Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-12-21 / 51-52. szám
Evangélikus Elet 2003. DECEMBER 21. 9. oldal KARACSONYESTE Csendes éj9 Jel 12,10-11 Hol vannak a pásztorok meg az angyalok? Hol a jászolbölcső meg Mária? Hol vannak a napkeleti bölcsek meg a betlehemi kulisszák? Hiszen szenteste van! Ha már túl vagyunk a fenyőfás ajándékosztó estén, akkor már lehet filozofálni, dogmatikus gondolatokat megfogalmazni, elvont kérdéseket feszegetni... De most karácsonyeste van: szükségünk van a megszokott külsőségekre, hangulati tényezőkre, gyermeki stílusra, betle- hemezésre. Én mégis örülök, hogy ma este nem a megszokott igék egyike áll előttünk. Megmenti a karácsonyomat. Megmenti a hamis elképzelésektől, a műhangulattól, a negédes stílustól és attól, hogy magam „csináljam” az ünnepet. Igénk nem a múltat, nem az első karácsony eseményeit idézi. A jövőt vetíti előre, azt, hogy mi lesz „odaát”, a mennyek országában. Nézzük meg közelebbről ezeket a mondatokat! János apostol látomása tudósítás az örök jelenből. Zajlik „odaát”, Isten világában az örök istentisztelet. Helyreállt a rend, működőképes a világ, minden szép és jó, mert Krisztus van a középpontban. Róla énekelnek, az ő szeretethatalmában minden összhangba kerül.' Gyönyörű, rendezett világ ez. Olyan, amilyennek Isten a földi valóságot is alkotta. Ma is ilyen lenne, ha a bűn nem tette volna tönkre, és nem rongálná folyamatosan. Ma nagyon eltér az „ideát” és az „odaát”, a mi világunk és Isten világa. De ez tévedés! Az „ideát” és „odaát” valójában szorosan összetartozik, el nem választható. A határvonal sem ott húzódik, ahol mi gondoljuk. Karácsony éppen erről szól. Karácsonykor - idén is - éppen ezt élhetjük át, ezt véshetjük a szívünkbe, ezt tudatosíthatjuk: Isten világa „betört” a mi világunkba, Isten eljött közénk, emberré lett. A „történet” vége felé elszakadt, kettéhasadt a kárpit a szentek szentje és a nép temploma között. Van átjárás! O vállalt minket, hogy mi is részesei lehessünk az „odaát” gyönyörű, rendezett világának. Ezért énekelhetnek így az angyalok: „Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé". Az Örökkévaló vállalta a „most”-ot, azt, hogy beleszorítja, belealázza magát az időbe. Választott egy időpontot, amikor megjelent (teofánia - krisztofánia) a múlandó világban, és egyértelművé tette, hogy szeretetének hatalma mindenek felett való. Ez a hatalom erősebb a mindennapjainkat és egész pályafutásunkat tönkretenni akaró, életünket megnehezítő és megkeserítő gonosz, a bűn hatalmánál, „mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket Ezért nemcsak karácsony szentestéjére csendesülhet el lelkünk a kellemes dallamok, a hangulatos vacsora és a meleg családi együttlét nyomán, hanem megtalálhatjuk belül a valódi békességet, hogy aztán környezetünkbe is ezt sugározzuk. Mert az, aki piszkál, vádol és folyamatosan bánt, többé nem uralkodhat rajtunk. Aki emberré lett értünk, új értelmet, új lehetőséget adott és ad emberi létünknek: lehet, újra lehet az Isten erőterében élnünk. S ő ezt nemcsak tanította, hanem emberként mutatta meg, hogyan lehet emberként élni. Emberré lett, hogy mi, Istentől és egymástól elvadult emberek ismét Isten- és emberszerető lények legyünk. Igen, amikor Jézus megszületett, amikor az Isten emberré lett, akkor csoda történt: a megváltás minden ember számára elérhető valóság lett. Eldőlt a küzdelem: vereséget szenvedett a gonosz. A mennyben már nem a vádló hangja hallatszik, hanem a megváltás és a Megváltó dicsérete. Ez a mi reménységünk. Ha a vádé az utolsó szó, elvesztünk. De karácsony óta az angyali ének szól: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat. " Szenteste igéjének utolsó mondata mintha végképp nem illene a karácsonyi hangulathoz. Az egyetlen estén, amikor a világban viszonylagos béke van, lehet véres győzelemről beszélni...? Igen, lehet. Mert nem arról van szó, hogy embervér folyik, hogy egymás vérét ontják emberek, hanem hogy a Bárány-Krisztus vére teszi maradandóvá a békességet. Az ő áldozata nyomán győzhet a jó. Akik szavukkal, életük odaadásával hirdették és továbbadták Krisztus halálos szeretetét, azok legyőzték a rosszat magukban, maguk körül, a saját világukban, és engedték, hogy érvényre jusson Krisztusnak a világ és a gonosz feletti győzelme. A kereszten legyőzetett, de győzelmét arató, a sírból húsvét hajnalán diadalmasan előlépő Úr megszületett. Megszületett, hogy legyen tanítás és legyen jel - legyen Hegyi beszéd, legyenek csodák, gyógyítások, kenyérszaporítás, sőt tengeren járás -, de mindenekelőtt és mindenekfelett lehessen nagypéntek, és legyen húsvét. Ez a karácsony igazi ajándéka - 2003-ban is. Hafenscher Károly (ifj.) IMÁDKOZZUNK! Istenünk, aki ezt a szent éjszakát tündöklővé tetted az igazi világosság megjelenésével: kérünk, add, hogy az örök Ige megtestesülésének titkát hittel imádjuk, hogy általa minden ígéreted valóra váljék életünkben. Ámen. KARÁCSONY ÜNNEPE i KARÁCSONY MÁSODIK NAPJA Ellentétek feszültségében - Krisztus békességében 7 K Kényszerek ÍJán 1,1-4 Him 3,16 A karácsony varázsa évszázadok múltán sem csökken. Várja felnőtt és gyermek. Isten cselekvése az első karácsony éjszakáján örökre nyomot hagyott az emberiség lelkiismeretében. Különös, hogy a nem keresztény többségű országok életében is egyre nagyobb teret nyer sajátos hangulatával, külső fényeivel és vásárlásra csábító kínálatával. A japánok éppúgy a karácsonyi vásárlás lázas hajszájában élnek, mint mi, európaiak. Kínában is sokszorosára nő a kínálat a nagyvárosokban. Az elbűvölő pompa ugyanakkor alkalmat teremt arra is, hogy a karácsony eredete, valódi üzenete iránt érdeklődjék a tájékozatlan, tétova vásárló. Mi is történt valójában? Erre a mindig aktuális kérésre keres választ Pál is mai igénkben. Ősi Krisztus-himnuszt idéz, amely a maga tömörségével ellentétpárokban tesz vallomást karácsony titkáról. Isten megjelent testben - ez az a rendkívüli, szokatlan, de mégis valós tény, amelyre érdemes odafigyelni. Az emberi gondolkodás régóta szeretné megfejteni az Isten-kérdést. Kutató elmék logikus okfejtéssel igyekeztek rálelni a titok nyitjára. Az istenbizonyítékok azonban mindig hagytak kérdést maguk után. A véges emberi értelem képtelen befogadni a végtelen Isten valóságát. Nem a földről vezet út a láthatatlan világ ismeretlen régióiba, hanem Istentől vezet a megismerés keskeny ösvénye közénk, embervilágunkba. Isten siet segítségünkre karácsony éjszakáján, amikor egy gyermek képében érkezik, hogy minden titkát feltárva felfedje előttünk önmagát. Angyalok, isteni követek dicsőítő éneke, pásztorok imádata jelzi érkezését, és az egymást váltó nemzedékek sorában mindig talál olyanokat, akik hisznek benne. A földünkre érkezett Isten a Lélek kiáradása nyomán válik elfogadottá, amikor nevét szerte a világon hirdetik. Isten nemcsak akkor igazolta őt, amikor jobbjára emelte, hanem Lelke által ma is tanúskodik róla minden hittel megajándékozott kortársunk, testvérünk életében. Test-lélek, földi világ és az angyalok túlvilági alakjai, kiválasztottak serege és a föld minden népe, hit és megvalósulás ellentétpárjai jelzik, hogy a karácsony eseményében a szent Isten találkozik az elesett, bűnös emberrel, a menny a földdel, a transzcendens az immanenssel. Földünk a szüntelenül egymásnak feszülő ellentétek világa. Bizonyos tájain jólét és gazdagság jut osztályrészül az ott élőknek, másutt naponta okozza ezrek halálát a szegénység. Komfortos kórházak épülnek apartmanokkal, másutt székre sem telik, hogy a beteget a rendelőben leültessék. Van, ahol a fogyókúrákra többet költenek, mint másutt a betegségek gyógyítására. A világ egyes részein értelmetlen háború tombol, máshol ebből jogtalanul gazdagodnak. Van, ahol fegyvergyárak épülnek, másutt meg embereket pusztítanak az ott gyártott rakéták. Hazai viszonyaink is kiáltó ellentétekről tanúskodnak. Több százezer kisnyugdíjas takarékoskodva készült a karácsonyra, míg mások gazdagságából a hajléktalanok megsegítésére sem telik. Karácsonyra minden szívünkhöz közel állónak ajándékot szeretnénk venni. Szívesen látjuk gyermekünk, unokánk szemében az ünnepi pillanat örömét az ajándékcsomag felbontásakor. S kár lenne tagadnunk, mi is szívesen fogadjuk szeretteink meglepetését. Szeretjük, ha mi vagyunk a megajándékozottak. Lázas készülődés zaja, éktelen lárma, fárasztó hangoskodás vesz körül, miközben csendet, békességet és nyugalmat keresünk karácsonykor. S néhány meghitt órát, az ünnepi asztal közvetlen, meleg hangulatát, időszerű igehirdetést, szép kórusmuzsikát, őszinte beszélgetést. Megbékélni szeretnénk családtaggal, hitvessel, baráttal. De ha a másik elfordítja a fejét? Krisztus azért született, hogy az ellentétek fölött hidat építsen, szíveket összekössön. Ha a másik mégsem nyitott a kapcsolat rendezésére, akkor Krisztus segít elviselni az ellentét feszültségét. Sokszor meg kell tanulnunk az ellentétekkel együtt élni. Másként aligha tudnánk elhordozni világunk kiáltó igazságtalanságait és feloldhatatlan szembenállásait. Karácsonykor titkok tárulnak fel, az Isten-kérdés nagy titkai. Krisztus személyében közénk jött az Isten. Az Ige testté lett, emberré lett, hogy közölje velünk Isten örök szándékait. Legyünk e titok megélői! Karácsonykor titkok tárulnak fel, az emberiét nagy titkai. Ellentétek világában tanulgatjuk egymást elhordozni, feszültségeket túlélni, szembenállásokat csendesíteni, ütközéseket csillapítani. Ez keresztény sorsunk és krisztusi rendeltetésünk. Ha karácsony eseményét jól megértettük és szívünkbe zártuk, akkor már csak annyit tehetünk, hogy leborulunk a titok előtt, mint egykor a pásztorok. Hódolunk előtte, mint a tudós napkeleti bölcsek tették ajándékaikkal. Imádjuk azt, „kit be nem foghat a világ, de Mária öleli át”. D. Szebik Imre IMÁDKOZZUNK! „Légy közelebb hozzám, ahogy csak lehetsz, Most és mindörökké: imádságom ez. Az aprókat áldd meg itt és mindenütt, Élhessenek égben teveled együtt! Légy közelebb hozzám, ahogy csak lehetsz, Most és mindörökké: imádságom ez.” (Weöres Sándor; EÉ 169,3) Oratio OECUM E NIC A Kedves Mennyei Atyánk! Hálát adunk neked, hogy ezen az ünnepen is össze- gyűjtesz minket szent házadba, hogy együtt magasztaljunk Fiad születésének titkáért. Köszönjük, hogy benne te érkezel hozzánk, részt veszel életünkben, osztozol örömünkben és bánatunkban. Dicsérünk téged embermentő szeretete- dért, hogy megvalósult az atyáknak tett ígéret: nem hagytad sorsára az emberiséget, Jézusban szabaditól küldtél a téged keresőknek. Köszönjük, Urunk, az ünnep fényét, a bennünket erősítő igét, a szeretteink arcán tükröződő örömöt, a családi békességet, azt, hogy lehet időnk egymás és gyermekeink számára. Kérünk mindazokért az embertársainkért, akik nem tudnak ma velünk ünnepelni. Imádkozunk a betegágyon fekvőkért, a lakásukból kimozdulni nem tudókért, a magányosan karácsonyozókért, a hajléktalanokért, a gyászolókért, mindazokért, akiknek szomorú az ünnepe. Add, hogy törődésünkből, szerete- tünkből, időnkből jusson nekik is. Kezedbe tesszük le azokat is, akik ma dolgoznak, akik helytállnak másokért, hadd töltse be őket is az angyalok jó híre és a te békességed. Könyörgünk világunkért, ahol élünk. Ébressz bennünk felelősséget környezetünk iránt. Segíts, hogy megóvjuk, és lakható állapotban adjuk tovább unokáinknak Földünket. Gátold meg a romboló hatalmakat, amelyek élet helyett halált hoznak. Áldd meg a keresztény egyházakat, hogy szereteted és békéd hírnökei lehessenek a gyűlölet, a háborúk sújtotta konfliktusokban is. Adj bölcsességet a népek vezetőinek, hogy az igazságosságot és a békét munkálják döntéseikkel. Imádkozunk magyar népünkért, határokon innen és túl. Adj nekünk reménységet és hitet hétköznapjainkban, hogy elvégezzük a feladatot, amelyet ránk bíztál. Add, hogy az anyagiasság, a jólét kísértése ne el vonjon minket az igazság keresésétől. Imádkozunk egyházunkért, püspökeinkért, vezetőinkért. Ébredésért könyörgünk, hogy Lelked hatalma hozzád vezessen minket, mert te vagy az élet forrása. Magasztalunk téged, Urunk, hogy a világ világossága vagy, köszönjük, hogy éjszakánkban fényt gyújtottál, születéseddel reményt adtál minden bűnös embernek. Dicsérünk végtelen szeretetedért, amellyel léhajoltál hozzánk. Köszönjük, hogy törődsz gondjainkkal, válladra veszed terheinket. Hallgass meg minket. Jézus Krisztus nevében kérünk. Amen. Annyira örültem, hogy sok-sok év után végre sikerült rávennem téged, hogy elinduljunk. Tudtam, hogy nagy út áll előttünk, de a cél valami ellenállhatatlan erővel vonzott, és szerettem volna, ha ezt a vonzást te is átéled. Minden mozdulatomban ott volt a sietség, az indulni vágyás. Te ráérősen pakolgattad az úthoz szükséges felszerelést, mintha még mindig azon gondolkodnál, érdemes-e elindulnod. Most itt vagyunk a célnál. Még nem látom, de érzem valami különös belső szomjúsággal és éhséggel a csoda jelenlétét. Reszket a bensőm, hogy újra láthatom, de legfőképpen az tölt el izgalommal, hogy megmutathatom neked. Előresietek, hogy minél előbb megláthassam. Te lassan bandukolsz. Szavaim túlságosan erőtlenek voltak. Nem tudtalak téged igazán fellelkesíteni. Téged nem nyűgöz le a látni vágyás ereje, neked nem reszket a bensőd, nem dobog gyorsabban a szíved. Hiába volt életem minden erőlködése, rád nem ragadt semmi abból, ami engem fut. Arról panaszkodsz, hogy fáj a lábad. Arról panaszkodsz, hogy ma még nem is ettünk. Arról panaszkodsz, hogy a ruhád elszakadt az úton. Természetesen én is érzem a fáradtságot. Mert említed, nekem is feltűnik, hogy milyen régen nem álltunk meg, nem pihentünk, nem ettünk és nem ittunk. De most mégis bosszant, hogy ezek jobban érdekelnek téged annál, amit mutatni szeretnék. Megbántva érzem magam, hogy ezek fontosabbak számodra, mint a csoda, amit látni készülünk. Igaz, útközben is láttunk csodákat. Szép tájakat, érdekes állatokat, színpompás erdőket, szálló fellegeket. Történtek velünk jó dolgok. A tejesasszony, aki megkínált a friss tejfölből. A pásztor, aki megmutatta, hogy hol rövidíthetnénk le utunkat, és közben dicsekedett kutyája tudományával. Az elhagyott templomrom falán szívdobogtató volt az ősi freskó. De mik ezek ahhoz képest, ami miatt jöttünk? Most végre itt vagyunk. Én már látom... Körüljárom. Megérintem. Te még nem értél ide. Valahol az út kanyarulata mögött ballagsz még. Kiáltanék, de a megható- dottság elveszi hangomat. Csak várlak. Nem is szólok semmit. Majd meglátod te is azt, ami miatt érdemes volt ezt a hosszú utat megtennünk, érdemes volt elindulnunk, érdemes volt sietnünk. Már előre boldog vagyok, hogy ez a csoda majd örökre összeköt minket, hiszen együtt látjuk majd. Már előre boldog vagyok, hogy adhattam valamit az életednek, amitől szebb lesz, amitől tartalmasabb lesz, ami célt adhat neki. Te álláz, és nézel rám. Itt lennénk? - kérdezed. Szólni nem tudok, csak bólintok. Félek megzavarni a mély áhítatot, a szent pillanatot. Aztán, mintha kristálypohár repedne el pattanva, értem meg a valóságot. Te nem látod. Te nem látod. Hiába állsz előtte. Hiába látod szemeddel, amit én. Hiába tudod, miről van szó. De nem látod a szíveddel. Nem áll össze a fejedben mindez eget-földet megrázó csodává. Némán baktatunk le a hegyről. A látás és nem látás falként húzódik közöttünk. * János - talán az apostol, talán egy másik János, az „öreg” - vajon átélte-e ezt a csalódottságot? A monumentális ív, a mondat, amellyel levelét kezdi, összeköti üzenetét Mózes első könyvének teremtésleírásával és a negyedik, hatalmas evangélium kezdetével is. A „kezdet” említése azért fontos, mert az, amit láthatunk, amit látnunk kell, mindenhol itt van. Minden róla szól. Minden felé irányul. Nem újdonság, nem most érkezett: mindig is volt. Ha indulok valamerre, hozzá érkezem. Ha keresek valamit, őt találom meg. Körülzár, meghatároz. Olykor megbénít, olykor elindít. Néha megvakít, máskor látni enged. Karácsony második ünnepén mi is indulunk a pásztorokkal. Gyertek! Nézzük meg a csodát! Igazat mondott-e az angyal? Igazat üzent-e Isten? Aztán indulunk vissza. Most látjuk csak, hogy velünk jött az örvendező öreg, János is. „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről" - kiáltja. Tele van megmutatni vágyással. Ott csillog a szemében a küldetés, hogy ezt mindenkinek elmondja és megmutassa, hogy az „örömünk teljes legyen Szemében tükröződhet a mi boldogságunk is. Hiszen mi is láttuk. Hiszen mi is átéltük. Hiszen mi is megérintettük. Van-e valami, amit eddigi életem során sikerült már körüljárnom, kitapintanom, megértenem? Minden bizonnyal igen. Felsoroljak néhányat? Van-e valami, amit eddigi életem során sikerült már körüljárnom, kitapintanom, megértenem az örökkévaló dolgokból? Minden bizonnyal igen. Felsoroljak néhányat? De most mást érzek. O érintett meg engem. O látott meg engem. Ő értett meg engem. Ezért gyere, induljunk! Meg akarom mutatni neked is! Még ma. * IMÁDKOZZUNK! Megérintettél engem. Látsz engem. Megértesz engem. Bensőm reszket a találkozás rettenetétől és boldogságától. Mostantól értem, hogy ebben az érintettségben, látottságban, megértettségben életem az örökkévalóság része lett. Ámen. Koczor Tamás
