Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-01-26 / 4. szám
8. oldal 2003. JANUÁR 26. Evangélikus Élet Törvényekkel szembesülve Minden megoldás jogos? j Avagy paragrafusokból áll-e az erkölcs? „Egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat!” - írta levelében Jakab a • „nyelv”, a beszéd bűneiről. Az utóbbi hónapokban mintha egyre többen figyel- * tek volna fel erre az igazságra: milyen nagy veszély egy országban és annak kö- • zösségi életében, ha a szavakkal gonosz és hazug játékot játszanak befolyásos * emberek, s még nagyobb veszedelem - teheti hozzá a kritikus gondolkodó -, ha * mindezt a közösség jelentős részének hallgatag jóváhagyása fogadja. Újabban a * politikusok és jogászok mintha paragrafusok sűrű szövetével terveznék ezt a tű- • zet oltogatni, s az egyre áthatolhatatlanabb füstfelhőt oszlatni - hiszen közös • dolgaink füstje olykor nagyobb, mint a lángja... I Törvénymódosítás után A magyar közéletben jártas olvasó előtt már biztosan nyilvánvaló, hogy töprengéseim mit is járnak körül: a „gyűlölet- beszéd”, a közhazugságok visszaszorításának a kérdését, aminek kapcsán a legkülönbözőbb jogszabálytervezetekről, illetve ezek - nyilván nem céltalan - „lebegtetéséről” lehet hallani. A gyanús politikai hátteret most figyelmen kívül hagyva (azaz cui prodest - kinek áll érdekében?) inkább a valóságosan létező probléma megoldásához teszek fel néhány kritikus kérdést. Gyűlöletbeszéd. Mindannyian tudjuk, hogy valami szégyenletes dologról van szó. A gyűlölet pusztít, öl. Sem emberi, sem keresztény értékeinkkel nem férhet össze ilyesmi. De miben is áll egészen pontosan a gyűlöletbeszéd? Valaki mások ellen beszél, róluk szinte kizárólag csak rosszat mond? Esetleg mindig oda lyukad ki, hogy olyannak, mint a másik, nem is szabadna lennie? Talán valaki visszatetsző testtartásban, vicsorogva mondja el a véleményét (akár jót, akár rosszat)? Hiszen ki ne tudná, hogy mosolyogva is lehet hazudni... Gyakorlás és beteg lélek kérdése az egész. S aki mosolyog, az mindig „szeretetbeszél”? Vagy esetleg a gyűlöletbeszéd csak azt jelenti, hogy valaki nagy tömeg előtt szól? Valójában ki dönti el, hogy mi a hazugság? A sokszor kellően reklámozott és jól álcázott hazugságok világában végül is mi bizonyul felelőtlen és megtévesztő beszédnek? A többség, amely időről időre másként ítéli meg, hogy mi is az „igazság”, nyilván nem megfellebbezhetetlenül illetékes. Nem kell mesz- szire menni az emlékezésben: mennyi „igazság” bizonyult végül hazugságnak, s mennyi hazugságnak minősített dologról lett nyilvánvaló, hogy volt benne igazság. S talán mégsem hisszük el, hogy csak a hazugság és gonoszság kelthet haragot, indulatot, az igaz beszéd pedig nem... (így is kellene - közösségi szempontból - olvasnunk az evangéliumokat és a prófétákat!) S valóban segítségünkre siet-e egy .jogos” megoldás, egy új törvény? Hiszen akkor a törvény alkotói és a bírók kénytelenek megadni ezekre a kérdésekre a választ - egy * olyan kérdésben, ahol emberekként önmagunk felett ítélkezni a legnehezebb... Néhány hete az egyik kereskedelmi » rádió arról kérdezte a hallgatókat, hogy * helyeselnének-e egy olyan törvényt, * amely „büntetné a hazugnak bizonyult * politikusokat”. A politikával szemben - » joggal - gyanakvó hallgatók a várható • válaszokat adták: természetesen büntetni * kellene, de nem olyan enyhén, ahogy a J rádió javasolta... A műsorban nem a J nyilvánvaló közéleti csalódottság volt * számomra a legszomorúbb. Sokkal in- « kább az, hogy senkinek sem jutott eszé- « be, hogy a problémát nem jogszabályok- » kai lehet kezelni vagy megoldani. J Kiáltó, hogy az erkölcsi elítélés és fele- * lősség milyen kevésre becsült. Pedig az • erkölcstelen nem mindig az, amit a pa- • ragrafus (és a mögötte álló ember) is bi- • zonyítani tud, s persze nem mind erköl- J esős, akit és amit a paragrafus futni * hagy! Vajon rpiért tartjuk ma többre a • törvényt az erkölcsnél? Legalábbis miért • bízunk meg benne jobban, ha elrende- > zetlen dolgainkról van szó? I Világosan ki kellene mondanunk, J hogy a törvény nem mentesít az erkölcsi * mérlegelés és felelősség alól. Emberi » közösség (sem ország, sem egyház) nem • létezhet, nem maradhat fenn úgy, hogy » közös dolgainkból, szavainkból kimarad * az emberi, a személyesen vállalt oldal (a • szeretet személyes felelősségvállalás!), s • ezt az űrt jogszabályok kezdik kitölteni, « Emberi közösségben a beszéd, a nyelv bűnei mögött sem maradhat rejtve, mint- 1 egy takarásban a szív, maga az ember - * hiszen a gyűlölet, a hazugság nem a nyelven születik meg, hanem a szív teljességéből szól a száj... Korányi András Még az elmúlt nyáron történt, hogy az akkor nemrég beiktatott új igazságügyminiszter beszélgetésre hívott néhá- nvunkat az evangélikus egyház képviseletében. Munkatársai is jelen voltak, a fő téma az a koncepció volt, mely szerint a jövőben a bűnmegelőzés-bűnüldözés kontextusában - nem csökkentve az utóbbi elleni erőt - nagyobb hangsúlyt kapna a bűnmegelőzés. Részben véleményünket kérték, részben kifejtették, hogy a prevenció tervezett programjaiban igényt tartanak az egyházak, az egyházakhoz kötődő társadalmi csoportok aktív részvételére is. Ismerős volt számomra ez a gondolkodás. Az egészségügyben is az egymást követő reformelképzelések többnyire a megelőzés fontosságát hangsúlyozzák. A gyógyítás az ősi orvosi mesterség, de akármennyit fejlődött is ez a tevékenység, nem tud lépést tartani az egészséget fenyegető ártalmakkal. AZONOS Cl gond a látszólag igen eltérő két területen, az egészségügyben és az igazságszolgáltatásban. A megelőzés nem a szakmai szervezetekben, hanem a társadalomban dől el. Az orvoshoz a beteg, a bíró elé a bűnelkövető kerül, a károsodás már megtörtént. A gyógyítás, a rehabilitáció sosem teljes, és igen költséges. Mindez többször eszembe ötlött az elmúlt hónapok olykor szenvedélyes, elsősorban politikai színezetű vitáit érzékelve, amelyek az úgynevezett drogtörvény módosítása körül folytak. Ezek a módosítások azt a szemléletet tükrözték:,'ami1’! ről a nyári beszélgetésen esett szó. Annál izgalmasabb — orvosként különösen is - ez a téma számomra, mert ebben találkozik az igazságszolgáltatás és az egészségügy terhe. Drámaian mutatkozik meg benne a bűn okozta nyomorúság, a kábítószer-élvezet egészségkárosító, személyiségromboló hatása és társadalmi veszélyessége. A jog és az egészségügy eszközeivel egyidejűleg kell megvédeni a társadalmat és segíteni a függőség által veszélyeztetett embert. Nehéz lecke. Magam is ott voltam az előző kormányzati ciklusban azon a konferencián, amelyen az akkori igazságügy-miniszter asszony tájékoztatást adott az új drogellenes törvény filozófiájáról. Ez a szigorra, az elrettentésre épült. A függőségben élő ember kiszolgáltatottságát kihasználó, illetve a fiatalokat megkömyékező forgalmazók, a dílerek mellett a fogyasztókat is büntetőjogilag felelősségre vonhatóknak minősítette. Felszólaltam a konferencián, hangsúlyozva, hogy a törvényeknek - a konkrét jogi tartalmakon túl - üzenetértékük is van a társadalom számára. Orvosi szemmel azért fogadható el ez a szigorú törvény, mert üzen a kormányzat elszántságáról, a kábítószer okozta veszélyekről. A tiltás soha nem elég hatékony eszköz, nyilván nem az alkalmi fogyasztók bebörtönzése következik majd, hanem a szigor célja is a megelőzés. Valóban nem alkalmazták a törvény adta lehetőséget az elmúlt években az alkalmi fogyasztók ellen, de az elvi szigor nem érte el a célját. Az alkalmi fogyasztók saját védelmükben is inkább fedezték a dílereket. A sok jó intézkedés, törekvés ellenére nőtt a drogfogyasztók s az ezzel összefüggő bűncselekmények és halálesetek száma. A törvénymódosítás ezzel szemben meg szeretné nyerni partnernek az alkalmi fogyasztót függőségének megelőzése, gyógyítása érdekében, s egyúttal megkönnyítené az eljutást a valódi dílerekhez. Persze ettől az intézkedéstől sem várható frontáttörés, de olyan szakmai elképzelést tükröz, amely reményt ad némi javulásra - többek között az egyik érzékeny terepen, az iskolában, így az egyházi iskolában is. (Az egyházi iskolákban örvendetesen kisebb a fertő- zöttség, de intő jel, hogy ott is előfordul.) i Ezért is volt keserves tapasztalat, hogy ez a téma is az aktuálpolitikai csatamezőre került. Vannak ügyek, amelyek ha politikai eszközökké válnak, megoldásuk szinte reménytelen lesz. Vannak ügyek, amelyekben a politikai pólus mindkét oldalán lévőknek el kell fogadniuk azt, hogy a másik oldal is a valódi megoldásban érdekelt. Új utakra van szükség, ezért sem helyes az új elképzeléseket a tradicionális konzervatív-liberális képletbe beleerőltetni, a tiltás vagy az engedékenység formulát alkalmazva. Hogyan lehet megállítani, megfordítani a kedvezőtlen trendet, ez a valódi kérdés. Kevés kérdésben annyira egységes az orvostársadalom, mint a drogliberalizálás elutasításában. Hiába tetszetős érv, hogy akár a könnyű drogok engedélyezése csökkentené a dílerek mozgásterét, a drogbűnözést, az áldozatok kiszolgáltatottságát, a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a megelőzés számára ilyenkor megnyíló új lehetőségek és a korlát nélküli csábítás ütközésének eredője kedvezőtlen eredményt ad. Nem lehet liberalizálni! De kell mozgástér a megelőzés számára, és ezt kereste, keresi a jelenlegi törvény- módosítás, ami nem jelent könnyítést a kábítószerrel visszaélők számára. Azért is kell az egyházakban többet foglalkozni ezzel az üggyel, mert van teendőnk a szenvedélybetegségek elleni harcban. És nem jó, ha megrekedünk az ítélkezésnél. Ez hagyományos, érthető, de ha csupán ez jelenti a bűn elleni harcot, nem helyeselhető magatartás. Tenni kell a bűn ellen. Elsősorban olyan programokkal, melyek tartalmat kínálnak a fiataloknak, olyan közösségek építésével, amelyek alkalmasak arra, hogy segítsenek a veszélybe kerülőkön. Talán most, hogy megszületett a törvénymódosítás, nyílhat új fejezet a történetben. Politikai csaták helyett az erők a probléma leküzdésére koncentrálódhatnak. Annál is inkább, mert bár sajnos már nálunk is jelentős a kábítószer-függőség, de valójában a másik két szenvedélybetegség - dohányzás, alkoholizmus - terén tartozunk az élvonalba. A nép- egészségügyet tekintve ezek jelentik a mennyiségileg is meghatározó gondót, ráadásul az alkoholizmus terjedése nyit utat a kábítószer-élvezetnek. Márpedig a dohányzás, az alkoholizmus visszaszorítása nem törvényi tiltás kérdése. Többször elmondtuk, leírtuk: más lenne a magyar nép egészségi állapota, ha egészségesebb lenne az egyházakhoz kötődő társadalmi csoportok életmódja. Talán itt kellene kezdeni a stratégiát, a bűnmegelőzés koncepcióját. Úgy vélem, mindenképpen napirenden kell tartanunk a kérdést, számot adva sikerekről és kudarcokról, egymást segítve tapasztalatainkkal. Együtt gondolkodva teológusok, jogászok, orvosok, szociális munkások... A diakónia évszázadát éljük. Frenkl Róbert • ••••••••••• Kezdődik a vadkelet? I smét sikerült meglepni a békés állampolgárokat. Egy új törvénytervezet szerint gyakorlatilag bárki „önvédelmi” fegyverhez juthat a nem túl távoli jövőben Magyarországon. Az uniós jogharmonizáció jegyében beteijesztendő tervezet jelentősen megkönnyítené, sőt - kevés megkötéssel - állampolgári jogon lehetővé tenné a fegyvertartást, valamiféle szabadságelmélet hazugságának jegyében. A sajnos sok mindenben takaróként használt európai uniós jogharmonizáció mögé bújva ismét sikerült egyet hátralépnünk a békés, keresztény szemléletű és tartalmú társadalom építésének útján. Hiába a sok fáradozás, beszéd, tett, példamutatás, az egyházak áldozatos szolgálata, megint azok győztek, akiknek érdekük a gyűlölet és viszály keltése, s persze nem hanyagolható el az sem, hogy valószínűleg pont az ő számukra hoz hasznot a cseppet sem olcsó fegyverek tömeges árusítása is. H iszen drága „mulatság” még egy egyszerű maroklőfegyver is, egy- egy mívesebb darab ára meg egyenesen a csillagos eget verdesi. Aligha valószínű tehát, hogy szegény vidéki nyugdíjasok fogják ostromolni a fővárosi fegyverboltokat a szabadon vásárolható cikkekért. Sokkal inkább az látszik valószínűnek, hogy az a lobbi, amelyik keresztül tudta vinni a tervezetet, mostantól - szabad kezet kapván - legálisan tarthat, sőt kereskedhet is fegyverekkel. Elláthatják így mindazokat, akik feltétlen szükségét érzik annak, hogy mondjuk egy automata pisztolyt birtokoljanak. Talán azért, mert megélnek belőle (vele)... P ersze gyorsan napvilágot láttak a statisztikák, kimutatások, hogy milyen jó és mennyire nem veszélyes ez, hiszen nagyon kevés bűncselekményt követnek el legálisan tartott fegyverrel. Igaz, törvényesen tartott atombombát sem szoktak illegálisan robbantani - nosza, adjunk abból is mindenkinek egyet?! T isztelt képviselő urak! Azért, mert egy valamely arra alkalmas eszköznek - statisztikailag - még vannak tartalékai a gyilkosságok számának növekedése érdekében tett erőfeszítésekben, még nem biztos, hogy azonnal el kell kezdeni a terjesztését! Mikor lesz végre világos a törvények alkotói előtt is, hogy az Úrtól kapott élet nem azt a célt szolgálja, hogy - ha még oly ,joghar- monikusan” is! - emberek életének kioltására alkalmas eszközöket tartsunk, vagy ezt a célt szolgáló eljárásokat sajátítsunk el? Még végiggondolni is szörnyű, hogy netán egy legálisan tartott hatlövetű miatt kelljen valakinek idő előtt - akár csak véletlenségből vagy balesetből is - bevégeznie az életét...! N e legyenek illúzióink! Akik akartak, eddig is szereztek fegyvert. A gonosz, rossz szándékhoz nemcsak a helyzetet sokkal könnyebb megteremteni, hanem az eszközöket is. De nem szabad megengedni, hogy a társadalom egy jelentős részének rettegésben kelljen élnie azért, mert vannak, akik melleny- zsebből ki tudják fizetni a sarki fűszeresnél is kapható gyilkoló eszközöket! S ezt nemhogy tiltaná, üldözné a törvény, hanem jelentős könnyítéseket tesz ennek érdekében! S hogy mindez miért kerül bele egy egyházi újságba? A válasz kézenfekvő. Mert ez is rólunk, az egyház tágjainak életéről szól, és elég nagy baj az, hogy a híreket figyelvén egyre többször kell ilyesmivel foglalkoznunk. Jó lenne, ha mindenki szem előtt tartaná: keresztényként legfeljebb a gonosz ellen fegyverkezhetünk, emberek ellen soha! Gyarmati Gábor Az Evangélikus Rádiómisszió rendszeresen sugárzott félórái Budapest és környéke: „O a fény, mi színei” RÁDIÓ 17 - 96.8 Mhz: hétfő, 18:30 CIVIL RÁDIÓ - 98 Mhz: páros szerda, 22:00 Északkelet-Magyarország: „Dicsértessék a Jézus Krisztus, a mi erős várunk! ” Magyar Katolikus Rádió - 91.8 és 95.1 Mhz: páros szombat, 15:30 MEGHÍVÓ Az Északi Evangélikus Egyházkerület lelkészei számára evangélizációt tartunk 2003. február 1-jén (szombaton) Vanyarcon, melyre minden lelkész testvérünket szeretettel hívunk és várunk. A rendezvény helye: a vanyarci Evangélikus Gyülekezeti Ház Címe: 2688 Vanyarc, Veres Pálné utca 52. Telefon: 32/484-078 Jelentkezés: Az Északi Egyházkerület Püspöki Hivatalában 2003. január 27-ig Címe: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 24. Tel: 394-23-35, 394-24-48 Tudnivalók: Szombati napon Vanyarc nem érhető el tömegközlekedéssel, csak személygépkocsival. Ezért kérjük lelkész testvéreinket, hogy aki teheti, segítse gépkocsival nem rendelkező szolgatársainkat az odajutásban. A résztvevőknek szerény ebéd készül. Az útiköltséget szolgálati gépkocsi esetén a kitöltött űrlapok alapján az Országos Egyházi Pénztár fogja átutalni a gyülekezetnek, saját gépkocsi esetén helyben elszámolható. Benczúr László s.k D. Szebik Imre s.k. egyházkerületi felügyelő püspök
