Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-02-02 / 5. szám

8. oldal 2003. FEBRUÁR 2. Evangélikus Elet 70 történet a börtönről és a barátságról Visky Ferenc erdélyi református lelkész hosszú éveket töltött román börtönben. Itt ismerte meg Richard Wurmbrandot, a zsidó származású evangélikus lelkészt, akit barátjának, testvérének választott. „Fogoly vagyok” cimü könyvét róla és közös szenvedéseikről, lelki élményeik­ről írta. Wurmbrand ezt mondta egyszer az életrajzokról: „Az igazság akkor igazság, ha szenvedélyes emberek valla­nak róla.” Visky megfogadta barátja ta­nácsát. Szubjektív könyvet irt, de a ben­ne megjelenő tények hitelességét csorbítatlanul hagyta. Richard Wurmbrand bukaresti értel­miségi családból származott. Fiatalkorá­ban megjárta a kommunista mozgalmat, 30 évesen lett kereszténnyé, megismerte a náci börtönöket, majd 1948-tól volt elv­társai csukták le. 1956-ban szabadult, de 1959-1964 között ismét börtönbe került. Ezt az időszakot még a sztálini bör­tönhagyományok jellemezték. Iszonya­tos körülmények, rossz bánásmód várt a nagyrészt teljesen ártatlan elítéltekre. A fegyőrök szadizmusa, visszaélései és a közönséges bűnözők általuk eltűrt, eset­leg bátorított zsamokoskodása tovább rontották a szerencsétlen politikai fog­lyok helyzetét. Előszeretettel zárták a zsidó foglyokat a volt vasgárdisták közé. Csak az javíthatott sorsán, aki megta­gadta hitvallását, véleményét, netán vál­lalkozott a besúgó dicstelen, de bőkezű­en jutalmazott szerepére. A könyvből az is kiderül, hogy nem sokan választották ezt a könnyebb utat: a magyarok közül még kevesebben, a lelkészek köréből pedig alig. Isten szolgái számára külön papi cellákat is nyitott a börtönigazga­tás. Mindez nem humanitásból fakadt, hanem azért történhetett így, mert a leg­többen a rabok között is folytatták lelké­szi munkájukat. Különböző felekezetek lelkipásztorai szenvedtek együtt, bizo­nyos időszakokban olyan sokan, hogy kitelt volna egy ökumenikus zsinat a meggyötörtekből. „Testvéreim, az Úr is­mét egybegyűjti az Ő népét” - mondta Richard Wurmbrand, amikor a cellába lökték. O már a tárgyaláson kitűnt bátorságá­val, miközben halálos ítéletét várta. Vé­gig példamutatóan viselkedett a fegyház- ban, nem törte meg a zokszó nélkül elfogadott szenvedés, nem tudták meg­alázni. Megtartotta lelki szabadságát: amikor évekig magánzárkában volt, és csak háromlépésnyi mozgástér állt ren­delkezésére, ő csupán kettőt lépett, hogy mozgását ne a korlátozáshoz igazítsa... Töretlen maradt hite, embersége tisztele­tet parancsolt. Felesége méltó társa volt férjének, nem tartotta vissza őt az áldozatvállalás­tól, bátorította a szenvedésben, amelyet végül ő maga is kénytelen volt megis­merni: a Duna-deltába vitték kényszer- munkára. Az emberek többségében mindannak töredéke, amit elszenvedett ez a házaspár, égő bosszúvágyat keltett volna. Ám ben­nük írmagja sem volt az ilyen nemtelen érzelmeknek. Richard gondozta és segí­tette ellenségeit, felesége pedig megbo­csátott annak a román tisztnek, aki a há­ború alatt családját legyilkoltatta. Wurmbrandék végül kiszabadultak, és a szabad nyugaton fejezték be életüket. Visky Ferenc könyve nemcsak lélek­emelőén szép olvasmány, de sokat elárul e sötét kor romániai történelméről is. Ér­demes megismernünk! ! ? >», Róbert Péter A bemutatott művet a Koinónia Kiadó adta ki Kolozsvárott 2002-ben. Beszéld el ezeket fiaidnak... A szerző egyetemi élőadásán szomorúan állapította meg, hogy a fiataloknak fogal­muk sincs arról, ami velünk történt. Nem az érdeklődés, a törődés, hanem az isme­ret az, ami hiányzik. Pedig a hallgatás bűn. Át kell dolgozni a középiskolai tan­könyveket, és a háborút követő szenvedé­seket ugyanúgy be kell mutatni, mint ahogy az a zsidó sorstragédiával történik. Az erről szóló könyveket el kellene juttat­ni az iskolákba és elolvastatni a diákok­kal. A múlttal foglalkozni kell: megismer­ni, elmondani a történteket. A történelmi tájékozatlanság veszélyes, mert a történe­lem igenis ismétli önmagát - nehogy ez a tragédia is újra megtörténjék! Mindez a legméltóbb helyen, a Ter­ror Flázában tartott könyvbemutatón hangzott el, Jeszenszky Iván „Kitelepí­tettek” című művének 3. kiadása alkal­mából. A jeles eseményen Kövér Lász­ló országgyűlési képviselő tartott bevezető előadást. A dokumentumre­gényt maguk a kitaszítottak, a honta­lanná, nincstelenné tett, Hortobágyra számüzöttek adták ki. (Budapesten 12 700 személynek kellett otthonát és javait elhagynia. Ekkor hétezer „osztályidegen” ke­rült a Hortobágyra.) A szerző az adatokat édesapja naplóiból, jegyzeteiből szed­te össze, s azokból írta meg hátborzongató, megrázó, letehetet- len történetét, meghurcolt családja sorsán keresztül bemutatva a közelmúlt szégyenteljes eseményeit. „Hét évvel a második világháború után vagyunk” - írja az Előszóban. Míg nyugaton lassan talpraálltak az emberek, s új­ra felpezsdült az élet, „Magyarországon a hatalom birtokosai egy társadalmi osztály teljes likvidálását készítették elő. Az or­szág újjáépítésével kapcsolatban elhangzott ígéreteket a tettek nem igazolták. E regénynek én csak leírója vagyok. Az esemé­nyeket az élet diktálta. A könyv fabulája igaz történet, egy a sok közül, melyet az akkori idők írtak.” A könyv egy családról és mindennapi életükről szól. Arról, ho­gyan igyekeznek ép ésszel, lélekkel túlélni a nehézségeket, ami­kor a cél a megalázás, az emberi méltóságtól való megfosztás. Min­dent elvettek tőlük:, jó alattvaló az, akinek nincs semmije...” A mű kü­lönleges értéke, hogy vádaskodás és gyalázkodás nélkül eleveníti fel az Ebesre kitelepítettek kálváriáját. Soraiból nem a bosszúvágy, hanem a humanista bölcs megértése sugár­zik. Az életük végéig szánt, majd 15 évre csökkentett ítéletnek vé­gül Sztálin halála vetett véget. Na­gyon sokan nem élték túl a borzal­makat, s akik mégis átvészelték őket, azoknak sem volt hová men­niük. Mindenüket elvették, a diá­kok nem folytathatták tovább ta­nulmányaikat az egyetemeken. S ez így volt a rendszerváltásig. Az utóbbi időben azt hangoztatják: csak előre kell nézni. Pedig a múl­tat fel kellene dolgozni. Mindaz, ami velük történt, a jelennek is ré­sze. Tudni kell, hogy mi külön­bözteti meg a bűnt az erénytől, a hóhért az áldozattól! A törté­nelemkönyveket a győztesek írják, a történelmet pedig az idő. És múlt nélkül nincs jövő. Ebes főterén templom épült, kertjében emlékmű áll, a sztáli­nista diktatúra áldozataira emlékeztetve. „Itt állunk, és joggal kér­dezhetjük: miért ilyen az ember? Miért ilyen a történelem? ... Miért a száműzés, kitelepítés, elhurcolás? ... Mi szükség volt er­re? Miért a dühödt koncepciók és szabadnak hitt, önrácsozó ide­ológiák?” - kérdi a költő, Juhász Ferenc bevezetőjében. A kérdésre nincs válasz. Legfeljebb Batári Gábor Horto­bágy száműzöttjeire emlékező, „Irgalom” című gyönyörű ver­se, amit a helyszínen az egykori fasori diák, Bitskey Tibor mon­dott el, s amely a bemutatott könyv végén is olvasható: megbékélés és irgalom - de feledés nem! Kovács Mária A könyv a Terror Házában kapható (1062 Budapest, Andrássy út 6fii. Könyvbemutató a Terror Házában Merjünk nagyok lenni! Jézus Krisztus a cserkészetnek is Ura Ichthüsz-könyvek II ­Érdekes és tanulságos olvasmányul szolgálhat a „Jézus Krisztus a cserkészetnek is Ura” címmel megjelent új Ichthüsz-könyv mindazok számára, akik érdeklőd­nek az ifjúsági és cserkészmunkában megjelenő protestáns sajátosságok iránt. Mi, akik alap- és középfokú tanulmányainkat a 70-es, 80-as évek legvidámabb barakkjában végeztük, meglepődve vesszük kezünkbe Nemeskürty István nem­régiben megjelent könyvét a magyarság 20. századi történelméről. Címe és alcí­me is sokatmondó: Mi történt velünk? Haldoklásunk évszázada. A jelen döntése­ihez elengedhetetlenül fontos a múltunk ismerete. Történelemszemléletében meghasonlott népünk joggal teheti fel a kérdést: Mi tehát az igazság? Valójában mi történt velünk? Abban a korban, amikor az egyházi és felekezeti identitástudatnak mind az isme­reti, mind pedig az érzelmi oldala olyan bi­zonytalanná vált, hasznos kézbe venni egy könyvet, amely rávilágít a protestantizmus néhány karakterisztikus pontjára. A kiadó előszavában dr. Bóna Zoltán így határozza meg e mű feladatát: „E könyv pedig az egységes magyar cser­készmozgalmat kívánja megerősíteni, amelybe nemcsak beléphet mindenki, hanem azon belül járhatja azt az utat, amely maga az igazság és az élet, ahol nincs első és másodosztályú cserkész, hanem testvériség van, méghozzá nem a hasonlóságban, nem az egyformaság­ban, nem is egymás puszta és megalázó tolerálásában, hanem a Jézus Krisztus­ban. Ez a könyv Ichthys könyv kíván len­ni. jézus Krisztusnak, az Isten fiának, a mi Megváltónknak tetsző könyv. ” A cserkészvezetők számára e kötet tananyag és kézikönyv is egyben. Az egyes fejezetek világosan tükrözik a mű célját, nevezetesen a legfontosabb alapis­meretek átadását a jelen és jövő cserkész- és ifjúsági vezetői számára a biblia- és hitvallásismeret, egyháztörténet, egyház­ismeret, valláspedagógia, lelkigondozás tárgyköréből. Ezen túlmenően liturgiái ta­nácsokat is találhatunk a könyvben, ame­lyek a cserkészprogramok megszervezésé­hez nyújtanak gyakorlati segítséget, vala­mint protestáns zsoltárokat és dicséreteket. Utoljára, de nem utolsósorban meg kell, hogy említsük még az irodalmi válogatást is: Ady Endrétől Czine Mihályon és Sütő Andráson keresztül Tompa Mihályig szá­mos szerző írásait olvashatjuk. A kötetben a fejezeteket összekötő és fi­gyelemfelkeltő idézetek Ravasz Lászlótól, Luther Mártontól, Kálvin Jánostól, Kölcsey Ferenctöl származnak. Az Ichthüsz- cserkészet szellemi atyjával, Karácsony Sándorral saját írásaiból vett szemelvénye­ken keresztül találkozhat az olvasó. Köszönet illeti mindazokat, akik ön­zetlen munkájukkal hozzájárultak e mű megvalósulásához: Gilicze Andrásáét és családját. Bérezés Lajost, Szöllősy Györ­gyöt, Pathó Gyulát és természetesen a kiadáshoz anyagi támogatást nyújtó Ma­gyarországi Evangélikus Egyházat, a Magyarországi Református Egyházat és a Mobilitás Alapítványt. A kiadó a könyvet minden cserkész- csapatnak megküldte. További példá­nyok megrendelhetők a kiadó címén: Evangéliumi ICHTHYS Cserkészalapít­vány, 1122 Budapest, Krisztina krt. 2-A. I/14b, telefon és fax: 356-41-11. Csobolvó Katalin A könyv olvasásakor a Szózat sorai jutot­tak eszembe. Amit Vörösmarty költői képpel fogalmaz meg, azt a szerző ebben a könyvében - mindenki számára érthető módon - történészként ítja le. Amennyire lehetséges, igyekszik pártoktól és kormá­nyoktól függetlenül vizsgálni a magyar nép társadalmi betegségének kialakulását. Hiszen nem lehet véletlen, ha egy ország a saját életének és jövőjének tervezése he­lyett több alkalommal is a szomszédos bi­rodalmak tetszetősnek látszó eszmerend­szereit akaija követni, és a politikusokat összetéveszti a megváltóval. Bámész hi­székenységünknek köszönhető, hogy minden nálunk erősebbnek, nagyobbnak, fontosabbnak látszó ha­talmat naivan kiszolgál­tunk, és kívülről vártunk segítséget nemzetünk építéséhez. A népmesék­ből ismert három kíván­ság, három ígéret és há­rom lehetőség képére utalva az író igyekszik mindvégig optimista ma­radni, hiszen az elmúlt évszázadban ugyan felél­tük mindhárom megma­radási esélyünket, mégis fennmaradtunk. De a szerző tudatosítani akaija bennünk azt is: negyedik esély nincs! A könyv három fejezete a sorsdöntő történelmi események kialakulását tár­gyalja. A Trianonhoz vezető út mellett a II. világháború, valamint a szocialista vi­lágrendszer bukása utáni helyzetünket elemzi. Az olvasó pedig úgy érzi a látvá­nyosan elhibázott politikai döntéseknél, mintha átok ülne rajtunk, mintha a saját ellenségeink lennénk. 1541 óta külső erő határoz meg bennünket, azóta más nem­zetek történetírói segítenek fogalmazni tör­ténelmünket. Nemeskürty szerint a Szent István-i birodalom összeomlása után 1918- ban lett volna az első lehetősége annak, hogy a független magyar államot újrate­remtsük. Ehelyett megkezdődött haldoklá­sunk évszázada... A szerző szomorúan konstatálja, hogy amikor a nemzet kinevelt magának egy hazafias politikust, gyorsan félreállítot­tuk, száműztük, öngyilkosságba kerget­tük, vagy halálos ítéletet hirdettünk felet­te. A hazug vádaskodás is mindig jó fegyvernek bizonyult, ha a nép ellenségé­vé kellett tenni valakit. A könyv nem tesz említést arról, hogy a vezetők elhibázott nemzetellenes döntéseit valaha is számon kérte volna a nép. Ha mégis előfordult ilyen eset, vezetőink bűn­vallás helyett inkább erényként tüntették fel nemzetpusztító rémtettei­ket. Ezért kaphattak szob­rot haláluk után... Nemeskürty elemzése alapján azt a következte­tést vonja le, hogy vezető­ink nem avatnak be ben­nünket terveikbe, és hátunk mögött döntenek az ország sorsáról. Talán még el is adnak bennün­ket. Többször hangsú­lyozza, hogy egy alkot­mányos nemzetgyűlés összehívása még ma sem lenne késő. Szomorúan állapítja meg, hogy mára a népből és nemzetből lakos­ság lett. Magyarország fele engedelmes nyájjá züllött! Sajnálatosnak tartja, hogy négyévente lerombolják az előző kor­mány alkotásait, és újat kezdenek. Mi több, mára még rövidebb politikai időegy­ség született, a száz napokban való gon­dolkodás. Márpedig így nem lehet jövőt építeni. A szocializmus összeomlása után sem élünk a felkínált lehetőségekkel, sőt... Még a Dunát is elajándékoztuk, hiszen a mai napig nem tettünk lépéseket az ügy tisztázása érdekében. Nincs a világon még egy nemzet, amely ilyen nagyvonalú len­ne, mint mi vagyunk. A könyv címében feltett kérdés - Mi történt velünk? - hátterében rejlő okok közül kettőt említ a szerző. Az egyik az, hogy haldoklásunk évszázadában senki nem közelített felénk szeretettel. A másik okot sikerélményeink hiányában látja. Ha olykor mégis volt részünk ebben, azt többnyire nem magunk vívtuk ki, hanem kaptuk valakitől. Ellenszolgáltatásért. A könyv tehát történelmi önvizsgálat - amiképpen a borítóján is olvasható. Azt boncolja, van-e felelősségünk sorsunk alakulásában, nemzeti tragédiáink fájdal­masan hosszú sorában. Hiszen a bennün­ket ért sérelmek jogos felhánytorgatásán túl létérdekünk, hogy magunkba szállva kíméletlen őszinteséggel nézzünk szembe mulasztásainkkal, hibáinkkal. Mindezek után záró gondolataként az író egy mai politikus döbbenetes felszólítását idézi: Tanuljunk meg kicsinyek lenni! Valóban? Pedig gyógyulásunk éppen abban rejlik, hogy több évszázadnyi letargia után végre merünk nagyok lenni! Amikor végigolvastam a könyvet, az jutott eszembe, hogy az ember mindig egy viszonylagos biztonságban érzi ma­gát, és úgy véli, azok az idők soha nem jöhetnek vissza. Az elődeink is bizonyá­ra ezt gondolták, és csak utólag vehették észre, ami körülöttük történt. Ma ismét háborúra készül a világ. A néma kelet és a háború ellen tüntető nyugat mellett ott van hazánk, ahol helyet adunk azoknak, akik tulajdonképpen segítenek az ellen­ség kezére juttatni saját országukat. Le­het őket ellenzékieknek nevezni, akik jó célt szolgálnak, és egy diktatúra meg­buktatásában segítenek, de Irakból néz­ve ők mégiscsak hazaárulók, akikre ok­kal neheztelnek otthonukban... És ezek az emberek itt kapnak kiképzést Magya­rországon. Kísértetiesen bontakozik ki ma is körülöttünk a könyvből már jól is­mert néhány esemény. Kacérkodunk a lehetőségekkel, pedig tudnunk kellene: negyedik esélyünk nincs\ Menyes Gyula (A könyvet kiadta a Szabad Tér Kft., Budapest, 2002) KÖZLEMÉNY Az elmúlt héten megalakult a Magyarországi Evangélikus Egyház Néprajzi Mun­kacsoportja, amelynek célja a Kárpát-medencei evangélikus gyülekezetek hagyo­mányainak és lappangó értékeinek feltárása és közzététele. A munkacsoport köszönettel veszi mindazok jelentkezését, akik érdeklődnek e té­ma iránt, illetve akik a gyülekezettörténetek néprajzi vonatkozásaival foglalkoznak. Kérjük, a jelentkezéseket február 28-ig juttassák el a Magyarországi Evangéli­kus Egyház Országos Irodájához (1085 Budapest, Üllői út 24). NEMESKÜRTY ISTV ÁN S7.Á840 TÉR

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents