Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-11-30 / 48. szám
10. oldal 2003. NOVEMBER 30. Evangélikus Elet A Luther Márton Szakkollégium legutóbbi alkalmán Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke és dr. Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora tartott beszélgetésindító előadást. A jó hangulatú, felszabadult légkörben zajló esten - melyen a laikusok egyházi szerepvállalásáról volt szó - tartalmas dialógus alakulhatott ki az egyházi vezetők és a diákság között. Felvételünkön az alkalom előadóinak társaságában Gaál Jánosné, a MEE Budapesti Kollégiumainak igazgatónője látható. Fotó: Szunyoghy Györgyi Templomés gyülekezettatarozás Püspöki látogatások a Déli Egyházkerületben A Déli Egyházkerület közelmúltban megválasztott vezetője többször is hangsúlyozta, hogy szívügyének tekinti a gyülekezetek látogatását, a lelkészekkel való személyes találkozást. Ennek jegyében alföldi kőrútján nem csak azoknak a meghívásoknak tett eleget, amelyek egy-egv közösség ünnepére szóltak, hanem azokra is sort kerített, amelyek „csupán” az ismerkedést, a kapcsolatteremtést és -ápolást szolgálták. Gáncs Péter gyülekezetlátogatási körútját Csengődön kezdte meg, ahol november 22-én a templom szentelésének negyvenedik évfordulója alkalmából rendeztek hálaadó istentiszteletet, A Déli Egyházkerület püspöke igehirdetéssel szolgált az ünnepi istentiszteleten. Az eseményt többek között az is emlékezetessé tette, hogy a közösség templom- építő lelkésze, id. Szentpétery Péter is részt vehetett az alkalmon. Az alföldi körút a páhi gyülekezetben folytatódott. A délután három órakor kezdődő istentisztelet keretében az egybegyűltek megújult templomukért mondtak köszönetét az egyház Urának. A kerület püspöke igehirdetésében hangsúlyozta: fontos, hogy templomaink átalakuljanak, az imádság házává váljanak. Olyan hajlékokra van szüksége egyházunknak, ahová jó betérni, ahol jó otthon lenni. Gáncs Péter szombaton este Hódmezővásárhelyre látogatott, hogy találkozzon a gyülekezet nemrég felavatott lelkészével, Deák Lászlóval és feleségével. Az egyházvezető kiemelte: fontosnak tartja, hogy részt vegyen az egyház hétköznapi életében, hiszen így alkothat valós képet a közösségek helyzetéről, gondjairól és örömeiről. Egy kellemesen együtt töltött este, egy ráérős beszélgetés a finom vacsora után, egymással való ismerkedés: ez is hozzátartozik - hozzá kellene, hogy tartozzon - egy keresztény ember életéhez, mindennapjaihoz. A közösen elköltött vacsora során az is kiderült, hogy nemcsak az épületeink szorulnak tatarozásra, hanem számos helyen bizony gyülekezeteink is. A fiatal hódmezővásárhelyi lelkész éppen ezért legsürgetőbb feladatának az új gyülekezeti csoportok szervezését, valamint a városban élő evangélikusok felkutatását és a gyülekezeti életbe való bekapcsolását tekinti. Az egyházi esztendő utolsó vasárnapját a hódmezővásárhelyi gyülekezet közösségében ünnepelte a kerület püspöke, aki az istentiszteletet követő fórumbeszélgetésen az egyházközség tagjaival is megismerkedhetett. A gyülekezetlátogatási körút utolsó állomásaként Gáncs Péter a mezőberényi gyülekezettel találkozott, ahol a hívek a délutáni áhítatot követő kötetlen beszélgetés keretében az egyházközség és az egyház jövőjét érintő kérdéseket tehettek fel a déli kerület vezetőjének. Szabó Szilárd ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 2003. november 30. 1., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Keczkó Szilvia; de. 10. (német) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) D. Szebik Imre; du. 6. Balicza Iván; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. Veperdi Zoltán; II., Modori u. 6. de. fél 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. Fodor Viktor; Csillag- hegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. dr. Mártonffy Marcell; Óbuda, 111., Dévai Bíró M. tér de. 10. (úrv.) Bálintné Varsányi Vilma ; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Gáncs Péter; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) ' Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv.) Zászkaliczky Péter; du. 6. (orgonazenés) Szabó Szilárd: VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Kézdy Péter; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák) Szpisák Attila; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Smidéliusz András; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Smidéliusz András; Kelenföld, XL, Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Blázy Árpádné teol., (szuppl.); de. 11. (úrv.) Blázy Árpádné teol., (szuppl.); du. 6. Joób Máté; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Joób Máté; XL, Magyar tudósok krt. 3. (Egyetemi Lelkészség) du. 6. (úrv.) Schneller János; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Balicza Iván; Budahegyvidék, XII., Kékgolyó u. 17. de. 10. (úrv.) Vári Krisztina; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Tóth-Szöllős Mihály; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Szlo- boda József; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 10. (úrv.) Győri Gábor; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Juhos utca 28. (kistemplom) de. 10. Bolla Árpád; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 11. de. 10. (úrv.) Börönte Márta; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Eszlényi Ákos; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. Eszlényi Ákos; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 10. Kosa László; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. (úrv.) Korányi András; Pest- szentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. 8. Korányi András; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 57. de. 10. Endreffy Géza ADVENT 1. VASÁRNAPJÁN a liturgikus szín: lila. A vasárnap lekciója: Róm 13,11-14; az igehirdetés alapigéje: Lk 3,1-6. HETI ÉNEKEK: 131, 141. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELETE I közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán 2003. november 30-án, ADVENT 1. VASÁRNAPJÁN 10.04 órakor Domonyból, az evangélikus templomból. Igét hirdet Baranyai Tamás lelkész. Összeállította: Tóth-Szöllős Mihály Kétnyelvű hálaadás Hegyeshalomban Hegyeshalom. A határ menti település neve sokak számára ismerősen cseng. Azt viszont már kevesen tudják róla, hogy a reformáció utáni évszázadokban németeket telepítettek ide, akik evangélikusokként találtak új hazára. 1850-ben hatalmas templomot építettek, hiszen a múlt század elején még másfél ezres német ajkú gyülekezet élt itt. A II. világháború után azonban visszatelepítették őket Németországba. Ma mintegy száz evangélikus él a nagyközségben. A dicső múltat jelképező templomot az ő feladatuk karbantartani. November 23-án a felújítási munkálatok következő lépcsőjének befejezéséért adtak hálát a gyülekezet hívei. A hívek néhány évvel ezelőtt alapítványt hoztak létre a templom megmentése érdekében. Első lépésként a tetőszerkezetet tették rendbe, paiacserével együtt. Ebben az évben közel 13 millió forint értékű felújításba kezdtek, amellyel a tornyot és annak homlokzatát sikerült renoválniuk. Kicserélték a toronysisakot, az óra számlapjait és a homlokzati nyílászárókat. Felújították a hangterelő spalettá- kat. Csapadékvíz-elvezető rendszert és villámhárítót építettek ki. A költségek jelentős részét - több mint 4,5 millió forintot - az egykor kitelepítettek és utódaik fedezték, hiszen a felújítási munkálatokhoz a gyülekezet vezetősége és az alapítvány a segítségüket kérte. A határon belül maradtak 1,1 millió forinttal járultak hozzá a költségekhez, a gyülekezeti tagok adománya pedig 800 ezer forint volt. Ezt egészítették ki az egyházon belüli pályázatok, segélyek, támogatások. Sokan külföldről is eljöttek arra az istentiszteletre, amelyet az egyházi esztendő utolsó vasárnapján tartottak. Ezen Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke 2Pt 1,16-19 alapján szolgált igehirdetéssel. Németül is ösz- szefoglalt prédikációjában kiemelte, hogy bár a múlt dicsősége eltűnik, Isten megtartó kegyelme mégis megmarad. A templomfelújítás nem a múlt ápolását jelenti. Személy szerint nekünk is tovább kell adunk valamit Isten szereteté- ből. A tanúk láncolata nem szakadhat meg miattunk, mert az egyház létének igazi veszedelme nem a szorongattatás- ban rejlik, hanem abban, ha a tanúk elhallgatnak. Sajnos az EU-ban is csak a gyökerekre hivatkoznak, elméleteket gyártanak, és nem hitet vallanak. Az istentiszteleten kórusművekkel szolgált a hegyeshalmi Erkel Ferenc vegyes kar, valamint a nemrégiben alakult német nemzetiségi kórus. Az úrvacsorás istentisztelet után a helybeliek és a vendégsereg szeretetvendégségre vonult át a gyülekezeti terembe, ahol Ludván István felügyelő köszöntötte a megjelenteket, majd Kiss Miklós mosonmagyaróvári lelkész ismertette a társgyülekezet templomának torony felújításával kapcsolatos tudnivalókat. Azt is elmondta, hogy a következő években szintén komoly feladatok várnak rájuk. Következő lépésként a templomhajó renoválását tervezik. * Az egyházi esztendő utolsó vasárnapján a mosonmagyaróvári templomban hálaadó istentisztelet keretében köszöntötték Zámolyi Gyula nyugalmazott lelkészt, akit ötven évvel ezelőtt, 1953. november 22-én iktattak be az egyházközség lelké- szi állásába. A több mint három évtizeden keresztül a Lajta-parti városban szolgáló 93 éves lelkipásztort utóda, Kiss Miklós, valamint Ittzés János,. a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke köszöntötte. Az egyházvezető üdvözlő szavaiban emlékeztetett arra, hogy a fél évszázaddal ezelőtti beiktatás évében sorsfordító változások zajlottak a történelemben, és ezek között egy lelkészbeiktatás jelentéktelen eseménynek tűnhetett. Azóta diktátorok, nagyhatalmak tűntek el, de akit mi szolgálunk, az a Jézus ma is él, és ezért minden igehirdető rendkívül fontos feladatot lát el. Menyes Gyula 50 ÉV MOSONMAGYARÓVÁRON Szolgálat a nyugati végeken Ötven évvel ezelőtt, 1953. november 22-én iktatták be a mosonmagyaróvári gyülekezet lelkészi állásába Zámolyi Gyula nyugalmazott lelkészt. Tizenhárom Surdon eltöltött év után került a Lajta-parti város gyülekezetébe. Ötvenévnyi hűséges szolgálatot tudhat maga mögött a nyugati végeken. Ahogyan ő maga mondta, nem tud eléggé hálás lenni Istennek azért, hogy olyan gyülekezet lelkipásztora lehetett, amelynek felé áradó szeretetét a mai napig érzi.- Hogyan talált egymásra a surdi lelkész és a mosonmagyaróvári gyülekezet? - kérdeztük a jubiláló lelkésztől.- 1953 júliusában kaptam egy levelet Németh Károlytól, az akkori lébényi esperestől. Kíváncsian bontottam fel a borítékot, ugyan mi dolga lehet velem az esperesnek. Kiderült, hogy a mosonmagyaróvári gyülekezet megbízásából írta a levelet, amelyben a mosonmagyaróváriak bemutatkozó szolgálatra kértek fel engem. Megtisztelő volt a megkeresés, és én szívesen vállalkoztam rá. Délelőtt prédikálnom kellett az istentiszteleten. Emlékszem, a vakon született meggyó- gyítása volt az igehirdetés alapigéje. Este még egy felnőtt-bibliaórát kellett tartanom, mégpedig egy ószövetségi, egészen pontosan Habakuk próféta könyvéből való ige alapján. Már a bibliaóra megkezdése előtt megkérdezték, hogy ha megválasztanak, elfogadom-e a meghívást. Én egyértelműen igent mondtam. A gyülekezet rajtam kívül még Groó Gyulát és Weltler Ödönt hívta bemutatkozó szolgálatra. Hármunk közül végül mellettem döntött a gyülekezet. Augusztus 29-én egyhangúlag hozták meg az erről szóló határozatot. Bár dr. Vető Lajos püspök mással szerette volna betölteni ezt a lelkészi állást, rövid gondolkodás után mégis megkaptam a jóváhagyását. Az erről szóló értesítést október 23-án kaptam kézhez. Az első gratuláló levelet Turóczy Zoltán püspöktől kaptam, aki többek között ezt írta: „Szeresse úgy az óvári gyülekezetét, ahogyan a surdit szerette.”- Ha jól tudom, a költözés nem ment teljesen zökkenőmentesen.- November első vasárnapján költöztünk feleségemmel. A bútorokat Nagykanizsáról vonattal szállítottuk el új szolgálati helyünkre. Emlékszem, nagyon hideg lett azokban a napokban, ami megnehezítette a költözést. Az igazi nehézséget azonban nem ez jelentette. Elődömmel, Szűcs Sándorral előzetesen megegyeztünk abban, hogy a lelkészlakást megosztjuk. Ám a feleségétől kaptunk egy táviratot, hogy ne jöjjünk, mert ők nem kötelesek kiköltözni a lakásból. Az AEH akkori megyei vezetőjével eljöttem Mosonmagyaróvárra, vettünk egy kisebb lakást, ahová Szűcs Sándor családjával együtt beköltözhetett.- Milyen volt abban az időben a gyülekezeti élet Mosonmagyaróváron ?- Megpróbáltam azokat a gyülekezeti alkalmakat megtartani új helyemen, amelyek Surdon beváltak. Gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt meghirdettünk bibliaórákat. Szombatonként énekkari próba volt. Vasárnap reggelente még gyermek-istentiszteletet is tartottam. Ezek egészen addig mentek, amíg a televízióban el nem kezdték sugározni a délelőtti matinéműsorokat. Akkor sorra elmaradoztak a gyermekek. Ezekben a szolgálatokban nem voltam egyedül, mellettem állt a feleségem, aki bibliaórákat tartott, és az énekkari próbákat vezette. O volt a gyülekezet kántora is.- Talán nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy ennek a hosszú szolgálati időnek legnehezebb időszaka 1956 volt. Igen, ez így igaz. Az ötvenes évek amúgy is nehéz évek voltak. Sok esetben éjjel kereszteltünk és eskettünk. Volt olyan éjszakai esküvőm, amikor a menyasszony a templom pénztárszobájában öltötte fel a menyasszonyi ruhát. Sok gyermeket úgy kereszteltem meg - az anyakönyvek tanúsítják -, hogy a kórházból először a templomba jöttek a szülők, és csak ezután vitték haza az újszülöttet. Ám mindezeken valóban túltett az, ami 1956. október 26-án történt a városban. A határőrlaktanya előtti téren ezen a napon dördült el az a sortüz, amely több mint száz emberéletet követelt. Ezt követően a mosonmagyaróvári evangélikus templom előtt álló fára akasztották fel az egyik meglincselt határőrt, végül a református és katolikus kollégával együtt nekem kellett - erős rendőri biztosítás mellett - ökumenikus szertartás keretében eltemetni a sortűz evangélikus áldozatait. A harangozó nem merte kiharangozni az áldozatokat, így ezt a feladatot is én vállaltam. Ugyanakkor az is igaz, hogy ezekben a nehéz ötvenes években kezdtük el építeni a templom orgonáját.- Idővel aztán kibővült a szolgálati területe azzal, hogy a környező falvak gyülekezeteit Mosonmagyaróvárhoz csatolták.- Rajka volt az első gyülekezet, amely Mosonmagyaróvárhoz társult. Első istentiszteletemet 1968 vízkeresztjén tartottam ott. A rajkai gyülekezetnek akkoriban nem volt egy árva fillére sem. Szó szerint a nulláról indultunk. Tizenegy évvel később, 1979-ben Rajka példáját Hegyeshalom és Levél követte. Természetesen ezek a korábbi erős anyagyülekezetek hozták magukkal a fíliáikat is, így lassan a volt pozsonyi egyházmegye fele hozzám tartozott. Ez a helyzet egyébként a mai napig is fennáll.- Milyen felújításokat sikerült az ötven év alatt elvégezni?- Mosonmagyaróváron 1960-ban kívülről újítottuk fel a templomot, majd felszentelésének 100. évfordulójára, 1984-ben belülről festettük ki. Rajkán a templomot kívül-belül renováltuk, Hegyeshalomban a torony bádogozását végeztük el, Levélen pedig a parókia tetejét hoztuk rendbe.- Milyen érzésekkel éli meg ezt a félszázados jubileumot?- Mindenekelőtt Isten iránti hála van a szivemben, hogy még most, 93 évesen is teljes szellemi frissességgel tudom végezni feladataimat. Vasárnaponként még hallhatom a harangokat és az orgona hangját, és láthatom a népes gyülekezetei, amely rendszeresen megtölti a templomot. Különösen is jó érzés átélni a gyülekezet felém áradó szeretetét, amelyet ez a jubileumi ünnepség is jól mutat. Miben is bízhatnék még? Sokszor éneklem el énekeskönyvünk 66-os énekét; „Te vagy reményem sziklaszála, erősségem, én Istenem...” Kiss Miklós
