Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-02-16 / 7. szám
2. oldal 2003. FEBRUÁR 16. Evangélikus Elet Böjt vagy farsang? 1 Kor 3,1-8 ÉLŐ VÍZ Robbanófejek Van belőlük bőven. Sokkal több ország rendelkezik velük, mint gondolnánk. A fegyverzet-ellenőrzés igen becsülendő igyekezet, de tartok tőle, nem sikerül feltárni minden rejtett, rejtegetett töltetet, rakétát. Minél veszélyesebbek, annál titkoltabbak, s annál kevesebb esély van a felderítésükre, illetve nyilvános ártalmatlanításukra. A nagyhatalmak létező vagy nem létező, bevallott és eltitkolt fegyvereinek „leltárát” egy világ lesi éberen. A világ- politika ugyanakkor eltereli az ember figyelmét a saját robbanófejeiről. Arról az egyről is, amely nyakának folytatása, s a többi töltetről is, mely szívében rejtőzik. A lobbanékonyság - bár bocsá- natkérően hajlamnak szoktuk becézni - nem csupán hajlam. A belső feszültség a földi élet természetes mellékterméke, s mindenkiben felgyülemlik időről időre. Veszélyes hulladék, ami felhalmozódva fegyverré, robbanótöltetté válik, s már csak egy szál gyufa kell hozzá... Minden ember lobbanékony, csak vannak, akik tovább bírják. Őket hívják szelídeknek. Arról senki sem tud, milyenek, amikor maguk vannak. Nem dührohamokra gondolok, hanem a mélységes fáradtságra és a tehetetlenné bénító ürességre, mely a „szelíd színjáték” ho- zadéka. Minden ember lobbanékony, de vannak, akik rövidebb ideig bírják. Az ilyenek vulkanikus természetükkel uralják környezetüket. Behúzott nyakú embereket nevelnek, akik mintha folyton menekülésre készen állnának az izzó láva elől. Minden szív robbanófejeket rejtő talaj, melyet többé-kevésbé igyekszik az ember elgereblyézni. Még be is veti különböző magokkal, hogy ne legyen feltűnő, miféle feszültség lappang ott mélyen... Hogy a mag nem tud meggyökerezni és felnőni, az a magvető példázata szerint a sziklás talaj következménye. Semmiképpen nem kívánom az Igét elferdíteni, de én sziklák helyett néha kemény bombákat találok a szívem mélyén. Feszültséget hordozó, kilövésre kész fegyvereket, melyekkel kellő pillanatban pusztítani lehet. Ezek sem engedik meggyökerezni a magot. Vannak tehetségek, akik ügyesen használják szívük tölteteit, „hasznos” célok felé irányítva feszültségüket. Tamási Áron Ábeléhez hasonlóan teszik ezt, aki az erőben talált „vaskörtéket” - miután rájött, hogy azok a háborúból ottmaradt bombák - fenyőóriások kidöntésére használta fel. Mi legyen a robbanófejeinkkel? Évtizedekig bocsánatot kértem miattuk Istentől. El is fogadtam rájuk a megadott feloldozást. De a bombák ott maradtak. Amikor észleltem őket, megint bocsánatot kértem. Ezzel el is telik az egész földi élet - gondoltam elkeseredetten. Keresztényként is sokszor félrekezeljük a vaskörtéinket. Minden akaraterőnket bevetve tartjuk vissza a belső feszültséget, hogy a környezetünk ép bőrrel ússza meg jelenlétünket. Jó keresztény az, aki csak füstölög megalá- zottságában; kevésbé jó keresztény pedig az, aki időnként fel is robban - gondoljuk. Pedig nem az a bűn, hogy a bombák ott vannak. Az a bűn, ha nem vesszük komolyan, mi történt ezekkel a robbanófejekkel. Ugyanaz a töltet, mérges hatóanyag dolgozik a kínlódva mosolygó, az összeszorított szájú és az üvöltő ember szívében is. Ezért ugyanaz az isteni bánásmód érvényes mindenfajta alaptermészetű emberre. „Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt... ” (Fii 2,5) - sejteti az Ige a megoldást. Jézus Krisztus az a tűzszerész, aki közelébe férkőzött a robbanótölteteinknek. Ártalmatlanította őket, miközben saját életével fizetett. Nem úszta meg sérülés nélkül, de tudta is, hogy bele kell halnia. A Golgotán kisült az emberi szívek összes feszültsége, megölve ezzel az Isten Fiát. Amikor mégis érzed, hogy feszít, gondolj a keresztre. Ahol egyszer már pusztított a tűz, ott nem pusztít még egyszer. Oda menekülhetsz, s biztonságban vagy - saját magaddal szemben is. Az indulat pedig, ami Krisztusban megvolt, jelen van benned is, ha hiszel. Ezt bányászd ezentúl, ne a bombáidat! Bálint Józsefné HETVENED VASÁRNAP A hetvened, hatvanad és ötvened vasárnap eredetét az 5. században találjuk. Amikor a vandál csapatok 430-ban ostromgyűrűt vontak Róma köré, az akkori pápa azonnal böjtöt hirdetett. Még három hét volt hátra a húsvét ünnepére felkészítő negyvennapos böjtig, amelynek latin neve Quadragesima, azaz negyvened. A három héttel ezt megelőző vasárnapnak így a Septuagesima - hetvened — majd a következőnek a Sexagesima - hatvanad -, az azutáninak pedig a Quinquagesima - ötvened- nevet adták. A keresztények mindhárom vasárnap bűnbánati körmenetben járták be Róma templomait. Hetvened vasárnapon a Szent Lőrinc-székesegyháztól indultak, hatvanad vasárnap a Szent Pál-katedrálistól, ötvened vasárnap pedig a mai Szent Péter- bazilika elődjétől, az akkori Szent Péter-székesegyháztól. Böjt 1. vasárnapjától naponta tartottak a város valamelyik templomától induló bűnbánati körmenetet. Húsvétra a vandálok feladták az ostromot, és elvonultak. Rómát csak huszonöt évvel később, 455-ben dúlták föl. A keresztények az ostrom alóli felszabadulást nem a falak erejének tudták be, hanem vallották, hogy Isten könyörült meg a városon. A pápa el is rendelte, hogy a húsvétot megelőző bűnbánati idő ennek emlékére minden esztendőben hetvened vasárnappal kezdődjék. Mivel a kereszténység már államvallás volt, a korlátozó böjti rendszabályok mindenkire nézve kötelezőek voltak. A pogányok addig is nehezen tűrték böjti időben az esküvők és táncmulatságok rendezésének tilalmát. Ennek a tilalmi időnek a három héttel való meghosszabbítása heves ellenállásukat váltotta ki. Hetvened vasárnaptól hamvazószerdáig naponta rendeztek táncmulatságot kultikus orgiák keretében, és az esküvőket is ekkorra időzítették. Az egyház háromhetes bűnbánati felhívására a farsang lett a pogány világ válasza. A középkorban kitűnt, hogy a kereszténnyé lett európai népek is sokallják a három héttel megtoldott böjti időt. A hetvened vasárnaptól hamvazószerdáig tartó időszak így egyre inkább a farsangi bálok szezonja lett. Ezzel szakadék keletkezett az egyház liturgikus naptára és a világi naptár között. A római katolikus egyház a 20. században felismerte, hogy a farsangolás szokása ellen hiába harcol. AII. vatikáni zsinat eltörölte a hetvened, hatvanad és ötvened vasárnapokat. A mi egyházunk ekkor a liturgikus színt a böjtben jellemző liláról zöldre módosította, de fenntartotta a vasárnapok elnevezését és bűnbánati jellegét. Az egyháztörténet humora, hogy ma már csak az evangélikus egyház liturgikus naptárában van meg az a három vasárnap, amit Róma vandál ostrom alóli felszabadulásának emlékére vezetett be az akkori pápa. A vasárnap igéjében Pál apostol sem a gyülekezeten és az egyházon kívüli pogányságot ostorozza. Nem azzal van gondja, hogy a világban pogányok gya- lázzák Krisztus egyházát. Az okoz neki fájdalmat, hogy pogány lelkű, pogány módon gondolkodó és pogány módon beszélő keresztényekből áll a korinthusi gyülekezet. Pál azonban nem tisztogatást akar. Nem adja ki a jelszót: Ki a gyülekezetből a pogányokkal! Ehelyett megállapítja, hogy mindent az elején, az alapoknál kell kezdenie. Nem nagykorúaknak való szilárd eledellel, hanem csecsemőknek való tejjel kell táplálnia a korinthusi gyülekezetei. Ehhez azonban szükség van a korinthusiak bűnbánatára. Mert csak az hajlandó mindent újra az elején, az alapoknál kezdeni, aki elismerte, hogy mindent elrontott. Hiába van a gyülekezetnek olyan tanítója, aki kész mindent újra az ábécénél kezdeni, ha a gyülekezet tagjai nagykorúnak képzelik magukat, és felnőtteknek való, keményebb eledelt követelnek! Hogy egyházunktól nem állnak távol a korinthusi gyülekezetre jellemző viszályok, azt szükségtelen bizonygatni. Sokkal inkább az a kérdés, hogy egyházunk közállapotaiból levontuk-e a következtetést: mindent újra az alapoknál, mindent az ábécénél kell kezdenünk! Mert egy lélekben újra kiskorúvá lett - vagy inkább tett? - egyház gyülekezeteinek Krisztusban kiskorú tagjai - akik tetten érhetően testi módon gondolkodnak és beszélnek - nem botránkozhatnak a világ pogányságán! Az lenne valódi kegyelmi állapot, ha egyházunkban ki-ki a saját pogányságán tudna alaposan megütközni! Mert ma még van lehetőség az újrakezdésre, hiszen még rendelkezésünkre áll az alapfokú lelki táplálék, a „lelki tej”, amivel Pál apostol a korinthusiakat kínálja! IMÁDKOZZUNK! Urunk, újítsd meg egyházadat! Kezdd rajtam: leplezz le és ítélj meg minden pogányságot gondolataimban, szavaimban, cselekedeteimben. Add belátnom, hogy Krisztusban kiskorú vagyok, és táplálj, hogy napról napra növekedjem Krisztus ismeretében, míg el nem némul ajkamon a világ és testvéreim bűnén való botránkozás, és meg nem tanulom bűnbocsátó kegyelmed nagyságát csodálni és naponta meghálálni. Ámen. Véghelyi Antal o RATIO OECUMENICA Urunk! Szerető mennyei Atyánk! Hálával áldunk, hogy mindig adtál olyanokat, akik hirdették a te akaratodat, építették országodat, hogy növekedhessünk a hitben és a benned való igaz közösségben. Köszönjük, hogy ma is kerestél minket igéden és szolgáidon keresztül. Kérünk, segíts, hogy életünk viharaiban vagy unott hétköznapjaiban ne az emberi szavakban, ne az emberi teljesítményekben keressük a megnyugvást és a megújító erőt, hanem abban az örömhírben, amelyet te adtál nekünk. Kérünk, adj mindannyiunknak növekedést a benned való hitben és szeretetben, hogy megálljunk a minket érő kísértésekben. Segíts, hogy meg tudjunk szabadulni önző vágyaink hajszolásától. Jézus Krisztusért kérünk. [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! Kérünk, igéd világosságával állj a kételkedők, a reményüket vesztettek, a bizonytalankodók mellé, hogy rád találva egyenes és világos úton járhassanak. Segíts azokon, akik az országodról szóló örömhírben nem tudják meglátni az emberi élet egyedüli távlatát. Könyörgünk, légy a betegek, a szomorkodók gyógyítója és megerősítője. Jézus Krisztusért kérünk. [Gyülekezet:] Urunk hallgass meg minket! Te látod, Urunk, hogy a gyűlölet, az önzés hogyan képes megrontani az emberiség életét. Te látod azt is, hogy a mi törvényeink szerinti emberi gondolatok, szavak, tettek hogyan vezetnek el a családok széthullásához vagy akár egy sokak szenvedését hozó háborúhoz. Könyörgünk, szánd meg ezt a világot. Teremts igazi békességet - eloltva a gyűlölet, az önzés tüzét - a családokban, nemzedékek és nemzetek között. Segíts megtanulnunk, hogy te lehetőséget kínálsz nekünk a gyűlölet és a szeretet, az önzés és az önfeláldozás közötti döntésre. Segíts megerősödnünk abban a bizodalomban, hogy a te országod és az országodat uraló szeretet már most jelen lévő valóság lehet a mi életünkben és e világ életében. Segíts járni az országod felé vezető úton. Jézus Krisztusért kérünk. [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! Könyörgünk egyházunkért. Kérünk, segíts, hogy képesek legyünk a benned való bizalom és igéd útmutatása szerint megharcolni döntéseinket. Ne engedd, hogy téged elfelejtő, veled nem számoló rutinná váljon az, ahogy egyházunk, gyülekezetünk életét alakítjuk a magunk területén. Segíts megszabadulni emberi szembenállásainktól, sértettségünktől, egyházadhoz méltatlan indulatainktól, tetteinktől, szavainktól. Kérünk, adj valódi elszánást a rólad szóló bizonyságtételre és országod építésére. Jézus Krisztusért kérünk. [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! Köszönjük, hogy meghallgatod imádságunkat, és bízhatunk abban, hogy kéréseinket meghaladó módon viselsz gondot rólunk, szeretteinkről és az egész világról. Ebben bízva könyörgünk még hozzád az Úr Jézustól tanult imádsággal. (Miatyánk) m • .. SAROK Ul D H 0 tó 0 Rí H 0 Ismétlés és továbblépés Margójegyzetek istentiszteleti életünk aktuális kérdéseihez Ismét véget ért egy sorozat a Liturgikus Sarokban, melyben az istentisztelet egyes alkotóelemeit vettük szemügyre. Közel egy esztendőn át hétről hétre próbáltunk elmélyedni a részletekben. Sorra vet tűk, mit is jelent az Introitus zsoltár, a Kyrie, a Gloria, a Credo, miért mondjuk a kollekta imádságot, miből áll az igei rész, hogyan formálódik az úrvacsora rendje, milyen énekek szövik át az istentiszteletet és így tovább... Látszólag a sor végére értünk. Szándékunk szerint érintettünk mindent, amit fontosnak tartottunk. Most, a leltárkészítésnél mégis előbukkannak apró, ám lényeges elemek. Ezért - mintegy „utójátékként” - a mostani és az elkövetkező néhány számunkban margójegyzetek következnek. Talán lehetne ezeket is külön egységként kezelni, de úgy érzem, szorosan hozzátartoznak az eddigiekhez. A margójegyzetek alapanyaga az egyház életéből származik, hiszen az országot járva, sok gyülekezetben megfordulva - éppen a Liturgikus Sarokban leírtak nyomán - érzékenyebbé válik az ember a finomságokra. Előfordulhat, hogy egy-egy margójegyzet ismétlésnek tűnik majd az Olvasó számára. De az is megeshet, hogy egy teljesen új kő épül be a mozaikképbe - amiről kiderül, hogy nem teljesen új dologról van szó, hiszen folytatja, gazdagítja a már olvasottakat. Lássunk tehát néhány konkrét példát! Ne legyen az Atya Fiú, Szentlélek nevében... „Rögeszménk” az istentisztelet kezdőmondata! Hivatkozhatnánk arra, hogy az Agenda előírását be kell tartani. Azonban itt nem parancsszóról, az Agenda- szerkesztök önkényéről van szó, hanem teológiai kérdésről. Többször leírtuk, most megismételjük a liturgia világának egyik legfontosabb alapelvét: ha megszólal az Isten, akkor ne gyengítsük szavát mindenféle emberi óhajjal, vággyal. Mást jelent az, hogy „legyen ez a mi istentiszteletünk az Atya, Fiú, Szentlélek nevében” és mást, ha az Isten nevének segítségül hívásával bejelentjük, hogy mindaz, ami most kezdődik, nem az egyház, nem a lelkész, hanem „Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében!” történik. Ugyanez vonatkozik a dicsőségmondásra. Övé a dicsőség, és nem csupán mi óhajtjuk azt, hogy „dicsőség legyen az Atyának...”. A lelkészeknek, kántoroknak erre a nem jelentéktelen különbségre újra meg újra tudatosan figyelniük kell. De tudatosan kell a gyülekezetnek is várni ezt. Ne egy emberi találkozó legyen az istentisztelet, hanem olyan Isten-ember, ember-ember találkozó, ahol Isten nevében kezdődik és zajlik minden, és Isten életet teremtő áldása zárja az együtt- létet. A csendes imádság A csend a liturgia fontos alapeleme. (Zene, liturgia sincs csend nélkül.) A csend - akár imádkozó, akár meditációs vagy más jellegű - nagy ajándék, de el is lehet rontani. A süket, üres csend nem épít. Csak a találkozás, az ige által elindított Isten-közelség csendje épít, gazdagít, segít. Hogy mi minden hangzik el a csendes párbeszédben, hogy merre száll a gyülekezet tagjainak gondolata, ki tudja... Csak a szíveket vizsgáló Úr. Ezért fontos, hogy a csendes imádságoknak ne csupán jó bevezetője legyen (pl. „Vigyük csendben Isten színe elé egyéni kéréseinket, hálaadásunkat...”), hanem lezárása is. Mostanában többször hallottam, hogy a csendet egy „ámen” szakítja ketté, fejezi be. Talán megfontoltabb lenne az ámen előtt Isten meghallgató jóságára apellálva egy imádságzáró mondatot megformálni (pl. „Köszönjük, Urunk, hogy figyelsz szívünk ki nem mondott imádságára is.” stb.) Az imádságok megszólítottja Bár óvunk mindenkit a liturgikus keretek közt elmondott szabad imádságtól (sok pongyolaság, Isten ügyéhez méltatlan forma és megfogalmazás „bánja” az ilyet), mégis elkerülhetetlen, hogy néha - a helyzetből adódóan vagy a Lélek indításától saját szavainkkal fogalmazzuk meg imádságunkat. Ilyenkor ügyeljünk arra, hogy a megszólítás és az imádság mondatai összhangban legyenek egymással. Meglehetősen furcsa, ha a Jézust megszólító könyörgés végén egyszer csak ez a formula hangzik el: „Jézus nevében kérünk...” Aki mondja, nem is mindig gondol bele. Aki pedig hallja, lehet, hogy igen. Imádságunk hitelét érintheti az ilyen „baki”! Ezúttal csak három margójegyzetet róttam papírra. Ezt követően szót ejtenénk, együtt gondolkodnánk még a hitvallások sokféleségéről, az istentisztelet keretében zajló úrvacsoráról, néhány elvi és gyakorlati kérdésről. Majdnem véget ért egy sorozat - mégis folytatjuk. A Liturgikus Sarok hasábjain eddig megjelent közel 150 cikket - reménységünk szerint - hamarosan viszontláthatjuk könyv formájában is. (A Luther Kiadó pünkösdre tervezi megjelentetését.) A téma tehát izgalmas, az apróságok pedig fontosak. Nem csak a szólás igaz: „az ördög a részletekben található”. Sokszor az áldás is. Ezért érdemes figyelnünk ezekre a semmiségnek tűnő ügyekre. Ezt tettük most is, és ez vár ránk az elkövetkező hetek írásaiban is. Hafenscher Károly (ifj.)
