a liturgia imádkozott dogma. Ezúttal biblikus oldalról közelítjük meg a liturgia tartalmát. Fiatalkori bibliaolvasásom egyik nagy élménye volt az, amikor ismerős mondatokra leltem a Szentírásban. Elsőre nem jutott eszembe, honnan is ismerem őket, ám a következő vasárnapon világossá vált számomra: az istentiszteleten alkalmanként vagy rendszeresen ismétlődő mondatokról van szó. Ilyen volt például a bűnvalló imádság utáni kegyelmi ige: „Krisztus meghalt bűneinkért, az igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket.” Hasonlóan csengett a gyónásban ez a mondat: „Ha azt mondjuk, nincsen bűn mibennünk, becsapjuk magunkat, és igazság nincsen bennünk. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz az Isten, megbocsátja vétkeinket...” Még hosszan sorolhatnám a hasonló mondatokat. Jó néhány évvel ezelőtt a teológushallgatókkal végigelemeztünk egy Koncentrált ige teljes istentiszteleti szöveget, megvizsgálva, hány bibliai mondat hangzik el egyetlen óra alatt. Az eredményt egyszerre mondtuk ki: az egész istentisztelet igék sokaságából áll. A liturgia tehát koncentrált ige. Ez formailag és tartalmilag egyaránt igaz. A liturgia tulajdonképpen igék gyűjteménye. Háromféle módon fordulhatnak elő benne bibliai mondatok: pontosan idézve, azaz szó szerint; a lényeget megtartó parafrázisként, azaz kissé átformálva, a kontextushoz igazítva (egy-egy ilyen megformálás igehirdetés- vagy bi- zonyságtétel-jellegű is lehet) és az igei gondolatot szabad mondatokba belefűzve, nemegyszer több bibliai kifejezést vagy mondatot egybeolvasztva. Az Isten nevében való kezdés éppúgy ige, mint a záróáldás. A zsoltár felolvasása vagy éneklése szintén ige, ahogyan a bűnbánatra való felhívás és a kegyelem hirdetése is az. Az imádságok közül nem egy utal az aznapi szentírási szakaszra, de olyan is akad, amely összefoglalja azt (például a kollekta). Az énekeink is sokféle módon válnak igehordozóvá. Tudjuk, hogy nemcsak az ószövetségi, a levélbeli és az evangéliumi olvasmányok, hanem maga a prédikáció is ige, a „viva vox evangelii”, az evangélium élő hangja. Érdemes ilyen szempontból is végiggondolnunk a hitvallásainkat. Az úrvacsorái liturgiában sem „csupán” a szerzési igék bibliai mondatok. A Sanctus (Szent, szent, szent az Isten), az Agnus Dei (Krisztus, ártatlan Bárány) szintén szerepel a Szentírásban. A nagy hálaadó imádság is tele van bibliai utalással, és a sort még folytathatnánk. A liturgia koncentrált ige, s ez tartalmilag is igaz. Az egyház istentiszteleti életének gazdagsága beláthatatlan. Isten kinyilatkoztatásának nagy csokrát nyújtja át alkalomról alkalomra. Egy egyszerű áhítaton egy igei mottó vagy egy rövidebb olvasmány hangzik el. A teljes liturgiában összefoglaljuk Isten teremtő, gondviselő, célba (üdvösségbe) juttató szeretetét. Ez az összefoglalás tanítást (vagyis hogy mit kell tudnunk Urunk jóságáról és kegyelméről), lelki táplálékot (ahol az asztal bőségesen terítve áll előttünk) és útravalót (ahol a tarisznyába elegendő jó kerül) jelent. A liturgia olyan úton vezet, amelyen végignézhetjük, végigélhetjük a legfontosabbakat. Az ember nemegyszer úgy olvassa a Bibliát, hogy több helyen is belelapoz. Az Útmutató is használja ezt a módszert. Az igeolvasó ember érzi, milyen gazdagság kerül elénk, ha fellapozunk néhány szentírási részt: történetek, bölcsességek, ítéletek és biztatások, meditációs anyagok és életet újjáformáló evangéliumok - mind-mind Istenhez kötve. Az Isten szavára éhező ember csak úgy habzsolja ezeket a drága mondatokat. Többet és többet szeretne befogadni, szívébe zárni. A liturgia összefoglalva tárja elénk a törvényt és az evangéliumot, a tiltást és az engedést, a keménykezű feddést és a bátorító si- mogatást, a „megállj” figyelmeztetést és a „bátran indulj” küldetést, az elvonást és a gazdag ajándékozást. A liturgia koncentrált ige: minden együtt egy helyen. Az ige egyházában mindez megszívlelendő. A liturgia tehát nem csupán a prédikáció kerete, elhanyagolható kísérője (mint ahogyan sokan gondolják), hanem a lényeg hordozója, áldott felkínálója. Hafenscher Károly (ifj.) i
