Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-02-02 / 5. szám
Evangélikus Élet 2003. FEBRUÁR 2. 9. oldal • • Ünnepek után Kamilla gyönyörűen rajzol. Mivel második gyerek, sok mindent elles nagyobb testvérétől is, no meg a kíváncsi természete is segíti valamelyest. Kitartóan faggat, milyen is egy palota, aztán az asztal mellé áll, a fejét oldalt tartja, rózsaszínű nyelvét kicsit kidugja az összpontosítás közben, és óvatosan a papírra illeszti a ceruzát. A vonal már bátran szalad, pompás soktomyú kastélyt kanyarít egy-kettőre. A kapujában két táncoló királylány, egy barna hajú meg egy lenszőke. Bárki felismerheti benne a lányainkat. Én a konyhában vagyok - nem látszom ugyan, de felvilágosítottak, hogy palacsintát sütök sapkában. Apa a kastély mögött méhészkedik, Annácska, a legkisebbünk még az igazak álmát alussza egy árnyas csöndes szobában. Teljes a béke. Az ablakban piroslik a sok.muskátli, az égen aranyszínű nap mosolyog. A kertben vidáman kergetőznek a tarka lepkék, a katicabogarak és a bodobácsok. A fű között csigacsalád sétálgat kényelmesen. Csodaszép! - állapítom meg őszintén, de az alkotó összehúzott szemekkel, arcán csöppnyi elégedetlenséggel vizsgálgatja a müvet. - Valami hiányzik - néz föl rám virágszemével. Aztán fölragyog az arca, siet vissza a színes ceruzás kosárhoz. Csak néhány vonalka, és diadalmasan nyújtja felém a kész képet. A tarka kastély oldalában egy feldíszített fenyő áll. Körötte cikáznak az örvendező bogárkák. Kicsit értetlenül nézek rá: nem világos a számomra, hogy kerülhetett a szép napsütötte világba a karácsonyfa. De ő elégedetten mosolyog. - Látod, most minden rajta van - mondja. - Az Úr Jézus eljött, ezért örülünk. Megdöbbent a tisztánlátása. Elmúlhat a karácsony ünnepe, dobozba kerülhetnek a csillogó díszek, véget érhet a tél, elolvadhat a hó, de Isten közelsége velünk marad. Igen, ennek csakugyan lehet örvendezni... Segítenek a lányok 12 végzetes tanács Figyelemre méltó plakátfelirat olvasható Bréma egyik törvényszéki épületében: „ 12 végzetes tanács a szülőknek, ha gyermekeiket bűnözővé akarják nevelni” cimntel. Akik pontokba szedték tanácsaikat, és azokat éppen egy ilyen jogi intézményben terjesztik, jól meghatározott céllal, a szülők emlékeztetése érdekében teszik. Minden bizonnyal sok-sok tapasztalat alapján: elsősorban mint jogtudósok, gyakorló jogászok, de nem utolsósorban mint szülők is., Az említett „aranyigazságokra ” a Krisztus Világossága című, helyi szerkesztésű katolikus havilapban találtam rá. Érdemesnek tartom szélesebb körben is ismertetni: 1. Adj meg gyermekednek mindent, amit csak akar, így arra a meggyőződésre jut majd, hogy övé az egész világ. 2. Ha gyermeked trágár, ízléstelen kifejezésekkel él, csak nevess rajta, hogy annál érdekesebbnek tartsa magát. 3. Ne részesítsd semmiféle vallásos nevelésben. 18 éves korában majd ő maga választhat, hogy miben higgyen! 4. Sose mond gyermekednek: „nem jó”, „nem helyes”! Ezáltal még bűntudata támadna... 5. Minden hibáját, hazugságát igyekezz helyette elrendezni! így biztos lesz abban, hogy a saját vétségeiért is mások felelősek. 6. Olvasson, nézzen, amit csak akar! Evőeszközét viszont gondosan fertőtlenítsd! 7. Házassági perpatvaraitoknak legyen a tanúja! Ha majd elváltok, legalább nem csodálkozik. 8. Bármit megkívánna, adj neki pénzt rá, nehogy valaha is rádöbbenjen, hogy a pénzért meg kell dolgoznia. . Gondoskodj arról, hogy minden lehetséges ételt, italt, luxust megkapjon. Különben a reklámok láttán esetleg depresszióba esik. 10 . Adj neki mindig igazat! Hiszen a szomszédok, tanárok és mindenki más csak bosszantják, és kárát akarják! 11. Ha végül haszontalan csirkefogó lesz belőle, mondd el mindenkinek, nem tehetsz róla, hiszen mindent megtettél érte. 12 . Készülj fel időben a rögös, tövises életedre! Ha a fentieket megtartod, mindenképpen lesz részed benne. Borsodi László (Csíkszereda) Hibaigazítás Lapunk előző számában (2003. január 28.) a 10. oldalon lévő „Emlékezés egy orgonaművészre” című írás első mondatából - sajnálatos gépelési hiba folytán - kimaradt a nem szó. A mondat helyesen így hangzik: „Volt egyszer egy kisfiú, aki nem nagyon szerette a zenetanulást és a zongorát...” Még alig látszanak ki a földből, máris segítenek. Arcukra komoly kifejezés ül, aprócska kezükkel húzzák, vonszolják a méreten felüli seprüt, felmosót. A szekrényből csent igazi nagy edényben valami fakanál alakú bottal kitartóan keverik képzeletbeli főztjüket, vagy saját levett zoknijukkal állnak be az ablakot pucoló édesanya mellé suvickolni. A segítség eleinte persze inkább még amolyan idézőjeles. Gyakran igencsak próbára teszi a türelmünket, és az éleslátásunkat. Néhány éve Noémi lányunk az udvart mosta fel a vadonatúj feltörlővel, majd meglehetősen szurtosan, ragyogó arccal kezdte el ugyanazzal a konyha kövét súrolni. Körülbelül a felénél tartott, amikor felfedeztem a sártól maszatos kövön ide- oda csúszkáló lelkes kislányunkat. Először nem ismertem meg, aztán dühös lettem, és csak nagy nehezen sikerült olyan nagyot nyelnem, hogy szelíd magyarázat jöjjön ki a számon, amikor megszólalok. De a szándék gyönyörű volt, semmi kétség, és ez biztató. Az évek során aztán néhány hagyomány kialakult nálunk a segítség területén is. A bútortisztítás, az ablakpucolás, a terítés, a süteménykészítés és persze a szobájuk meg a ruháik rendben tartása lett a lányok feladata. Mióta beszélgettünk arról, hogy Jézus úgy tekint a mások szolgálatára, mintha Ővele tennénk meg azt, megsokasodtak a vidám együtt- munkálkodással töltött percek. Noémink lassan hatéves. Öntudatos nagycsoportos, igényli már időnként a külön utakat. Amikor úgy gondolja, hogy egy kis titkos angyali támogatásra szorulok, észrevétlenül, kedvesen titkolózva elvégez még valamit váratlanul. A legbájosabb feladat, amit láthatatlan kezek tettek meg helyettem, az ágyazás volt. Egyik este az én takaróm is kiterítve, fönn kicsit felhajtva várt rám - épp úgy, ahogy a lányoknak szoktam -, és az ajtóban egy huncutul mosolygó szőke kislányfej kukucskált kíváncsian a hatást lesve. Nagyon csodálkoztam, hogy miféle angyalok járhattak erre, aztán az odakészített nagypámát kicsire cserélve boldogan tértem nyugovóra. A következő napon ismét készen várt az ágyam. Ezúttal már közelebb settenkedett egy puszira a titkos jótevő. Harmadik napon azonban hiába álmélkodtam, örültem és dicsértem a gondos angyalokat, Noémi összeráncolt homlokkal, gondterhelten nézett rám az ajtó résén át. - Miért cseréled ki azt a szép nagy párnát arra a vacak kicsire? - bökte ki végül a kérdést. És valóban, ezt a kis igazítást sohasem hagytam ki. Hosszú évek óta így alakult az ízlésem. - Tudod, kicsim, én ilyenen szeretek aludni, ezt szoktam meg, így kényelmes nekem - magyaráztam könnyedén. Ő elgondolkodva bámulta a papucsa orrát, és az ujja hegyét rágta. Valami fontos felismerésre jutott, rögtön tudtam. Meleg barna szemei távolba révedtek. s csak sokára, lassan osztotta meg velem remegő szíve titkát. - Mennyire nem ismerlek még, anyukám! Lehet, hogy legtöbbször nem is úgy segítek, ahogyan te szeretnéd. Úgy sajdult bele a szívem, ahogy egy pengő húrra megrezdül a másik is: ó, hányszor jutottam magamban ugyanerre a felismerésre! Szolgálni szeretném az Urat, buzgón tenni a jót, és közben sokszor ártok, butaságot csinálok, és inkább hátrafelé mozdítom a dolgaimat, mint előre. Néha lebénít ez a felfedezés, aztán mégis próbálkozom tovább abban a reményben, hogy majdcsak kibogozza, valahogy mégis helyrehozza Isten az ügyetlen kezeimmel összegubancolt dolgokat. És most,' ahogy aprócska lányom, Noémi áll előttem, megértem, átérzem a bánatát, de mellette mégis valami szívet derítőén ficánkoló, vigasztaló öröm kerít hatalmába. Hisz sosem éreztem nyűgnek az ő segítségét, lelke melegéből adott ajándékában mindig láttam a szeretetét. Buzgalmában felfedeztem a jó szándékot, és őszintén örültem gondos kis kezeinek, figyelmének, szorgalmának - gonosz létemre is. Felemelem óvatos szelíden a lehajtott fejecskét, és szomorú szemébe nézek. - Mondok egy titkot, jó?! Ha nem is tetted tökéletesen, a szereteted miatt gyönyörű volt, és nemcsak én, hanem még az Úr Jézus is nagyon örült annak, hogy segítettél. És legközelebb még jobban fog menni, egyre-egyre jobban, én biztos vagyok benne. - Finom kis szája mosolyra nyílt, szemeiből szertefoszlott a könnyfátyol, buzgón bólogatva indult az ágya felé. Megnyugodott, és néhány perc múlva már békésen, boldogan szundított is Noémi, Isten napról napra ügyesedő kicsi szolgája. Füller Tímea D. Szebik Imre elnök-püspök és felesége szolgált január 18-án a budapesti „Arany Alkony” Idősek Otthonának bibliaóráján. A szeretetotthon lakói között egyaránt vannak evangélikus, katolikus és református felekezethez tartozók. 490 ÉVE TÖRTÉNT Luther Márton felismerése Amikor Luther egyetemi tanári tisztében hozzáfogott a zsoltárok magyarázatához, ott állt mindattól megfosztva, amit a középkor skolasztikus hittudósaitól oly nagy fáradsággal, oly hosszú időn át megtanult. A borzasztó lelki küzdelem után nem maradt meg más számára, csak egyedül a Szentírás. Isten csodálatos kegyelméből azonban a Bibliát most már úgy olvasta, mint a személy szerint őhozzá beszélő Istennek élő szavát. S erre a felismerésre nem a kolostori szemlélődő bibliaolvasás révén jutott el, hanem a kegyelmes Istenért folytatott életküzdelem útján. Felfedezését már az 1513-15 között keletkezett zsoltármagyarázataiban érvényre juttatta. A Római levél kommentáljában (1515) pedig egyenesen hadat üzent minden emberi érdem és önigazság ellen, amelyre kora egyházi tudománya épült. Krisztus a mi igazságunk! - hirdette. Isten kegyelméből ajándékozza őt nekünk, kegyelemből szül újjá bennünket, bár mi erre teljesen méltatlanok vagyunk. Isten Igéjének újonnan felfedezett üzenete határozta meg ezentúl Luther tanítását. Lássuk, hogyan vall minderről maga a reformátor: Staupitz sokszor tanácsolta ezt. „Ha az eleve elrendelésről van kedved vitatkozni - mondá -, ezt Krisztus sebeinél kezdd el, s azonnal megszűnik minden vita az eleve elrendelés felől. ” Isten nekünk Urunk. Ha ö elhív, hirdetnünk kell az evangéliumot. Aki másként cselekedne, hogyan viselhetné el Isten haragját? Ugyanis a tiszteletlenség és hálátlanság már elérte a legmagasabb fokot. Staupitz ezt mondotta: „Arra a férfiúra kell feltekintenünk, akit Krisztusnak hívnak. ” Staupitz ezzel már kezdte hirdetni az evangéliumot. Hálás is vagyok érte. 1523-ban megírtam neki: „Ha kiestem is kegyeidből, s ha nem is tetszem neked többé, mégsem illik hozzám, hogy hálátlanul megfeledkezzem rólad, hiszen a sötétségből az evangélium világossága általad ragyogott fel szívemben első ízben." „Igaz" és „Isten igazsága”- ezek az igék villámcsapásként hatottak lelkiismeretemre. Megborzadtam, amikor hallottam őket. Ha Isten igazságos, akkor büntetnie kell. De amint egyszer ebben a toronyszobácskában tépelődtem ezekfölött az igékfölött: „Az igaz ember hitből él” (Rám 1,17), és „Isten igazsága’’, Isten kegyelméből ezt gondoltam: Ha nekünk, mint igazaknak, hitből kell élnünk, és ha Isten igazsága minden hívőnek üdvösségére van, akkor az nem lehet a mi érdemünk, hanem csak Isten irgalmassága. Mert Isten igazsága az az igazság, mellyel minket Krisztus által igazzá tesz és megvált. Így ezeket az igéket megszerettem. A Szentírás értelmét ebben a toronyban tette világossá előttem a Szentlélek. (Az idézetek Virág Jenő „Dr. Luther Márton önmagáról” című könyvéből származnak, melyet az Ordass Lajos Baráti Kör adott ki 1992-ben.) Válogatta és ajánlja: G. A. Híradás Az Evangélikus Egészségügyi Képzésért Alapítványról „Szeresd a társad, segítsd meg őt, Ne hagyd a porban a csüggedőt!" (560. ének) A mellékelt fénykép az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola ápolónövendékeit ábrázolja szakmai gyakorlaton 1998 novemberében a Magyarországi Evangélikus Egyház és a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) közös akarattal úgy határozott, hogy létrehozza Az Evangélikus Egészségügyi Képzésért Alapítványt. Tették ezt abból a közérdekű célból, hogy az egészségügyi képzést felvállaló iskolákat - így a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközép- iskolát is - támogassák, a képzés színvonalát és az oktatási feltételeket javítsák, hozzájáruljanak a hivatástudatában evangélikus hittel is megerősített egészség- ügyi szakemberek képzéséhez. Az alapítvány kuratóriuma és az azt támogató iskolavezetés a bevezetőben meghatározott célkitűzés elérése érdekében több alkalommal szervezett adománygyűjtő akciót. Elsősorban az iskolába járó diákok szüleire építettek, de egy életmódprogram kapcsán sikerült néhány iskolához szorosan nem kötődő személy támogatását is elnyerni. A munka eredményeképpen az alapítvány induló vagyona 320 000 forintra növekedett, amely szép összeg ugyan, de komoly feladat finanszírozására vagy beruházásra nem elegendő. Éppen ezért, mivel a szervezet az előírt kívánalmaknak megfelel, szeretnének minél több testvért megnyerni arra, hogy személyi jövedelemadója 1%-át az alapítvány javára ajánlja fel. Erre a Magyar Közlöny 1997/110. számában megjelent módosi- tott törvényrendelet értelmében az idei évben is lehetőség van. A döntést talán elősegíti néhány gondolat a jövőbeli tervekről, melyek közt szerepel az informatikai ismeretek megszerzéséhez szükséges eszközállomány fejlesztése, a demonstrációs eszközök körének bővítése, a szakmai rendezvényeken való részvétel anyagi feltételeinek megteremtése, a szociálisan rászorulók támogatása stb. A szakemberképzés mennyiségi és minőségi mutatói nagyon nagymértékben összefüggnek a betegellátás színvonalával, melynek hiányosságait életünk egy-egy szakaszában saját bőrünkön is érezhetjük, vagy hozzátartozóink, kedves ismerőseink betegsége kapcsán megtapasztalhatjuk. A segítésben tehát mindannyian érdekeltek vagyunk. „Vannak, kik örömmel adakoznak, és ez az öröm az ő jutalmuk.” (K. Gibran) Az alapítvány neve: Az Evangélikus Egészségügyi Képzésért Alapítvány Székhelye: 9400 Sopron, Deák tér 51. Adószáma: 18538380-1-08 Balikóné Németh Márta Zenei programok a Deák téri evangélikus templomban Kantátazenés istentisztelet február 2-án 11 órakor J. S. Bach: Wär’ Gott nicht mit uns diese Zeit - 14. kantáta. Közreműködnek: Zádori Mária, Marosvári Péter, Moldvay József, Trajtler Gábor. A Lutheránia ének- és zenekarát Kamp Salamon vezényli. Thuránszky István felvétele
