Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-09-07 / 36. szám
2. oldal 2003. SZEPTEMBER 7. Evangélikus Elet ELÓ VÍZ „Istenből is megárt a sok”? Egy közeli ismerősöm becsengetett egy kis beszélgetésre. Sok a' gondja, baja. Mesélt a csalódásairól, a családtagok hűtlenségéről, arról, hogy egyedül érzi magát. Olyan problémákat is említett, amelyek engem is foglalkoztatnak, amelyektől én is szenvedek néha. Egyszer csak váratlanul megszólalt: „Az a te bajod, hogy túl sokat foglalkozol Istennel!” Megdöbbentem, mert ilyen „váddal” még soha nem illettek. Végül is nem tudta megmagyarázni, hogy pontosan mire gondol, csak annyit mondott: „Én is szoktam imádkozni, de...” Nem folytatta tovább. Én csak annyit mondtam, hogy Isten nem időre beosztott foglalkozásokat jelent számomra, hanem életem része, nélküle működésképtelen lennék. Majd másról beszélgettünk, s ő rövidesen elment. Hogy barátnőm valójában mire gondolhatott, talán soha nem fogom megtudni. Egy közmondás jutott eszembe: „Jóból is megárt a sok”, azaz semmit se szabad túlzásba vinni! Ám jellemzö-e a mai kor emberére, hogy Isten jelenléte túlzásként jelenik meg életében? Eltúlozzuk az imádkozást, a templomba járást, a bibliaolvasást?! Inkább az ellenkezője igaz. Este, ha átgondolom a napomat, sokszor felteszem magamnak a kérdést: ma reggel ugyan elolvastam sietve az Útmutató által kijelölt igét, de aszerint éltem-e? Vasárnap nem mentem templomba, mert meleg volt. Este elfelejtettem imádkozni. Istennel való kapcsolatomban sok a kivetnivaló, ezt én tudom a legjobban. Nem törekszem külsőségekre, sokkal inkább azt szeretném, ha szavaim és cselekedeteim összhangban lennének, ha nem csak beszélnék Istenről, az életem is tükrözné őt, s ha ezt nem hibámul rónák fel, hanem követendő példa lehetnék. Istenben való hitünket igenis szabad „túlzásba vinni”, de nem látszatkegyességgel, hanem őszintén, bátran és főleg hitelesen. ! Derüljön ki, hogy életem Istenben gyökeredzik, annak szerves része; s nem kívülről jövő, időnkénti vele való foglalkozás, amit el is hagyhatok, ha úgy hozza kedvem. „ Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. ” (Mt 5,16) Felelősek vagyunk azért, hogy embertársaink hitéletünket ne tévesen ítéljék meg, ne higgyék azt, hogy Istennel együtt élni teher, nyűg, keserves napi kötelesség, ami miatt fáradtak, rosszkedvűek vagyunk. Ha mégis ezt látják, nem Istenben van a hiba. Csaba Piroska HETI ÚTRAVALÓ A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el. (Ezs 42,3) A Szentháromság ünnepe utáni 12. héten az Útmutató reggeli igéi az Úr csodálatos gyógyításairól adnak hírt. 0 helyreállítja bennünk azt, ami a bűn miatt megromlott. így ígérte: „Mert én, az Úr vagyok a te gyógyítód. ” (2Móz 15,26) Tekintsük át, hogyan tapasztalható meg ez a gondolat a kijelölt bibliai szakaszokban! Effata, azaz nyílj meg! Jézus szavára megnyílik a fül, és megoldódik a nyelv. Engedjük-e, hogy minket is helyreállítson szava meghallására és nevének dicséretére? Pál, miután új látást nyert, azonnal hirdetni kezdte Jézusról, hogy O az Isten Fia. - A te „pálfordulásodnak” mi a Jele”? A királyi tisztviselő fiának meggyógyított élete az apa Jézus szavában bízó, feltétel nélküli hitének Jelévé” vált. Mitjám poklosságból való megtisztulása pedig az alázatos Mózes meghallgatott kiáltásának a ,jele” volt. Éneász gyógyulásának „következménye” Lidda és Sáron lakóinak megtérése ahhoz az Úrhoz, aki őket is helyreállította. Jakab tanácsát mi is megfogadhatjuk: Imádkozzatok hitből fakadóan egymásért, hogy meggyógyuljatok! De ahol nincs hit, mint Heródesnél, ott elmaradnak a csodák, és ami a legnagyobb ítélet, amely embert érhet: Jézus is néma marad! Istenünk a tőle elpártoló és a maga esze után járó embernek „mégis” örömhírt küld az Ószövetség evangélistája által: „Láttam útjait, mégis meggyógyítom és vezetem öt. ” Hagyd tehát, hogy Ő vezessen, csak így lehet az Úr a te gyógyítód is! Garai András SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 12. VASÁRNAP Isten igazít meg Lk 16,13-17 Örökzöld téma, amivel ma Jézus megszólít. Mammon, pénz, vagyon, gazdagság, szegénység - minden erről szól körülöttünk. Naponta új meg új, feltűnést keltő hírek irányítják figyelmünket a pénzvilág eseményeire. Milliárdos nyeremény lehetősége a lottón! Kinek ne dobbanna meg a szíve, és kinek ne jutna eszébe: „Bárcsak én lennék a szerencsés!” Az olyan hírekből pedig már elegünk van, amelyek átejtésről, csalásról, sikkasztásról, anyagi javakért való gyilkosságról szólnak. Hová jutott a világ? - kérdezzük. Ugyanakkor pénz nélkül nem lehet előbbre jutni. Még Isten ügye sem halad, még az egyház, a gyülekezet sem szőhet terveket pénz nélkül. A szegénység nagy akadály. Jézusnak a maga idejében a farizeusokkal kellett vitáznia, nekik kellett tanítást adnia a gazdagság és szegénység viszonyáról. De a tanítványoknak is szükségük volt rá, hogy tisztázódjék a vagyonnal való kapcsolatuk. Világosan kellett látniuk, hogy nem a pénz a bűnös. A pénz csupán eszköz, a kérdés a szeretet körül forog: Isten szeretete áll szemben a mammon szeretetével. A farizeusi gondolkodás szerint a gazdagság Isten jutalma, és ezért az igazak ismertetöjele. Ezt azokra nézve is érvényesnek gondolták, akik tisztátalan körülmények között, tisztátalan eszközökkel jutottak vagyonhoz, a szegénységet viszont Isten büntetésének tekintették. A szegény - szerintük - nem lehet igaz, mert Isten is megveti. Hogy Jézus kinek ad igazat ebben a kérdésben, az számtalan példázatából kitűnik. Az emberi megítélés könnyen azonosul a farizeusi gondolkodással. „ Ti igaznak tartjátok magatokat az emberek előtt ” - mondja nekik Jézus. Gyakran mi is beéljük ennyivel: csak az emberek előtt akarunk igaznak tűnni, akiket köny- nyen becsaphatunk, elámíthatunk, megtéveszthetünk. Életünkre vallásos mezt öltünk. Igaznak mutatjuk magunkat, és úgy viselkedünk, mint akiknek igazságát Isten hitelesítette. Hiszen jól megy dolgunk, nem vagyunk szegények. Viselkedésünk is civilizált, és nem üt el az általában elfogadott emberi magatartástól. Életvitelünk tisztességesnek tűnik az emberek szemében. Eközben - Istentől kapott szabadságunkra hivatkozva - szabadon megteszünk mindent, amit jónak látunk. Ám ebbe a szabadságba belefér a kapzsiság, az önzés, a harag, az életelle- nesség, a házastárs cserbenhagyása, a gyermek nem vállalása. Mivel mindezt akadálytalanul tehetjük, úgy gondoljuk, hogy Isten is bennünket igazol. Az emberek szemében pedig némi magyarázkodással, a dolgok kulturált lebonyolításával ezután is „igazak” maradhatunk. „De Isten ismeri a szíveteket!” - teszi hozzá Jézus. Nem az a fontos, hogy emberek igaznak látnak vagy ítélnek-e, hanem hogy mit mond Isten. „Ami az emberek előtt magasztos, az Isten előtt utálatos. ” 0 a szívünket nézi, és látja, hogy kinek szolgálunk: az ördögnek, a mammonnak vagy őneki? Luther írja, hogy az ember olyan, mint a paripa, amely soha nincs lovas nélkül: vagy Isten üli meg, vagy az ördög. Nem lehet egyszerre kétfelé megfelelni. Azt hisz- szük, szabadok vagyunk, és azt tesszük, amit jónak látunk. Igazolni is tudjuk magunkat, miként a farizeusok, akik a törvényre és a prófétákra hivatkoztak. Pedig a valóság az, hogy mindannyian szolgák vagyunk. A baj az, hogy nem Istent szolgáljuk. Jézus szava kemény: „Egy szolga sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat pedig megveti. ” Vigyázzunk, mert vallásos külsőnk ellenére Isten olyannak találhat, mint akik megvetik őt! Tarthatatlan a törvényre való hivatkozásunk és minden önigazolásunk. Jézus szerint a törvény és a próféták igazát Keresztelő Jánosig hirdették. „Azóta az Isten országának örömhírét hirdetik. ” Valami új kezdődött! Eljött Isten országa, és benne Jézus műve az, hogy Isten előtt igazak lettünk. Jézus mindnyájunkat bűnbánatra és megtérésre hív, ám bűnbocsánatot és új életet is ad. Ezzel lehetőséget nyit rá, hogy Istent féljük és szeressük, és neki szolgáljunk: a tőle kapott anyagi javakat - az ő erejével - nem az önzés, hanem a szeretet eszközeként használjuk mások javára. Az evangéliumot hozó Jézust kell hallgatnunk, hogy szüntelenül megkapjuk az ehhez szükséges erőt. Érvényben maradt ugyan a törvény, mely a pénzsóvárságot, a nyerészkedési vágyat, a haszonlesést és a magunk javának önző keresését bennünk is megítéli. De Jézus mindannyiunkat meghívott a maga új világába, ahol Istennek szolgálhatunk, és cselekedeteinkben végre betölthetjük azt, amit törvényében kezdettől fogva követelt. Jézus nem tűr megalkuvást! Nem engedi, hogy a magunk kényére-kedvére elferdítsük Isten törvényének értelmét. Egyháza közösségében azonban erőt ad, hogy Istent szabadon, örömmel szolgáljuk. Tóth-Szöllős Mihály IMÁDKOZZUNK! Istenünk, Atyánk! Köszönjük Fiadat, Jézust, aki által megigazítottál bennünket. Add, hogy igazságodban járjunk, neked szolgáljunk, az ördögöt és a mammont megvessük, egykor pedig bemehessünk dicsőségedbe. Ámen. Oratio oecumenica Az alább közölt általános könyörgő imádságot szeretettel ajánljuk minden gyülekezet figyelmébe, bátorítva a lelkészeket arra, hogy az istentisztelet liturgiájának alakításakor számoljanak a rovatunk nyújtotta lehetőséggel is. Mennyei Atyánk! Játszottuk az urat, pedig szolgálatra hívtál el minket. Szolgálatra hivatkozva próbáltunk uralkodni másokon, visszaélve türelmes szereteteddel. Lenéztük, de leginkább észre sem vettük azok szolgálatát, akik a mi kényelmünkért, biztonságunkért fáradtak. Irgalmazz nekünk, úrhatnám szolgáidnak! Méltatlan szolgák kegyeit kerestük, megfeledkezve az egyetlen Úrról. Pozíciónkat, hatalmunkat építgettük megfeledkezve arról, aki az urak Ura, és mégis szolgai formát öltött, közénk jött, emberré lett, vállalva a kereszt alázatát. Bocsásd meg nekünk, hogy mindezt figyelmen kívül hagyva éltünk. Köszönjük, hogy mégis újra megszólítasz, és hívsz minket szolgálatodra. Könyörgünk egyházunkért, azokért, akik most indultak szolgálatodra. Add, hogy teljes szívvel csak neked éljenek. Őrizd meg őket a hízelgőktől, adj melléjük tiszta szívű szolgatársakat, barátokat. Add, hogy valóban fontos legyen számukra egyházunk ügye, a te ügyed. Adj bölcsességet és türelmet munkájukhoz. Növeld a szolgatársak közötti egyetértést, békességet. Add, hogy egyházunkban egyre több ember legyen, aki ügyedet valóban önzetlenül szolgálja, s add, hogy mi is közéjük tartozhassunk. Védd és óvd legdrágább törékeny ajándékodat, a családot. Adj egyetértést és szeretetet a különböző nemzedékek között. Add az utánunk jövő nemzedékeknek, hogy akaratodat megismerve, bölcsen éljenek ajándékaiddal. Ne engedd, hogy mindaz, amit javukra teremtettél, hűtlenségük miatt ellenük forduljon. Adj népünknek tisztességes, szavahihető, felelős vezetőket. Adj megbékélésre való készséget és egyetértést a nemzetek között. Ne engedd, hogy megfeledkezzünk a ránk bízottakról. Add, hogy keményen dolgozzunk mindennapi kenyerünkért, és hittel merjük rád bízni a magunk megélhetését, keresve országodat és annak igazságát abban a hitben, hogy a többit te megadod nekünk. Adj reménységet betegeinknek, öregjeinknek. Add, hogy - velünk együtt - elhiggyék: te vagy, és nem feledkezel meg senkiről. Mutass utat a szenvedések és bajok között. Adj legalább annyi bátorságot és bölcsességet, amennyi a kereszten melletted szenvedő gonosztevőnek volt, aki ki merte mondani: „mi méltán szenvedünk”. Áldd meg mindannyiunk életét, hogy az örök élet távlatában tegyük napi feladatainkat embertársaink javára és a te dicsőségedre. Amen.-••SAROK....................... Z AZ ISTENTISZTELET TÖRTÉNETE I. 3 £ 5 2 3 h 3 Gyökerek A történelem az elet tanítómestere - ismerjük jól, talán még latinul is emlegetjük az ősi mondást. Számunkra ez csak részben igaz. Mi azt valljuk: Jézus Krisztus az élet tanítómestere! Ö a történelem Ura, ővele, őfelőle értelmezhető számunkra a múlt, a jelen, a jövendő. A történelemben is Isten lábnyomát látjuk, s ha nem nyilvánvaló, azt keressük. Jéíus Krisztus a történelem középpontja - nem véletlen, hogy a keresztény időszámítás is hozzá igazodik. Néhány héten keresztül az istentisztelet történetét próbáljuk röviden felvázolni, hogy az Élet Tanítómestere tanítson minket, megmutatva Isten szeretetének konkrét megnyilvánulásait, ratott, működő formáit. Ha megismerjük az egyház mai isten- tiszteletének kialakulását, akkor talán jobban megértjük azt is, mi miért van, mi az, ami kiforrott, és mi az, amin javítani, változtatni érdemes. A keresztény istentisztelet nem az első század második felében alakult ki, gyökerei a történelem mélyébe nyúlnak vissza. Ha a sorozat kereteit nem feszítené szét, hatalmas és izgalmas összefüggéseket lehetne bemutatni: hogyan csapódnak le a kereszténység előtti vallások gondolatai és gyakorlatai, az egyetemes isten-keresés formái az egyház liturgiájában. Ennek áttekintése is elvezethetne oda, hogy megértsük: a kereszténység nem az Istent kereső emberről szól, hanem az embert kereső és megtaláló Istenről. A mi „közvetlen gyökereink” az Ószövetség világában találhatók. Isten kiválasztott népe elhatárolódik a „környező népektől”, azok kultikus gyakoraz Isten-keresés megtapasztalt, bejártától. Isten maga adja meg a találkozás formáit, ő maga kritizálja az elcsúszásokat, ő maga alakítja Izrael istentiszteletét. Az Ószövetség nagy felismerése, hogy beszél az Isten. A kultusz ilyen értelemben kettős fúnkciójú: megteremti a feltételeket, hogy megszólaljon a Mindenható; és reagál az ő szavára. Ha az ember engedi őt szóhoz jutni, akkor megtapasztalja, hogy válaszul megszólaló imádságának, könyörgésének mély, életet formáló értelme van. Isten hívja össze népét, az ember pedig a közösségben (!) felvállalja és „élvezi” az Istennel való párbeszédet. Az Ószövetség istentiszteletéből formálódik ki az első Krisztus-tanítványok istentisztelete. Jó néhány formát átvesznek (imádságok, áldás, kézráté- tel, olvasmányok, hitvallás stb.). A korai gyülekezetek kezében ott az Ószövetség: a törvény, a próféták, ott az ótestamentumi imádságos könyv, az életüket pedig meghatározza a zsidó ember számára is oly fontos asztalközösség. Ugyanakkor mindezek az elemek át is formálódnak. A törvény és a próféták Krisztusra mutatnak, szövegeik alapján Krisztusról lehet prédikálni. A Zsoltárok könyve új életre kel, hiszen a Jézus ajkán újra meg újra felcsendülő versek más értelmet nyernek, a Krisztus nevében való imádság kiinduló formáivá válnak. Az Ószövetség hármas formulái már - ha legtöbbször rejtve is - a Szentháromság dicséretét hordozzák. A húsvét és a pünkösd ősi gyakorlata pedig már nem csupán az egyiptomi szabadulás emléke, hanem a Feltámadottról való megemlékezés és az új élet ünnepe. A Krisztus-események fényében formálódik azután az ószövetségi tradíció, és az egyre erősödő nem zsidó jelenlét nyomán az egyház istentisztelete. Jóllehet találunk az evangéliumban néhány közvetett jézusi mondatot az istentisztelettel kapcsolatban, de Urunk semmiféle liturgiái utasítást, istentisztelettel kapcsolatos előírást nem adott tanítványainak. Ez az egyház szabadsága és nehéz feladata egyszerre. Jézus tanította az övéit imádkozni (lásd a Miatyánk, a Hegyi beszéd imádságmeghallgatásról, belső szobáról, bőbeszédűségéről szóló szakaszait), példát adott a közösségben való részvétellel (a zsinagógái istentiszteleteken), megmutatta az istentiszteleten való aktivitás formáit (ilyen például a felolvasás vagy az igemagyarázat), természetes volt számára a zsoltáréneklés, -mondás gyakorlata (nagycsütörtök éjszakáján vagy zsoltárutalásaiban érhető ez tetten), de mindezek nem „adják össze” az istentisztelet rendjét, formáját. A jézusi szabadságban két tény ad medret az egyház számára: 1. Jézus belesimult a tradícióba, s ha kritikusan is szemlélte kora kegyességi formáit, mégis gyakorolta kortársai istentiszteleti szokását. 2. Isten nem a zűrzavarnak (rendetlenségnek) Istene - mondja Pál apostol -, s valóban egyértelművé vált, hogy a növekvő közösségnek szüksége volt olyan formákra, amelyek segítették Isten szeretetének áradását, szavának megszólalását, jelenlétének megtapasztalását. A legkorábbi tudósítás a Cselekedetek könyvének 2. fejezetében jelzi, hogyan is zajlott az első gyülekezet együttléte. Fontos azonban, hogy ne feledjük: a Cselekedetek könyve nem az emberek, hanem Krisztus cselekedeteit rögzíti, azt, ahogyan ő az emberekben és a gyülekezetben munkálkodott. Ennek nyomait keressük legközelebb az első évszázadok egyháztörténetében. Hafenscher Károly (ifi.)-------------------------------* '¥ •V 4
