Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-01-11 / 2. szám
2004. JANUÁR 11.9. oldal Evangélikus Élet EvÉlet - LELKI SEGÉLY Szüleimtől vallásos nevelést kaptam. Rendszeresen jártunk a templomba, és hitoktatásra is örömmel mentem. Konfirmációm után egy évvel édesanyám meghalt. Nem sokkal később édesapám nevelőanyát hozott a házhoz. Bár húgommal együtt mindig tiszta ruhában jártunk, és iskoláztattak is bennünket, mégis nagyon hiányzott édesanyánk őszinte szeretete. Testiekben nem, de lelkiekben sokat nélkülöztünk. Az otthoni rideg légkör elől a korai házasságba menekültem. Hála Istennek, ma már nekem is saját családom van, és sok örömünk van egymásban. Gyermekeimmel naponta imádkozunk, és bibliaórára is küldöm őket. Szívem mégis tele van rettegéssel, állandó szorongással. Folyton attól félek, hogy ennek az idillnek vége lehet, és elveszítjük egymást. Újabban már aludni sem tudok, gyakori migrén gyötör, és étvágyam sincs. Szeretném visszakapni a lelki békémet. " ROVATGAZDA: SZÓKÉNÉ BAKAY BEATRIX • « 563L ' í Népszerű magazinok szakértői szívesen válaszolnak olyan olvasói levelekre, amelyek orvosi, pszichológiai vagy éppen grafológiai kérdésekkel keresik meg szerkesztőségüket. Mostantól az Evangélikus Élet hasábjain is bemutatkozik egy hasonló rovat. Hát már nekünk is muszáj a sajtópiac által diktált divatot követnünk? - vetődhet fel a kérdés. Nem, de arra az útkeresésre feltétlenül reflektálnia kell egy önmagára igényes egyházi lapnak, amely egyre inkább körvonalazódik olvasóiban: Mit jelent a hétköznapokban kereszténynek lenni? Hogyan és miben nyilvánul meg a Krisztus-hívő ember világnézete a gyakorlatban? Vannak-e biblikus és protestáns erkölcsisé- get hordozó módszereink arra, hogyan tehetjük harmonikussá házasságunkat, hogyan neveljük gyermekeinket, milyen legyen a munkához, pénzhez, a szabadidőnk eltöltéséhez való hozzáállásunk, hogyan kezeljük az életünkkel együtt járó konfliktushelyzeteket, és mi segít veszteségeinket feldolgozni? Az Úr Jézus a főpapi imádságában erre kéri mindannyiunk Atyját: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól." (Jn 17,15) Hitünk szerint hetilapunk minden cikke arról beszél, hogy miként követjük Krisztust ebben a világban, Istenünk gondviselésétől kísérve. Most szeretettel várjuk olyan leveleiket is, amelyek konkrét kérdéseket fogalmaznak meg, mert valós élethelyzetekben születtek, és arra keresik a sorsdöntő választ: merre, hogyan tovább a keskeny úton? A lelkész pedig a Szentírással a kezében, empátiával és Isten Szentleikének a vezetését kérve válaszol, ha szükséges, szakértők bevonásával. Leveleiket ..Lelki segély” jeligével várjuk az Evangélikus Elet szerkesztőségének cimére: 1085 Budapest, Üllői út 24. A ma emberének egyik legnagyobb lelki gyötrelme a bizonytalanság érzetéből fakadó benső szorongás. Ha létünknek nincs biztos alapja, építkezni sem merünk rá. A jövő ködösnek és kiszámíthatatlannak tűnik, és ijesztő meglepetéseket tartogathat. A miértek azonban mindig a múltban keresendők. Kedves levélíró testvérem szorongása és a már pszichoszomatikus tünetekkel is együtt járó aggodalma a le nem zárt, el nem rendezett múlt következménye. Szeretett édesanyja oly korai halálának fel nem dolgozott gyásza és az elszakadás rettenetes fájdalma elkíséri érett felnőttkorában is. Érthető, hogy gyermekeit szeretné megóvni attól, hogy mindezt ők is átéljék. Elsősorban azonban arra van szüksége, hogy elfogadja a visszavonhatatlan tényt: hívő édesanyja már az Úrnál van. Engedje nyugodtan pihenni öt. Vigasztalódjon Urunk igéjével: „Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt.” (IThessz 4,13-14) Másodsorban döntő jelentőségű lenne, ha őszintén beszélgethetne édesapjával és nevelőanyjával. Úgy olvasom ki sorai közül, hogy elfojtott haragot, sértettséget táplál velük szemben, mert úgy érzi, drága édesanyja helyére nem lett volna szabad senkinek sem állnia. Ugyanakkor bűntudat is szorongathatja, hiszen felnevelték, jövőjét testvérével együtt megalapozták, még ha eközben - legjobb szándékuk ellenére is - sok hibát követtek el. Próbáljon meg nekik ezért megbocsátani, hiszen minden bizonnyal az ő útjuk is nagyon nehéz lehetett. Keresse fel őket, és mondjon köszönetét nekik törődésükért, hiszen - bizonyos vagyok benne - szeretik önt. A megbocsátó szeretet mázsás súlyokat gördít majd le az ön szívéről, és szabaddá teszi arra, hogy Isten békessége beköltözhessen a helyükre. Harmadsorban szüntelenül tartsa szem előtt az Úr gondviselő kísérését, amelyet a múltban megtapasztalt. Családdal ajándékozta meg, és igéjével szüntelenül munkálkodott életében. Nagy kincs az, hogy közösen tud imádkozni a gyermekeivel. Mondja el velük együtt Jézusnak a félelmeit. Ha ki tudjuk mondani, meg tudjuk fogalmazni életünk Ura előtt azt, ami gyötör, máris könnyebbül a teher. Hiszen a félelem megnyomorít, tönkreteszi emberi méltóságunkat, mert végső soron azt fejezi ki, hogy nem bízunk eléggé Istenben. A kísértő irreálisan felnagyítja előttünk a jövő félelmetes lehetőségeit. A szorongás pedig folyton tárgyat keres magának, amelyhez hozzátapadhat. Ezt nem szabad engednünk. A lezáródott múltat a még nem látható jövővel együtt le kell tenni Krisztus kezébe. Hányszor éltük már át, hogy a félelmetesnek tűnő holnap elérkezett, és mára már tegnappá vált, túljutottunk rajta: az elképzelt rémségek - Istennek legyen hála érte - elkerültek. Ővele mehetünk tovább. Kedves levélíró testvérem! Kigyógyulhat félelmeiből, ha saját és családja múltját, jelenét és jövőjét rá meri bízni arra a kegyelmes Atyára, aki annyira szeretett, hogy egyszülött Fia vére árán is megváltott. Segítségül álljon itt Jézus szava: „Aggodalmaskodásával ki tudná közületek akár egy arasznyival is meghosszabbítani életét?" (Lk 12,25) Ugye a tapasztalat is bizonyítja, hogy az aggodalmaskodás inkább megrövidíti, mint meghosszabbítja életünket, hiszen a kialvatlanság, a rossz étvágy és a kínzó migrén csökkenti munkabírásunkat, életkedvünket, rombolja embertársainkkal való harmonikus viszonyunkat. Egyre elkeserítőbb helyzetbe taszít, ahonnan egyre nehezebb a visszatérés. Testi, lelki és szellemi leépüléshez vezethet, hiszen depresszióssá tesz. Együtt imádkozom önnel, hogy a reménység és békesség átvegye lelkében a szorongás és félelem helyét. Keresse Isten országát, és boldog lesz. Ha az igazi fundamentumra épít, életének épülete nem dőlhet romba. Szókéné Bakay Beatrix Kőszegi ünnepi emlék Hogyan készült Kőszeg a Megváltó születésére? Nos, a régi főtéren, a városháza előtt felállítottak egy adventi koszorút, melyet karácsonyig mind a négy vasárnap este körülállták kicsik és nagyok, hogy a gyertyákat meggyújtva lélekben is együtt készüljenek az ünnepre. Mindig más-más felekezet lelkészének szolgálatával tartották ezeket a meghitt alkalmakat, így is kifejezésre juttatva az ökumenét. Advent negyedik hétvégéjén az egykori betlehemi istálló is megelevenedett: három napon keresztül a betlehemi jászol mellett szólt Isten igéje, illetve a karácsonyi versek és zenék sora. A „emberi szereplők” cserkészek és iskolások voltak, de a jászol mellől a háziállatok sem hiányoztak - a legkisebbek nagy örömére. Az „élő betlehem” segítségével könnyebb volt feleleveníteni az egykor történteket, de az akkori események mai mondanivalója legalább annyira fontos volt: azért fogtak össze a három felekezet papjai és lelkészei is, hogy minél több emberhez eljusson az örömhír. Vasárnap délután az evangélikus felekezet nevében Varga Gyöngyi lelkésznő osztotta meg a hallgatósággal gondolatait: először egy rövid történetet mesélt egy emberről, aki egészen addig azt hitte, hogy elfelejtették barátai, ismerősei, míg egy nyáron a padláson meg nem találta az általuk küldött - megválaszolatlan - karácsonyi leveleket és képeslapokat egy dobozban. Kiült a dobozzal a kertbe, s miközben olvasgatta őket, igazi karácsonyi hangulat járta át a lelkét. A másik történet Charlie Chaplinről szólt, aki karácsony délelőttjén furcsa zajt hallott a gyermekei szobája felől. Két csemetéje két csavargó gyermekkel énekelte közösen a karácsonyi énekeket, s játszott együtt az új játékokkal. Chaplin ekkor ébredt rá, hogy az ünnep valódi értelmét gyermekei értették meg igazán. M. M. Magunk mögött hagyni a múltat és átlépni a jövőbe Vajon milyen mérleget készítesz a tavalyi esztendőről? Jó évnek tartod? Vagy talán az egyik legrosszabbnak, amely tele volt rengeteg problémával és küszködéssel? Persze az is lehet, hogy úgy gondolod: nem volt se túl jó, se túl rossz év. Tartogatott nehézségeket, de sok szép pillanatot is. Egy új év kezdete mindig új lehetőségeket kínál. Elengedhetjük a múltat, felmérhetjük a jelent, és nekirugaszkodhatunk a jövőnek. Nyugodt lélekkel mondhatjuk: „Vége, elmúlt. Ez itt egy vadonatúj esztendő, amikor mindent tiszta lappal kezdhetek!” Olyan ez, mint egy újjászületés. Új célokat határozhatunk meg mind a magán-, mind a munkahelyi életünkben! Hadd ajánljak néhány olyan alapelvet, mely segítséget nyújthat ezen célok kitűzésében, valamint a múlt összegzésében. Tanulj a múltból, de ne hagyd, hogy megkötözzön. A múlton való rágódás gyakran túl sok energiánkat köti le. A „Mi lett volna, ha...”, „Ha nem mulasztom el...” típusú gondolatok bénítóan hathatnak ránk, és megakadályozhatják, hogy éljünk a jövő által kínált lehetőségekkel. A múlt olyan, mint egy jó tanító- mester. A tőle hallottak felkészítenek bennünket arra, hogy bátrabban nézzünk szembe a jövővel. Fontos azonban, hogy ne csak tőle vegyünk órákat. Pál apostol is így tanítja: „de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé... ” (Fii 3,14). A múltba révedezés megakadályoz az előrehaladásban. Próbáltál már visszapillantó tükörből nézve autót vezetni? Nem lehet úgy a kitűzött cél felé haladni, hogy mindig visszafelé nézünk. A múltunk mindig is életünk része marad, de minél többet foglalkozunk vele, annál kevésbé tudunk a célra koncentrálni. Ekkor pedig könnyen irányt tévesztünk, vagy akár karambolozhatunk. „Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára ” (Lk 9,62). Ne félelemmel, hanem reménnyel tekints a jövőre. A félelem néha eluralkodik rajtunk. Egyes hozzáértők azonban arról számolnak be, hogy azok a dolgok, melyek félelmet keltenek bennünk, 98%-ban sohasem következnek be. Olyan dolgoktól rettegünk, mint hogy „Mi lesz, ha lerobban az autóm?”, vagy „Mi lesz, ha elveszítem az állásom?”. A „Mi lesz...” típusú félelmek többsége teljesen alaptalan. Nem felesleges hát oly sok energiát pazarolni rájuk? Nem kérdés, hogy lesznek nehézségeink. Azzal azonban, hogy előre rettegünk' tőlük, még nem változtatunk rajtuk. Nem helyesebb hát, ha a jövő elképzelt félelmei helyett a ma kihívásaira koncentrálunk? „Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja ” (Mt 6,34). Segítség nélkül ne vágj neki a jövőnek. Az élet sokkal bonyolultabb annál, mint hogy egyedül képesek lennénk szembenézni vele. Rengeteg dolgot nem ismerünk és nem tudunk kontrollálni. Nem lenne sokkal megnyugtatóbb valaki olyannal nekivágni az új esztendőnek, aki ismeri a jövőt? Ez a valaki pedig Isten, aki kijelentette magát a Bibliában. Ha még nem ismernéd őt, illetve mindazt, amit a munkáról, pénzről, sikerről, kapcsolatokról és más területekről mond, akkor lapozd fel a Szentírást. Kérd tőle, hogy segítsen megérteni a gondolatait. Hidd el, ez örökre megváltoztatja majd az életed! Robert J. Tamasy (Forrás: Monday Manna) Túrmezei Erzsébet Beszélgetés a bibliaolvasó útmutatóval Hány kéz nyúl érted minden reggel, hány szem betüzget minden este, útmutatásodat keresve! • És e láthatatlan sereggel kapcsolod össze szívem-lelkem, kis Útmutató, ha kinyitlak. Mind velem egy forrásból ittak imádságos, figyelő csendben. Indulunk - neki harcnak, gondnak... de bennünk örök igék zsongnak... tárul a titkok csoda mélye... Krisztus jár velünk! Véd és vezet! Kedves kis könyv, köszönöm neked: utat mutattál - Őfeléje! 1961 (Túrmezei Erzsébet: Megtaláltam. Versek és műfordítások. Fébé, 2003) HETI ÚTRAVALÓ Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. (Róm 8.14) A vízkereszt ünnepe utáni első héten az Útmutató reggeli igéi Isten gyermekeinek a keresztségben nyert és a Szentlélek irányítása alatt álló új életéről tanítanak. A vezérigénket követő versek is megerősítik, hogy a fiúság Lelkének birtokában szólíthatjuk Istent így: „Abbá, Atya!” Valóban Isten gyermekei vagyunk, az ő örökösei (Róm 8,15-17)1 Mit tesznek Isten gyermekei? Rendelkezésére bocsátják egész életüket „okos istentiszteletként”, mert józanul gondolkoznak, „az Istentől kapott hit mértéke szerint” (Róm 12,3). Ezt tette Jézus is, Isten szeretett Fia, aki bűntelen volt, de a Jordán vizében felvette János keresztségét, „ mert az illik hozzánk [ti. Isten gyermekeihez], hogy így töltsünk be minden igazságot" (Mt 3,15). Péter erről így tanít Koméliusz házában: „A názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal. ” Ekkor a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka, s Jézus Krisztus nevében megkeresztelték őket (ApCsel 10,37^48). Izrael, Isten választott népe az ígéret földjére csak úgy jut el, hogy át kell mennie a Jordán folyó szárazzá lett medrén. Megismétlődik a Vörös-tengeren száraz lábbal való átkelés csodája (Józs 3,9-17). Isten az ő gyermekeit tűzön-vízen át is hazaviszi, s Leikével vezérli a megígért örökségbe. Nekünk máf csak az a feladatunk Pál szerint, hogy „ mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne ” (Kol 2,6). Legyünk a hitben „együgyűek”, hasonlóak a kisgyermekekhez, „mert ilyeneké az Isten országa" (Mk 10,14). Isten evangéliuma meghason- lást idéz elő az emberek között, de az ő gyermekei vállalják még a „tűzkeresztséget” is a Krisztus ügyéért (Lk 12,49-53)! Isten meghallgatja az ő gyermekei imádságát, Jézus ezért mondta: „tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek" (Mt 6,8). Ezért mi, az ő mai gyermekei egyet tehetünk (Lutherral együtt): „Mi Atyánk, ki vagy mennyekben, Hozzád sietünk lélekben” (EÉ 72,1). Garai András
