Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-03-28 / 13. szám
2. oldal-2004. MÁRCIUS 28. r Evangélikus Elet r rr r ELŐ VIZ BÖJT 5. VASÁRNAPJA (JUDICA) Tűzveszély! A modem építőipar nem nélkülözheti a tűzálló építőanyagok alkalmazását, amelyek arra valók, hogy megakadályozzák a tűz keletkezését, illetve gátolják a továbbterjedését. A középületek építése során előírások, szabályok vonatkoznak arra is, hogy az egyes helyiségekben mennyire gyúlékony anyagok tárolhatók. A Biblia építkezéshez hasonlítja a hívő ember életét. Amikor a bűnös ember Istenhez tér, lakozást vesz benne Isten Lelke. A Szentírás ettől a pillanattól kezdve jellemzi úgy a hívő embert, hogy ő a Szentlélek temploma. Ennek a templomnak az alapja Jézus Krisztus. Az ő „tűzállóságának” bizonyítványa a Biblia lapjain olvasható. Az alapot minden ember készen kapja hitre jutása pillanatában. Ám az építkezés már a mi dolgunk. Persze itt is vannak szabályok, amelyekből megtudhatjuk, hogy mely „építőanyagok” alkalmazása ajánlott, és melyeké kerülendő. Sokszor megfigyelhető azonban, hogy a keresztény emberek megtérésüket követően mintha jobban figyelembe vennék ezeket a szabályokat, mint később, amikor már bizonyos „hívő rutinra” tettek szert. Kezdetben frissebben él a szívükben a Szentírás egy-egy bűntől óvó mondata. Később azonban némelyeknél lanyhul a lelki érzékenység. Már megengednek maguknak egy kevés pletykát, bűneiket néhány megszépítő szóval átcímkézik tévedéssé, figyelmen kívül hagyják a Biblia személyválogatást helytelenítő szavait, bátran bántanak meg másokat a maguk igazának hangoztatásával. így észrevétlenül felcserélik a „drágább” (áldozatot követelő) és az előírásoknak is megfelelő „nem éghető, tűzálló anyagokat”, és egyik lépést a másik után megtéve eljutnak a „fokozottan tűz- és robbanásveszélyes anyagok” használatáig. Isten Igéje azonban határozottan tanítja, hogy egykor nyilvánvalóvá lesz: ki miből építkezett. Az építőanyagok választéka széles. Lehet az alapra „aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát, szalmát” építeni, de az ítélet napja „tűzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; és hogy kinek mit ér a munkája, azt a tűz fogja kipróbálni. Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat fog kapni: de ha valakinek a munkája megég, kárt vall. O maga megmenekül ugyan, de úgy, mint aki tűzön ment át" (lKor 3,13-15). Tudvalévő, hogy az aranynak és ezüstnek csak használ a tűzpróba, mert kiég belőle a salak. A drágakő is túléli a lángnyelvek nyaldosását. Ám a fa, széna, szalma sorsa az enyészet: úgy ég el, mintha sohasem létezett volna. Az ítélet tüze után csak a templom megmaradt alapja hirdeti: itt egykor állt valami. A megváltottságával méltatlanul élő hívő ember megmenekül ugyan a kárhozat tüzétől, de nem nyer jutalmat. Szégyen lesz az osztályrésze a megjutalma- zottak között. Mégis mindnyájunknak közös öröme lehet, hogy Jézus Krisztus éghetetlen és múlhatatlan érdeméért megmenekülünk az örök tűztől. Horváth Mária „A Krisztus szenvedésének legfőbb haszna ugyanis abban mutatkozik meg, hogy önismeretre juttat. El- borzaszt önmagadtól, és összetör. Ha ezt még nem élted át, akkor a Krisztus szenvedése még nincs a javadra. Mert a Krisztus szenvedése — a maga természeténél fogva - nem munkálhat mást, mint hogy Krisztushoz tesz hasonlóvá minket, hogy amint bűneink Krisztust testében és lelkében iszonyúan meggyötörték, ugyanúgy gyötörjenek bennünket is lelkiismeretünkben." Luther Márton: Hogyan szemléljük Krisztus szenvedését? (Véghelyi Antal fordítása) Isten igazsága a szeretet Zsid 2,10-15 Ha asszociációs játékot játszanánk, s fölímánk egy lapra ezeket a szavakat: testvér, gyermek, fiú, bizonyára sok szép gondolat jutna eszünkbe. A legszebb emberi kapcsolatokként írnánk le ezeket a fogalmakat... Aztán ha jobban a dolgok mögé nézünk, ha leszállunk a realitások síkjára, akkor egészen más lesz a kép. Még egy kiegyensúlyozottnak mondott testvérkapcsolat is elszürkülhet, ellaposodhat az idők során. Ha másért nem, akkor a fizikai távolság, a ritka találkozás, a kapcsolattartás zökkenői miatt. Egyszer egy társaságban megdicsérték az egyik testvérpárt, mondván: milyen jó testvérek. Ám valaki - kissé szkeptikusan - megkérdezte: „Aztán megosztoztak már ezek a nagyon jó testvérek a szülői örökségen?” Bizony a pénz, a vagyon gyakran a testvérek közé állhat. A Szentírás szerint az első testvérpár is valami hasonlón veszett össze végzetesen: Káin megharagudott, mert Isten Ábel áldozatát fogadta el. Ézsau és Jákob is az atyai örökségen, az áldáson különbözött össze. A keresztények is testvérnek szólítják egymást. A gyülekezeten belül is használatos ez a megszólítás, legalábbis liturgikus formában. De az van-e mögötte a valóságban, amit ez a szó jelent? S hány szülő-gyermek kapcsolat tipródik a sárba! Milyen sok az elhagyott, eldobott gyermek! Hány elhagyott, magányos öreg szülő várja, hogy gyermekei rányissák az ajtót, vagy legalább egy idegen segítsen! Hol az igazság? - kérdezik a szenvedő felek. S hányszor szomorodik meg Isten a mi hűtlenségünk miatt! Egy Balaton-felvidéki falvacskában - ahol vasárnaponként húsz-huszonöt ember szokott istentiszteletre járni - egyik vasárnap senki sem ment templomba. A lelkész egyedül üldögélt. Milyen szomorú lehetett az Úristen! Elhagyták az Atyát a gyermekek, senki nem nyitotta rá azon a vasárnapon a templomajtót. De milyen jó, hogy az Isten nem kőből épült templomokban lakik... Az ember mindig is hajlamos volt a hűtlenségre. Ez a természete, ez a bűne. S a bűn átjárja életünk minden zegzugát. Erről árulkodnak családi és gyülekezeten belüli kapcsolataink is. Istennel való kapcsolatunkat mindenekelőtt a bűn határozza meg. Isten látja ezt, sőt előre látta már a kezdet kezdetén. Ezért határozta el, hogy cselekszik. Elküldte Jézust, hogy ne csak szép elméleteink, megvalósíthatatlan ideáink legyenek a testvérkapcsolatról. Ő nem restellt minket testvérnek nevezni. Hogy milyen óriási dolog ez, azt akkor értjük meg, ha meggondoljuk: mi bezzeg hányszor szégyelljük egymást! Móra Ferenc megkapóan írja le a Kincskereső kisködmönben, hogyan figyelmeztette a szorongató, fojtogató szégyen, amikor társai előtt nem akarta megismerni az édesanyját: „Megdobban a szívem: szülém az csakugyan! Valaki mintha megtaszítana: szaladj hamar, segíts neki! Mennék is én, de már szállingóznak visz- sza a fiúk. Sok az úri gyerek közöttük - mit szólnak hozzá, ha megtudják, hogy az én szülém az a zsákos néni?” Krisztus eljött, hogy kézzelfoghatóan, testközelből átéljük, milyen is az atya és a fiú kapcsolata. Eljött, hogy meggyógyítsa és újra élettel töltse meg halódó, elszürkült vagy már teljesen elhalt emberi kapcsolatainkat. Bennünket is bekapcsol abba az éltető vérkeringésbe, amely őt az Atyával köti össze. így lehetünk újra - a szó valódi értelmében - testvérekké, akik ebben a széthulló világban nemcsak a szem csüggedt sugarát küldözgetik egymás felé, miként Tóth Árpád írja lehangoltan a Lélektől lélekig című versében. Krisztus eljött, hogy ne legyünk az ördög foglyai, aki szétszór, szétdarabol, szétzúz mindent. Jézus Krisztus legyőzte a Gonoszt, s a kereszten széttárt karjaival eggyé ölel mindent és mindenkit. Ő az, aki az Atya keblére von minket, hogy meggyógyuljunk, s újjáépüljön a híd közöttünk és Isten között a bűnbocsánat által. Ez az igazság! A mai vasárnap zsoltára így hangzik: „Szolgáltass nekem igazságot, Istenem!” (Zsolt 43,1) Krisztus váltságmű- ve az Isten igazsága: az a szeretet, amely az Atyát arra késztette, hogy Fiát odaadja értünk, és amelyet a Fiú az Atyának mindhalálig engedelmeskedve véghezvitt mindannyiunkért. IMÁDKOZZUNK! Urunk, töltsd meg újra tartalommal ezeket a szavakat: testvér, apa, anya, gyermek, férj, feleség. Töltsd meg tartalommal, amikor kimondjuk: Atyánk, Istenünk. Töltsd meg önmagaddal kapcsolatainkat! Tölts be minket, Szentlélek Isten. Ámen. Bencéné Szabó Márta Oratio OECUMENICA Ó, Uram, nagy és félelmes Isten, aki megtartod a szövetséget és a hűséget azok iránt, akik szeretnek, és megtartják parancsolataidat! Vétkeztünk, és bűnbe estünk. Megszegtük törvényedet, és lázadók voltunk. Eltértünk parancsolataidtól és igédtől. Nem hallgattunk szolgáidra, igéd hirdetőire, akik a te nevedben szóltak vezetőinkhez, elődeinkhez és az ország egész népéhez. Neked, Uram, igazad van, nekünk pedig szégyenkeznünk kell még ma is, mert hűtlenek lettünk hozzád. Szégyenkeznünk kell, Uram, nekünk, vezetőinknek és elődeinknek, mert vétkeztünk ellened. S mégis, te megváltó Urunkat a Golgotára engedted, csak hogy bocsánatra leljünk. De mi még ezek után sem hallgattunk szavadra. Néped megszegte a régi s megszegte az új szövetségedet is, eltért tőle, nem hallgatott szavadra. Kezed ránk nehezedett, mégsem esedeztünk hozzád. Nem tértünk meg bűneinkből, és nem törődtünk igazságoddal. Ezért, Urunk, igazad van, ha szólsz, és jogos az ítéleted. Most azért, Urunk, Istenünk, megvalljuk előtted: vétkeztünk, bűnbe estünk! Urunk, bár te mindenben igaz vagy, forduljon el lángoló haragod népedről! Szabadíts meg félelmeinktől! Őrizz meg minket a betegségek félelmes rémétől! Tartsd meg lankadatlan hitben az utolsó útjukra készülőket! Szabadíts ki minket félelmeink börtönéből! Emeld fel a rabságba kerülteket az alkohol, a drog, a depresszió mocsarából! Egyedül csak benned bízhatnak a munka nélkül maradtak - segíts nekik becsületes megélhetésre találniuk! Hozzád kiáltanak, akik házasságukban zsákutcába jutottak - mutass kiutat számukra! Tőled kémek útmutatást fiatalok ezrei - bátorítsd őket az élet felvállalására, mutass nekik célt és értelmet, tanítsd őket alázatra és felelősségre! Adj erőt a munka terhe alatt gör- nyedőknek! Szabadíts meg minket aggodalmaink keresztjétől! Szereteteddel vigasztalj meg minket, bocsáss meg nekünk, állíts talpra minket, derítsd örömre a szo- morkodókat, oltsd belénk a reménység tüzét, Lelkeddel lobbantsd lángra hitünk parazsát! Hallgasd meg, Istenünk, szolgáid imádságát és könyörgését, és ragyogjon rá orcád egyházad népére, önmagadért, ó, Urunk! Istenünk, fordítsd felénk füledet, és hallgass meg! Nyisd ki szemedet, és láss meg bennünket! Mert nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmadban bízva visszük eléd könyörgéseinket. Urunk, hallgass meg! Urunk, bocsáss meg! Urunk, figyelj ránk, és cselekedj, ne késlekedj! Önmagadért, Istenünk, hiszen a te nevedről neveztek el minket! Ámen. (Dániel próféta bűnvallása nyomán) :••• SAROK •• MUSICA SACRA XX. 3 g 5 Q£ 3 Istentiszteleti formák a 16-17. században A Liturgikus Sarok belső sorozata a szent zene történetét foglalja ösz- sze. Egyházunk kiváló zenetudósa, Ferenczi Ilona az elmúlt héten az evangélikus liturgikus zene születésével ismertetett meg minket, most pedig a 16-17. századi istentiszteleti formákat mutatja be. (H. K.) A mise, az evangélikus istentisztelet vasárnaponként változó tételeit elég hamar tartalmilag megfelelő latin motettával kezdték el helyettesíteni. Ezek komponálásából a helyi egyházzenészek is kivették részüket. Ha pedig a gyülekezet énekelt egy népnyelvű éneket, azt a kórus erősítette, támasztotta alá; olykor versszakonként felváltva a kórus is énekelt korálmo- tettát. Az orgonakíséretet csak a 16. század végén vezették be azzal a céllal, hogy megkönnyítse a gyülekezet énekét. Az orgona szerepe ezt megelőzően az éneklés bevezetésére, a koráldallam improvizálására, a hang- magasság megadására korlátozódott. A reformáció első századában a délelőtti föistentiszteleten kívül igen nagy súlyt fektettek a délutáni isten- tiszteletre, a vesperára, amelynek liturgiáját a középkorból örökölték. A vespera rendjét - különösen zenei tekintetben - a rugalmasság jellemezte: a zsoltárok recitálását olykor zsoltármotettával helyettesítették, a Magni- ficatot vagy a kórus szólaltatta meg latinul, vagy a gyülekezet énekelte németül. A latin nyelvű rendben általában egy- és többszólamú tételek váltakoztak. Az énekek között igeolvasás, -magyarázat és a katekizmus tanítása hangzott el. A 16. század második felében az evangélikus liturgikus zene rövid időre a genfi zsoltárok hatása alá került. Nemcsak a dallamokat vették át a lutheránus énekeskönyvek, de az evangélikusok a zsoltárfeldolgozások egyszerű stílusát is hasznosították az iskolai kórusok repertoárjában. Ebből az egyszerű stílusból alakult ki a 17. század elejére az úgynevezett kancio- nális stílus, amely megfelelő kíséretet nyújtott a gyülekezeti énekléshez. Ez lett a gyülekezeti ének orgonakíséretének a normája. Ebben a stílusban alkotott Eccard, Hassler, Michael Praetorius, Schein, Schütz és Vopeli- us. Ugyanebben az időben kezdték átplántálni az itáliai concerto stílust és a többkórusos technikát is a reformáció egyházzenéjébe. A harmincéves háború küzdelmei alatt viszont az egyszerű liturgikus formákra volt lehetőség. A háborús korszak vezetett a lelkiség intenzív bevonásához: Paul Gerhardt énekeihez, Schütz bensőséges formáihoz. Magyarországon az említett másfél évszázadban a nehéz társadalmi helyzet miatt sokkal visszafogottabb volt a liturgikus zene művelése az evangélikus egyházban. Néhány momentumot azonban így is felvillanthatunk 16-17. századi egyházzenei életünkből. Luther latin istentiszteleti rendjének hatása érezhető Huszár Gál második énekeskönyve (1574) liturgiájának összeállításában, zsoltáros liturgiája (príma és vespera) ugyanakkor saját középkori litűrgiánkból is táplálkozik. Azokon a vidékeken, amelyeken a lutheránusok kapcsolatban álltak a német városokkal és egyetemekkel, többszólamú zenét is alkalmaztak a liturgiában. így szólalhattak meg például Sopronban Andreas Rauch, Bártfán Zacharias Zarewutius közel négy évtizedes kántorsága alatt a saját és kortárs zeneszerzők motettái.' A magyar nyelvű evangélikus liturgikus zenéről legékesebben a gazdag tartalmú Eperjesi graduál tanúskodik, mely az eperjesi egyház és iskola számára készült 1635-ben. A több mint 600 liturgikus tételt - magyar nyelvű antifónákat, himnuszokat, gyülekezeti énekeket és egyszerű többszólamú darabokat - a helyi kántor, Bánszky Dániel jegyezte le. Á graduál összeállításában, a gyülekezeti énekek fordításában az iskola igazgatója, Serédi János és a magyar gyülekezet lelkésze, Madarász Márton is részt vett - példát mutatva az egyház és a hozzá tartozó iskola együttműködésére. Ferenczi Ilona így imádkozott Torkos András „Kegyelmes Istenem! Gerjeszd fel szívemben az én felebarátomhoz való igaz keresztényi és tiszta szent szeretetet; irts ki szívemből minden irigységet, hogy a neki adott áldást ne irigyeljem, se ne bosszankodjam azon, midőn jó szerencsésen folynak dolgai; gyomlálj ki szívemből minden haragtartást és bosszúálló gondolatot. Ne engedd, hogy gonoszért gonosszal fizetni igyekezzem, sőt inkább minden jóval jutalmazzam meg az ellenem véghezvitt minden gonoszságát és kövessem az én Uram Jézusomnak nyomdokát. Ámen.” Torkos András a 17. század utolsó évtizedében a wittenbergi egyetemen tanult, és elnyerte a tudományok mestere címet. Hazatérve élete végéig a győri evangélikus gyülekezetben szolgált. Előbb tanító volt. majd lelkipásztor. Engesztelő áldozat című imádságoskönyvével sokakat tanított buzgó imádságra. Kiadta Luther Kis kátéját. Legnevezetesebb műve az Újtestamentum önálló fordítása. 1737-ben halt meg. (Enekeskönyvünk 426. énekének Torkos András a szerzője.) Madocsai Miklós
