Evangélikus Élet, 2004 (69. évfolyam, 1-52. szám)

2004-03-07 / 10. szám

2. oldal - 2004. MÁRCIUS 7. r Evangélikus Elet; ÉLŐ VÍZ BÖJT 2. VASÁRNAPJA (REMINISCERE) r Az Ur Szolgája ApCsel 3,22-26 Halhatatlanok társulata Sokéves hagyománya van már annak, hogy minden esztendő végén az úgyne­vezett „halhatatlanok társulatába” vá­lasztják azokat az előadóművészeket, akikről a nagyközönség úgy vélekedik, hogy a rendelkezésükre álló eszközök­kel, tehetségükkel, a nemes célok mel­letti kiállásukkal sokat tettek a kultúrá­ért, a művészetért, a társadalomért. Ebbe a szűk csoportba nem kerülhet­nek be olyanok, akik méltatlanok erre a címre, hiszen a közönség szavazatai alapján döntik el, hogy kit illet meg leg­jobban az „örökös tagság”. Még a siker­hez legjobban hozzászokott színészek számára is nagy megtiszteltetés, ha rájuk esik a választás. Ám létezik egy másik társulat is: az „igazi” halhatatlanoké. Ennek tagjai kö­zött ugyanúgy szerepelnek színészek, de földművelők, fizikusok, űrhajósok, bolti eladók, pedagógusok, vállalatvezetők, bányászok is. Méltatlanok ide sem jut­hatnak be. Itt azonban nem az emberek, hanem Isten állapítja meg a tagságra va­ló alkalmasságot. Az emberek által felállított rangsor mindig az okosaknak, ügyeseknek, szé­peknek és tehetségeseknek kedvez. Aki­ből ezek a tulajdonságok hiányoznak, az nem számíthat sok jóra. Ám Isten szem­pontjai merőben eltérnek az embereké­től. A Biblia így mutatja be Isten néző­pontját: „ Azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, (...) akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszé­gyenítse az erőseket, (...) akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek; és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket, hogy egyetlen ember se di­csekedjék az Isten színe előtt. ” (lKor 1,27-29) Isten úgy döntött, hogy ez az őáltala alapított „halhatatlanok társulatának” mércéje. Aki bölcsnek, erősnek, előke­lőnek, egyszóval valakinek érzi magát, az ne pályázzon a „halhatatlanok társu­latába” való felvételre. Az örök élet csak azoknak a „senkiknek” való, akik szükségét érzik, hogy elfogadják Isten halhatatlan lelkét. Minden ember csak ennek elfogadásával válhat „örökös taggá” a mennyei halhatatlanok társu­latában. A világűr legtöbb bolygója azért lak­hatatlan az ember számára, mert nincs rajta éltető oxigén. Ha valaki oxigén­maszk nélkül lépne egy ilyen bolygó felszínére, nem maradhatna életben. Ugyanígy a mennyország sem nyújt életteret azok számára, akik az Isten Lelkét visszautasítva kívánják birtokba venni. Horváth Mária A Salamon csarnokában összeverődő tö­meg tátott szájjal és nyitott szívvel hall­gatta Péter bizonyságtételét. Az Isten hatalmáról tanúskodó jelet - a sánta meggyógyulását mindenki láthatta. A gyógyító erő forrását azonban nem min­denki ismerte. Nem mindenki tudta, hogy a beteg Jézus nevében gyógyult meg. S nem is mindenki tudhatta, hogy Jézus hatalma mit jelent. Péter apostol ezért az ószövetségi iratokra hivatkozik. Azért tartja ezt fontosnak, mert Jézusban Isten ígéretei váltak valósággá. Jézus az Isten Szolgája, akit kiválasztott, aki által áldást hozott minden népre. Ezen a va­sárnapon úgy tekintünk rá, mint az Úr Szolgájára. Péter igehirdetése is segít ebben. De - s ez a reménységem - ezen a vasárnapon minden elhangzó igehirde­tés Jézusra mutat. Jézus — mint az Úr Szolgája - az ígé­retet teljesíti be. Korunkra jellemző a kapkodás és a szüntelen „programmó­dosítás”. Olyan világban élünk, ahol semmi sem biztos, és ezért nemcsak a távoli jövő, de a holnap is bizonytalan. Gyakran csodálkozom azon, hogy a mai mobiltelefonos világban az emberek milyen könnyen megváltoztatják erede­ti elképzeléseiket: amit az egyik órában elterveztek, azt a másikban egy sms-en Könyvbemutatóra invitálta az ér­deklődőket a Református Egyház­zenészek Munkaközössége és a Du- namelléki Református Egyházkerü­let Ráday Gyűjteménye. Február 24-én, kedden délután a Ráday Könyvtár olvasótermében gyüle­keztek azok, akik emlékezni szere­tettek volna Csontasz Tóth Kálmán­ra, a száz éve született református lelkészre, zenetörténészre és himno- lógusra. A Hagyomány és haladás címmel megjelent kötet Csomasz Tóth váloga­tott írásait tartalmazza. A könyv anyagát Bódiss Tamás egyházzenész szerkesztet­te, a bibliográfiát Szűcs Endre lelkipász­tor állította össze. A szerkesztőbizottság munkájában részt vett még Fekete Csa­ba tudományos főmunkatárs és Farkas Zoltán zenetörténész is. A nyolcszáz oldalas kiadvány Cso­masz Tóth Kálmán 1943 és 1984 között keletkezett gazdag életművéből válogat. A kötet első részében az egyházi hetila­pokban megjelent rövidebb ismeretter­jesztő cikkeket találjuk. Az írások nagy része az 1948-ban megjelent református énekeskönyv szerkesztési elveiről, a érkezett vonzóbb programajánlat miatt elvetik. Isten már a bűnesetkor eltervezte a megváltást, és megígérte a Megváltót is, akinek eljövetelét már Izrael népének életében elkezdte készítgetni. Isten ígé­retének engedelmeskedve, ígéreteit be­töltve lett a Názáreti Jézus azzá, aki: Mária fiából az Úr Szolgájává és Krisz­tusává. Azzá, akit a szem és az érzéki ta­pasztalás - a test és a vér kinyilatkozta­tása - alapján nem ismerhetünk fel. Az­zá, akinek felismeréséhez a Lélek bi­zonyságtevő erejére van szükség. Jézus engedelmessége igazi engedel­messég volt. A Fiú Atyjának való enge­delmessége szolgálattá vált. A böjt azt hirdeti, hogy Jézus engedelmes volt mindhalálig. Jézusra, az Úr Szolgájára figyelnünk kell! Péter apostol a Mózesnek adott ígé­retet Jézusra vonatkoztatja. Nem véletle­nül. Hiszen Jézus megdicsőülésekor ma­ga is fültanúja lehetett a mennyei szózat­nak: „Ez az én szeretett Fiam, őt hall­gassátok!" Az Úr Szolgája Isten akara­tát közvetíti. Amit mond, az megegyezik küldője akaratával. Nem tudjuk, hogy milyen szívvel hallhatták Pétert a Messiást váró, de Jé­zusban a Krisztust fel nem ismerő zsi­megújítás szempontjairól, a régi magyar énekek értékeiről szól. A kötet második része a terjedelme­sebb tanulmányoknak ad helyet. Olvas­hatunk Huszár Gál 1560-as énekesköny­véről, a genfi zsoltárok énekléséről, négy évszázad egyházi zenekultúrájáról, de találunk olyan fejezetet is, amely a Luther-énekek magyarországi elterjedé­séről szól. Csomasz Tóth Kálmánt egyháza azzal bízta meg, hogy adjon új alapot a gyülekezeti énekgyakorlatnak. Ő ösztönszerűen kutatóként viszonyult e feladathoz: olyan teljességben tárta fel a reformáció énekkincsét, mely - látszólag — messze meghaladta azt a fokot, amelyet a feladat megkövetelt. Három dologgal jellemezhetnénk ezt: a kutató vadászszenvedélye, a nem emberi szemnek szóló lelkiismeretes­ség és az anyag iránti mélységes tisz­telet: Hatalmas életműve e megköze­lítés eredménye. Bárcsak minél több evangélikus egy­házzenész és lelkész is követné ezt a példát, felismerve, hogy ma sem lehet máshogyan komoly eredményt elérni! Ecsedi Zsuzsa dók. Arra a kérdésre viszont válaszol­nunk kell, hogy mi kinek tartjuk őt. Le­het azt mondani - s mondják is nagyon sokan -, hogy Jézusra érdemes odafi­gyelni, mert sok bölcsességet tanulha­tunk tőle. Ám az, hogy „őt hallgassá­tok”, számomra nemcsak azt jelenti, hogy Jézust élvezet hallgatni, mert bár­sonyos hangja elandalít, hanem azt, hogy ő maga - szava és egész élete - utat nyit az Istenhez. Szava életet jelent. Belőle élet árad. A kánaáni asszony (Mt 15,21-28) átélhette, hogy Jézus szavai­ból élet fakad. Ezért még a kemény sza­vakat is elfogadta Jézustól, sőt azok is növelték a hitét: „A kutyák is esznek a morzsákból, amelyek uruk asztaláról hullanak" (Mt 15,27) - mondta. Az Úr Szolgája által miénk az áldás! Péter apostolt hallgatva többször is meg­üti fülünket a nektek szó! Nektek támaszt prófétát Isten! A nektek mondott szavai­ra figyeljetek! Nektek támasztotta fel Jé­zust a halálból! Bármennyire is szeretnénk, nem von­hatjuk ki magunkat a megszólítottak kö­réből. Mert mindaz, amit Jézus Isten iránti engedelmességből tett, értünk tet­te, nekünk tette. Jézusnak a betlehemi já­szoltól a Golgota keresztjéig vezető útja, annak minden állomása az értünk cse­Urunk! Hálát adunk neked azért, hogy hozzád mindig fordulhatunk imádsá­gunkban. Jó tudnunk azt, hogy te isme­red életünket, látod, mennyi szenvedés vesz körül bennünket. Magunk is a ba­jok tengerén hánykódunk. Tele van éle­tünk testi-lelki gondokkal, törésekkel és csalódásokkal. Törékeny életünket most letesszük eléd. Nem hozhatunk mást, csak azt, ami a miénk: vétkeinket, félel­meinket, ürességünket. És kérünk: te töltsd fel üres szívünket, és szabadíts meg mindattól, ami tőled elválaszt ben­nünket. Együtt kérünk most: „Emlékezzél meg, Urunk, irgalmadról és kegyelmed­ről, mert azok öröktől fogva vannak. ” Urunk! Áldott légy kegyelmed sok­sok jeléért, amelyekkel kíséred életün­ket, hogy ne csak nyomorúságunkra és bajainkra nézzünk. Hálát adunk azért, hogy van mire visszatekintenünk, hogy kegyelmed gazdagságát és irgalmadat eddig is megtapasztalhattuk életünkben. Kérünk, segíts, hogy bizalommal tud­junk előre is tekinteni, hogy erőt tudjunk lekvő Isten szeretetét hirdeti. A halálon át az életbe vezető útja arról tanúskodik, hogy ez az út a mienk is lehet. Jézus szolgálata életfordító szolgálat. Általa a mi életünk is irányt válthat, hogy a cél felé tartson. Isten legnagyobb áldása raj­tunk az, ha az élő Krisztus szeretetével maga felé fordít, és elindít a cél felé; ha - más szóval - bennünket is megtérít. Péter apostol - ószövetségi igékre ala­pozva - Krisztust hirdette, hogy a hall­gatók a Názáretiben felismerjék az ígé­ret teljesedését. A mai igehirdetés fordít­sa a mi tekintetünket is Krisztus felé, hogy benne - mint az Úr Szolgájában - elnyerjük a legnagyobb áldást, életünk gyógyulását. Bence Imre IMÁDKOZZUNK! Jézus Krisztus! Engedelmes voltál mindhalálig, hogy szolgaságod kivált­son minket a bűn rabszolgaságából. Jézus Krisztus! Szavad éltet, szere­teted, irgalmad gyógyít. Az új élet for­rása egyedül te vagy. Jézus Krisztus! Halálod és feltáma­dásod áldásából élhetünk! Dicsérünk és magasztalunk ajándé­kaidért! Könyörülj rajtunk! Ámen. meríteni megváltó szenvedésedből, és így tudjuk szolgálni neved dicsőségét ott, ahová állítottál minket. Együtt kérünk most: „Emlékezzél meg, Urunk, irgalmadról és kegyelmed­ről, mert azok öröktől fogva vannak. " Istenünk! Köszönjük, hogy javunkat akarod, és mindent megtettél üdvössé­günkért. Kérünk, adj több kitartást és erőt, hogy benned bízva, csendben hor­dozzuk el a nehézségeket, és felelősen éljünk a nekünk adatott lehetőségekkel. Add, hogy Jézus Krisztus Urunkban meglássuk örök akaratodat, amellyel üd­vösségre hívsz minket, és azt szeretnéd, hogy mindannyian áldjunk és dicsérjünk téged már itt, földi életünkben. Kérünk, terjeszd ránk áldásodat, hogy az az áldás, amelyet egykor a hívők aty­jának, Ábrahámnak adtál, és amely Jé­zus Krisztusban teljesedett ki, rajtunk keresztül is terjedjen tovább a földön. Együtt kérünk most: „Emlékezzél meg, Urunk, irgalmadról és kegyelmed­ről, mert azok öröktől fogva vannak. ’’ Ámen. Hagyomány és haladás Oratio OECUMENICA • •••SAROK—.­MUSICA SACRA XVII. V) 3 £ 5 2 3 Sr 3 Sokan talán még soha nem nyitot­ták ki énekeskönyvüket a 14-es számnál. Pedig az ott és a követke­ző két szám alatt található liturgi­kus rend gyakorlatilag 1963 óta (!) megtalálható az Agendában is. En­nek ellenére csupán néhány gyüle­kezet használja rendszeresen, bár a teológusok közössége, a kántorkép­zős fiatalok, egy-egy ifjúsági konfe­rencia résztvevői örömmel élnek vele. A liturgikus rend gazdagságá­ról, kincseiről most - és még egy al­kalommal - dr. Finta Gergely, hittu­dományi egyetemünk egyházzenei tanszékének vezetője osztja meg gondolatait az olvasókkal. (H. K.) A magyarországi evangélikus gyü­lekezetekben az istentiszteleti rendek közül bizonyára az énekverses a legis­mertebb. Ezen írásunk azzal a formá­val foglalkozik, amelynek nyomán az énekverses rend létrejött úgy, hogy az egyes tételeket énekversekkel helyet­tesítették. A liturgikus rend tehát nem­A liturgikus rend énekei csak az énekverses rend lehetséges al­ternatívája, hanem valójában az isten­tiszteleten használt műfajok eredeti formája. Ennek gyökerei abba a korba nyúlnak vissza, amikor a zenét nem egyszerűen a liturgia számára írták, hanem a zene magában a liturgiában, azzal együtt jött létre. A liturgikus énekkultúra felbecsül­hetetlen sokszínűségéből énekes­könyvünk is kínál néhány tételt. A fő­istentisztelethez tartozók a 14. rend­ben találhatók. Ebben megtaláljuk az istentisztelet állandó, úgynevezett or- dináriumtételeit: a Kyriét (Uram, ir- galmazz), a Glóriát (Dicsőség a ma­gasságban Istennek), a Sanctust (Szent, szent, szent) és az Agnus De- it (Krisztus, Isten Báránya). (A felso­rolásból hiányzó Credót, azaz a hit­vallást általában szóban mondjuk el az istentiszteleteinken, vagy protes­táns hagyomány szerint erre a célra írt gyülekezeti énekkel - ilyen példá­ul a 247. és 252. énekünk - helyette­sítjük.) A liturgikus rend másik jelen­tős részét a lelkész éneke teszi ki. És végül, de nem utolsósorban a 14. li­turgia jellegzetességeihez szorosan hozzátartoznak a lelkész és a gyüle­kezet közötti rövid énekes párbeszé­dek is. Természetesen a liturgikus rendben helyet kapnak a korálok is, kezdő-, fő-, offertóriumi, úrvacsorái és záróénekként. Vizsgáljuk meg most az egyes litur­gikus tételeket! Az istentisztelet beve­zető zsoltárára (Introitusára), amelyet a lelkész olvas, a gyülekezet az úgyne­vezett „kis glóriával” (Dicsőség az Atyának és a Fiúnak... - EÉ 70. o.) fe­lel. Ősi keresztény szokás, hogy a zsoltárokat, vagyis az Ószövetség könyveit „Gloria Patri”-val zárják, utalva arra, hogy a teljes Szentírás a Szentháromság Istenről tesz tanúsá­got. A tétel könnyen megjegyezhető dallama egy 16. század közepéről származó német kompozíció. Ezután a lelkész és a gyülekezet az első keresztények köszöntésével for­dul egymás felé, melyben a lehető leg­többet kívánják egymás számára: „Az Úr legyen veletek! - És a te lelkeddel!” A Kyrie éneklésére kétféle formát ad rendünk (EÉ 71. o.). Az egyik Lu­ther alkotása. Ebben egyszer-egyszer hangzik el az a kérés, amely az Isten előtti hódolat jele: „Uram, irgalmazz! - Krisztus, irgalmazz! - Uram, irgal­mazz!” A másik változat szintén 16. századi. Itt kétszer hangzanak el a Kyrie-könyörgések párbeszédes for­mában. A Glória éneklésére szintén két dal­lam áll rendelkezésre. Az első verzió (EÉ 71.0. alsó sor) rövid forma. Ennek a gyülekezet által énekelt részében a 43. ének (A menny Urának tisztelet) előképét fedezhetjük fel. A második változat (EÉ 72-73. o.) a Glória terje­delmesebb éneklésére ad lehetőséget. Ez a legdallamosabb és egyben legköz­ismertebb gregorián miséből, a VIII.- ból származik, és a bibliai szövegen (Lk 2,14) kívül tartalmazza a keresz­ténység egyik legősibb Szenthárom­ság-dicsőítő himnuszát is. A rövid, il­letve főként a teljesebb forma az Isten imádatának és az ember megszentelé­sének gyönyörű kifejtése. A liturgikus istentiszteleti rend kö­vetkező énekei (EÉ 73. o. alsó és 74. o. felső sor) az oltár előtt felolvasott igére válaszolnak vagy az Ószövet­ségből ismert dicsőítéssel: „Hallelu­ja!”, vagy Krisztus magasztalásával: „Áldunk téged, Krisztusunk!”. Mind­kettő dallama gregorián eredetű, de megtalálható a protestáns forrásokban is. Mindkét rövid tétel gazdagítható azzal, hogy egy, az elhangzott olvas­mányhoz illő szóló zsoltárverssel egé­szítjük ki, és ez előtt, illetve ez után az egész gyülekezet énekli a Hallelu- ját vagy a Laus tibit. Az úrvacsorái rész énekeiről a kö­vetkező számban olvashatnak. Finta Gergely

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents