Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-01-11 / 2. szám

10. oldal 2004. JANUÁR 11. Evangélikus Elet Megemlékezés Kemény Lajosról Egy gyülekezet kisugárzó ereje A fasori és Deák téri gyülekezetek képviselői vettek részt azon a megem­lékezésen és koszorúzáson, amelyet 2003. december 14-én, temetésének 50. évfordulóján tartottak Kemény Lajos volt fasori és Deák téri lelkész, budapesti esperes, püspökhelyettes sírjánál a budapesti Új köztemetőben. Az alkalmon Szirmai Zoltán fasori lel­kész igehirdetéssel, Cseiovszky Ferenc Deák téri igazgató lelkész imádsággal, ár. Kéry Lajos egyházmegyei felügye­lő, fasori másodfelügyelő megemléke­zéssel szolgált. (A gyülekezetek és a fasori evangélikus gimnázium koszo­rúját ár. Gálos Miklós felügyelő és Szabó István gondnok helyezte el.) Az alábbiakban dr. Kéry Lajos emlékező beszédéből idézünk. „Kemény Lajos népes gyülekezetéből egyre kevesebben vagyunk, akik még is­merhettük őt. Az eltelt fél évszázad után is, ha alakja megjelenik lelki szemeink előtt, szívünket jóleső érzés, béke és há­la tölti el. Bennem időskori képe él. A második világháború viharában testileg-lelkileg meggyötörve, fiát elveszítve hirdette a csüggedt, ezer sebből vérző, de élni aka­ró, a szörnyű helyzetből kiutat kereső gyülekezetének a tiszta evangéliumot, Jézus megváltó szeretetét, a kegyelmes Istent. Megjelenése szinte aszketikus volt. Hófehér haja, szikár alakja, szigorú, de szeretetet sugárzó tekintete megerősí­tette a hirdetett ige igazságát. O nem volt harcos ellenálló, de hitt az ige élő és ha­tó erejében, és azt úgy szólta, hogy az ér­zelmek túláradó jeleként könnycseppek jelentek meg az ige hirdetője, de az azt hallgatók, befogadók szemében is. Kedvelt igéje a Római levél 6,23 ver­se volt: »Mert a bűn zsoldja halál, az Is­ten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Jézus Krisztusban.« Ezt az igét legtöbb prédikációjába is beleszőtte. Az ember bűnös énjéről oly szemlélete­sen tudott beszélni, hogy akik hallgat­tuk, szinte magunkon éreztük a bűnök lehúzó terhét, Istentől elszakító erejét, de ebből mindig jött a feloldozás, a fel­emelkedés, a szárnyalás, Isten szereteté- nek, kegyelmi ajándékának, Jézus meg­váltói munkájának hirdetése. Bizony­ságtétel arról, hogy Istent tékozló fia­ként is jó Atyánknak szólíthatjuk, mert ő a bűnöst nem veti el, hanem Atyaként szereti. - Ebben volt Kemény Lajos ige­hirdetésének titka és ereje! Emlékezetes marad számomra a kon­firmációra való felkészítés idejéből, amikor a gyermeki értelem számára igyekezett érthetővé tenni azt a páli igét, hogy »aki méltatlanul eszi az Úr testét, és issza vérét, ítéletet eszik és iszik magának«. Az első úrvacsoravételig na­pokig tartó komoly, őszinte önvizsgálat­ra, belső, szent félelemre késztetett. Bo­csánatot kértünk szüléinktől, családtag­jainktól és mennyei jó Atyánktól. Ez a szigorú, mély istenfélelem szintén Ke­mény Lajos jellemzője volt, és ebből fa­kadt az, hogy Isten Krisztusát mindennél jobban szerette. Emberszeretete is Mes­tere tanításából fakadt: »Amint én szeret­telek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!« Istenbe vetett gyermeki bizal­mának, a benne elrejtett életnek és test­vérszeretetnek a továbbadása életművé­nek hervadhatatlan gyümölcse. Most, amikor Istennek arra a szolgájá­ra emlékezünk, aki fasori gyülekezetét jóban-rosszban, örömben és súlyos meg­próbáltatások idején is hűséggel, közel három évtizeden át pásztorolta, azt is tudnunk kell, hogy életének utolsó évé­ben, 69 éves korában, az önkény - köz­egyházi érdekre hivatkozva - elszakítot­ta szeretett gyülekezetétől, és a korábban árvává tett Deák téri gyülekezetbe vezé­nyelte, nagy törést okozva ezzel mind a lelkész, mind a fasori gyülekezet életé­ben. Ezt követően Kemény Lajos egész­sége rohamosan romlott, és kórházi ágyáról - sokak aggódó szeretetétől kö­rülvéve - Ura hamarosan hazaszólította. Halálára emlékezve hangozzék el az a páli ige is, amely sírkövén éveken át volt olvasható: »Ismeri az úr az övéit.« Ezt az igét sokszor idézte: vallotta és hirdet­te, hogy az Úr ismeri gyermekeit, sze­mély szerint mindnyájunkat, és a földi lét után, az örök hazában nem lesz könny és gyász, csak örökké tartó öröm és boldogság, Jézus Krisztus érdeméért. Ebben a hitben és reménységben ál­lunk most volt lelkipásztorunk sírjánál, aki úrvacsoraosztáskor mindig vallotta, hogy Istentől rendelt, bár méltatlan szol­gája az Úrnak. Tudjuk, hogy méltón és igazán tett bizonyságot az Atya, Fiú, Szentlélek, Szentháromság egy igaz Is­tenről. - Köszönjük Istennek áldozatos életét!” ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 2004. január 11. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Bence Imre; du. 6. Bencéné Szabó Márta; II., Hűvös­völgyi út 193., Fébé de. 10. Madocsai Miklós; II., Modori u. 6. de. fél 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. Fodor Vik­tor; Csillaghegy-Békásmcgyer, III., Mező u. 12. de. 10. Donáth László; Óbuda. 111., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstiick M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Geröfi Gyuláné; de. 11. (úrv.) Cseiovszky Ferenc; du. 5. (szeretetven- dégség) Lehel László; VII., Városligeti fasor 17. de. II. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák) Szpisák Attila; Vili., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. Szabó Ju­lianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Blázy Árpád; de. 11. (úrv.) Blázy Árpád; du. 6. Schulek Mátyás; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Schulek Mátyás; XI., Magyar tudósok krt. 3. (Egyetemi Lelkészség) du. 6. (úrv.) Zsugyel Adél; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Bence Imre; Budahegyvidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. Bácskai Károly; du. 6. (zenés áhítat) Keczkó Pál; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Ken- deh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) Tamásy Tamás; Pestúj­hely, XV., Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Juhos utca 28. (kis- templom) de. 10. Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. (csa­ládi) Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyás­föld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. (rádiós) Kosa László; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsé­bet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Zó­lyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza; Budakeszi (ref. templom) de. fél 9. V1ZKERESZT UTÁNI 1. VASÁRNAPON a liturgikus szín: zöld. A vasárnap lek­ciója: Róm 12,1-5; az igehirdetés alapigéje: Mt 5,13-16. HETI ÉNEKEK: 86, 473. Evangélikus istentiszteletet közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán január 11-én, vízkereszt utáni 1. vasárnapon 10.04 órakor a budapest-rákoskereszt- úri evangélikus templomból. Igét hirdet: Kosa László lelkész. Ha egy gyülekezet összetartó erőt, hitet, alkotókészséget, szeretetet sugároz, akkor a tagjai sokszor életük végéig kötőd­nek ehhez a testvéri közösséghez. Ilyen évtizedek óta tartó ragaszkodás fűzi a pestszentlőrinci egyházközséghez azokat, akik a negyvenes-ötvenes években konfirmáltak. Túl a hatvanadik-hetvenedik életévükön - ahogy ők hívják magukat: az „öreg konfirmáltak” - még mindig rendszeresen összegyűlnek a lőrinci templomban és a gyülekezeti teremben. A testvéri összetartozást szimbolizáló templom számukra az együvé tartozás megtestesítője, hiszen majd mindegyiküket ebben a templomban keresztelte, konfirmálta, eskette annak idején a gyülekezet első lelkésze, Sokoray Károly. Fiatal kon­firmandusként belenőttek a gyülekezet közösségébe, rendsze­res együttléteik, bibliaóráik, játékos összejöveteleik összeko­vácsolták őket. Fiatalkori emlékeiket ma is őrzik, emlegetik - de nemcsak ezek a szubjektív emlékek tartják még ma is ösz- sze őket, hanem a templom, a gyülekezet és az a hit is, ame­lyet itt ismertek meg. Egy részük - mint lőrinci lakos - ma is az egyházközség aktív tagja, többségük azonban az elmúlt év­tizedek alatt szétszóródott az országban. És mégis: ők is ide tartozónak vallják magukat, ide köti őket a templom, az élő gyülekezet, az a múlt, amelyben hitre jutottak, és amely a je­lenben is örömteli találkozásokat ad számukra egymással és Jézus Krisztussal egyaránt. Van úgy, hogy valahol máshol találkoznak. Például jártak már Kalocsán és Veszprémben, az ott élő „öreg konfirmáltak” vendégeként. Kalocsán orgonahangversenyt hallgattak a kato­likus dómban, Veszprémben az új gyülekezeti épületegyüttest látogatták meg. Két éve két szép napot töltöttek a piliscsabai Béthel Otthonban, és tervezik, hogy a révfülöpi konferencia- központban is összegyűlnek majd. Legutóbb Gödöllőn jártak, ahol a kastélyt és az ottani evangélikus templomot látogatták meg. Ezeken az alkalmakon örömmel vett részt a gyülekezet mai lelkésze, Győri Gábor esperes is, aki nagyra értékeli, hogy ezek az idős hittestvérek ma is a pestszentlőrinci egyházközsé­get tartják anyagyülekezetüknek. És ez a lényeg. Nem a kirándulások - bár azok is az össze­tartozás szép eseményei -, hanem az, ami még ma is ehhez a templomhoz, ehhez a gyülekezethez köti az „öreg konfirmálta- kat”. Egyre kevesebben vannak ugyan, hiszen az utóbbi évek­ben többen örökre eltávoztak közülük, de amíg éltek, hűségesek voltak ehhez a közösséghez. De jó volna, ha minden gyüleke­zetnek ilyen kisugárzó ereje lenne, és mindenhol lenne „öreg konfirmáltak” Összejövetele! Ezek az együttlétek ugyanis be­épülnek a gyülekezet egészének életébe, hiszen a színes progra­moknak, illetve az igehirdetésnek köszönhetően nem csupán az emlékek felidézésével telik az idő. Persze ehhez Csutiné Ko­vács Kati lelkes szervezőkészségére is szükség van... És még valami. Ezek a ma már nagyszülőkorban lévő „öreg konfirmáltak” ebben a templomban kereszteltették, konfirmál- tatták gyermekeiket, ma már többen az unokájukkal jönnek va­sárnaponként istentiszteletre. így él tovább az új nemzedékek­ben a gyülekezet. Istennek legyen hála érte. Juhász Géza Emlékest - „monodrámával” A Pest-Budai Petőfi Egyesület ünnepi vacsorája a Pilvaxban „ 1973-ban a kisebbségben élő magyarság egyik tehetséges és bátor képviselője szólt a szocialista nemzetiségi elnyomás alatt élőknek a humánumról és szabadságról, s hogy bírni kell a küzdelmet, bírni mind­halálig... ” (Debreceni Tibor, 2003) Az idézett sorok jól jellemzik Gálán Géza előadóművészt, a „monodráma” szerkesztőjét. Nem kevésbé jellemző az általa választott emlékezés címe: „Pető­fi percei a segesvári ütközetben, aho­gyan a költő és kortársai írásának isme­retében átélte Gálán Géza”. Mi segítette ahhoz, hogy ennyire belehelyezkedjen Petőfi és kortársai érzés- és gondolatvi­lágába? Ezt ő maga mondta el minden szavára figyelő, értő hallgatóinak a tör­ténelmi falak között 2004. január 4-én.- Első hallásra talán úgy vélik majd, hogy egy költészetellenes színpadi játék­nak a tanúi, hiszen több mint 100 vers- és egyéb írástöredéket szerkesztettem egy képzeletbeli monológgá. A szándékom az volt, hogy a halála előtti perceinek le­hetséges emlékfoszlányai, képzettársítá­sai segítségével megidézzem a költő szellemét. S részben az is, hogy feleleve­nítsem a saját - 25-26 évesen megélt - élményeimet a 120 évvel későbbi forró napokkal, az 1968-as prágai tavasszal kapcsolatban... - fogalmazott a művész. Gálán Géza drámai erővel hozta kö­zénk Petőfi szellemét, mégpedig a köl­tő pályájának különböző szakaszaiban írt versekkel, kortársak fel-felvillantott leveleivel, mondataival, a költői élet­műben felbukkanó humort sem nélkü­lözve. A kitűnő előadó közel hozta hoz­zánk a szívünknek mindig is kedves Pe­tőfit és a kort is, mely sajnos oly sok hasonlóságot mutat saját korunkkal. A Pest-Budai Petőfi Egyesület már hagyományossá vált évenkénti baráti ta­lálkozóját a Pilvaxban a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának, dr. Ratzky Ri­tának a köszöntője után dr. Harmati Bé­la evangélikus püspök, az egyesület el­nöke nyitotta meg. Beszédére vissza kell még térnünk, mert Petőfi emlékét, szelle­mét idézve - egyúttal a kultúrának, a tu­dománynak nemzetünk évezredes törté­nelmében betöltött szerepét feltárva — mutatott rá mai kulturális életünk kétség­beejtő jelenségeire (a beszéd, a nyelv, az írás, a sajtó terén), hagyományaink elfe­lejtésére, szándékos e 1 fel ej tetősére. Ezen a téli estén mélyreható elemzé­se és a Petőfi emlékét idéző „monodrá­ma” elválaszthatatlan egységet alkotott. Sch. P. ADOMÁNY A NÉMET NYELV OKTATÁSÁRA A Soltvadkerti Evangélikus Óvoda az ün­nepek alkalmából húszezer forintos pénz­adományt vehetett át a Bács-Kiskun Me­gyei Német Egyesülettől. A német nyelv- oktatás segítésére az alig két éve alakult egyesület több környékbeli óvodát is tá­mogat ilyen módon. Két vezetőjüket, dr. Schindler Árpádot (Kiskunhalas) és Alois Walchot (Kiskunmajsa) a gyerekek ének­kel, játékkal és német nyelvű mondókák- kal várták. A mintafoglalkozás kis uzson­nával ért véget. K. L. v

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents