Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-04-11 / 15. szám
8. oldal-2004. ÁPRILIS 11. Böjti passió Feltétlenül pozitívumnak tekinthetjük, hogy 2004 böjtjében hazánkban is bemutatták Mel Gibson A passió című filmjét. Mivel a média nagy figyelmet szentel az alkotásnak - számos kritika jelent már meg az írott sajtóban, és tévévitákban is szó esett róla -, azok is szembesülnek a szenvedéstörténettel, akiknek egyébként ismeretlen terület a hit világa. Nagy kérdés azonban - amint Gáncs Péter püspök is megfogalmazta egy igehirdetésében hogy a film nézője a „hogyan történt?” kérdésén túl eljut-e a „miért történt?” kérdés megfogalmazásáig, illetve megválaszolásáig. A golgotái kereszthez vezető három lépcsőfok a részvét, a csodálat és a hit lépcsője: részvét a szenvedő ember iránt; csodálat, mert ez az ember ártatlanul szenved. A hitre jutás élményéhez pedig az a - bűnbánatra késztető - felismerés vezethet el, hogy a Megváltó értem szenved. A passió hitelesen, árnyaltan mutatja be, hogy Jézus ártatlan, hogy az ellene felhozott vádak alaptalanok. Nincs kétségük efelől az akció mögött álló főpapoknak sem, akiket megrettentett a virágvasárnapi bevonulás hangulata. Jézus népszerűsége. Ezért manipulálják a tömeget, hogy ily módon nyomást gyakorolhassanak a nagy hatalmú római helytartóra, Poncius Pilátusra, aki világosan látja - a felesége, Claudia befolyása nélkül is - a megvádolt, megkötözött próféta ártatlanságát. De nem tud kitérni a döntés felelőssége alól: nem segít az ötlet, hogy Jézus felett ítélkezzen a pojáca He- ródes. Ez utóbbi szintén - minden felszínessége, élvetegsége ellenére is - jól látja: Jézus ártatlan. így rajzolódik ki előttünk fokozatosan egy politikai gyilkosság története, kiváltva az ártatlan ember iránt érzett csodálatunkat, szívet szorongató együttérzésünket, megdöbbenésünket: Jézus méltósággal viseli sorsát, vállalja küldetését, ritka szavai üzeneteket tolmácsolnak, nem a menekülését célozzák. A fdm nagy kérdése az - ez váltotta ki a legtöbb vitát -, hogy hiteles és előrevivő-e az emberi szenvedésnek a naturalisztikus - sőt horrorisztikus - ábrázolása. Az egyik álláspont szerint az akciófilmek, a sokkoló technikák korszakában csak ily módon - mintegy hollywoodi horrort készítve Jézus szenvedéséből - érhető el a kívánt hatás, így értheti meg a mai néző a valóságos ember akkori szenvedését. Én ezt nem hiszem. Ezt az ostorozást, ezt a kínzást nem lehetett volna túlélni. Ezzel irreálissá válik a történet, eltolódnak a hangsúlyok, torzul a bibliai mondanivaló (a Bibliában egyetlen mondat utal az ostorozásra). Nem a Szentírás, hanem a film dramaturgiáját követi a botozás, a korbácsolás, amely így öncélúvá, talán kontraproduktívvá is válik. A film szerint Pilátus így akarta megmenteni Jézust a legsúlyosabb ítélettől, a kereszthaláltól; úgy véli, a büntetést kívánók megelégszenek a korbácsolással. Figyelmezteti tisztjét, vigyázzon, nehogy az ostorozás túl súlyos, halálos kimenetelű legyen. A film jelentős része erről szól, s ez eltér az evangéliumban leírt történettől. így természetesen Pilátus kísérlete csődöt mond: engednie kell a főpapok követelésének, tehát a folyamat visszatér eredeti medrébe. Kár is volt onnan az öncélú szadizmus érdekében eltéríteni, még akkor is, ha nem zárható ki, hogy vannak, akikre valóban hat ez a módszer. De a kevesebb több, hitelesebb lett volna. És több hely és idő jutott volna a film valódi szépségeinek a gazdagítására. Ilyen szépség a film kezdete, a Gecsemáné-kertbeli események megjelenítése; miközben ezeket követjük, úgy érezzük, valóban így történhetett, így él a szívünkben. Hasonlóan szép, amikor a kínzás közben a szenvedő ember előtt megjelennek a múlt képei - többségük ismert bibliai történeteket idéz fel. Az ilyenekből jó lett volna több: ez segített volna abban, hogy a passióból misszió legyen - miként ezt Gáncs Péter püspök említett igehirdetésében hangsúlyozta -, hogy válasz szülessen a „hogyan történt?” mellett a „miért történt”? kérdésre is. Nem véletlen, hogy a valódi szenvedéstörténethez hű részek - így maga a kereszthordozás, illetve cirénei Simon szerepe - sokkal erőteljesebbek, mint a verés ábrázolása.Az alakításokban, Mária, Mária Magdolna, Péter, János alakjában is maradt tartalék. A színészek hozzásegíthettek volna ahhoz, hogy többen eljussanak a Golgotára vivő harmadik lépcsőfokra: hogy hit ébredjen a szívükben. Esztétikai oldalról, filmkritikusok részéről több elmarasztalás, ugyanakkor egyházi körökben több megértés kíséri a filmet. (Megfogalmazódott azonban határozott elutasítás is egyes egyházi személyiségek részéről.) Végül a másik kényes, sok vitát kiváltó kérdésről, az antiszemitizmus veszélyéről. Úgy vélem, hogy ez a kérdés a mélyen hívő színész-rendező édesapjának, Hutton Gib- sonnak a meghökkentő, a holokausztot tagadó nyilatkozatai miatt vetődhetett fel egyáltalán. A film nem ad erre alapot: hűségesen követi a bibliai történetet. A hitelességet segíti a nyelv is: a rómaiak latinul, a zsidók arámi nyelven beszélnek. A filmet kísérő vita hevét a Nap Tv egyik reggeli műsorában - katolikus és református beszélgetőpartnereim társaságában - személyesen is megtapasztalhattam. Ezúttal ők azt a vonulatot erősítették, amely bízik a sokkoló hatásban;, magam azonban igyekeztem összetettebben viszonyulni a látottakhoz. Ezt megnehezítette, hogy a műsorvezető nem látta a filmet, és a kérdései nem mindig bizonyultak célravezetőnek. A beszélgetés talán mégis hozzájárult ahhoz, hogy azokat, akik megnézik a filmet, megérintse az evangéliumi üzenet. Frenkl Róbert Evangélikus Élet Jézus a vásznon - botrányok krónikája Mel Gibson A passió című filmje heves vitákat váltott ki már jóval a bemutató előtt is. A megbotránkozás és tiltakozás azonban nem szokatlan reakció egy vallási témát feldolgozó film esetében. A közönséget megosztó kérdéseket boncolgató alkotások - amelyek a mozi születése óta jelen vannak - vihart kavarnak ábrázolás- módjukkal és mondanivalójukkal. Már a mozi születésekor is készültek ilyen filmek. Az első kéttekercses alkotás, az 1898-as The Passion Play valójában egy színházi passiójáték felvétele, amelyet a középkori műfaj legjellemzőbb stíluselemeivel adnak elő. A század első felében a passió történetét számos rendező feldolgozta. 1912-ben készült a From the Manger to the Cross, Sidney Olcott rendezésében. Ezt követte D. W. Griffith 1916-os filmje, a Türelmetlenség. E gy évvel később Cecil B. DeMille elkészítette a Királyok királya című nagyjátékfilmjét, amely nemcsak az 1920-as évek egyik legnagyobb sikere lett, de - akkori bevételét mai értékre átszámítva - talán minden idők egyik legtöbb profitját hozó mozijaként is lehet említeni. DeMille volt az első, aki jó érzékkel a keresztény egyház támogatását kereste filmje terjesztéséhez, s ezzel - többek között - elérte, hogy legalább huszonöt évig a filmet minden húsvétkor levetítették számos templomi gyülekezet előtt. A Királyok királyára sokáig a legmeghatározóbb passiófilmként tekintettek, ezért kísérletet sem tettek rá, hogy hasonlót forgassanak. Egyetlen kivétel a francia Julien Duvivier 1935-ös Golgotája, amelyben Jean Gabin alakította Pilátus szerepét. 1953-ban egyházi kezdeményezésre készült el a Lee J. Cobb és Joanne Dru nevével fémjelzett Day of Triumph, illetve ugyanebben az esztendőben forgatták a The Robe című alkotást is Richard Burtonnel a főszerepben. 1959- ben mutatták be a tizenegy Oscar-díjjal jutalmazott Ben Hurt is. A hatvanas években három nagy passiómozi készült: a Királyok királya 1961-es remake-je, George Stevens 1965-ös The Greatest Story Ever Told című filmje és Pasolinitől az 1966-os Máté evangéliuma. A Királyok királya 61-es változatát Nicholas Ray rendezte, s eleinte bukásnak gondolták, azonban a film szépen lassan megtalálta a közönségét, s igen népszerűvé vált. Stevens filmje bukásnak bizonyult, ám a kritikusok dicsérték a kiváló operatőri munkát és a Krisztust játszó Max von Sydow megrázó alakítását. A Máté evangéliuma az előző két műnél sokkal kisebb költségvetéssel készült, s Jézust a hatvanas évek forradalmárjainak stílusában jelenítette meg. Az olasz nyelvű alkotást három Oscar-díjra jelölték. Franco Zeffirelli 1977-ben forgatta A názáreti Jézus című sorozatát. Két évvel később került dobozba a Jesus című alkotás, amelyet a Genesis Project nevű csoport készített. Ez utóbbiból annyi másolatot adtak el evangélikus csoportok számára, hogy a The New York Times szerint ez lehet minden idők legnézettebb filmje. A hetvenes években azonban már olyan filmeket is forgattak, amelyek nem kizárólag a bibliai tanításokat követve dolgozták fel Krisztus életét, hanem szubjektív véleményalkotást is tartalmaztak, s különböző perspektívákból mutatták be Jézust. Három ilyen alkotás is készült: 1973-ban a Jézus Krisztus szupersztár című musical, majd a Monty Python csoport 1979-es szatírája, a Brian élete, illetve az 1976-os The Passover Project, amely szerint Jézus feltámadása csupán kacsa volt, amelyet a rómaiak elleni propagandaeszközként használtak fel. Mindhárom alkotás sokkolta a közönséget, de kevesen tiltakoztak ellenük. A keresztényeknek a hasonló filmek elleni tiltakozása egyébként általában nem öltött túlzott méreteket, ellenben az 1977-ben bemutatott Mohammad, Messenger of God című film- amelynek főszereplője Anthony Quinn volt - további vetítését a muszlint közösség tiltakozása gyakorlatilag lehetetlenné tette. Í gy már érthető, hogy amikor Martin Scorsese 1983-ban neki akart látni, hogy megfilmesítse Nikosz Kazantza- kisz regényét, a Krisztus utolsó megkísérlését, olyan heves bojkottal szembesült, hogy a Paramount Pictures leállította a projektet. 1985-ben Jean-Luc Godard Üdvöz légy, Mária című filmje váltotta ki a keresztények dühét. A francia filmes alkotásában mai keretbe helyezi a passió történetét. Jézus anyját, Máriát egy benzinkút alkalmazottjaként jeleníti meg, József pedig Mária taxisofőr barátjaként látható a vásznon. A filmet még a pápa is elítélte. 1988-ra Scorsesének sikerült alternatív forrásokat találni a Krisztus utolsó megkísérlése terjesztésére, így végül bemutathatták a Willem Dafoe főszereplésével leforgatott alkotást. A heves tiltakozás miatt azonban csupán néhány filmszínház tűzte műsorára, s Dafoe szerint a keresztények „egyszerűen cenzúrázták a filmet”. Szintén kardélre hányták Kevin Smith 1999-es, Dogma című komédiáját is. A mennyországba igyekvő két angyal történetéről számos keresztény szervezet lekicsinylőén és elítélően nyilatkozott, bár a New Jersey-i független filmes alkotásában számos eredeti és kritikus gondolatot vet fel a vallás - s nem csak a kereszténység - témájával kapcsolatban. A passióig nem is készült nagyobb szabású Jézus-mozi. E filmről azonban azt írják, hogy ugyanolyan hatással lehet a hollywoodi filmgyártásra, mint 1977-ben a Csillagok háborúja és a Rocky, amelyek hatalmas sikerükkel forgatási rohamot gerjesztettek. „Úgy gondolom, hogy Gibson műve akár az évtized legnépszerűbb filmje is lehet” - nyilatkozta Kevin Redmond atya. „Szerintem még azok is megnézik majd, akik szkeptikusak vele kapcsolatban” - tette hozzá. „A passió nagyon erős, az embert nagyon igénybe vevő film” - nyilatkozta Michael Medved zsidó származású rádiós. „Talán az egyik legbrutáli- sabb alkotás, amit valaha láttam. Még a Kill Bilit is felülmúlja, leginkább azért, mert míg Tarantino filmjében az erőszak elnagyolt és karikaturisztikus, addig Gibson a lehető legreálisabban ábrázolja a szenvedést. Ez pedig mind lelkileg, mint szellemileg kikészíti az embereket.” Medved szerint a film kevésbé ellenséges a zsidókkal szemben, mint ahogy azt ő várta, de hangsúlyozta, hogy a zsidó nézőknek meg kell érteniük, hogy A passiót nem az ő szemszögükből forgatták. „Ezt a filmet keresztények készítették keresztényekről keresztényeknek” - mondta a rádiós. [origo] Kör» Már több mint kétszázezren látták hazánkban Mel Gibson A passió című filmjét. Az alkotás a március 25-i bemutatót követően öt nap alatt érte el a százezres nézőszámot. Hazai forgalmazójától származó információnk szerint „a produkció" más amerikai sikerfilmekhez képest jobban tartja a pozícióit, s ez arra utal, hogy az érdeklődés húsvét környékén is tartós marad iránta. Aki nem látta, nagy valószínűséggel az is találkozott már a filmmel kapcsolatos véleményekkel. Az Evangélikus Élet az elsők között (még az országos bemutatót megelőzően) foglalkozott érdemben az alkotással (a március 14-i számban), de már akkor elhatároztuk, hogy „ünneplapunkban" is visszatérünk rá. Az alábbiakban lelkészek és laikus EvElet-olvasók véleményéből nyújtunk át egy csokrot, feltételezve: nem a véleménygyűjtéssel megbízott munkatárs, Gazdag Zsuzsanna tehet arról, hogy a csokor nem „tarkább"...- A szerk.
