Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-02-09 / 6. szám
2. oldal 2003. FEBRUÁR 9. Evangélikus Élet w rr r ______ELŐ VIZ Ma gatartás „Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek? Mutassa meg a magatartásával, hogy mindent bölcs szelídséggel tesz!” (Jak 3,13) Az iskolai bizonyítványok osztályzatainak elején mindig két általános, összegző érdemjegy áll: magatartás, szorgalom. Képet ad arról, hogy összességében hogyan viselkedett, dolgozott a nebuló a félév vagy a tanév során. Jelzést ad diáknak, szülőnek, tanárnak egyaránt. Azonban az iskolapadból kikerülve nincs többé ilyen érdemjegyekkel kifejezett dokumentum a kezünkben szorgalmunkról, magatartásunkról. Tudásunkat és bölcsességünket is csak kevés alkalommal tudjuk megmérettetni. Vagy mégsem? Az apostol olyan versenyre hív ezzel az igével bennünket, amelyen bárki bármikor, bárhol korlátlanul elindulhat. És még nevezési díj sincs. A verseny azért is különleges, mert kétféle „zsűri” értékel és díjaz. Az elsőben a tagok változnak, hiszen különböző élethelyzeteinkben nem mindig ugyanazon embertársaink adnak visszajelzést viselkedésünkről, döntéseinkről. A másik zsűri névsora mindig ugyanaz, de ők kétszer „pontoznak”. Még földi életünkben állandó jelzéseket kapunk tetteinkről, amelyeket vagy megértünk, és tanulunk belőlük, vagy csak igazságtalanul vádoljuk az Istent. A második értékelés egyben eredményhirdetés is lesz földi életünk végén. A tét tehát nagy! De milyen is ez a verseny, és milyen feladatokat kell teljesíteni? Jakab a versenykiírást mindössze néhány szóban adja meg. Ezek közül is a legfontosabb a magatartás. A magatartás. Más szóval: a maga-viselet. Tu- dom-e viselni önmagamat, a személyiségemet? Egyáltalán a rám szabott, rám méretezett személyiséget viselem-e? Vagy „lóg rajtam”, esetleg éppen ellenkezőleg: olyan szűk, hogy alig kapok levegőt, mert inkább a másét hordom? Az ő szokásait követem, hozzá igazodom, szinte az ő életét élem? Azért, mert neki jól áll egy stílus, miért gondolom, hogy nekem is jó lesz? Miért akarok a másik ember útján járni? Ha magamtól már nem tudok változtatni a ruha méretén, el kell mennem a szabóhoz. A mi Mennyei Szabónk segítségével varázslatosan átalakul a nem ránk tervezett „személyiségruha”. Ha kell, O néhol bevesz, helyenként fel- varr, esetleg hozzátold, vagy csak díszítést tesz rá. Ha nagyon bepiszkolódott, azon is tud segíteni: tisztítást is vállal. Ha pedig rongyos, szakadt már a ruhánk, nála vadonatújat is kaphatunk. Kérdés az, hogy tudunk-e a magatartásunkra figyelni? Van-e tartásunk? Tudjuk-e tartani magunkat olyan mércékhez, amelyeknél „alább nem adjuk”? Hagyjuk-e magunkat befolyásolni divathullámok, korszellemek, szokások által, vagy a bölcs szelídség vezérli minden tettünket? Vajon ezek után mit mondhatunk el magaviseletünkről? Jó lenne, ha Isten földi iskolájának végén nem kellene szégyenkeznünk a mennyei bizonyitvá- nyunkban álló magatartás- és szorgalomjegyünk miatt! Boda Zsuzsa Az Evangélikus Nők Klubja következő alkalmát 2003. február 15-én, szombaton 10 órai kezdettel tarjuk az Országos Egyházi Iroda I. emeleti nagytermében. (Bp. IX, Üllői út 24.) Az alkalmon dr. Harmati Béla püspök tart előadást „Tizenöt nehéz év - pályám emlékezete” címmel. Sok szeretettel hív és vár - nemre való tekintet nélkül - minden kedves testvért a Női Misszió Osztálva! VÍZKERESZT UTÁNI UTOLSÓ VASÁRNAP A prófétai szó rejtett dicsősége 5Móz 18,15-20 A vízkereszti vasárnapokon Istennek az volt a célja, hogy igéjével felnyissa szemünket dicsősége meglátására. Hitünk akkor válik teherbíróvá, ha fel tudunk fogni valamit Isten nagyságából és nagyszerűségéből. Ezen a vasárnapon kétségkívül a prófétai szóba rejtett dicsőségére akar ráébreszteni minket. Azért rejtett Istennek ez a dicsősége, mert a szó becsülete, mint a rossz pénz, megkopott a felelőtlen használatban. „A szó elrepül” - mondjuk mi a pihekönnyű közegnél valami maradandóbbat keresve. De hitelét is vesztette. A kapcsolatteremtés hídjává kellene lennie, s ehelyett a megtévesztés és megfélemlítés eszközévé vált. A szavaknak ez az inflációja nem hagyja érintetlenül a prófétai szót sem, és tegyük hozzá, annak mai változatát, az igehirdetést sem. Isten mégis ezt az erötelen és sokszor meggyalázott eszközt választotta ki arra, hogy általa szót értsen velünk. Egyszer a nagy prófétának, Illésnek a feneketlen emberi gonoszság láttán megrendült a hite Isten hatalmában. Akkor az Úristen a Hóreb hegyének egyik barlangjába állította őt, és elvonult előtte. Amint elhaladt, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat előtte. „De az Úr nem volt ott a szélben” - olvassuk. A szél után földrengés következett. „De az Úr nem volt ott a földrengésben.” A földrengés után tűz támadt, „de az Úr nem volt ott a tűzben.” A tűz után halk és szelíd hang hallatszott, és az Úristen ezen a módon közelítette meg tartását vesztett szolgáját (lKir 19,11-12). A sziklát törő vihar, a mindent megingató földrengés, a megemésztő tűzvész Illés ü Urunk! Köszönjük, hogy a hit ajándékát adtad nekünk, és ablakot nyitottál a halál árnyékának völgye felett a békére, amely nálad lakik. Kérünk, tedd igazzá egyházadat, hogy a lámpás, amit kezébe adtál, vezessen, tisztán égjen, ne kormozzon. Add, hogy rólad szólva a világban szavadhoz, a szenthez igazodjon, ne a világ lármájához. Amit megadtál egykor prófétáidnak, add meg most is szolgáidnak: adj gyógyító, igaz szót. Egyszerűt, mint a víz, amely tisztít, és szomjat olt, és erőset, mint az égbolt, amely felemel és betakar. Emlékeztess arra, hogy a te szavad nem érted szól, hanem értünk, akik a nyugtalanság földjén lakunk. S ne engedd felejtenünk, hogy valóban nagy öröm van a mennyben egyetlen megtérő bűnös felett, és angyalaid ujjongva örvendeznek minden hazatérő fiadnak. Áldd meg a farsang örömét. Te, aki egyházad által kiszínezted nekünk az időt a remény, az öröm színeivel, áldd meg végét jelentette volna. Isten azonban visz- szafogta hatalmát, és a kapcsolatfelvételnek gyarló emberi szavakat igénybe vevő kíméletes módját választotta. Mert igaza volt Izrael népének a törvényadás hegyénél: Isten közvetlen jelenléte a bűnös ember számára elviselhetetlen. Ezért az Isten emberének, aki az Úr nevében szól, sincs más fegyver a keze ügyében az igén kivül, így azután bárki elutasíthatja. Csupán az Istentől kapott „halk és szelíd” prófétai szó erejére hagyatkozhat, hogy ilyen módon méltóképpen képviselje megbízóját. Kedvezőtlen helyzete ellenére a prófétai szóban hatalmas erő van, mert azt maga Isten teszi nyomatékossá. Isten igéjének a dicsősége éppen abban van, hogy bár az ember elutasíthatja, O akkor is „támaszt” prófétát, azaz O hívja el, és teszi alkalmassá erre az emberi lehetőségeket felülmúló feladatra. Ő adja igéjét a próféta szájába, amit a próféta nem másíthat meg kénye-kedve szerint. Nem élhet vissza a szóval, hiszen éppen az alapigét megelőzően volt szó a mágia és varázslás kárhoztatásáról, az „igézés” elítéléséről, amely szentségtörő módon megkísérli Istent az emberi akarat alá hajlítani. A szószék még önmagában nem biztosíték arra, hogy aki arra feláll, Isten szavát hirdeti, még ha prófétának is tartja magát, és bizony nem könnyű az ocsút elválasztani a tiszta búzától, megkülönböztetni a hamis prófétát az igaztól. Isten azonban nem hagyja, hogy igéjével hosszú távon visszaélhessen valaki. Ahogyan Isten Ézsaiásnál mondja: „Az én igém (...) nem tér viszmost a vigasság idejét. Könyörgünk előtted minden emberért a földön. Adj békét a harcolóknak, vedd el félelmét a gyülölkö- dőknek. Adj enni az éhezőknek, és mutasd meg a bővelkedőknek nyomorúságukat. Szabadíts meg, hogy adni tudjunk egymásnak. Őrizd meg világodat korlátlannak vélt szabadságunktól. Ne engedd, hogy azt higgyük: mindent megtehetünk, amire képesek vagyunk, és engedd, hogy unokáink is élhessenek a földön. Könyörgünk előtted országunkért. Segíts, hogy szeressük hazánkat, becsüljük és őrizzük örökségünket, és tiszteljük más népek örökségét. Adj olyan vezetőket nekünk, akik ismerik örök rendedet, ezért a változó világban nemcsak igazodni, de megállni is tudnak. Te, aki méltóságot adtál az embernek, adj igaz méltóságot nemzetünknek, megújulást népünknek. Adj lelki nemességet országunk lakóinak, hogy fejet tudjanak hajtani előtted, és igazodjanak megtartó akaratodhoz. sza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.” (Ézs 55,11) Aki pedig „kész cselekedni Isten akaratát”, megtudhatja, hogy aki szól, „vajon Istentől való-e, vagy magától szól” (Jn 7,17). Mindezeken túlmenően a prófétai szó dicsősége lemérhető azon is, hogy mostoha sorsa ellenére sem lehet a világból kiiktatni. Ha az ő szolgája, Mózes meghal, Isten támaszt helyébe Mózeshez hasonlókat, akik az ő igéjét szólják. Elhívja őket, és a szavát adja ajkukra a megváltozott időkben is. „Az Isten igéje valóban nincs bilincsbe verve.” (2Tim 2,9) Amikor azután Isten jónak látta, elküldte Jézus Krisztust, aki már nemcsak közvetítette Isten üzenetét, hanem önmagában meg is testesítette, aki maga volt Isten minden embert kegyelemteljesen megszólító Igéje. Az újszövetségi korban sem szűnt meg a próféták láncolata, de ők már nem mondhatnak többet és mást, mint ami Jézus Krisztusban nyilvánvalóvá lett. Az ő dolguk róla tanúskodni, és az ő útját megismertetni az egész világgal. IMÁDKOZZUNK! Urunk, csodálatosak a Te útjaid! Nemcsak elindítasz minket életünk útjára, hanem utánunk jössz, megkeresel és megszólítasz minket. Köszönjük, hogy gondoskodsz ma is igéd hirdetéséről. Tedd alkalmassá erre azokat, akiket ezzel a nélkülözhetetlen szolgálattal bíztál meg, az ige hallgatóját pedig tedd késszé igéd befogadására és megcselekvésére. Ámen. Dr. Cserháti Sándor Légy azokkal, akik szomorúak most a vigasság rendelt idejében. Légy az elhagyottakkal, a magányosokkal, a gondoktól megterheltekkel, az erőtlenekkel, a halállal vívódókkal. Add, hogy akik a mélységben vannak, fölemeljék arcukat hozzád. Segítsd azokat, akiket a sötétségbe dobtál, hogy keressék és megleljék arcod világosságát. Tedd meg velünk, hogy földi vándorlásunkban gondjaink között élve el ne feledjük a mennyei hajlékot, amelyet te készítettél nekünk. Ne engedd elsüllyedni bennünk képét, amely őrzi idelent az örömöt, és gyógyítja a kínt. Szegények mindig lesznek közöttünk, és magunk is mind a te koldusaid vagyunk. Ne engedd felejtenünk gazdagságodat, és add, hogy kérjünk tőled. Tőlünk nem telik, de te megadhatod, hogy eljussunk boldogságos színed látására, és együtt mondhassuk apostoloddal: „Uram, jó nekünk itt lenni!” Amen. (Miatyánk) ISTENTISZTELETI REND _______________ Bu dapesten, 2003. február 9. __ I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza I ván; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) D. Szebik Imre; du. 6. Horváth- Hegyi Olivér; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. Zászkaliczky Pál; II., Modori u. 6. de. fél 11. Sztojanovics András; Pesthidcgkút, ll„ Ördögárok u. 9. de. fél 10. Fodor Viktor; Csillaghegy-Békásmegver, III., Mező u. 12. de. 10. Fülöp Attila; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Nepp Éva; Újpest, IV., Leb- stück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv .) Gerőfi Gyuláné; de. 11. (úrv.) Cselovszky Ferenc; du. 5. (szere- tetvendégség) dr. Bóna Zoltán; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; Vili., Rákóczi út 57/b de. 9. (szlovák) id. Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. (úrv.) Smidéliusz András; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Tamás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Győri Tamás; de. 11. (úrv.) Blázy Árpád; du. 6. (ifjúsági) Győri Tamás; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Blázy Árpád; Buda- gyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. D. Szebik Imre; Budahegyvidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. (úrv.) Wagner Szilárd; du. 5. (zenés áhítat) dr. Szabó István; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV, Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Tamás; Pestújhely, XV, Templom térde. 10. Kendeh K. Péter: Rákospalota. XV, Juhos utca 28. (kistemplom) de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. (családi) Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány 1. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Eszlényi Ákos; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Kosa László: Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Eszlényi Ákos; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. Kosa László; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIIL, Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. (úrv.) Endrefty Géza VÍZKERESZT ÜNNEPE UTÁN UTOLSÓ VASÁRNAP a liturgikus szín: zöld. A vasárnap lekciója: Mt 17,1-19; az igehirdetés alapigéje: 5Móz 18,15-20. HETI ÉNEKEK: 189,338. Összeállította: tszm RATIO OECUMENIC A £ 5 3 3 ...SAROK MILY NAGY AZ ÚR KEGYELMESSÉGE... Adjunk hálát az Úrnak! Rovatunk legutóbbi részeiben az istentisztelet szentségi részéről esett szó. Csodálatos ívet követhettünk végig az úrvacsorái imádságtól, a prefációtól kezdve a mennyei és földi istenimádat egységét megszólaltató Sanctuson és az Isten Bárányát megszólító Agnus Dein át a Jézussal és egymással való közösség megtapasztalását ajándékozó communióig. Az istentisztelet íve most véget ér, s ez emlékeztet a hétköznapokban a világban betöltendő küldetésünkre. Ebben az ad erőt, hogy Isten áldásával indulhatunk. Azonban még egyszer visszatekinthetünk mindarra, amit az istentiszteletben, az ünnepben kaphattunk. Ekkor szólal meg a hálaadás. Az istentiszteletet lezáró hálaadásnak legegyszerűbb, legtömörebb formáját a jól ismert latin mondatpár foglalja össze: „Ite missa est. - Deo gratias.” („Menjetek, el vagytok bocsátva. - Istennek legyen hála”) Másik forma is ismert: „Benedicamus Domino!” („Adjunk hálát az Úrnak!”) Ezt feltehetően a gallikán rítusból vették át a római gyakorlatba. Használatáról a 11. század óta vannak adataink. Már ebben az időszakban is számos kiegészítés, ún. betoldás kapcsolódott hozzá, a hálaadó mondatba az adott ünnep üzenetét is belefoglalták. A benedicamusok közül sokat a protestáns gyakorlatban is megtalálunk. A 16-17. századi graduálok tanúsága szerint például így zárult a karácsonyi istentisztelet: .Adjunk hálát, keresztyének, Krisztusnak nagy jóvoltáért, mert érettünk szeretetből születék e világra. - Hálát adunk Úristennek, ő egyszülött szent Fiának, Szentlélekkel egyetemben mindörökkön-öröké.” Míg az első mondat, melyet a lelkész énekelt, a karácsonyi örömhírt ismétli, addig a gyülekezet felelete, a Szentháromság dicsőítése emlékeztet mindarra az ajándékra, amit az istentiszteleten, az igeolvasásban és -hirdetésben, az imádságban és éneklésben, a tanításban és az úrvacsorában kaptunk. Még nyilvánvalóbban jut kifejezésre ez egy másik, általánosabb szövegben: „Menjetek el békességgel, Úristennek áldott népe, s mindenkoron dicsérjétek a ti szent Atyátokat. - Hála legyen az Istennek, ki érdemünk nélkül minket Jézus Krisztus érdeméből fiaivá fogadott.” Énekverses rendünk utolsó éneke ennek a hálaadásnak a parafrázisa. A leggyakrabban használt „Mily nagy az Úr kegyelmessége” - a 11-es liturgia záró éneke - a 18. század magasztosabb nyelvezetén íródott. A személyes hálaadás és a közösségi hangvétel szerencsésen egésziti ki egymást 12-es rendünk énekversében: „Hadd zengjen hálaénekem, ó Istenem, tenéked, amelyben megköszönhetem legfőbb jótéteményed, mert szerettél, s amit tettél, kegyelmed bizonysága. Hadd zengjen hát víg énekem, lelkemnek buzgósága.” A „legfőbb jótéteményed” kifejezést ebben az összefüggésben a communióra érthetjük. A 13- as liturgia szerint általánosabb hálaadás szólalhat meg az istentisztelet végén: „Az Úristen nagy nevének a mennyen, földön zengjen ének...” Még két énekre szeretnénk felhívni az olvasók figyelmét. Az úrvacsorái hálaáldás legjellegzetesebb evangélikus éneke énekeskönyvünk 304-es tétele. Ez a korái a szentségért mondott hálaadás legteljesebb foglalata. Emlékeztet arra, hogy az úrvacsorában kapott javak a mindennapokban erőforrássá lehetnek: „Tápláljon minket teste és szent vére életünknek erejére.” Különösen gazdag ez az ének biblikus képekben: „életnek kútfője, legyen üdvünk szerzője”. A második versszak Krisztust, a halált halállal legyőzőt állítja elénk: „halála életet hozott”. Az utolsó versszak pedig a Szentlélek vezetésével való járást idézi, hogy a zárás újra a communio, a közösség képét állítsa elénk, immár a legteljesebb értelemben (földi, gyülekezeti, úrvacsorái közösség, szentek közössége): „Keresztyén szent néped hadd láthasson egységet!” A témánk kapcsán megemlítendő másik koráit nem az úrvacsorái énekek, hanem a dicséretek között találjuk: „Én lelkem, áldva áldjad szép énekszóval Istened” (EÉ 45). A 103. zsoltár parafrázisa Isten jótéteményeit veszi számba, azért ad hálát. A szöveg jól sikerült ösz- szefoglaló jellege és a nagy ívű dallam bizonyára együttesen eredményezte azt, hogy a 16. századtól sokáig úrvacsorái és istentiszteleti hálaadó énekként használták Németországban. Mi is követhetjük ezt a példát. Végül essék szó az istentiszteletet befejező hálaadás egy másik formájáról. Ide tartozik ugyanis a záró orgonajáték, a posztlúdium is. A liturgia végén felhangzó művészi darabot sok evangélikus országban figyelmesen végighallgatja a gyülekezet, hiszen az az elimádkozott, elénekelt benedicamus szerves folytatása lehet, és olyan funkciót tölthet be, mint Bach műveinek végén az S. D. G. betűk. Finta Gergely
