Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-03-21 / 12. szám
Evangélikus Élet 2004. MÁRCIUS 21.-3. oldal Tisztségviselőket választott az EKME \ Méltó halál „Meddig kell élni akarnunk?” - ezzel a címmel jelent meg egy gyönyörű írás egyik gyülekezetünk időszakos lapjában (Hét Hhárs 2003/4.) Bitó László orvosíró tollából. A dolgozat ellenérzéseket is kiváltott. Egyik lelkészünk - hangsúlyozva a gyülekezet pásztorának a felelősségét - az egyházi elnökségnél tiltakozott az ellen, hogy egyházi lapban (elismerve az újság több biblikus írását) megjelenhetett egy eutanáziát igenlő írás... Tisztújító közgyűlést tartott február 21-én az Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME). A Deák téri gimnázium dísztermében lezajlott együtt- léten a vezetőség az alapszabály módosítására is javaslatot tett. Két legfontosabb indítványuk az volt, hogy újra kettős elnökség képviselje az egyesületet, és a jövőben ne tanácskozó testület, hanem esetenkénti tanácsadók segítsék a munkát. A javaslat megszavazása után nevezték meg az új vezetőséget, melyet a közgyűlés - titkos szavazással - elfogadott. Lelkészi elnökké Brebovszkyné Pintér Mártát választották, a világi elnök továbbra is Ihrig Dénes maradt. Az EKME jegyzője Bálint Józsefné, szervező titkára Bencze Imréné, ifjúsági szervezője Jóné Jutási Angelika, pénztárosa Simonná Bencskó Katalin lett. Vezetőségi tag maradt dr. Csonka Géza, számvizsgáló pedig dr. Molnár Gyuláné. A közgyűlés az egyesület alapító tagját, Brebovszky Gyula nyugalmazott lelkészt hűséges és odaadó munkájáért örökös tiszteletbeli elnökké választotta. Az egyesület - imádsággal és anyagilag - továbbra is támogatja Mesterházy Andrea és Balázs indiai szolgálatát, valamint Ramya Chitra indiai főiskolás tanulmányait. Az Evangélikus Külmissziói Egyesület mindeközben lehetőségei szerint mindent megtesz a külmisszió itthoni népszerűsítéséért is: támogatja a missziói imaközösségek alakulását, és Farkasék hosszú útra indultak. A lelkész házaspár február elsején elbúcsúzott a kiskőrösi evangélikus gyülekezettől, és a messzi Őrségbe költözött, ahol Sándor az egyik kis településen vállalt szolgálatot. A fiatal házaspár hosszasan mérlegelte a változtatás előnyeit és hátrányait, majd arra a következtetésre jutott, hogy - bár Sándor családja kiskőrösi, és a barátaik is itt vannak - reménységgel vállalják az önállóság kihívásait.- Őrimagyarósdon megüresedett a lelkészi állás - kezdi Sándor. - A tíz éve ott szolgáló, nyugdíj előtt álló lelkész a szomszéd gyülekezetben vállalt kisegítő szolgálatot a lánya helyett, akinek kisbabája született. Ezért még időben megkereste az utódját, hogy az őrimagyarósdi gyülekezet élete zökkenőmentesen folytatódjék. Mi az interneten, a lelkészek levelezőlistáján olvastunk a lehetőségről, így jelentkeztem.- Mekkora gyülekezeted lesz?- A falu kicsiny, 260 lelkes, de szinte minden család evangélikus. A környező falvakban lakókkal együtt körülbelül hatszáz tagja van a gyülekezetnek. Vas megyének ez a legkevésbé fejlett vidéke, az emberek az idegenforgalomból és a tejtermelésből élnek. A gyülekezet nemrégiben újította fel hangulatos kis templomát. Az itt lakók egyébként székelyek, akiket még Szent István királyunk hívott erre a vidékre, őrizni a nyugati gyepűt, azaz a határvidéket. A falvak errefelé úgynevezett szeres települések; ez a települési forma ma is egyedülálló turisztikai látnivaló. Ezért az Őrségi Nemzeti Park nem csupán természetvédelmi terület, hanem kultúrpark is.- Hogyan fogadtak ott benneteket?- Háromszor látogattunk el a gyülekezetbe, bemutatkozó szolgálatunk is volt szeretetvendégséggel és igehirdetéssel - mondja Krisztina. - Kedvesek az ott élő emberek, bár kissé zárkózot- tabbak, mint a kiskőrösiek. Bizalommal fogadtak bennünket.- Milyen érzésekkel keltek útra?- A feleségem nem kiskőrösi, ő egyszer már átélte az elszakadást Gyulán élő családjától. Én most állok e nehéz próbatétel előtt. Nem könnyű az elválás a családtól, a gyülekezettől és a barátoktól. Főleg ez az utolsó hónap visel meg bennünket lelkileg. Bár sok mindent hallottunk arról, hogy miért is megyünk el, nem a pénz motivált minket - hiszen a fizetésem ugyanannyi lesz, mint Kiskőrészt vesz az egyház által szervezett kerületi és országos rendezvényeken. A megválasztott tisztségviselők Keve- házi László nyugalmazott esperesnek, az egyesület első lelkészi elnökének áldásával kezdtek neki az újabb három esztendőnek. Az Evangélikus Külmissziói Egyesület által támogatott Tiina Yanno észtországi evangélikus lelkész tartott előadást „Városmisszió Észtországban” címmel a kelenföldi gyülekezet tanácstermében. Beszámolójából egyebek mellett kitűnt, hogy a másfél milliós lélekszámú ország népességének túlnyomó többsége ma még - a missziós erőfeszítések ellenére - az egyház keretein kívül igyekszik kielégíteni a „transzendens iránti” igényét. Barta Imre felvétele rösön -, és nem is a kényelmesebb élet, hiszen Őrimagyarósdon még óvoda és iskola sincsen.-Akkor mégis miért a váltás?- Szeretnék egy olyan méretű közösséget, amelyben mindenkit személy szerint ismerek. Nagyon fontosnak tartom a pasztorációt, az emberek lelkigondozását, azt, hogy közvetlenül tudjam elmondani, megélni Isten szeretetét. Itt önálló lehetek, a felelősség minden örömével és terhével. A sajátosan lelkészi feladatokon kívül - mint gyermek- és ifjúsági munka, igehirdetés, lelkigondozás - rám hárul a falu közösségi életének szervezése, illetve a gyülekezet ifjúsági táborának gondnoksága is.- Krisztina, neked milyen terveid vannak?- Ha nem sikerül lelkészként elhelyezkednem, nem rettenek meg attól sem, hogy világi állást vállaljak. Reményeim szerint a mentálhigiénés végzettEvangélikusok a világban Az evangélikus egyház világszerte jelenleg mintegy hatvanhatmillió tagot számlál. A genfi székhelyű Lutheránus Világszövetség közlése szerint a legutóbbi felmérés némi növekedést mutat: 2001-2003 között 570 ezer fővel (vagyis 0,9%-kal) nőtt az evangélikus fele- kezethez tartozók száma. A legerőteljesebb növekedés Afrikában tapasztalható. Itt az evangélikus egyház tagjainak száma 1,1 millióról 13,1 millióra nőtt. Ezzel szemben Európában csökkenés figyelhető meg. Az evangélikusok immár 640 ezerrel kevesebben, azaz 36 millióan vannak. Az említett két esztendőben az észak-amerikai egyház is 84 ezer tagját veszítette el. Az ázsiai lutheránusok száma ellenben 2,5%-kal nőtt, ez összesen 7,3 millió főt jelent. Evangelisches Gemeindeblatt fúr Württemberg Új finn püspök(ség) 2004. január 1 -jével - a korábbi helsinki egyházkerület felosztásával - egy újabb finn evangélikus püspökségben (Espoo) kezdődhetett meg a munka. Espoo Finnország déli részének huszonnégy gyülekezetét foglalja magába. Ez mintegy 425 ezer egyháztagot jelent. A püspökválasztás még a múlt év októberében lezajlott. A megválasztott Mikko Heikkát ez év január 6-án iktatták be hivatalába. http://www. evl.fi/uutiset ségem segítségemre lesz ebben. Az első hónapokat mindenesetre azzal töltöm majd, hogy berendezzem a családi fészkünket. A változtatás kihívás is egyben: új lakóhely, új közösség, új feladatok. A Farkas házaspár azonban bizakodik, hiszen fiatalok, tele bizonyítási vággyal, energiával, tenni akarással. Az új szolgálatot bizonyára legjobb tudásuk szerint fogják ellátni, s - ismerve kedvességüket, nyitottságukat - új gyülekezetük tagjai bizonyára pillanatok alatt szívükbe fogadják majd őket, ahogyan a kiskőrösiek is tették pár évvel ezelőtt. Sándor beiktatása április 3-án lesz. Mindkettőjüknek sok energiát és áldást kívánunk terveik megvalósításához, kitartást az esetleges megpróbáltatásokhoz, és kívánjuk azt is, hogy fogja körül őket gyülekezetük sze- retete és megbecsülése, úgy, mint otthon, Kiskőrösön. Boda Zsuzsa (Kiskőrös) Volt már módom arra, hogy személyesen is vitatkozzam Bitó Lászlóval, éppen az Alkotmánybíróság eutanáziát tiltó emlékezetes döntése után. Én magam sem látom másképpen ezt a kérdést. Mind a passzív eutanázia (a gyógyító beavatkozások megszüntetésével közvetve kimondott ítélet), mind az aktív eutanázia (a „kegyes halál”, a szenvedő ember kínjainak véget vető lépés) ellentétes hitünkkel, meggyőződésünkkel. Én magam mindig hangsúlyozom, hogy a mi instabil, morálisan elbizonytalanodott társadalmunkban végzetes következményekkel járhatna bármilyen engedmény. (A passzív eutanázia sajnos az egészségügy deficitjei miatt amúgy is létező jelenség, ezt nevezhetjük persze tudásunk vagy éppen anyagi lehetőségeink korlátjának is.) De Bitó László említett írása - túl azon, hogy az eutanázia melletti állás- foglalását főként önmagára, önrendelkezési jogára vonatkoztatja - véleményem szerint mind formájában, mind tartalmában éppenséggel egyházi lapba is illő. Nemcsak azért, mert számos bibliai idézettel illusztrálja mondanivalóját - utolsóként az agg Simeont idézve: „Most bocsásd el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel" (Lk 2,29) -, hanem elsősorban azért, mert igen mélyen, őszintén, emberien tárgyalja az élet és a halál örök kérdéseit. Azt elemzi, hogy mekkora feladat emberhez méltó módon készülni a halálra. A teljes életúthoz hozzátartozik a halál. Bizony életszerűek azok a gondolatai, amelyeket azokkal az emberekkel kapcsolatban ír, akik nem tudják méltósággal fogadni öregedésüket, leépülésüket. Akik ezért büntetik vagy akár zsarolják környezetüket. És életszerűek azok a példák is, amelyekkel a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők életének utolsó fázisára jellemző, értelmetlennek látszó gyötrelmeket mutatja be. Magam a hospice mozgalom híve vagyok. Annak a híve, hogy segítsük a haldoklót testileg és lelkileg a végső útra való készülésre - szeretetben. De azt is tudnunk kell, hogy nemcsak fejlettebbé, hanem - részben éppen ismereteink gyarapodása miatt is - bonyolultabbá is vált világunk. Többen, tovább élnek. Nálunk is nőtt - még ha kevésbé is, mint a tőlünk nyugatra élőknél - az átlagéletkor. Több az idős ember, és később, de törvényszerűen jelentkeznek a végül halálhoz vezető betegségek. Nem szabad ítélkezni, nem minden helyzet egyszerűsíthető le a ,jó”-ra és a „rossz”-ra. Más kérdés elvileg állást foglalni és elutasítani az eutanázia minden formáját, és megint más konkrét helyzetekkel találkozni, főleg saját, közvetlen környezetünkben. És talán a legnagyobb kihívás, ha magunk kerülünk szembe az el nem kerülhető halállal életünk alkonyán, és érezzük a késztetést: jó lenne már megpihenni, a szép életet méltó módon befejezni. Sajnos gyakran az is előfordul, hogy új gyógyszerek kipróbálása tart vegetatív értelemben „életben” embereket azért, hogy a gyógyszergyár reklámjában hosszabb túlélésre hivatkozhasson. Néhány nemzedék múlva, a vezető halálokok - a szív-vérkeringési és a daganatos betegségek - leküzdése után realitássá válhat a százhúsz év körüli átlagos élettartam, illetve az, hogy idős korunkban nem a különféle betegségek miatt, hanem egyszerűen csak azért halunk meg, mert szép lassan elfogynak energiáink. Ám akkor sem lesz ez könnyű lecke. Ma a lelkigondozás egyik legjelentősebb feladata a haldoklókkal és a környezetükkel való foglalkozás. A lelkigondozás soha nem lehet ítélkezés, akkor sem, ha keményebb mondanivalót kell megfogalmazni akár a környezete életét megkeserítő idős beteg, akár az elvárható gondoskodást sem vállaló családtag felé. „Váláskárosultak - valláskárosultak?” című kitűnő, tömör cikkében Gémes István arról elmélkedik az Evangélikus Élet legutóbbi számában, hogy ha nem tudunk segíteni a széteső családok fiataljainak, azok szüleik mellett az egyháztól is eltávolodnak. Megdöbbenve állunk a válások nagy száma, a gyermekes családok felbomlása előtt. Nem értünk egyet a válásokkal, nem értünk egyet az eutanáziával. De nem itt húzódik a választóvonal. Hanem arról van szó, hogy megelégszünk-e a kívülálló elegáns elhatárolódásával, vagy megértjük, hogy a Krisztus követése napjainkban'is segítést, az erre rászoruló feltétel nélküli támogatását jelenti. Olykor jól tudom, hogy ezt veszedelmes kimondani - akár elveink feladásával is. Mert a szeretet fontosabb, mint az igazság. A válást keményen ellenző lelkész is elmondta, hogy maga is többször ajánlotta már a házasság felbontását, amikor a felek pokollá tették egymás életet. Bioetikai kérdésben még nehezebb „engedményt” tenni, de a hárítás, az ítélkezés elvetendő. Minimális igény a gonddal való szembesülés, a valóság vállalása. Aki teheti, olvassa el Bitó László írását, és döntse el maga, hogy épülésére szolgált-e a cikk, vagy valóban nem való egyházi lapba. Én magam felnőttnek tartom az egyháztagokat, és nem hiszem, hogy ilyen kérdéseket az egyházi elnökség hivatott eldönteni. Frenkl Róbert Bitó László írása elolvasható az EvElet internetes platformján is. A Farkas család kiskőrösi otthonában Pályázati felhívás A Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és Kollégium (Sopron, Széchenyi tér 11., telefon: 99/512-430) igazgatótanácsa pályázatot hirdet angol-bármely szakos középiskolai tanár, fizika (feltétel: szükséges végzettséggel a tantárgy német nyelven való tanítása), nevelőtanár és szabadidő-szervező állásokra 2004. augusztus 16-i munkába lépéssel. Feltételek:- szükséges szakképzettség (a fizika tárgyat németül tanító középiskolai tanár esetén minimum felsőfokú német nyelvvizsga),- keresztény elkötelezettség. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent az evangélikus egyházhoz tartozás, tudományos munka, esetleg fokozat, jeles vagy jó oklevél, idegennyelv-tudás (állami nyelvvizsga). Juttatások: A szokásos kiegészítő juttatások mellett a fizikát németül tanító középiskolai tanár számára szolgálati férőhely, házastársak esetén szolgálati lakás. A pályázathoz csatolni kell:- kézzel írott hagyományos önéletrajzot,- a tanári elképzelések összefoglalását kb. 1 gépelt oldalon,- a diploma fénymásolatát,- protestáns pályázók esetén a konfirmációi (katolikusoknál a bérmálkozási) emléklap fénymásolatát,- lelkészi ajánlást,- a nyelvvizsga-bizonyítvány fénymásolatát,- erkölcsi bizonyítványt. A pályázatokat a líceum címére, Tölli Balázs igazgató nevére (9401 Sopron, Széchenyi tér 11., Pf. 77.) kell megküldeni 2004. május 7-ig. További információ Barta Róbert igazgatóhelyettestől (99/512-439) kérhető. rr Farkasék Őrségben
