Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)
2004-03-21 / 12. szám
2. oldal -2004. MÁRCIUS 21. Evangélikus Élet ELŐ VIZ BÖJT 4. VASÁRNAPJA (LAETARE) „Életképes” üzenetek Az Elet Kenyere lKor 10,15-17 Biztassuk egymást Hétköznapi életünkben az örömnek elsősorban hangulati és érzelmi töltése van. A Szentírásban azonban az öröm a békességhez hasonlóan az Istennel való közösség ajándéka, amely egész valónkat megújítja. „Teljes öröm van tená- lad!” (Zsolt 16,11) Ebből az „új”-ból azonban az öröm érzelmi töltése mégsem hiányozhat. Korunkban különösen is szükségünk van erre, hiszen olyan sok a csalódástól megkeményedett szív, annyi a keserűség, a bosszúság, rosszkedv! Isten közelében megszabadulhatunk a negatív érzelmektől, depresszív hangulatoktól. Biztassuk hát egymást: szívet vidító öröm Istennel élni. Kezdjük vele a reggelt, töltsük társaságában napjainkat, és adjuk is tovább ezt az örömöt! Csendes percek Egészségünk, anyagi gyarapodásunk érdekében sok mindent megteszünk, áldozatokra is képesek vagyunk. Lelki egészségünk és belső gazdagodásunk érdekében azonban nem biztositjuk magunknak az Isten előtti csend áldását. Pedig rohanó világunkban szükségünk lenne arra, hogy Istennek elmondjuk mindazt, ami lelkünket terheli, hogy megosszuk vele gondjainkat, és kérjük a segítségét. „ Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” (Zsolt 46,11) Istennek van ideje, türelme és szeretete, hogy végighallgasson minket. Az Isten előtti csöndben figyelhetünk biztató és utat mutató szavára. Észrevesszük bálványaink hitványságát, belátjuk rossz döntéseinket, felismerjük az igazi értékeket, és erőt kapunk feladatainkhoz. Bizony nem elveszített percek ezek! De profundis „A mélységből kiáltok hozzád, Uram!” (Zsolt 130,1) Sok minden változott azóta, amióta ez a zsoltár megszületett. Más világképben gondolkodunk. Másképpen szórakozunk. Mások a szokásaink. Más kérdésekkel foglalkozunk, és más problémák megoldásának gondja terhel minket. Nem változott azonban az emberi sors alapvető helyzete: a mélység szituációja. Az ókori sorsdrámák, a mai tévéjátékok, de életünk eseményei is ezt tanúsítják, így van ez, bár nem szívesen beszélünk róla, és sokszor hazug ábrándokkal nar- kotizáljuk egymást és önmagunkat. A mélység szituációjában élünk Ez a zsoltár arra biztat, hogy ez a mélység nem lezárt és nem reménytelenül feneketlen. A zsoltáríró nemcsak a mélység tragikus realitását ismeri, hanem Istent is, aki mentő szeretetével hajol le a mélységben vergődőkhöz. Ezért kiálthatunk hozzá. Nem a süket Semmi vesz minket körül. Nem a véges anyag könyörtelen körforgásában élünk. Van Isten, akiben bízhatunk. Neki nem közömbös az életünk. Ezért a régi imádság így formálódhat át szívünkben: „A mélységben is dicsérlek téged, Uram!” Különös valuta „ Vigasztalással fizetek neki. ” (Ézs 57,18) Isten vigasztalással fizet. Különös valuta. Nem jegyzik a bankok, mégis az egész világon érvényben van. Értékét nem lehet pénzben kifejezni, de meg lehet tapasztalni. Jézus búcsúzásakor így biztatta megrendült tanítványait: „Jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm öt hozzátok. ” (Jn 16,7) Pál apostol azt írja, hogy a „ vigasztalás Istene megvigasztal minket minden nyomorúságunkban" (2Kor 1,3—4). Szomorúságunkban hittel imádkozzuk, énekeljük: „Szentlélek, öröm Lelke, te vigaszul jöttél, / hogy a bűnt úgy űzd szerte, mint felleget a szél. / Megvigasztal szavad, letörli könnyeinket, / új örömre hív minket, új reménységet ad.” (EÉ 238,1) Madocsai Miklós „Nem éheznek és nem szomjaznak majd, nem bántja őket a nap heve, mert az terelgeti őket, aki könyörült rajtuk, az vezeti őket forrásvizekhez” - írja Ézsaiás próféta. A vasárnap evangéliuma az ötezer ember megvendégelésének története. A sokaság - látva a jelet - először prófétának mondta Jézust, majd elhatározta, hogy királlyá teszi őt. Jézus így a pillanatnyi érdeküknek megfelelő pozícióba került volna. O azonban kitért előlük, és „ visszavonult ismét a hegyre egymagában" (Jn 6,15). A böjti idő hitünk felülvizsgálatának ideje. Laetare emellett a böjti öröm vasárnapja is. „Örvendj, Isten népe, és akik az Urat keresitek, jöjjetek és merítsetek vigasztalásának forrásából! halljuk a bevezető zsoltárt. A böjti örömöt a kereszt evangéliumából fakadó vigasztalás táplálja. E nélkül a keresztények ma is csak díszhelyeket és előkelő pozíciókat tudnak kínálni Jézusnak. A korinthusi gyülekezetben is ez volt a probléma. Többen elkezdtek okoskodni. Emiatt kitört a pártoskodás. A kereszt kinyilatkoztatásának elfogadása helyett sokan filozofikus bölcsességet kerestek. Mások figyelme - mivel megvetették a keresztről szóló világos, érthető tanítást - a titkos ismeretek felé fordult, és a nyelveken szólás került érdeklődésük középpontjába. Mivel hitük kiüresedett, nem csoda, ha sokan közülük a keresztény reménységnek, a halottak föltámadásának tagadásáig is eljutottak. Az okoskodás végül erkölcsi ítélőképességüket is eltorzította. Ezzel az evangéliumot összezavarták, felülbírálták, sőt kioltották. Pál apostol ilyen körülmények között írta első levelét a korinthusiaknak. Határozottan rámutatott a zűrzavar okára: a korinthusi gyülekezetben nem veszik komolyan a keresztről szóló beszédet. Ezért kicsinyítik jelentéktelenné okoskodásukkal a bűnök súlyát. De nem csak Korinthusban volt ez így. Az okoskodó keresztények egyházában, gyülekezetében és életében Krisztusnak mindig és mindenhol csak díszhely jut. Tiszteletben részesítik, hivatkoznak rá, megtartják ünnepeit - de ez minden! Pedig az ötezer ember megvendégeléséről szóló történet arra figyelmeztet, hogy Jézus mindig visszavonul, ha emberek akarják kijelölni számára azt a helyet, amelyet elfoglalhat, és azt a szerepet, amelyet betölthet. Ha az egyház népe nem engedi, hogy az Élet Kenyereként élete szerves részévé váljon, akkor inkább csendben visszavonul még az egyházból is! Bizonyára vannak gyülekezetek, amelyeket Jézus ilyen okból elhagyott. Nem lehet kevés azoknak a keresztényeknek a száma sem, akiknek életéből visszavonult. Nem kétséges, hogy Jézus bennünket is csak addig tud az Élet Kenyereként táplálni, amíg valóságos - tehát minden látszattól és színjátszástól mentes - életközösségben maradunk vele. Ez a böjti öröm forrása! Amikor Jézus arról beszélt, hogy milyen szerepet kíván betölteni tanítványai életében, akkor az ember nélkülözhetetlen mindennapi táplálékával, a kenyérrel azonosította magát. Fontos tehát, hogy mivel táplálkozunk. Az étel szerves részünkké válik, beépül testünkbe, és így kihat egész életünkre. Pál apostol éppen azt ismerte fel, hogy egy idő óta nem Krisztus az a táplálék, amellyel a korinthusi gyülekezet naponta töltekezik. A korszellem, a pogány hatások és az erkölcstelenség kívánatos, de veszélyes eledele az, amivel Korinthusban a keresztényeket alaposan „beetették” és „megetették”. Ezek a „korinthusi étkek” veszélyesebbek a thaiföldi baromfinál és a szivacsos agysorvadás prionjával fertőzött marhahúsnál. Ezért kell értelmes keresztényként meglátnunk, hogy korunk „beetetett”, Jóllakatott”, „felvilágosított” és Istentől, Krisztustól, templomtól, szószéktől, oltártól, igétől és szentségektől elszakított embere menynyire örömtelen, közösség nélküli, magányos életet él. Vannak ugyan barátok, haverok, érdekkapcsolatok, partnerek, csapatok, szeretők, „megasztárok”, „nagy Ö”-k, de a közösség öröme hiányzik. Krisztus nélkül nincs igazi közösség! Érvényes ez a házasságra, a családra, az egyházra, a lakóhelyi és munkahelyi közösségre, a népre és a nemzetre is. Pál arra biztat, hogy értelmes emberekként gondolkodjunk el ezen, és mindenki maga alkosson erről ítéletet. Ahogy a kenyér csak a Krisztus testével való közösségben lesz azzá, amiért megtörik, és az áldás pohara csak a Krisztus vérével való közösségben tölti be rendeltetését, úgy életünk is csak a Krisztus életével való közösségben válik valóban életté. Ennek átélése a böjti öröm. Közösségünk van azzal a Krisztussal, aki értünk szenvedett és győzött! Ifj. Detre János IMÁDKOZZUNK! Urunk, Istenünk! Táplálj bennünket az élet kenyerével! Könyörülj egyházunkon, gyülekezeteinken, családunkon, szeretteinkén! Hallgass meg minket Krisztusért, az egy Igazért, aki mindenkiért szenvedett és áldozattá lett, hogy ne legyünk többé szétszóródottak és elveszettek, hanem benne valóságos közösségünk legyen veled és egymással. Ámen. Az evangélium hullámhosszán címmel megjelent az Ordass Lajos Baráti Kör kiadásában Ittzés János püspök elmélkedéseinek a gyűjteménye, melyek a Magyar Rádió Vasárnapi újság című műsorában hangzottak el. Kapható a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöki hivatalában és Budapesten, a Deák téri Huszár Gál könyvesboltban. A kötet ára: 400 forint. irr~f AZ EVANGELIUM HU1.I AMHOSSi' ■V'Oratio oecumenica Úr Jézus Krisztus! Hálát adunk neked, hogy Istenként földi léteddel, szenvedéseddel, haláloddal és feltámadásoddal osztoztál az ember földi útjában, mindannyiunk létében. Hálát adunk neked azért, hogy még ennél is többet tettél értünk: saját magadat ajándékoztad nekünk. Köszönjük, hogy ezt a csodát nem zártad a múlt rejtekébe, hanem újra és újra kínálod nekünk a kenyérben és borban, testedben és véredben. Köszönjük, hogy egy közösséggé formálod azokat, akik részesednek az élet kenyerének csodájában. A benned való közösség reményében könyörgünk hozzád. Bocsásd meg nekünk, hogy hitetlenkedésünk, keserűségünk, önzésünk miatt sebeket ejtünk egymáson, az általad formált közösségen. Bocsásd meg nekünk, hogy közösségeinkben elhalványul a veled való közösség öröme, életújító ereje. Bocsásd meg nekünk, ha miattunk - szavaink, tetteink vagy éppen tétlenségünk miatt - gyaláznak téged. Bocsásd meg nekünk, hogy nem tudunk, sokszor talán nem is akarunk élni a nekünk ajándékozott kegyelem örömével. Bocsánatodért és újulásért könyörgünk: te tedd élővé a halódó testet. Te tedd élővé egyházad életét. Te tedd élővé tanítványaid hitét. Légy gyülekezetünkkel, gyülekezetünk minden kisebb közösségével. Add, hogy minden alkalmunkon annak bizonyságára juthassunk, hogy te jelen vagy közöttünk. Formálj minket, hogy szavainkban, tetteinkben, a bennünket mozgató indulatokban evangéliumod hirdetőivé válhassunk életünk minden területén. Könyörgünk azokért, akiknek szeme elől a szenvedés vagy éppen a lét könnyelműsége eltakarja a- hozzád való tartozás életújító örömét. Mutasd meg minden mélységben osztozó szeretetedet a betegséggel, magánnyal, céltalansággal, gyásszal küszködőknek. Segíts, hogy a veled való közösségből erőt merítve gyógyíthassuk mi is a testi-lelki sebeket családunk, barátaink, munkatársaink vagy éppen azok között, akiktől konfliktusok, indulatok választanak el minket. Könyörgünk ezért az országért, amelyben élünk. Munkáld vezetőinkben a felelősségtudatot és bölcsességet, hogy a rájuk ruházott hatalommal mindannyiunk javát szolgálják. Add meg mindannyiunknak a felelősségteljes munkavégzés lehetőségét és örömét. Könyörgünk a világért. Add, hogy a világban uralkodó igazságtalanságot, pusztítást és közönyt akarjuk megtörni, és ki-ki a maga életterületén tegyen is a békésebb, igazságosabb, emberibb világért. Úr Jézus Krisztus! Te, aki közösséget vállaltál velünk, és ma is adod testedet és véredet, hallgasd meg imádságunkat. Ámen. :••• SAROK ••• MUSICA SACRA XIX. 3 £ 5 6 3 3 Az evangélikus liturgikus zene születése A Liturgikus Sarok hónapok óta a szent zenével foglalkozik. Megkíséreltük bemutatni megjelenési formáit, utaltunk különböző szerepére, megválaszoltunk elvi kérdéseket, és foglalkoztunk a gyakorlattal, továbbá személyes vallomásokkal is gazdagodhattunk. A elkövetkező négy hétben egyházunk kiváló zenetudósa, dr. Ferenczi Ilona vezet minket végig a musica sacra történetén. (H. K.) Evangélikus egyházunk liturgikus zenéjének születése egyidős Luther reformátori tevékenységével. S miként az ember születését általában kilenc hónapos fejlődési folyamat előzi meg, nem előzmények nélküli az evangélikus liturgikus zene születése sem. Ezt a születést azonban nem kilenc hónap, nem kilenc év, sőt nem is kilenc évtized, hanem legalább kilenc évszázad fejlődése, alakulása tette lehetővé. i • Amikor mi a 20-21. században készen kapjuk a 17-18. századi nagy barokk mesterek remekműveit, s azok már régi zeneként hatnak számunkra, nem is gondolunk arra, hogy évszázadokkal azelőtt sokkal egyszerűbb eszközökkel énekeltek-zenéltek az istentiszteleteken. Luther első istentiszteleti rendje (Formula missae, 1523) újító és konzervatív elemeket egyaránt tartalmazott. (Arról természetesen nem ezen a helyen kell írni, hogy a mise teológiai értelmezése is radikálisan megváltozott.) Bár az új rend folyamatosságot biztosított a meglevő liturgikus zenével, egyúttal a fejlődésnek is utat nyitott, különösen azáltal, hogy a gyülekezeti (népnyelvű) éneket bevezette a liturgiában. A német nyelvű énekek, himnuszok a latin nyelvű liturgikus tételek (Graduale, Sanctus, Agnus Dei) után hangzottak el. A mise hagyományos szerkezetét az állandó és az ünnepek szerint változó részeivel együtt megtartotta, tételeit vagy gregorián korálissal, vagy többszólamúan adták elő. Ez utóbbi azt jelentette, hogy az új evangélikus liturgiában először katolikus zeneszerzők műveit énekelték, később viszont az evangélikus zeneszerzők is komponáltak misetételeket. Az új tételek stílusa a késő reneszánsz franko- flamand többszólamú zenéjében gyökerezett, elsősorban a németalföldi Josquin művészetében. A másik istentiszteleti rendet (Deutsche Messe, 1526) Luther a kisebb városok gyülekezeteinek használatára szánta. A zene meghatározó szerepet kapott ebben a liturgiában, melyet Luther Bölcs Frigyes két muzsikusával dolgozott ki. (A fiatalabbal, Johann Walterrel még két évtizedig együtt munkálkodott.) A „német misében” a hagyományos rend egyszerűsödött, a gregorián dallamokkal énekelt állandó (Kyrie, Gloria, Credo, Sanctus, Agnus Dei) tételeket lassanként gyülekezeti énekek helyettesítették, olyanok, amelyek a mi istentiszteleti liturgiánkba is bekerültek. A bibliai igéket, így az evangéliumi szakaszt néhány hangból álló formulákkal énekelték, s a későbbiekben ebből fejlődött ki az igemotetta (Spruchmotette) műfaja. A liturgia bevezetése és alkalmazása speciális tanulási programmal válhatott valóra. A reformált iskolákban a (latin!) nyelvtan és a retorika oktatása mellett fontos szerepet kapott a zene, annak elméleti és gyakorlati tanítása is. A tananyag repertoárját a templomi éneklésre való felkészülés határozta meg, hiszen az iskola is valamelyik templomhoz tartozott. A tanulók kórusa alkotta a kántorátust, melyet a zenetanár, a kántor vezetett. A kórus többszólamú liturgikus zenét énekelt, és vezette a gyülekezeti éneklést. Ebben a tanügyi reformban Luther a zene teológiáját, Melanchthon a pedagógiai elveket és a tantárgyakat dolgozta ki, a repertoár nagy részét pedig Walter komponálta meg (Ez utóbbi énekeskönyvet és kóruskönyvet is kiadott.) S hogy a zeneművek, elméleti írások könnyen eljussanak az egyházakhoz és iskolákhoz, a nyomdász Georg Rhau közreműködésére volt szükség. Az ő wittenbergi nyomdájában hatvan nyomtatvány jelent meg 1528 és 1548 között. Ferenczi Ilona
