Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-06-22 / 25. szám
4. oldal 2003. JÚNIUS 22. Evangélikus Élet Milyen kihívásokkal szembesül ma az egyház? „Ikergondolatok” a helsinki egyházi napok kapcsán Közös kihívások, egymással megosztott erőtartalékok Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy olari testvérgyülekezetünk meghívásából - finn, észt, inkeri és magyar küldöttekkel együtt - részt vehettem a „Testvérgyülekezetek és szervezetek tanácskozásán”. E konferenciát május 22-23. között, a helsinki ökumenikus egyházi napok keretében rendezték meg. A téma felettébb aktuális volt: milyen közös kihívásaink vannak; hogyan tudjuk - különböző hagyományaink, történelmi és társadalmi eltéréseink ellenére - megfogalmazni közös problémáinkat, illetve a testvérgyülekezetekkel összehangolni erőfeszítéseinket. Először talán azt gondolnánk: ugyan milyen közös gondjai lehetnek egy hatalmas és gazdag finnországi vagy nyugati gyülekezetnek és egy szórványban élő kicsiny magyar (például erdélyi) egyházközségnek? Első hallásra nem sok. De ha átfogóan gondolkodunk, rá kell jönnünk, hogy alapvetően nagyon is hasonló folyamatok zajlanak le a világ több pontján, és ezek a társadalmi átalakulásokkal még szembetűnőbbek. Az elidegenedés, a morális gondok, esetleg az anyagi problémák alapvetően közös nehézségek. Az állami hozzáállás és a média hatása végül is-mindenütt az egyház szerepének csökkentésére irányul. (Ennek épp Erdélyben láthatjuk már-már szélsőséges formáját.) A legnagyobb közös kihívás a már sok fórumon ismételgetett, de kevésbé komolyan vett ifjúsági munka. Ebben a tekintetben igen aktívan együtt kell dolgozniuk a lelkészeknek és a gyülekezeteknek. A külföldi testvér-gyü- lekezeti kapcsolatok éppen egy ilyen aktív együtt munkálkodásra adnak jó példát, hiszen a lelkészek és a laikusok összefogása mellett Krisztus egyik tagja az anyagi erőforrásaival, a másik egy sanyargatott élet folyamán elmélyült lelki tartással, a harmadik esetleg fiatalos lendületével szolgálhatja az egyház épülését! A találkozót Voitto Huotari püspök nyitotta meg, majd rögvest két előadó következett: Jukka Relander társadalomkutató mint vitaindító és Jaan Kiivit észt érsek mint felkért hozzászóló. Ezután a jelen lévő országok egy-egy küldötte mutatta be hazáját és gyülekezetét. Magyarországról és az alberti egyház- községről e sorok írója szólt. Ezután a résztvevők csoportbeszélgetéseken fejthették ki véleményüket a témáról. Május 22-én este az ortodox Uspen- skij-katedrálisban közös imán és szeretet- vendégségen vehettünk részt, ahol a finn ortodox egyházfő - legnagyobb meglepetésemre - magyarul imádkozott, majd beszélgetett el velünk. Másnap délelőtt Kimmo Kääriäien egy rendkívül érdekes előadást tartott - immár finnül „Egyházak a változások közepette” címmel. A finn gyülekezetek részéről nagy nyitottságot tapasztaltam a korrekt magyarországi testvérkapcsolatok iránt, amit ügyes együttműködéssel igen hasznossá tehetünk, és ebből sok finn és magyar testvérünk épülhet - például cseretanulmányok vagy kölcsönös táboroztatások által. I. F. TIZEDANNYIAN VAGYUNK! Közös gondunk az elidegenedés és az erkölcsi hanyatlás. Á társadalmi változások a közösségek összetartó erejét gyengítő hatásokkal járnak mindenütt. Másrészt (főként a volt szocialista országokban) teljesen megszűnt az egy házak társadalmi háttértámogatása. Itt arra gondolok, hogy ma már semmilyen közösségi hátrányt sem jelent, ha valaki nem vesz részt egy gyülekezet életében, ami vidéken a háború előtt elképzelhetetlen volt... A jólét növekedésével párhuzamosan az emberek új, ún. fogyasztói viselkedésformákat vesznek fel. Természetesen ez a gondolkodásunkat jelentősen befolyásoló média és a politika hathatós támogatásával zajlik, amely keresztény felfogásunkkal és erkölcsünkkel túlnyomórészt ellentétes, mindamellett annyira csábító, hogy fiataljaink többsége nem tud ellenállni neki. Természetesen ezek az új normák is megtermik a maguk gyümölcseit. A nagyvárosi magány, a be nem tartott ígéretek miatti bizalmatlanság és keserűség, a minél kényelmesebb életvitel melletti csodavárás, a nem jól végiggondolt, az esetlegességek között sodródó lét egészen kilátástalan élethelyzeteket szülnek. A gondok elhárítására jó eszköznek tűnik az alkohol vagy a kábítószer. Reménytelen vagy éppen nem elég őszinte szerelmünk rossz házasságba, felelőtlen kapcsolatokba torkollhat, ami egy válás után félárva, csonka családokban felnövő gyerekek tömegét jelenti már most is, tovább rögzítve egy rossz mintát. Nem egyszer olyannyira hiányzik a saját és a mások élete iránti legelemibb felelősségvállalás, hogy szélsőséges esetben például a nem várt csecsemőt saját anyja öli meg, majd a szemétbe dobja. Általános hiba (amely persze egyfelől nagyon is érthető, ámde nem elfogadható), hogy a problémáinkat, esetleg mulasztásainkat, vétkeinket nem beszéljük meg őszintén egymással, azt gondoljuk, hogy el lehet titkolni azokat. Egyesek pedig úgy tesznek, mintha mi sem történt volna, habár ennek ellenkezője nyilvánvaló... Ez egy egész társadalom meghasonlá- sát is maga után vonhatja - ilyesmi történik például a volt szocialista országokban is. Az elhallgatások, hazugságok, mellébeszélések rossz példát mutatnak a társadalomnak, egyszersmind hiteltelenné teszik életünket! Ha a komoly kérdéseikre választ kereső fiatalok nem vagy nem kielégítő választ kaptjak tőlünk, szülőktől vagy egyházuktól, nem fognak késlekedni, hogy máshoz forduljanak! Mi egyházunk válasza az ilyen problémákra? Hogyan erősítjük meg gyermekeinket a keresztény hitben, hogy ha majd döntés előtt állnak, a jót tudják választani? Ezen a téren súlyos lépéshátrányban vagyunk! Ma az emberek meglehetősen kritikusan szemlélik környezetüket és ezen belül egyházukat is. Sokszor jól fel tudják mérni a valós teljesítményeket! A fiatalok keresnek. De vajon mit és kit találnak? Kedves egyházukat szerető Testvéreim! Vezetők, lelkészek, gyülekezeti tagok! Nézzetek körül egy istentiszteleten! Húsz év múlva hányán ülnek majd ott? Bizony a statisztikák, hogy ennyien vagy annyian vagyunk, nem mentenek meg bennünket! Tizedannyian vagyunk! Mit tegyünk? Nagyon fontos, hogy a gyülekezetek tagjai a lelkészekkel együtt egy hatékony hálózatot alkossanak. Súlyos veszélyben van az a gyülekezet, amelynek működése nagyrészt a lelkészétől függ. Tehát gyülekezeti munkásokra van szükség, ahol a lelkész koordinációjával zajlik a szolgálat. Képesek ma lelkészeink egy ilyen munkára? Megkapják-e az ehhez szükséges szellemi és tevőleges támogatást a hittudományi egyetemtől, az Országos Egyháztól és a saját gyülekezetüktől? Másrészt felmérik-e, hogy aktív munka nélkül akár a nagy múltú gyülekezetek is elsorvadnak? Gyülekezeti tagjaink részt vesznek-e a szolgálatban? Sajnos több rossz példa van erre. Ez közös felelősségünk, és nem nélkülözheti a határozott állásfoglalást értékeink és elveink mellett. Alapvető közös tanulságként vonhatjuk le tehát azt, hogy az ifjúsági munkára komoly hangsúlyt kell fektetni. Ez kötelességünk! Ne válasszuk külön keresztény hitvallásunkat a világi élettől! Ha a kicsiny kovász nem keleszti meg magyar társadalmunk egész tésztáját, még súlyosabb gondokkal kell majd szembenéznünk. Végezetül tegyük le egyházunk jövőjét Jézus elé. Hordozzunk valódi felelősséget jövőnk iránt! Imádságban naponta kérjünk újulást és ébredést a Történelem Urától! Ő ugyanis megadhatja azt... Iker Ferenc Május 28-án ért véget egy tíznapos nemzetközi ökumenikus konferencia, melyet a bajorországi Josefstalban rendeztek meg „Ahol a menny és a föld összeér” címmel. A tanácskozáson tizenhat ország különböző felekezetű meghívottal több mint egy hétig lehettek együtt asztal- és lakóközösségben, illetve az áhítatok és a hitbeli tapasztalatok átadásának közösségében. A természeti adottságok kellő csendet és szépséget nyújtottak ahhoz, hogy a bennünket ért élményeket magunkban, de Isten előtt is újra feldolgozzuk, és a lehető legtöbbet elraktározzuk. A szabad idő nagy részében együtt maradtunk hármasnégyes csoportokban, nem voltak egyéni bevásárlási akciók a közeli Münchenben - élveztük egymás társaságát, mindig vártuk az előadásokat. A résztvevőknek nem volt egy „konferencia-arcuk” és egy „szabadidő-arcuk”, hiszen az előadások témái a személyes beszélgetéseinket is meghatározták. Mindenki komolyan vette azt, aki éppen a saját tapasztalatairól beszélt. Jó volt átélni, ahogyan a vezetők figyelmükkel, szeretetükkel, szelíd kritikájukkal és imádságukkal szolgáltak a meghívottak között. Ilyen erős baráti szálak nem kötnének össze bennünket, ha nem Jézus lett volna a középpontban... Az anglikánok olyan tisztelettel, istenfélelemmel és szeretettel beszéltek Istenről, amilyet még nem nagyon hallottam. A németek közül sokan csak röviden szóltak, amikor áhítatot tartottak, de gondolataik mélyek és alázatosak voltak. A román ortodox doktorandusz kritikusan látta saját felekezetét, és nyitott volt minden ötletre, mellyel az evangéliumot az emberekhez közelebb lehetne vinni. A svédek nem beszéltek liberális vagy konzervatív útról, hanem úgy vélték: az a céljuk és útjuk, hogy a felgyorsult svéd életben szigetek legyenek, a csend és az Istenre figyelés szigetei. Ennek érdekében nyitva tartják a templomokat. Ünnep volt a sokféleség, és nagy erő rejlik benne. Isten különleges ajándékaként élem meg - Trianonra gondolva - a szerb ortodox teológiai tanárral, az osztrák laikussal, a román ortodox doktoran- dusszal és a szlovák lelkésszel való testvéri beszélgetéseinket. Mivel tudunk mi hozzájárulni a sokféleséghez? Azzal, ahogyan például a határon túl élő magyarokkal foglalkozunk, ahogyan a kisebbségeinkkel bánunk, amilyen viszony fűz minket a szomszédainkhoz, amilyen tanulságot le tudunk vonni történelmünkből, ameny- nyiben képesek vagyunk pártpolitikától független véleményt alkotni, amennyiben képesek vagyunk Istennel számolni. Az egyik előadásban egy müncheni bencés szerzetes elmondta, hogy ők a halál valóságának gondolatával igyekeznek élni napról napra, mert az ember végességének ez a momentuma viszonylagossá tesz sok mindent a fontos és a kevésbé fontos kategóriájában. Meg kell találnunk azt, akinek a közelségében a mi szolgálatunk is a fontosra koncentrálhat. Két dolgot kívánok mindenkinek, magamnak is: merjünk időt szakítani a csendre Isten előtt, és ne ijedjünk meg a színektől - legkevésbé se higgyük azt, hogy mi birtokoljuk a szivárvány összes színét. Meg kellene tanulnunk nyitottnak lenni, mert Jézus nem csak a megszokottban közelít felénk. Érdemes a sztereotípiáktól megszabadulnunk, mert azok helyettünk gondolkodnak. Érdemes Istennel kapcsolatban is megvizsgálnunk gondolatainkat, mert nem biztos, hogy minden, amit róla gondolunk, tőle származik... Végezetül köszönetét kell mondanom a Bajor Országos Egyháznak, hogy minden évben támogatnak egy magyarországi résztvevőt az útiköltség és a részvételi díj átvállalásával, illetve Heinz DunkBn- berger-Kellermannak és a többi vezetőnek a szervezésért, az emberi hozzáállásukért! Bozorády András Kápolnaszentelés a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben Kápolnaszentelést tartottak június 10-én, kedden a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet központi, Nagy Ignác utcai objektumában ezzel az intézmény mindhárom, egymástól különálló épületében a fogva tartottak rendelkezésére áll egy vallási célra is használható helyiség. A kápolnát Erdő Péter prímás, érsek, Bogárdi Szabó István református püspök és Szebik Imre evangélikus elnök-püspök áldotta meg. Csere László dandártábornok, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka az MTI-nek elmondta: az intézmény három, egymástól különálló, földrajzilag is tagolt objektumból áll. A Gyorskocsi utcai épületben évek óta rendelkezésre áll egy vallási célra is használható helyiség, a Venyige utcai épületben eredendően két kápolnát létesítettek, egyedül az 1892-ben átadott Nagy Ignác utcai épületben nem volt soha templom, börtönkápolna vagy bármilyen szakrális helyiség. . Az intézet vezetősége ezért - alkalmazkodva a fogva tartottak igényéhez - egy kisebb, 30-35 személy befogadására alkalmas kápolna kialakítása mellett döntött. A helyiség alkalmas liturgikus-ünnepi, de oktatási, kiscsoportos foglalkozások megtartására is. A fogva tartottak hitéletéhez méltó körülményt biztosító kápolna kialakításának költsége meghaladta az 1 millió forintot, amelyet az országos parancsnokság és a fővárosi intézet biztosított - tette hozzá Csere László. A helyiség berendezésében a fogva tartottak is részt vállaltak, például ők készítették a falakat díszítő szőtteseket és a lambériát. A főváros három büntetés-végrehajtási objektumában jelenleg 1800 embert tartanak fogva, a Nagy Ignác utcai objektumban 260-at. (MTI) Civilek és önkormányzatok a településekért A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat regionális fejlesztőprogramja Olaszliszkán „Fókuszban a partnerség” címmel szervezett munkakonferenciát a közelmúltban a Szo- cioEast Egyesület Miskolcon. A találkozó célja olyan modellprogramok bemutatása volt, ahol a civil szervezetek az önkormányzatokkal együttműködve közösen hajtanak végre programokat a településekért. Az eszmecserén szó volt a hajléktalanok problémáinak megoldásáról, a Mozgássérültek Egyesületének tapasztalatairól és a térségi foglalkoztatási rehabilitációs programokról. Bemutatkozott - többek között - a protestáns egyházak által alapított Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat Bodrogközi Regionális Roma Programja is, melyet civil részről Rácsok Balázs, a segélyszervezet olaszliszkai fejlesztőházának vezetője, önkormányzati részről pedig Fekete Gyula, Olaszliszka polgármestere ismertetett. A település sokrétű szociális problémával küzd. Sok a munkanélküli - a roma lakosságon belül eléri a 75%-ot -, az alacsony iskolai végzettség, az újra növekvő analfabetizmus egyre nagyobb hátrányt jelent a falu számára. Számos családban gondot okoz az alkoholizmus. A gyermekek jelentős része ingerszegény környezetben nő fel, mely kihat mentális fejlődésükre is. A településen nincs főállású védőnő, orvos, a gyermekek, felnőttek szórakozási, kulturális lehetőségei minimálisak. A régióban általános a szak- emberhiány, nincs pszichológus, fejlesztő pedagógus, szociális munkás. A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat célja, hogy Olaszliszka és a szomszédos települések szociális problémáit feltérképezze, valamint a helyszíni jelenlét biztosítása mellett megoldás) alternatívákat dolgozzon ki a jelentkező problémákra. Tekintettel a településeken élő nagyszámú roma lakosságra, a szeretetszolgálat kiemelt figyelmet fordít ezen csoport nehézségeire, és speciális programokat működtet megsegítésük érdekében. A segélyszervezet olaszliszkai fejlesztőházában jelenleg is folynak játszóházi, egészség- ügyi és mentálhigiénés foglalkozások, külön alkalma van a tinédzser korosztálynak, és aktívan folynak a családlátogatások. A szeretetszolgálat gyakorlati és akcióprogramjai (higiénés és egészségügyi csomagok, ruhaneműk osztása) mellett foglalkoztatási és munkarehabilitációs képzésekkel is segíti a település lakóit. A miskolci fórum előadásaiban elhangzott, hogy az 1998-as árvízi segélyezés és az azt követő helyreállítási munkák jelentették a szeretetszolgálat és a Bodrog menti települések közötti kapcsolat alapját. Rácsok Balázs elmondta, hogy a MOSZ a helyszíni jelenlét érdekében 2001-ben megvásárolt egy ingatlant, ahol egy fejlesztőházat alakított ki. Jelenleg a településen kézműves és játszóházi foglalkozásokat tartanak, családlátogatást végeznek, vitamin- és gyógyszerakciókat bonyolítanak le, valamint részt vesznek a település napi szociális problémáinak megoldásában is. Fekete Gyula polgármester szerint egy példaértékű együttműködésről van szó, melynek alapja az állandó kapcsolattartás, az információcsere és az együtt gondolkodás. A településen végzett munkához a lakosság is aktív segítséget nyújt, közmunkaprogram keretében segítenek a fejlesztőház környékének rendben tartásában, a szakembert igénylő karbantartások elvégzésben. A közelmúltban elkészült a környező települések szo- ciotérképe, illetve egy regionális roma programot is kidolgoztak az együttműködő szeretetszolgálati és önkormányzati munkatársak, melyet pályázatok segítségével, egy konzorcium létrehozásával kívánnak megvalósítani. (r-s) A MOSZ június 5-én több mint 200 000 Ft összértékű természetbeni adományt adott át az Olaszliszkán élő pedagógusoknak, illetve a településen élő gyermekeknek. i Sokfélék - mégis egyformák
