Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-06-22 / 25. szám
Evangélikus Élet 2003. JÚNIUS 22. 5. oldal Mit érezhetett Krisztus, amikor a Jordán folyó- nál galamb formájában leszállt rá a Szentlélek? Ki milyen kérdéseket tenne föl Jézusnak, ha egy időre Nikodémus helyébe képzelhetné magát? - ilyen jellegű felvetésekről gondolkodhattak el Dobogókőn a június 12-15. között megrendezett nemzetközi bibliodráma-találkozón mindazok, akik a bibliai történetek és önmaguk jobb megismerésére vágytak. „A hazánkban egyelőre még kevéssé ismert biblio- dráma-mozgalom a bibliai történetek, illetve önmagunk és saját hitünk intenzívebb megismerését szeretné elősegíteni. A hagyományos istentiszteleteken az agy, a fül, a szem és a szív »dolgozik«. A bibliodráma célja viszont az, hogy testünket, érzelem- és fantáziavilágunkat is megmozgassa, és kreatív módon hozzon bennünket párbeszédbe a bibliai üzenettel” - mondta lapunknak adott nyilatkozatában Muntag Ildikó, a 2002-ben alakult, a műfajt népszerűsíteni kívánó Magyar Bibliodráma Egyesület titkára. „A szél ott fúj, ahol akar...” mottóval megtartott szimpózium megvalósulása annak volt köszönhető, hogy két civil szervezet, a katolikus Egyházfórum, valamint a Csillaghegyi Evangélikus Gyülekezet- és Templomépítő Alapítvány az ún. Socrates-Grundtvig- program keretében pályázati támogatáshoz jutott. A konferencia szervezői nemcsak a bibliodráma-cso- portok vezetőinek találkozását kívánták lehetővé tenni, hanem nyitottak voltak az ilyen foglalkozásokon részt vevők, illetve az azokat még egyáltalán nem ismerő érdeklődők előtt is. Hatvan-hetven jelentkezőre számítottak, de végül is néhányan már csupán „bejárásként” csatlakozhattak a közel száz - magyar, német, erdélyi, svájci, osztrák és dán - jelenlévőhöz. Az összejövetel egyik különlegessége volt három — a bibliodrámával kapcsolatos - könyv magyar kiadásának bemutatása, továbbá az, hogy Dobogókőn mindenki személyesen is találkozhatott a szerzőkkel: Else Natalie Warnsszal (Jerikó rózsája), dr. Gerhard Marcel Martinnal (Bibliodráma - gyakorlat és elmélet), valamint Klaus- Werner Stangier-\al (Itt és most). (A „műfaj nagy öregjeinek’’ munkái Németországban több kiadást is megérő, elterjedt „alapműveknek'' számítanak. A Jerikó rózsáját a Kálvin és a Luther Kiadó közösen adta ki, megvásárolható az Üllői úti evangélikus könyvesboltban. Ara: 2100 forint - A szerk.) A tartalmas program előadásokat is magába foglalt. Gerhard Marcel Martin marburgi gyakorlati teológiai professzor a Szentlélek működéséről és uralha- tatlanságáról szólt. Beszámolója kapcsán lapunknak elmondta, hogy az előadásban a Szentlélek kapcsán említett jelenségek - önmagunk kiürítése, a nevetés és a játék - a bibliodráma szempontjából is fontos fogalmak. „A foglalkozások során megnyitom magam, befelé figyelek, és egy olyan útra indulok, ahol a mozdulatoknak, hangoknak, szavaknak és játéknak nagy szerepe van. Természetes, hogy ez valamilyen szinten veszélyes is lehet, éppen ezért fontos a zárt tér, a csoport adta biztonság. Minden, ami itt történik, a tagok, és persze elsősorban a csoportvezető felelőssége. Ez a feladat pedig - fontosságából adódóan - hosszú és alapos képzést, egészséges lelkületet és jó önismeretet igényel” - hangsúlyozta. A másik előadó, Csepregi András evangélikus lelkész „Spiritus ubi vult spirat” („A Lélek ott fúj, ahol akar”) címmel egyebek mellett arról szólt, hogy Jézus és a Lélek nem alá- és fölérendeltségi viszonyban állnak egymással, hanem kölcsönösen függnek egymástól. A Lélek reprezentálja Krisztust, új életet teremt, szabaddá tesz, közösséget épít, Isten ígéreteit elevenen tartja, és magajándékoz. Félhetünk tőle, örülhetünk és ellen is állhatunk neki. A műhelymunkával is színesebbé tett programból kiemelkedtek a bibliai rögtönzések. Potzner Irén katolikus pszicho- és drámapedagógus, valamint Pásztor Antal református lelkész csapatának tagjai profizmussal és kiváló empátiával játszották el a közönség soraiból érkező kívánságokat, a különféle bibliai szereplők találkozásait, érzéseit. Az előadás végén beszélgetni lehetett arról, ki hogyan érezte magát az egyes szerepekben, illetve mit jelentettek számára a látottak. „A kezdeményezés új és egyedülálló. Túlmutat a színházakból ismert stílusgyakorlatokon, hiszen a - kérések, valamint a látottak által felmerült érzések és gondolatok megbeszélésén keresztül - a nézőket is egy folyamat aktív részeseivé teszi” - mondta Potzner Irén, a bibliai rögtönzések megálmodója. A négynapos rendezvény a szintén egyedülálló, szimbólumokban gazdag bibliodramatikus ökumenikus istentisztelettel zárult, melynek keretében például elültették a „bibliodráma fáját”, remélve, hogy amiként ez a fácska, úgy a bibliodráma is gyökeret ereszt majd a résztvevők szivében, életében és szolgálatában. . -gazdagot Magyar Bibliodráma Egyesülettel kapcsolatban bővebb információkhoz a szervezet címén (1038 Budapest, Mező u. 12. Tel.: 240-3771), valamint a www.hethars.hu internetes oldalon juthatnak az érdeklődők. Az ének: gyógyír a léleknek Megyei kórustalálkozó Galgagután Pünkösd ünnepének másnapja, délután. A meteorológus árnyékban 35°C-os hőmérsékletről beszél a rádióban. Amikor autóba ülök, eltűnődöm: vajon hányán vállalkoznak arra, hogy a rekkenő hőségben összegyűljenek Nógrád megye minden égtája felől a galgagutai templomban - énekkel dicsőíteni az Élet Urát? Amire belépek a tűzpiros díszbepltözött, ősi nagytemplom hűvös falai közé, és ott egy szemmel alig áttekinthető, örvendező, imádsággal várakozó pünkösdi gyülekezetei találok, a választ is megkapom: több mint 450 gyógyulni vágyó lélek! Olyan, Isten Szendéikének gyógyító kiáradását szomjazó emberek, akik a megyei kórustalálkozókon már négy alkalommal megtapasztalták, hogy az ének hallgatása és művelése gyógyír a léleknek. A muzikális ember vallja, hogy az éneklés mély bepillantás új dimenziókba, ha pedig az Urat áldjuk vele: a lélek szabadsága. Ez pedig mindig ünnep, amivel soha nem lehet betelni. Megyénk örömteli ünnepében osztoztak a meghívott illusztris vendégek: az igehirdetéssel is szolgáló D. Szebik Imre püspök-elnök úr és énekes szívű hitvese; a község polgármestere Orgoványi László: Szabó András esperes úr és neje, Klenk Zsuzsanna, aki az egyházmegye zenei felelőse, s egyben az immár hagyománnyá érett énekkari találkozó főszervezője; valamint Pozsonyi Anna egyházmegyei felügyelő. A padsorokban helyet foglaló kórustagok és karvezetők, több felekezet képviselői, a legéndi testvérek, a megyei evangélikus gyülekezetekből érkezett vendégek lelkészeikkel együtt izgatottan várták, hogy megszólaljon Isten igéje, és zengjen végre az ének, hogy betöltse a lelkeket, messze űzze a fáradtságot, aggodalmat, gonosz gondolatokat, mindannak a terhét, ami fáj. S ekkor egyszerre nyílt meg közel ötszáz torok, hogy egy nagy közös éneklésben erősen, hatalmasan hirdesse az Úr jóságát. Seben István galgagutai lelkész-házigazda megnyitója után üde színfoltként népviseletbe öltöztetett gyermekek szaladtak az oltár elé, hogy virággal és verssel köszöntsék az elöljárókat és vendégeket, ezzel a szép hitvallással: „Életutun- kon társunk lett a sok dal”. D. Szebik Imre püspök úr megille- tődötten szólította meg a Nógrádi Egyházmegye éneklő népét, és prédikációjában rámutatott a Szentlélek egységet teremtő munkájára, amelynek óriási a jelentősége önző világunkban, ahol nefn számít a felebarát érdeke... A zene nemzetközi nyelv, melyet mindenki megért, így képes arra, hogy a különféle népek, felekezetek közeledését elősegítse. Ezért kell, szabad énekelni és imádkozni, tudva, hogy ez egységet és békét teremt az emberek között. A szószéki szolgálat II. Rákóczi Ferenc magyar fejedelem pünkösdi imádságával zárult. Az egyházmegyei zenei felelős, Szabó Andrásné a találkozó soron következő részét az énekkarok és karvezetők bemutatásával nyitotta meg, és bizonyságot tett arról az örömteli munkáról, amelyet Van- yarcon karvezetőként végez: „Érdemes áldozatot vállalni az énekkarok működéséért, hiszen ez az áldozat megtérül a szolgálat örömében. Léleképitő és - erősítő hatását mindenki érezni fogja, aki beáll az Urat dicsőítők közé.” Ezután érkezett el a délután fénypontja, amikor a gyülekezeti énekkarok szép egymásutánban bemutatkoztak a pünkösdi sokaság előtt. A balassagyarmati, a lucfalvi, az ősagárdi és a vanyarci kórus nívós, felkészült, lelkileg átélt, érzelmileg telített énekszolgálata nagy tetszést aratott a hallgatóság körében. A hangszeres alkalmi kórustól a többszólamú professzionális vegyeskarig különféle énekkarok mutatkoztak be ezen a napon. Repertoáijukon éppen úgy találhattunk Bach-művet, mint héber dallamot, ifjúsági éneket vagy a gyülekezeti Isten-dicsérethez naponta használt Evangélikus énekeskönyvben megtalálható korálok feldolgozásait. A müvek sokszínűsége a karvezetők jó zenei ízlését dicséri. Szabó András esperes úr zárógondolatai összegezték azokat az ismérveket, amiért öt esztendővel ezelőtt létrejött a megyei énekkari találkozó. Az 1970-es években megyénkben országos hírű kórustalálkozók, versenyek zajlottak, és kívánatos volna újra visszahozni a régi idők szellemiségét - különös tekintettel arra, hogy a gyakorlat bebizonyította: a jól működő énekkarok mindig a gyülekezet motorjai voltak, hiszen azoknak testvéreknek, akiknek fontos a kórusban való részvétel, fontos az egyház, a templom és az üdvösség is. A találkozó továbblendítő, a múltból a jövő felé segítő üzenetét Szebik Imre fogalmazta meg azzal az igaz történettel, mely 1686-ban a török iga alól felszabadult Budán esett meg: Gyermekeiktől évekkel korábban elszakított magyar édesanyák kétségbeesetten keresték az időközben felcseperedett magzatjaikat mindhiába. Az egyik leleményes édesanyának eszébe jutott: gyermeke bölcsőjénél sokszor énekelt egy altatódalt, ennek dúdolá- sa talán segítheti őt abban, hogy ráleljen a sok utcán csellengő gyermek közül a sajátjára. Egyikük felismerte édesanyja énekét, és ölelő karjai közé szaladt. íme, valóban gyógyító, embereket egymáshoz közelebb segítő hatalma van az éneknek! Hála legyen az Úrnak, hogy nekünk ajándékozta ezt a torkunkban zengő hangszert! D. Szebik Imre püspök bejelentette, hogy az Északi Evangélikus Egyházkerület az erkölcsi elismerés mellett anyagi támogatásban is részesíti a működő és alakuló énekkarokat a megyében, ezzel is lassítva azt a szomorú tendenciát, hogy országos szinten Nógrád vezesse az evangélikusság fogyó lélekszámúnak listáját. A pünkösdi énekkari találkozó idén is felejthetetlen élményekkel, a Lélek jeladásával gazdagította jelenlévőket. Talán azt is szabad jelnek tekintenünk, hogy mire az ünneplő sokaság elénekelte a közös kánont, feltámadt a szél, és üdítő zápor frissítette fel a levegőt. Az égi jel meghozta a jókedvet is. A terített asztalok mellett, amelyeket a galgagutai asszonytestvérek sok finomsággal és szeretettel raktak meg, sokáig folyt a testvéri beszélgetés a gyógyító Szentlélek hatáskörében. S a hazafelé vezető úton érni kezdett szíveinkben a gyógyító gondolat: „Minden emberi kapcsolat az adás és az elfogadás képességén alapul. Csak addig él, amíg tudunk egymásnak adni és elfogadni.” Az ének szárnyain ez talán jövőre is sikerül... Szókéné Bakay Beatrix Újabb lépés- az igényes egyházzene felé Újabb két fiatal - egy testvérpár: Csernyik Réka és Csernyik Balázs - ál- lanivizsgázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Tanszakán. Két diák befejezte tanulmányát. Ez még nem lenne hír. Különösen nem azok után, hogy a közelmúltban hárman is - Ecsedi Zsuzsa, Finta Gergely és Kamp Salamon - doktori fokozatot (azaz a legmagasabb képesítést) szereztek a szent zene területén... Mégis hír ez a javából. Nem csak azért, mert a Csernyik testvérek gyermekkoruktól fogva részesei az evangélikus egyház vérkeringésének: tanultak és tanítottak a Fóti Kántorképzőben, gazdagították gyülekezetük, a Rákospalotai Evangélikus Egyházközség életét, barátaikkal, muzsikus társaikkal együtt igényes nagyheti programot készítettek négy budapesti gyülekezetnek - és még hosszan sorolhatnám. Hír azért, mert munkájuk (világi állásuk mellett) még öt évet áldoztak arra, hogy meglévő oklevelük mellé egy egyházzenei diplomát szerezzenek, s így a legmagasabb szinten szolgálják Isten dicsőségét. Hihetetlen gazdag tudásról tettek tanúbizonyságot az államvizsgán. Énekeltek, vezényeltek, orgonáltak, szóbeli előadást tartottak. Szóltak egyháztörténetről, beszéltek az ünnepek dogmatikai tartalmáról, liturgikus formáiról, az egyházzenei irodalom szebbnél szebb alkotásaival illusztrálták a kapott vizsgatételt. A terem lassan templommá alakult, a vizsgázó igehirdetővé, a vizsgabizottság gyülekezetté. Az államvizsga istentiszteletté vált... A talentumokról szóló példázat érvényes az egyházban, az egyházra is. Elássuk-e kincseinket, vagy kamatoztatjuk azokat...? Elgondolkodom. Tudjuk-e, milyen kincsek rejtőznek embereinkben? Milyen gazdag az egyház, csak éppen nem élünk lehetőségeinkkel! Lelkészek, felügyelők, gyülekezeti tagok nem egyszer lebecsülik (olykor semmibe veszik) a kántor szolgálatát. Pedig Istennek szolgái ők is, akik - Luther szerint - a teológus után a második helyet kapják, hiszen a zene a teológia után következik... Ha komolyan vesszük, hogy a templomi zene nem „bárzene”, ami elandalít, hátteret ad, hangulatot formál, hanem igehordozó, akkor meg kell becsülnünk azokat, akik ezzel az eszközzel hirdetik az evangéliumot. Egyre több olyan fiatal szakemberünk van, aki nem elégszik meg azzal, hogy valamilyen „vallásos ének” szólaljon meg a templomban, hanem az ügyhöz méltóan tudják - és szeretnék! megformálni az Istennel való találkozásunk kereteit, zenei anyagát. Újabb két fiatal áll az egyház szolgálatába - most már szakirányú diplomával a zsebükben -, hogy az igényes Isten igényes szolgáiként tevékenykedjenek. Áldást az életükre! Áldást a gyülekezeteink zenei szolgálatára! Hogy a musica sacra vigasztaljon, felemeljen, bátorítson, közösséget építsen, és hirdesse Isten Krisztusban megmutatott végtelen szeretetét. HK V i J
