Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-02-16 / 7. szám
68. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2003. FEBRUÁR 16. HETVENED VASÁRNAPJA ÁRA: 135 Ft r A TARTALOMBÓL Böjt vagy farsang? Békefohász a Bazilikában Misszió plusz Növekedésem kínjai ............................ Val entin-nap üzenete Libanoni vallástérkép Bábozni jó! II. Országos evangélikus bábverseny Eutanázia? - Nem! Ismeretes, hogy küszöbön áll az Alkotmánybíróság állásfoglalása - többek beadványát követően - az eutanázia kérdésében. Feltehetően ezzel is összefügg, hogy a Magyar Bioetikai Társaság legutóbbi tudományos ülésén úgy döntött, hogy elnökségük maga is készít egy állásfoglalást „az emberi élet végével kapcsolatos egyes bioetikai problémákról”, és azt megküldi kompetens személyeknek, illetve fórumoknak. így megkapták az állásfoglalást a történelmi egyházak is. „Ez a mi napunk! Azért vagyunk együtt, hogy gazdagodjon az ismeretünk Jézus Krisztusról” - köszöntötte az egybegyűlteket Balog Eszter, egyházunk Gyermekbizottságának titkára. Szavait csillogó szemű, izgatott gyermekek és felnőtt kísérőik hallgatták, akik élettel töltötték meg február 8- án, szombaton a Kőbányai Evangélikus Egyházközség gyülekezeti termét. A II. országos evangélikus bábversenyen - melyet a 6-13 éves korosztály részére hirdetett meg a Gyermekbizottság - egy-egy rövid jelenetben, saját készítésű bábok segítségével elevenedtek meg Jézus példázatai és csodatételei. Nagy érdeklődéssel figyelt mindenki, amikor a paraván mögül előbukkantak az első csapat, a zuglói Dávid csoport szép bábjai. Az ötezer ember megvendégeléséről szóló történet után Jairus lányának kedvenc kancsója és bögréje „szólt” a nézőkhöz. Ezzel a szellemes megoldással kezdődött, illetve végződött a házigazda kőbányai csapat szereplése. A nyíregyháziak a hóakadályok miatt sajnos nem jutottak el Budapestre, de a többi vidéki csapat - Ősagárd, Tengelic és Zirc képviseletében - már izgatottan várta, hogy mikor kerülhet sorra. Az ősagárdi Csipikék ökölbábjai mindenkinek nagyon tetszettek. A verseny végén kézbe is lehetett venni őket. Ekkor látszott, hogy kivitelezésük valóban egyszerű: egy régi zokni a fej, a Kinder- tojásban lévő játék műanyag tokjának feléből készül az orr, kartonlap segítségével születik a széles, tátogó száj. Ezek a bábok azonban csak a keretjáték részeként szolgáltak, a „versenyszám” két bibliai történet, Péter halfogása, illetve a tenger lecsendesítése volt. Az elsőben a halászhálók „beszélgettek”, a másodikban pedig a háborgó tenger habjai hány- ták-vetették a csónakot, benne az alvó Jézust és kétségbeesett tanítványait. A zsűri elnöke, Döbrentey Ildikó meseíró a díjkiosztásnál külön ki is emelte ezt az eredeti bábos megoldást. Ősagárd után a Tengelicről érkezett Tengelice csoporton volt a sor, akik egy nehéz téma, a tíz leprás meggyógyítása mellett döntöttek. Nagy fakanálbábokat választottak, mert ezek a tengelici templomban is mindenki számára jól láthatóak. Megtudhattuk azt is, hogy amikor a templomban szerepelnek, akkor mindig előre felveszik a szöveget egy magnókazettára, és ezt játsszák le az előadás alatt, így minden szót jól lehet érteni a hátsó padsorokban ülőknek is. A Tengelice csoport drámai, ám humort és költészetet sem nélkülöző története nagy tetszést aratott a nézők soraiban. Ajelenet befejeztével a narrátor szerepét magára vállaló Balog Eszter kíváncsian kérdezett rá a darab szerzőjére. Kiderült, hogy az nem más, mint „Misi bácsi felesége”. (Vagyis a csoport vezetőjének, Füller Mihály lelkésznek a felesége, Füller Tímea, akinek írásait jól ismerik lapunk olvasói is.) Utolsóként két kisfiú és egy kislány lépett a színpadra, a zirci protestáns hittancsoport tagjai. Az ebben az esztendőben indult tízfös, református és evangélikus gyerekekből álló kis csapatból csak Bettina, Péter és Benjámin szereptelt, de a bábok és a díszlet elkészítésében a többiek is segédkeztek. Elsőként Benjámin, majd Bettina és Péter játszotta el ugyanazt a történetet, a béna meggyógyítását. Benjámin „bábja” mindössze egy mérőléc volt. A szereplés izgalmaitól kifáradva minden résztvevő boldog örömmel fogyasztotta az ebéd gyanánt kínált ízletes fánkot. Ezután - az eredményhirdetésig - énektanítással telt az idő. A vidám hangulatról az erre az alkalomra összeállt zenekar gondoskodott gitárral, hegedűvel, fuvolával. Ekkor lehetett egy kicsit beszélgetni is. Többen is odamentek Szi- las Benjáminhoz, aki elmondta, hogy a mérőléces ötlet a csoport vezetőjétől, az édesanyjától származik. Azért esett a választásuk a béna meggyógyításának történetére, mert ezt többféleképpen is elő tudták adni. Attól kezdve, hogy e mellett döntöttek, 15-20 napon keresztül napi egy órát gyakoroltak. A kőbányai csapat tagja, a tízéves Takács Alfréd nem titkolta, hogy élvezte Jézus szerepének eljátszását. Még a bábját is megmutatta, mely egy félliteres műanyag üdítősüveg és egy arra ráhúzott zokni felhasználásával készült. A család többi tagja is nagyon várta már a versenyt: az édesanya, Takácsné Papp Mária a bábkészítésnél segédkezett, az édesapa, Takács Jenő pedig ajelenet szövegét írta. Minden bizonnyal ez a lelkesedés az, ami kihat a gyerekekre is, akik amúgy is szívesen játszanak és szerepelnek. „Mindennel meg lehet őket mozgatni, ami számukra színes, izgalmas. Mindennel, ami érdekli őket” - mondta a mellettük ülő, az ősagárdi csapattal érkező Szolga-Tőkés Judit is, miközben a korábban már említett ökölbábokat adta körbe az érdeklődő gyerekek között. Az éneklést és az eleven gyermekzsivajt csak a zsűri visszatérése tudta félbeszakítani. A bábverseny döntőbírói - Cselovszky Ferenc, a Deák téri gyülekezet lelkésze, Döbrentey Ildikó meseíró, a zsűri elnöke, valamint Granasztói Szilvia és Lovas Zsuzsa bábművészek - nem voltak könnyű helyzetben, hiszen minden résztvevő szép bábokkal és érdekes, jól feldolgozott jelenetekkel érkezett. A zsűri a következő döntést hozta: első helyezést értek el a zirci protestáns hittancsoport bábosai. (Ők még egy - nem várt - ajándékkal gazdagodtak. Lapunk fotósának fia, Bottá Áron egy beföttesüveg- ben három fehér egeret nyújtott át nekik, amelyeket azért hozott magával, hogy „fodíj legyen annak, aki nyer”.) A második díjat a házigazda kőbányai csapat nyerte, az ősagárdi Csipikék pedig harmadikak lettek. A zuglói Dávid csoport a szép bábokért, a Tengelice pedig a téma- választásért kapott különdíjat. (Folytatás a 8. oldalon.) Nyilvánvaló, hogy az Alkotmánybíróság álláspontjának megismerése után is szükséges lesz az egyházi vélemények megfogalmazása, bár bízvást reméljük - és ebben megerősít a Magyar Bioetikai Társaság gondolatmenete -, hogy az Alkotmánybíróság is az élethez való jogot tartja majd meghatározónak. Az eutanázia — vagy a leginkább elfogadott magyar kifejezés szerint: a kegyes halál - ügyében megszólaló jogászok két alapjog, az élethez és az emberi méltósághoz való jog esetleges ütközését fejtegetik. Ebben az a csapda, hogy el lehet jutni oda: bármennyire alapvető az élethez fűződő jog, elképzelhetőek, illetve tapasztalhatóak olyan esetek, amikor a beteg életben tartása - nyersebben fogalmazva: mindenáron való életben tartása - sérti az emberi méltóságot. Magatehetetlen, kiszolgáltatott helyzetben is meg kell adni az embernek a választás lehetőségét, és ha úgy dönt, át kell segíteni orvosi közreműködéssel a halálba. Ezért is nagyon lényeges, hogy az említett állásfoglalás elutasítja az eutanázia minden formáját. Szépien bizonyítja, hogy az eutanázia ellentétes az orvosi esküvel, az orvoslás és az egészségügy alapvető feladataival és céljaival, a bioetika alapelveivel. Elutasítja az úgynevezett direkt, indirekt, aktív, passzív eutanáziát és az asszisztált öngyilkosságot. Érdekes, hogy érvelésükben legtöbbet a szenvedés kérdésével foglalkoznak, úgy vélve, hogy az eutanázia mellett kiállók leginkább a nem gyógyítható betegségek okozta szenvedéstől való megszabadítást várják a kegyes haláltól, illetve az orvostól. Ez félreértés, hiszen a lélek kínjának mérséklése vagy megszüntetése nem orvosi feladat. Az orvos kompetenciája - az állásfoglalás szerint- a test kínjának, a fájdalomnak a csillapítása, valamint a testi és pszichés betegségek, károsodások lehetőség szerinti gyógyítása, gyógykezelése, gondozása. A bioetikai állásfoglalás tehát azt hangsúlyozza, hogy az orvos hatáskörébe tartozik a fájdalomcsillapítás, és ez ma szinte minden esetben lehetséges. A félreértés abból ered, hogy az esetek egy részében valóban a betegségek okozzák a szenvedést. Az ember testilelki szenvedése azonban igen sokféle okra vezethető vissza. Ezek enyhítése, megszüntetése nem az orvos feladata, bár számos esetben a gyógyítás természetesen a szenvedés csökkenését vagy megszűntét eredményezi. Az állásfoglalás megfogalmazói kitérnek - és itt egyházi intézményekre is hivatkoznak - azokra, akik a legsúlyosabb betegeket önfeláldozóan ápolják, akiknek a példája bizonyítja, hogy ahol emberség és szakmaiság együtt, magas szinten jelentkezik, ott sem a betegek, sem a környezet részéről nem nyilvánul meg az eutanázia iránti igény. A dolgok bonyolultságát mutatja ugyanakkor, hogy a Magyar Bioetikai Társaság szükségesnek tartja, hogy fellépjen az úgynevezett terápiás túlbuzgóság ellen. Ez a fogalom az értelmetlen, a tényleges haszonnal nem járó, a beteg életkilátásait nem javító, makacsul végzett, rendkívüli, aránytalan beavatkozásokat jelenti. Azaz a terápiás túlbuzgóságon a bioetika a felesleges, a hatástalan, a nagyon valószínűtlen eredményű, a károsító, a lehetetlen, a reménytelen, az elérhetetlenül drága kezelést érti. A terápiás túlbuzgóságot a beteg és a kezelés lehetőségeinek a túlbecsülése, egyfajta „csodavárás” motiválja. Ehhez járulhat a környezet nyomása, mely nem tudja a szeretett személy távozását elfogadni. Külföldön is gond az emberi élet végének szakmai, etikai és jogi problematikája, az orvosi ténykedés nem kívánatos vadhajtása, a defenzív medicina. Mindezek benne rejlenek a terápiás túlbuzgóságban. Ma sokan éppen emiatt követelik az eutanázia engedélyezését, a másik oldalon viszont a terápiás túlbuzgóság kerülését is eutanáziának vélik. Végül az állásfoglalás a méltóságteljes halált helyezi előtérbe. Ez az ember szerető végigkísérését jelenti az utolsó úton. Rendes, arányos gyógykezelést, fájdalomcsillapítást, gondozást, a beteg odaadó ápolását, kerülve mind az eutanáziát, mind a terápiás túlbuzgóságot. Magam emberként és orvosként is egyértelműen ellenzem az eutanázia minden formáját. Azért is igen lényeges a Magyar Bioetikai Társaság orvosok által megfogalmazott álláspontja, mert nyilvánvalóvá teszi, hogy az orvosok semmilyen törvényi felhatalmazással nem olthatnak ki emberi életet. Ezért is kétséges, hogy kinyithat-e bármilyen zsilipet az Alkotmánybíróság. Amúgy is az értéktorzult társadalomban sokszor igen nehéz az idős emberek élete. Eddig csak az orvosi megfontolásokat tárgyaltuk, azonban sajnos vannak sokkal mélyebb összefüggések is. Az eutanázia engedélyezése ugyanis megnyitná az utat azok előtt, akik idős hozzátartozójuk távozásától várják anyagi helyzetük javulását. Nincs olyan szabályozás, amely kizárná a visszaélés lehetőségét. Nem véletlen, hogy a bioetikai problémák az élet kezdetén és végén sűrűsödnek. Egy társadalom minőségét az is jelzi, hogyan bánik az öregjeivel. Az orvostudomány fejlődése ellenére - vagy talán részben épp a fejlődés miatt is - sokszor nem könnyű a korrekt szakmai álláspont a végstádiumban lévő vagy annak látszó beteg kezeléséről. Meg kell hagyni ezt a nehéz ügyet az orvosi szakmai felelősség területén, egyértelművé téve az etikai oldalt. Ezt fejezi ki a Magyar Bioetikai Társaság állás- foglalása, mely érzékelteti a valódi feszültségeket. A keresztény ember, a keresztény orvos álláspontja csak az élet védelmét képviselheti. De úgy vélem, ebben a kérdésben a nem hívő orvosok sem gondolkodhatnak szakmájuk talaján másként. Ezért is remélem, hogy ezúttal elkerülhetjük a társadalmi megosztottság veszélyét, sőt az etikai elvek megszilárdulása kohéziót is jelenthet Dr. Frenkl Róbert „ Kérd azért az Istent, hogy ruházzon fel téged a hittel, máskülönben örökre hit nélkül maradsz, képzelegsz, és azt cselekszed, amit kedved vagy tehetséged enged. " Luther Márton: Előszó Szent Pálnak a rómaiakhoz írt leveléhez (Szita Szilvia fordítása)
