Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-12-21 / 51-52. szám
2. oldal 2003. DECEMBER 21. Evangélikus Élet ÉLŐ VÍZ Jelek égen-földön Jól ismerjük a történetet: pásztorok tanyáztak azon a vidéken, őrizték a nyájat, és megjelentek nekik az angyalok, hogy tudtukra adják, megszületett a Megváltó, a Megmentő, a várva várt Szabadító. O, nem értettek ők sem mindent, hiszen olyan különösen hangzott az egész, de tudták, ez a jel nekik szól, és észrevették benne Isten feléjük irányuló szeretetét. Hasonló a bölcsek esete is. Feltűnt az égen egy különleges csillag, és ők az eget kémlelő távcsöveikkel rátaláltak. Ahogy megpillantották, azonnal megértették az üzenetet, és elindultak megkeresni az új, hatalmas királyt, hiszen a jel számukra egyértelmű volt. Biztosan másképp képzeltek el sok mindent, talán meglepte őket Mária szegényes, egyszerű ruhája, a meleg rongyokba göngyölt csecsemő, de egészen biztosak voltak benne, hogy ő az, akit keresnek, akinek tisztelettel tartoznak, hát nem tétováztak. Mivel nyitottak voltak, eljutott hozzájuk az Úr üzenete, és megértették hívását. Akadt olyan, akinek az angyali szóra volt szüksége, hogy hálás szívvel elinduljon a jászolhoz, volt, akinek a csillag feltűnése adott egyértelmű jelet az isteni csodáról. És az Úr látta a különbségeket, és üzent. Néha elgondolkodom rajta, vajon másoknak még azon az éjjelen kijelentette-e Isten Fia születésének örömüzenetét. Nem tudhatjuk. Csak annyi bizonyos, hogy mindazok, akik meghallva a hívást eljutottak a jászolig, hitükben megerősödve, reménységgel feltöltődve mentek tovább boldogan. És neked milyen jelet küldött az Úr? Mivel csábítja a szívedet? Mivel hív önmagához? Talán csak most gondolod végig, hogy gondosan megőrzött ebben az évben is, szeretetből mindent megadott neked, amire szükséged volt, áldása kísérte fáradozásodat. Amikor bánatod volt, küldött hozzád valakit, aki megvigasztalt, amikor gyenge voltál, igéje erőt, ’ bátorítást adott neked. Itt-ott észrevetted, hogy ő használt, és megajándékozott másokat rajtad keresztül. Vagy feltűnt egy csillag a te életed egén is, aki terelget, vezetget a Megváltó felé, és te álmélkodva figyeled, milyen ragyogást kaphat felülről egy-egy ember, ha kiárad rá a kegyelem. És mondd, elindultál már? Buzdított-e tettekre Isten sokféleképpen feléd sugárzó szeretete és jósága? Induljunk el felé mindnyájan, hogy megtapasztaljuk nála az örömöt, a békét, közelségének áldott melegét! Hogy fel- töltekezve mehessünk tovább az ünnepek után a hétköznapok útjain. Füller Tímea Pecznyík Pál ÁLDOTT KARÁCSONYT! Isten Fia, áldott Urunk, előtted térden hódolunk. Betlehemi gyermek voltál, értünk haltál, feltámadtál! Rég ott ülsz az Atya jobbján, értünk buzgón imádkozván. Lám, így lehet mindig nekünk, boldog karácsony ünnepünk. (2003) „A magunk körében is azt tapasztaljuk: ha valaki különös jót tesz vetünk, egész életünk felé hajol, és azt mondjuk: »de nagyra tartom őt«, vagyis »lelkem magasztalja öt«. Mennyivel inkább megindul a lelkünk (szellemünk) Isten jósága megtapasztalásán, ami pedig minden művében hatalmasan megnyilatkozik, minden szó. gondolat kevés ennek kibeszélésére; az egész életünk és szellemünk átforrósodik, és szeretnénk mindenkinek elmondani és elzengeni, ami bennünk él. ” Luther Márton: Magnificat (Takács János fordítása) ADVENT 4. VASÁRNAPJA Adventi örömének - három versben Lk 1,67-69 Advent negyedik vasárnapjának evangéliuma a két héttel ezelőtti igéhez kapcsolódik, amelyben Zakariás pap és felesége ígéretet kapott: gyermekük születik, noha ennek alig van biológiai esélye. Teljesül életükben az, ami minden normális házaspár vágya, és amiről - már-már úgy tűnt - mégis le kell mondaniuk. Gyermekük azonban nemcsak kettejük öröme lesz, hanem sokaké. Istent szolgálja majd ez a gyermek, hogy „az engedetleneket az igazak lelkületére térítse, hogy felkészült népet állítson az Úr elé " (Lk 1,17b). Isten követe nem hazudott. Zakariás némaságát ezért ma feloldja az öröm és az Isten iránti hála, amely az ígéret beteljesedése miatt - mint apát és mint papot - eltölti. Nemcsak nyugtázza az ígéret valóra válását, hanem énekkel áldja a szavát megtartó Istent. Isten szavahihetőségére maga Isten a biztosíték. Ez nem csupán elmélet, hanem mindazok boldog tapasztalata, akik - Isten népeként - bizalomra bátorodtak iránta. Isten nagy tettei akkor válnak üdvösségünkre, amikor köszönetét mondunk értük. Advent ideje alkalmas arra, hogy lélekben végigjárjuk Zakariással azt az utat, amelyen Isten látogatása mindig eseményekben nyilvánul meg. Biztos, hogy a vizsgálódást nem a velünk és körülöttünk történt dolgokon kell kezdenünk. Isten iránti személyes bizalmunk általában azoknak a bizalmán erősödik, akik korábban Isten szavahihetőségéből éltek. Az egész Szentírás arról beszél, és attól ujjong, hogy Isten megbízható. Még akkor is állja szavát, amikor joggal megszeghetné ígéreteit. Isten népe a bibliai korban is hamar felejtett. Ezért már az Ószövetség újra meg újra emlékezetükbe idézi Isten első látogatását, az addig átélt legnagyobb szabadítást, az Egyiptomból való kivonulás történetét, amelynek emléke a királyok korában már szinte ködbe veszett. Pedig — maga az írás is - hányszor ismételted el velük! Ilyenkor mindig elhangzik a „De Isten...” kezdetű mondat, amely arról tanúskodik, hogy Isten - megmagyarázhatatlan okból - mégis megkönyörült népén. Nem azért, mert igazabbak, jobbak, erősebbek vagy bátrabbak más népeknél, hanem mert - érthetetlen okból - hűtlenségük ellenére is szereti őket, és hű hozzájuk. Erről tanúskodik a zsoltáros (Zsolt 136) is. Innen ered Isten szavahihetősége, nincs rá más magyarázat. Ortodox keresztény testvéreink találóan nevezik sokirgalmú zsoltárnak a százharminchatodikat, amely nekünk is gyakori imádságunk kellene hogy legyen. Zakariás énekének első verse arról szól, hogy Isten most újból meglátogatta népét. Vele együtt énekelhetünk, mert amiért köszönetét mond, értünk is történt. Amit Isten népe egykor megköszönt, annak öröme valamiképp ott munkál a mi bizalmunk születésénél is. Sarkig kellene tárnunk az ajtót, hogy beáradjon életünkbe azoknak a friss öröme, akik Isten nagy tetteiért adnak hálát. Csak ez az öröm szoríthatja ki szívünkből a bizalmatlanságot, amely sűrű ködként üli meg életünket. Éneke második versében Zakariás is végigjáratja tekintetét Isten múltbeli, de soha el nem évülő nagy tettein. Ezután újszülött fiára néz, és látni kezdi a jövőt. Nem a felserdült ifjú sorsát kutatja. Nem látja annak levágott fejét Salome ezüsttálcáján, hanem Istentől kapott szolgálatért mond köszönetét. Az útkészítőt látja meg a most még kicsiny gyermekben, akiről később vallást tesz majd az is, aki önmagát nevezi útnak. Zakariás nem mond újat, csupán a fiáról hallott ígéreteket ismétli. Beéri ennyivel. Az ígéretek boldog ismétlésében ott rejtőzik a bizalom „ámen”-je. Örömében ott rejtőzik Keresztelő majdani öröme is: a „vőlegény barátjának” öröme, aki nem szomorkodik, hanem örvend, amikor szavára tanítványai közül néhányan otthagyják, és Jézus nyomába szegődnek, hogy megkérdezzék: „Mester, hol van a lakásod? " (Jn 1,38) Zakariás kétverses adventi énekét semmiképpen se keveselljük, hanem köszönjük meg. Hallgassuk együtt Mária és Simeon énekével, és azután kezdjünk bele mi magunk a harmadik versbe! Mert a harmadik verset a mai gyülekezet énekli, amikor a másik kisgyermekben, a dicsőség Urában Megváltójára talál, és nyomában elindul a békesség útján. Ez az út nem ígér háborítatlan nyugalmat, de aki rajta jár, az lelkűidével, megbízható szavával, hite bizalmával, türelme és reménysége teherbírásával - mint kicsiny mécses - a „felkelő Nap” szelíd, vonzó, derűs, barátságos fényét idézi. Fehér Károly IMÁDKOZZUNK! Istenünk, áldunk hűségedért, amelynek fénye Krisztus arcán felragyogott. Az ő világossága töltse be életünket, oszlassa el történelmünk sűrű sötétségét, hogy a békesség útjára rátaláljunk. Soha ne engedd, hogy a magunk nyomorúsága, mások bűne vagy a gonosz bármiféle kísértése megfojtsa szívünkben Krisztus örömét, akinek eljövetele örökre véget vet minden gyásznak, fájdalomnak, jajkiáltásnak és könnyhullatásnak. Ámen. Oratio oecumenica Az alább közölt általános könyörgő imádságot szeretettel ajánljuk minden gyülekezet figyelmébe, bátorítva a lelkészeket arra, hogy az istentisztelet liturgiájának alakításakor számoljanak a rovatunk nyújtotta lehetőséggel is. Áldott vagy, Istenünk, hogy Krisztusban váltságot szereztél a világnak. Áldott légy, hogy minden emberi mesterkedés ellenére megtartottad ígéretedet, és Krisztus elvégezhette mindazt, amit ígértél a világnak. Áldunk, hogy Krisztus ma is jelen van életünkben. Áldunk, hogy ő a mi Urunk és megtartónk. Áldunk könyörülő irgalmadért, bűneink bocsánatáért. Áldunk az örömhírért, amellyel nap mint nap megajándékozol minket. Ennek erejével élhetjük mindennapi életünket, és végezhetjük feladatainkat. Bocsásd meg, hogy sokszor hiányzik belőlünk a Zakariás énekéhez hasonló hálaének és az apostol öröme. Te mindent megtettél értünk, mi pedig sokszojr megfeledkeztünk ajándékaidról. A karácsonyi előkészületek sem hoztak minket közelebb egymáshoz. Nem békítettek meg egymással minket. Bocsásd meg, hogy az ünnepi készülődés közben a lelki felkészülésben lemaradásban vagyunk. Könyörgünk, adj békességet szívünkbe. Add, hogy a tőled származó szeretet békét teremtsen a családokban. Teremts rendet a fölfordult világban. Adj békét a sokat szenvedő, egymás ellen harcoló népeknek, embereknek. Sokan várják szorongva karácsony estéjét, csendjét. Légy társuk azoknak, akik a magányosság nyomorúságával küszködnek. Adj türelmet azoknak, akik segíteni igyekeznek a segítségre szorulókon. Könyörgünk a betegekért, az értük aggódókért, az őket ápolókért. Könyörgünk egyházadért. Add, hogy szolgálatára figyeljen a világ. Tudja meg minden ember: Megváltónk született. Könyörgünk azokért, akik karácsonykor igédet hirdetik. Adj erőt nekik, hogy szolgálatukat rendben elvégezhessék, rád figyeljenek, és szent akaratodat helyesen tolmácsolják. Add, hogy a karácsonyi fények betöltsék az ünnep napjait, majd reménységgel vezessenek tovább az új évbe. Atyánk, aki Fiadért meghallgatsz minden imádságot, kérünk, most is hallgass meg minket. Ámen. SAROK 3 5 K 3 mindig karácsonyi... A liturgia A szent zenéről szóló sorozatunkat egy alkalomra megszakítjuk, hogy az ünnep csendjében és fényében a liturgia karácsonyi vonásaira figyeljünk. Hosszan lehetne sorolni a karácsonyi liturgia szép és különleges mondatait. Érdemes elmélyedni ezekben, hiszen karácsonykor az álladó részek (ordinári- um) mellett az adott ünnepre szabott változó részek (propriumok) különösen is figyelemre méltók. Az istentisztelet kezdőzsoltára ilyenkor különleges keretverset (anti- fónát) kap: „ma este megtudjátok, hogy eljön az Úr, megvált minket, reggelre meglátjátok dicsőségét” (szenteste); „gyermek született nékünk, fiú adatott nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így nevezik: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Békesség Fejedelme” (karácsony ünnepén). A kibővített kyrie, azaz az ősi, Krisztust imádó mondat gazdagabb formája is kiegészül három karácsonyi mondattal: „Isten Fia, aki értünk elhagytad a mennyet - Uram, irgalmazz! Mária fia, aki értünk emberré születtél, Krisztus, kegyelmezz! Igazi világosság, aki győztél a sötétség fölött, Uram, irgalmazz!” A kollektaimádság is a tőle megszokott, lényegre törő módon foglalja egy kérésbe karácsonyi vágyunkat: „Istenünk, aki ezt a szent éjszakát tündöklővé tetted az igazi világosság megjelenésével: add, hogy a földön hittel fogadjuk az ő világosságának kijelentett titkát, a mennyben pedig ajándékul kapjuk az üdvösség örömét őáltala, aki veled és a Szentlélekkel él és uralkodik örökkön örökké.” i Az olvasmányok után énekelhető hallelujavers is tömören szól a szent éjszaka titkáról: „Halleluja, Krisztus megszületett, jöjjetek, imádjuk! Halleluja.” Az úrvacsorára felkészítő nagy hálaadó imádság (prefáció) egyetlen, ünnepek szerint változó mondata karácsonykor így illusztrálja az üdvtörténet fontos pontját: „...mindenkor hálát adjunk neked, mindenható Istenünk és Atyánk a Jézus Krisztus által, akiben a láthatatlan Isten látható emberré.lett, és békességet hozott a világnak”. Az úrvacsora végén elhangzó küldő elbocsátás is meg fog változni a készülő új Agenda tervei szerint. Karácsonykor — egyetlenegyszer egy évben - másként hangzik, mint a többi vasár- és ünnepnapon: „Testvéreim! Menjetek, és hirdessétek az örömhírt, hogy megszületett a Megváltó, az Úr Jézus Krisztus a Dávid városában. Tanúskodjatok az Úr szeretetéről! Megízleltétek a bűnbocsánat örömét: építsétek a testvéri közösséget az emberek között megbocsátással és áldozatos szeretettel.” Szólhatnék még az olvasmányokról és az igehirdetési alapigékről: a karácsonykor „szokványosakról”, no meg a megdöbbentően váratlanokról, és érdemes lenne a karácsonyi énekkincsünket is végiglapozni, egyenként ízlelgetni. Hiszen csodálatos kincs a karácsonyi istentisztelet liturgikus anyaga. Most azonban mégsem ezekre szeretném az olvasó figyelmét irányítani, hanem inkább azt szeretném megmutatni, hogy hagyományos vasárnapi liturgiánk mennyire karácsonyi jellegű - függetlenül attól, hogy karácsonyt vagy húsvétot ünnepiünk, az egyházi esztendő melyik időszakában vagyunk. Két ilyen fontos liturgiái eseményre szeretnék emlékeztetni. A „nagy glóriádként emlegetett mondat (Gloria in excelsis) minden vasárnap elhangzik az ünnepen: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” Év közben talán bele sem gondolunk, ezekben a napokban azonban minden évben kiderül a glória eredete. Az angyalok éneklik ezt először a betlehemi mezőn, a karácsony titkának sajátos felkonferálásaként. Nem szólították fel a pásztorokat, hogy ők is énekeljenek, nem köteleztek senkit, hogy ez a későbbiekben állandóan ismétlődjön. És mégis, kétezer éve vasárnapról vasárnapra, ünnepről ünnepre énekli az egyház népe. Isten vándorló népe már útközben bekapcsolódik az örök istentiszteletbe, hogy az angyalokkal és a már előrement testvéreinkkel együtt énekeljük az Istent dicsőítő éneket. Azt az éneket, amelyet nem lehet nem énekelnie annak, aki megértette karácsony üzenetét: Isten földre szállt, emberré lett szeretetét. Mert a karácsony nem csupán előjátéka, kedves epizódja a nagyhéten kiteljesedő jézusi életműnek, hanem szerves része a megváltásnak, Isten világot, embert mentő programjának. Talán jó lesz majd böjtben, a húsvéti időben vagy év közben a többi vasárnapon belegondolni, hogy karácsony angyali éneke miként jáija át az egyház Istenre figyelő életét. A másik karácsonyi vonatkozású elem már nem egy istentiszteleti tételhez kapcsolódik, hanem az egész liturgiát átjárja. Az a tény tudniillik, amit János így fejez ki evangéliuma elején: az Ige testté lett. Az inkamáció (testet öltés) csodáját minden egyes istentiszteleten átéljük. Az evangéliumhirdetésben nem a lelkész szólal meg, hanem - „aki titeket hallgat, engem hallgat” - Krisztus maga. Az ige ugyanis mindenkor és mindenhol, ahol hirdetik, és ahol a Szentlélek megeleveníti, testet ölt. Valósággá lesz, élő, eleven módon csendül fel. Fizikailag lesz hallhatóvá és meghal lhatóvá. És ez a csoda történik meg az úrvacsorában: Krisztus teste lesz kenyerünkké a kenyérben, és vére lesz italunkká a borban. Minden úrvacsorái istentiszteleten átélhetjük az első karácsonykor megismert tényt: a mindenek Teremtője, az Örökkévaló, a mindenek felett álló Isten vállalja, hogy megjelenik a múlandó, térhez és időhöz kötött anyagban. A „minden mindenekben” testet ölt a kenyérben és a borban. Találkozni lehet vele, érezni, látni, tapintani, ízlelni lehet őt. Nemcsak karácsony ünnepének liturgiája izgalmas és érdekes, hanem a mindenkori liturgia karácsonyi tartalma: Dicsőség a magasságban Istennek, az Ige testté lett! Hafenscher Károly (ifj.) *
