Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-11-23 / 47. szám
2. oldal 2003. NOVEMBER 23. Evangélikus Elet / // / ELŐ VIZ ÖRÖK ÉLET VASÁRNAPJA Biztató prófécia az örök fundamentumhoz ragaszkodó léleknek Dán 12,1c—4 Csak egy lépés... Vannak döntéshozatal előtti, kínos időszakok, amikor valamilyen irányba lépnünk kell. Érezzük, hogy ettől a lépéstől függ egy állás megszerzése, életünk földi biztonsága, anyagi megélhetésünk stabilitása, netán lelki életünk egyensúlya avagy ingadozó nádszál hitünk megerősítése. Talán ennél is gyötrőbb, amikor Dávidhoz hasonlóan azt kell átélnünk, hogy csak egy lépés választ el minket a haláltól. (Dávid akkor mondja ki ezt, amikor Saul, a király irigységből az életére tör.) Egyik szép énekünkben olvassuk: „Csak egy lépés mit hoz, Ki tudná előre?” (354) Anélkül, hogy rémtörténetek sokaságával borzolnánk egymás kedélyeit, érdemes eltűnődnünk azon, hogy egy-egy - a szó szoros értelmében vett - lépésnek milyen következményei lehetnek életünkben. Ezek a történetek abban segítenek minket, hogy hitbeli látásunk megfelelő „dioptriával” tekinthessen az olyan esetekre, amikor a halál szele megérinti az embert. Kis elsős hittanosom a homlokára mutat, és felteszi társainak a kérdést: tudjátok-e, mitől van itt ez a varrat? Mivel senki sem felel, elmondja, hogy otthon a betonlépcső élére esett. Csak egy ügyetlen lépés, mely rosz- szabbul is végződhetett volna. Tanítványaim a hallottakat máris kapcsolják a tanultakhoz: „Véd az Isten!... Utaimra vigyázok, de nem félek...” Testvérbátyám többször emlegette csodálatos megmenekülésének történetét. Egy sorompó nélküli vasúti átjárónál ment az éjszaka sötétjében. A fogatos kocsi zörejétől nem hallotta a vonat érkezését, és az utolsó pillanatban a ló ösztöne rántotta át a kocsit. Csak egy lépés... Igen, Isten az állatvilágot is felhasználja mentő munkájában. Mondják, hogy a soproni templomunk tetőzetéről megindult hótömeg egyszer maga alá temetett egy, az épület mellett elhaladó gyalogost. Isten miért éppen a házát használta fel ahhoz, hogy halálra sújtsa a járókelőt? De még megdöbbentőbb volt az, amikor a templomba érkező, rendszeres igehallgató testvért vitték ki holtan... A hitben élő számára nem az a fontos, hogy hol, mikor és hogyan szólít el az Ur, hanem az, hogy hová szólít! Tudhatom, hogy amikor lépésem a halálba vezet, Krisztusom ott is azokkal a „szeretet-karjaival” ölel át, melyek egykor keresztet szenvedtek - azért, hogy nekem örök életem lehessen. Halálon diadalmat aratott karjai erősebbek a halál fagyos karjainál. Szimon János Isten iránti hálával tudatjuk, hogy megjelent az Izsóp ének- és zenekar „Karácsony éj” című lemeze. Megvásárolható az evangélikus könyvesboltban, a Huszár Gál könyv- kereskedésben, valamint postán megrendelhető a pilisi evangélikus gyülekezet címén (2721 Pilis, Kossuth L. u. 34. Tel.: 06-20-464-4595). Hibaigazítás Egy olvasónk figyelmeztetett, hogy november 9-i lapszámunk A vasárnap igéje rovatában Az ítélet árnyékában címmel megjeleni cikkünkben a 11, Jeroboam korát meghatározó mondat hibás: lí. Jeroboam ugyanis nem 2200, hanem 2700 évvel ezelőtt uralkodott. Köszönet az észrevételért. Vasúti átjáró előtt három egymást követő táblával találkozik az autóvezető. Ezeken a táblákon egyre ritkuló piros vonalak jelzik, hogy veszélyes zónához közeledünk. Aki nem veszi komolyan a táblák üzenetét, végzetes bajba kerülhet. Aki figyel rájuk, elérheti kitűzött célját. Az egyházi év utolsó három vasárnapjának igéi - mint lelki KRESZ-táblák - nemcsak egy időszak végét jelzik, de intenek a végső „átjáró” közeledtére is. Két hete az ítéletről, múlt vasárnap az eljövendő Krisztusról szólt az ige. Az egyházi év utolsó vasárnapjának tábláján ez áll: „Az újjáteremtő Isten színe elé”. A mindennapi közlekedésben gyakran bosszankodunk azon, hogy ezek mellé az életet védő táblák mellé odakerülnek másféle táblák, óriásplakátok is, amelyek elterelik a figyelmet az igazán lényeges információról. A sátán, a zseniális „reklámszakember” is elhelyezi a maga tábláit úton-útfélen, és ezekkel igyekszik kitakarni az Isten által adott figyelmeztető jelzéseket. Kit érdekelnek Mózes ormótlan kőtáblái a fogyasztói társadalom színes nyüzsgésében? Ki gondol gigantikus bevásárlóközponttá tett világunkban arra, hogy egyszer mégiscsak megérkezünk a túlvilági átjáróhoz, s talán ideje lenne fékezni a hajszát? Elünk egyik napról a másikra, ahogy Noé korának emberei élték távlatok nélküli életüket: „ettek, ittak, házasodtak... ” Gondolunk-e arra, hogy senki sem kerülheti el a nagy világbazár labirintusában a végső, egyre szűkülő sikátort, amelyben már csak előre lehet menni? Itt már nincsenek színes kirakatok, nem korbácsolják fel az érzékeket harsány reklámok, mindössze egy kérdésre szűkül a lét: megérkezünk - de hova és hogyan? Áprily a Kérés az öregséghez című versében így fohászkodik: Ki tudjuk-e majd mondani ezt a „gyökeres szót”, ha a tág ölelésű filozófiák, a szabadossá lazított normák feledtették velünk az igazi célt? A készenlétet meg kell előznie a felkészülésnek - a felkészüléshez lét- fontosságú információkra van szükség. Dániel könyve több ilyen információt közöl, most csak kettőt emelünk ki. „Azok közül, akik alusznak a föld porában, sokan felébrednek majd: némelyek örök életre, némelyek gyalázatra és örök utálatra. " Nem bizonytalan a prófétai szó! Bizonyosan tudhatjuk, hogy a halottak foltámadnak, mert a prófétai szót megerősíti az Úr szava: „Én élek, ti is élni fogtok” (Jn 14,19) és az apostoli bizonyságtétel is: „Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk ” (Róm 6,8). Tudhatjuk azt is, hogy az élet utáni létezés kétféleképpen valósul meg. Vannak, akik örök életre, mások örök gyalázatra ébrednek fel. Ez ellen annyira berzenkedik a liberális értelem, hogy egyszerűen semmisnek tekinti, mintha nem szólna róla az Úr. „Hogyan büntethet a szeretet Istene örök kárhozattal emberöltőnyi vétket?” - hördül fel könyvében a neves teológus, aki csak azt felejti el, hogy Isten komolyan veszi az istenképű ember döntését; senkit sem üdvözít akarata ellenére. Aki belehajt a vasúti kereszteződésbe, noha látja a vörösen villogó fénysorompót, csak magát okolhatja a tragédiáért. Isten igéje arra való, hogy komolyan vegyük! „Az okosok fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké. ” Ez is olyan információ, amely fontos a fölkészüléshez. Az üdvösséget azok érhetik el, akik másokat is az igazságra vezettek, vagyis akik nem a maguk szája íze szerint tanítanak, hanem Krisztushoz vezetik a rájuk bízottakat. Ok a zsoltár (Zsolt 12,2) szerinti kegyesek, akik bizonyos korokban nagyon megfogyatkoznak. Ok azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, akik nem a maguk igazságában bíztak, hanem megmosták ruhájukat a Bárány vérében, és kegyelmet nyertek (Jel 7,14). Nem magukat prédikálják, hanem Krisztushoz vezetnek másokat, mert benne ismerték fel a min- denekfelett való igazságot (Jn 14,6). Dániel könyvét ritkán vesszük kézbe. Nem szeretjük erőteljes próféciáit, inkább meghagyjuk a világvégével riogató szektáknak. Ez nem csupán az Isten igéje iránti alázat hiánya, hanem nagy felelőtlenség is. Örök élet vasárnapján különös hangsúlyt kap a textusunkban megszólaló „üzenet a jövőből”. Vegyük komolyan, és Lutherhez hasonlóan evangéliumi örömöt találunk benne mi is. O ezt írja Dániel könyvéről: „Dániel próféciái nem egyedül azért írattak, hogy e történetről és az elkövetkező sanyarúságokról tudomást szerezzünk, és kíváncsiságunkat új hírekkel elégítsük meg, hanem hogy a kegyesek megvigasztaltassanak, szivük felviduljon, hittel és reménységgel erősíttessenek meg állhatatosságukban... Nyomorúságuknak egyszer vége szakad, megszabadulnak a bűnöktől, a haláltól, az ördögtől és minden gonoszságtól, és felmennek Krisztus után a mennybe, az O örök égi birodalmába. Amint Krisztus is vigasztalja az övéit: »Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel, és emeljétek fel fejeteket, mert elközelgett a ti váltságtok!«” Győri Gábor IMÁDKOZZUNK! „Uram, sárgul a lomb, Uram, elfogy a fény, Itt az ősz, jő a tél, s Tefeléd megyek én. Alkonyul idelenn, a homály mindent elfed: hogy ne lássa szemem, csak az arcod, a szentet. Ez az arc tölti el derűs fénnyel szívem. Ez az arc néz reám szenvedés éjiben. S von a vágy, egyre von, hogy színről színre lássam, teljes szépségi- ben, örök, nagy ragyogásban!” (Túrmezei Erzsébet: Fölfelé, Tefeléd) Oratio oecumenica Az alább közölt általános könyörgő imádságot szeretettel ajánljuk minden gyülekezet figyelmébe, bátorítva a lelkészeket arra, hogy az istentisztelet liturgiájának alakításakor számoljanak a rovatunk nyújtotta lehetőséggel is. Elet és történelem Ura! Zajlik körülöttünk a mindennapok eseménysorozata, olykor fárasztó rohanásnak és esélytelen fáradozásnak tűnik minden igyekezetünk. A történelem sodró árnyában is alig vesszük észre, hogy hol a helyünk, és mi a feladatunk. Évek múlnak el, ahogy ma is égyházi esztendőnk utolsó vasárnapjához érkeztünk. Szeretettel és hálával emlékezünk halottainkra, akár ebben az évben, akár korábban szólítottad őket magadhoz. Köszönjük a küzdelmes életben való bátor helytállásukat, szívük szeretetét, amely most hiányzik életünkből, de legfőképp hitüket, mellyel téged kerestek, benned bíztak, s egyedül Krisztusban reménykedtek. Sorsuk sötétlő árnyai között járva nem zúgolódtak, hanem tőled fogadták el a megpróbáltatást, betegséget, a rájuk zúduló igazságtalanságot is. Kérünk, áldd meg emléküket, hogy világító fáklyák lehessenek életünkben, és példájuk átsegítsen minket is életünk válságos időszakain. Krisztusért részesítsd őket örök országod örömében. Kérünk, Urunk, te mutasd meg a felelős élet feladatait nekünk családban, gyülekezetben, egyházban és hivatásunk területén, hogy egykor számot adhassunk szavainkról és tetteinkről. Kérünk, ne nézz vétkeinkre és mulasztásainkra, hanem egyedül Szent Fiad keresztjére tekints. Add, hogy kegyelmed gazdagságában már most részesülhessünk, és nálad egykor örök örömben teljesedjék ki életünk. Ámen. SAROK MUSICA SACRA IV. 3 £ 5 6 3 H Mi hangozhat el az istentiszteleten? Az istentiszteleten nem lehet akármiről szólni. Istenről és Istennel beszélünk. Az egyház jó rendje, hogy embereket választ ki és rendel (ordinál) az ige szolgálatára, hogy a hitvallásunk megfogalmazása valóra váljék: az evangéliumot tisztán hirdetik. Az istentiszteleten nem lehet akármilyen hangokat megszólaltatni. A „bocsánat, hogy élek” és a „minden rólam szól” zenei magatartás közt meg kell találnunk a lutheránus középutat s vele a zene szolgálatának áldott formáját. (HK) A címben megfogalmazott kérdés megválaszolásához először látnunk kell a rendelkezésre álló zenék műfaji sokszínűségét. Ehhez Dobszay László felosztását vesszük segítségül (Magyar Egyházzene 1/2. szám). Az egyházzenén belül megkülönböztethetünk vallásos, egyházi és liturgikus zenét. Az első csoportba tartozó műveknél a vallásos gondolatok csupán indítékul szolgálnak a zeneszerző számára a komponáláshoz. Az egyházi zene templomi használatra alkalmas, a szertartások légkörébe illő zenemű. Liturgikusnak az olyan zenét nevezzük, amely eleve a liturgia céljaira készült, annak kereteit nem feszíti szét. Isten- tiszteleti megszólaltatásra csak az egyházi és liturgikus zene megfelelő. Vizsgáljuk meg ezeket közelebbről. Az egyházi zenében a zeneszerző objektív hangra törekszik, tartózkodik a túlzásoktól, az érzelmességtől. Hosszú ideig a reneszánsz, ellenpontra épülő körusmuzsikát tartották e célra legalkalmasabbnak. Ez a formai fegyelem jellemzi a 17. századi orgonazenét is. A liturgikus zene a liturgia kívánalmaiból indul ki, voltaképpen maga is liturgia. Kiterjesztett értelemben liturgikus zenének nevezhetjük a gregoriánt, az ahhoz kapcsolódó polifon betéteket és megfelelő gyülekezeti énekeket. A verses népének a középkorban legfeljebb betét jellegű volt a liturgiában. Egyszerű dallama az ünnepek lényegét objektiven, röviden elmondó szövegeket hordozott. A reformáció után a népének/gyülekezeti ének tartalmát, stílusát és használatát szabályozó erők meggyengültek. A 16. század néha ugyan nehézkes verselésű, mégis nemes anyaggal látta el a gyülekezeteket. A későbbi hanyatlásnak irodalmi, zenei és liturgiái okai voltak. Eddig a hagyomány rögzített egy énekrendet, amely egyúttal értékrendet is jelentett. Az idő múlásával .egyre inkább az ad libitum jelleg érvényesült. A lutheri liturgia - bár a középkori liturgikus zene sok elemét megtartotta - szemléletmódjában lényeges fordulatot hozott. Legfontosabbá az vált, hogy a gyülekezet - a passzivitásból kilépve - közösen énekeljen, az ige hallgatását bevezesse, arra válaszoljon. Ez egyrészt a liturgia drámai voltának elhalványulását eredményezte, másrészt viszont lehetővé tette, hogy kialakuljon a gyülekezeti ének, a korái műfaja. Több százra tehető azoknak a teológiailag és zeneileg értékes énekeknek a száma, amelyek közül a legjelentősebbek a 16—17(—18). századi vokális és orgonamuzsika alapjául is szolgálnak. Az egyházi műzene evangélikus ágának első csoportja tehát a korálok- hoz kapcsolódó, kórusra vagy orgonára készült feldolgozásoké. Ezekben jobban érzékelhető az istentiszteleti szituációhoz való alkalmazkodás. A második csoport a vallásos szövegű, nagyobb terjedelmű, liturgiába szervesen be nem illeszkedő műveké, melyeket a gyülekezet az igehirdetés előtt és/vagy után nyugodtan végighallgat. Ilyenek Schütz koncertjei, Bach kantátái. Milyen következményekkel járnak ezek a megállapítások mai gyakorlatunk számára? Istentiszteleti keretbe illeszkednek objektív hangú, értékes énekeink és az ahhoz kapcsolódó korálfeldolgozások: orgona-előjátékok, rövid kórusművek. A szertartás keretét, biztosító orgonamű (preludium és postludium) szintén rövid: normál vasárnapi istentiszteleten körülbelül két perc. Csak nagyünnepi, díszesebb istentiszteleten van helye hosszabb zenének. A főének előtt szabad orgonamüvet nem indokolt előadni, mert megtöri a liturgia menetét, és a betét jelleget erősíti. Alkalmazzuk gyakrabban a rendelkezésre álló liturgikus (gregorián) dallamokat, melyek az énekverses rendbe is beleilleszthetőek (például introitus vagy responzórium formájában). A most nem érintett gyakorlati kérdésekre sorozatunkban még visszatérünk. Ecsedi Zsuzsa „Öregség, bölcs fegyelmezője vérnek, taníts meg, hogy Csendemhez csendben érjek (...). Csak gyökeres szót adj. S közel a véghez egy pátosztalan, kurta szó elég lesz, a túlsó partot látó révülésben a „Készen vagy?” -ra ezt felelni: - Készen.”
