Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)

2003-08-17 / 33. szám

2. oldal 2003. AUGUSZTUS 17. Evangélikus Élet r rr r ELŐ VIZ Egy kijózanító ige Az élet színes forgatagában és sokféle za­jában szinte elkábulunk vagy megsüketü- lünk. Ebben az állapotban csaknem elfe­lejtjük a valóságot, és álmokat kergetünk. Ilyenkor szükség van kijózanításra, arra, hogy valaki felébresszen minket. Ilyen kijózanító erejűnek érzem Jézus szavait: „eljö az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat” (Jn 9,4). Olyan ez, mint a vasúti kereszteződés előtt álló tábla, mely a rohanó autóst figyelmezte­ti: „Vigyázz, ha jön a vonat!” — Itt ezt halljuk: vigyázz, eljö az éjszaka... Mindenekelőtt becsüljük meg az időt! A Budai Zeneakadémián egy idősebb kollégámnak nehezen ment az orgonata­nulás. Én gyorsan haladtam, ő 45 éves volt - én 17. Ez természetes. A fiatalkor a tanulás ideje, az elpazarolt évek nem térnek vissza. Fiatalon kell tanulni, mert „eljö az éj”, amikor már fáradtabb az agy, tompább az értelem... Később így vagyunk a munkával is. Fogy a fizikai erő: hamar elfáradunk,.a lépcsőn felfelé menet dobog a szívünk, eláradnak a lá­baink, talán homályos a szemünk. Dol­gozzunk hát, amíg van erőnk, amíg bír­juk a munkát! Ám ide tartozik az is: szeresd a csalá­dodat, mert „eljö az éjszaka”, édesanyád talán már a temetőbe kerül. Hányán áll­nak sírva a koporsó vagy a sír mellett - mivel már nem mondhatják el a szerető szavakat, már nem vehetik fel a telefon- kagylót, már nem írhatnak levelet an­nak, akit életükben szerethettek volna. Mi haszna a szép virágnak, amelyet már csak a hitvesed, gyermeked sírjára vi­hetsz, mert „eljött az éjszaka”... „Eljön az éjszaka” úgy is - és erre bi­zony szinte senki sem gondol -, hogy már nem keresheted Istent! „Keressétek az Urat, amíg megtalálható ” (Ézs 55,6). Hány olyan vasárnap volt már, amikor hiába hivogatott a harang a templom­ba... Hány éve porosodik már a polcon a Bibliád... Hány reggel és este telt el imádság nélkül... „Eljön az éjszaka”. Sokféle üzenete le­het ennek a mondatnak. A természetben csodás varázsa lehet az éjszakának. A forró nap után hangulatos a kellemes hű­vösben sétálni, gyönyörködni a csillagok­ban és a mélabús holdban az égen, érezni a langyos szellőt, a virágillatot... Éjsza­ka, amikor megpihenhetünk, felüdülhe- tünk, álmodhatunk. De igénkben mindez másképp hangzik, talán riasztóan, mint a vészcsengő: „eljö az éjszaka”. Ez a vers ébreszteni, kijózanítani, sőt sürgetni akar. Eszünkbe akar juttatni sok mindent, amit könnyelműen megvetettünk: talán saját egészségünket, amire nem vigyáztunk, amíg megvolt. Emlékeztet ez a „vész­csengő” Isten ajándékaira, a csendes ott­honra, a családra, a hü feleségre, féijre, gyerekekre - akikre sohasem maradt időnk. Ezsau életében is ott lett volna az áldás, ő azonban eladta azt egy tál ételért. Később megbánta tettét, és sírva kereste Isten áldását, de már nem kaphatta meg, mert „eljött az éjszaka”. Világos az üzenet: Keresd Istent, amíg megtalálható, amíg közel van, mert „eljö az éjszaka”. Vannak a Bibliá­ban megnyugtató igék is, ez a mostani azonban nem ilyen. Ez nyugtalanítani akar. Ám ez szükséges és hasznos nyug­talanság lehet. Gáncs Aladár A berlini Scharlottenburg evangélikus gyülekezete or- gonahangverseny-sorozatot rendez az Egyesült Európába jövőre belépő államokból meghívott orgonaművészek­kel. A cseh, lengyel, litván és lett művészek mellett magyar részről Trajtler Gábor kapott meghívást orgonakoncertre. Az augusztus 15-i hangver­seny műsorán a magyar szer­zőket többek között Gárdonyi Zoltán, Kodály Zoltán, Bar­tók Béla és Szokolay Sándor müvei képviselték. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 9. VASÁRNAP Sáfár - vagy helytartó? Lk 12,42-48 A sáfár szó szinonimája a gondnok, eset­leg a főkomomyik lehet, de semmiképpen sem a helytartó. A sáfár ugyanis szolga. Igaz, hogy ura a többi szolga fölé rendel­te. de nem azért, hogy - távollétében - he­lyette és nevében uralkodjék a ház népe fölött. A sáfár többletjogosítványa csak arra szól, hogy a ház ura által megszabott időben kiadja a szolgák járandóságát. Ez nem hatalom, hanem feladat, mégis ürügy lehet a hatalmaskodásra. Nagy a kísértés, hogy a sáfár előbb-utóbb helytartóként vi­selkedjék. A helytartó ugyanis élet-halál ura a rábízott tartományban. Ura nevében törvényt ülhet az alattvalók fölött. Meg­büntetheti, de meg is jutalmazhatja őket. Jézus arról beszél, hogy második eljöve­teléig nem helytartókra bízza az Isten há­za népét, hanem sáfárokra. Az úrhatnám szolgává lett sáfár maga­tartásának gyökerét Jézus abban látja, hogy nem számol Ura visszatérésével. Nem tart attól, hogy egy napon számot kell adnia sáfárkodásáról. Jézus szerint az ilyen sáfár nem okos ember, mert nincs tisztában reális helyzetével. Nem gondol arra, hogy Ura a többi szolgával együtt fogja felelős­ségre vonni, és - mint a többi szolgától - tőle is a rábízott feladat teljesítését kéri számon: kellő időben és megfelelő lelki ja­vakkal látta-e el Isten háza népét? Isten vagyona ugyanis ebben a világ­ban nem anyagi természetű. Luther így mondja egyik vízkereszti prédikációjá­ban: „Istennek ebben a világban egy fil­lér vagyona sincs”, majd hozzáteszi, hogy Isten háza népének ugyan szüksége van földi javakra is, hiszen ebben a vi­lágban él, de Isten erről nem a maga va­gyonából gondoskodik, hanem kölcsön­vesz földi uralkodóktól és tehetősebb híveitől. Az Isten háza népe fölé rendelt sáfárokra azonban Isten a' maga vagyo­nát bízta, ami tisztán lelki kincset jelent. Ezért nagy baj, ha az egyház sáfárai föl­di javak osztogatásával vagy visszatartá­sával próbálják engedelmességre kény­szeríteni a rájuk bizott szolgatársakat. Amikor Lukács ezt a példázatot meg­örökítette, az egyházban már kibontakozó­ban volt a hierarchikus rend a püspök mo­narchikus jellegű hatalmával. Az evan­gélista erre a helyzetre vonatkoztatja Jézus szavait. Nem állítja, hogy nincs különbség a gyülekezet tagjai között. Nyilván Lukács is vallja, hogy „maga az Úr rendelt néme­lyeket apostolokul és vezetőkul”. Ezzel azonban nem emelte ki őket a szolgák so­rából, nem tette őket maga helyett urakká - mint a császár a helytartóit -, hanem több felelősséggel járó, nagyobb szolgálat­tal bízta meg őket: rendszeresen kell gon­doskodniuk a nyáj „táplálékáról”. Ennek érdekében bízta rájuk a „maga vagyonát", tehát az egyház lelki kincsét, az evangéliu­mot: a hirdetett igét, a tanítást, a lelki kor­mányzást - mai szóval: lelki vezetést - és a szentségeket. A püspököknek és lelké­szeknek nem arról kell számot adniuk, hogy sáfárkodásuk idején anyagiakban mennyivel gyarapodott az egyház vagy a rájuk bízott gyülekezet, hanem hogy tisz­tán hangzott-e az ige, helyes volt-e a taní­tás, és megfelelő lelki vezetésben része­sült-e az Isten háza népe. Lukács úgy emlékszik, hogy Jézus végül újabb hasonlattal egészítette ki a példázatot: ha a szolga hibát követ el, mindenképpen verést kap. Az akkori vi­lágban ez elkerülhetetlen volt. Ám kü­lönbséget tettek a verés mennyiségének kiszabásakor, annak megfelelően, hogy a vétkes szolga tisztában volt-e ura akara­tával, tudta-e, hogy mulasztást követett el, amikor feladatát nem megfelelően hajtotta végre. Lukács feltételezi, hogy az Isten- háza népének élén álló sáfárokra azért esett a választás, mert a tapasztalat megmutatta, hogy a legjobban ők értették meg Uruk szándékát és akaratát. De ezért nagyobb a felelősségük is. Többet kaptak, többet is kémek számon tőlük. Számadásuk sikeré­ben azonban nemcsak ők érdekeltek, ha­nem a rájuk bízottak is. Ha ugyanis a sáfár úrhatnám szolgának bizonyul, és helytar­tóként viselkedik, annak ő csak az ítélet napján fogja kárát látni, a rábízottak azon­ban most szenvedik meg. A nyájat most éri verés, ha a fölé rendelt vezető a nagyobb szolgálat lehetőségét uralkodásra használ­ja. Ezért az Isten háza népe mindig abban érdekelt, hogy a vezetésére rendelt sáfárok az Úr hű és okos szolgáinak bizonyulja­nak. Sáfárok esetében ugyanis az oktalan egyben gonoszt jelent. A reális helyzetét, feladatát nem jól felmérő sáfár gonoszul bánik a rábízottakkal. Az Isten háza népe tehát akkor értéke­li reálisan helyzetét, ha felismeri: a hűsé­ges és okos sáfár Isten ajándéka és áldás, a helytartó típusú vezető viszont az egész nyáj veresége. Ezért kell az Isten népének szüntelenül imádkoznia, hogy Isten hű és okos sáfárokat rendeljen ve­zetésére. Véghelyi Antal IMÁDKOZZUNK! Úr Jézus Krisztus! Adj engedelmes és bölcs szívet azoknak, akiket egyházad vezetésére rendeltél, a gyülekezeteket pedig indítsd arra, hogy szüntelenül imádkozzanak értük, hogy' szolgálatuk nyomán bőven részesüljenek lelki ja­vakban, és velük együtt, téged követve elérjék hitük célját, az üdvösséget. Ámen. Oratio oecumenica Az alább közölt általános könyörgő imádságot szeretettel ajánljuk minden gyülekezet figyelmébe, bátorítva a gyülekezeti lelkészeket arra, hogy az istentisztelet liturgiájá­nak alakításakor számoljanak a rovatunk nyújtotta lehetőséggel is. Teremtő Istenünk! Mennyei Atyánk! Köszönjük hűségedet, amellyel életet adsz, és azt fenntartod; amellyel az élethez adsz élet-jeleket is, amelyek túlmutatnak a halál és a bűn körülöttünk és bennünk romboló erőin. Köszönjük, hogy nem öntudatlanul va­gyunk teremtményeid, hanem tudatos gyermekeid lehetünk, hogy értelemmel csodál­hatjuk teremtett világod gazdagságát, és hálás örömmel élhetjük át az emberi össze­tartozás boldog pillanatait. Köszönjük hűségedet, amely által hűséges, felelős életre hívsz, hogy nem vagyunk kiszolgáltatva körülményeinknek, hanem adsz erőt, tehetséget úrrá lenni korlátáinkon, és a nehéz próbák, kihívások által erősíted akaratunkat, formálod értelmünket, és látta­tod határainkat. Áldott légy, hogy kudarcainkat is javunkra fordítod, így általuk mélyül­het önismeretünk, világlátásunk, a másik elesettsége iránti érzékenységünk. Köszönjük hűségedet, amellyel óvó, tápláló, otthont adó közösségekbe helyezel, és ott megtartasz. Köszönjük családjainkat, azt az érzelmi otthont, ahová a legbenső­ségesebben tartozunk, ahonnan jó elindulni, s ahová jó újra és újra megérkezni. Kö­szönjük a közösségeket, ahová munkánk, tanulásunk vagy éppen aktív pihenésünk köt. Áldott légy, hogy egyházad, a gyülekezet közössége is otthonunkká válhatott, hogy benne társakra találtunk, akikkel közös a hitünk, s akikkel megoszthatjuk kéte­lyeinket is. Köszönjük Jézus Krisztusban megtestesült hűségedet: hogy benne örökre elje­gyeztél magadnak, hogy általa beszédessé válnak életünk eseményei, hogy az ő mű­ve révén életünket és annak minden ajándékát az élet jegyében láthatjuk. Bocsásd meg, hogy hűségeddel naponta visszaélünk, azt újra és újra meghazudtol­juk indulatainkkal, szavainkkal, tetteinkkel és mulasztásainkkal. Te Jézusban értünk adtad magád, mi mégis - a másik baján és ínségén átnézve - minduntalan a magunk javát munkáljuk. Irgalmadból élünk; segíts, hogy éljünk is vele. Add, hogy hűséged láthatóvá váljon személyes életünkön éppen úgy, mint egyhá­zad életén, s így mind többeknek nyíljon fel a szeme atyai szeretetedre, a veled való közösség örömére, a Krisztusban nyert életre. Add, hogy ha az élet minden jele elfogyott mellőlünk, akkor is hűséged reménye vezessen minket. Ámen. ;•••SAROK ................................ m • TECHNIKAI ESZKÖZÖK AZ ISTENTISZTELETEN II. 3 £ 5 c* 3 3 Még néhány apróság Nem az ókorban élünk, nem is a középkorban, nem is a technikai forrada­lom idején, hanem ma, 2003-ban. Technikai eszközeink is napjaink berende­zései közül kell, hogy kikerüljenek. Az elmúlt alkalommal a templom'világításáról és hangosításáról szóltunk. Most újabb hasznos technikai eszközökkel folytatjuk a sort. A gyertyagyújtó és -oltó Kicsiny, de fontos szerszám. Egy hosszabb-rövidebb rúd vége úgy van kiképez­ve, hogy a „kanócával” meg lehet gyújtani a magasan álló gyertyát, a „kupakjá­val” pedig istentisztelet végén egy mozdulattal el lehet oltani a gyertyákat. Ha csak elfüjjuk őket, akaratlanul is lefröcskölhetjük az oltárképet vagy a térítőt, és a füst is káros lehet. A „koppantóval” eloltott gyertyát újragyújtani is könnyebb. Ilyen „műszer” (tudomásom szerint) boltban nem kapható, csináltatni viszont ér­demes. Ügyes „segítőtársa” lehet az oltár körül szorgoskodónak. A templomfűtés A régiek inkább felöltöztek, és így akár órákig is bírták a mínuszokat. Ma másként élünk és öltözködünk. Jól temperált szobákban éljük az életünket, a központi fűtés nem luxus, a 20 fok fölötti állandó szobahőmérsékletben pedig vékonyan öltözünk. Természetesnek tűnik az elvárás, hogy a templomban is kellemes legyen a hőmér­séklet. Ez azonban sem a tervezőket, sem az üzemeltetőt nem állítja egyszerű fel­adat elé. A tervezőket amiatt, hogy a régi épületbe nagy teljesítményű, korszerű, hatékony, energiatakarékos fűtést kell beilleszteni, az új épülethez pedig az ideális megoldást kell megtalálni. Az üzemeltetőket pedig azért, mert a templom a legtöbb esetben nem „folyamatosan üzemel”, csupán heti néhány órára kell felfüteni, de akkor egy hatalmas légteret. Mire érdemes figyelni? Ne akarjunk szobahőmérsékletet produkálni. Nemcsak azért, mert a gyülekezet tagjai kabátban érkeznek, és megfázhatnak istentisztelet után, hanem azért se fütsük fel gyorsan és túlságosan a templomot, mert a hirtelen hőtágulás tönkreteheti a templom berendezéseit. A hirtelen hőmérséklet-változás legfőbb elszenvedője mindig az orgona. Óvjuk orgonáinkat a túlzott fűtéstől, az tudniillik nemcsak elhangolja, de végzetes károkat is okozhat benne. A legrosszabb az, amikor a levegőt fütjük. A légbefüvós kályhák, kazánok sok energiát elemész­tenek, zajosak, piszkosak, s közben nem túl eredményesek. A legjobb, amikor az embert fütjük - lehetőleg lábról, felfelé szálló, de nem sugárzó meleggel. (A fejet izzasztó hősugárzók éppúgy kellemetlenek, mind a lábakat égető padfütések.) Tu­dom, ez sem teológiai kérdés. Az viszont igen, ha valaki - mivel kellemetlenül ér­zi magát a templomban - elmegy, és nem találkozik az élő Úrral! A harangozó szerkezet A harangok legszebben akkor szólalnak meg, ha avatott kezek húzzák őket. Nem­csak mesterség, de hivatás is volt régen a harangozói szolgálat. A gyermekek szá­mára külön élmény és megtiszteltetés volt, ha harangozhattak. Ma többnyire gép húzza a harangot. Kényelmes is, programozható is. Nem mindegy azonban, ho­gyan szól. Ebből a szerkezetből is csak a legjobbat szabad Isten szolgálatába állí­tani. Lehangoló, elkeserítő, ha összevissza kong a harang, ha félre-félreüt, ha ter­mészetellenesen szól. Megszólalása bizonyságtétel kifelé is, amolyan reklám. Vigyázzunk, hogy egy rosszul beállított gép miatt ne váljék „antireklámmá”. A programozhatóság viszont nagyszerű lehetőséget hordoz: hogy visszaállítsuk azt a régi, gazdag harangozási tradíciót, amely messze túlmutatott a kezdést jelző „csen- dítésen”, és a harang egész életünket kísérő gazdag jellé lehessen. A toronyóra Nem túl sok magyar evangélikus templom büszkélkedhet toronyórával. Pedig ez a szerkezet is sokat mondó szimbólumként működhet. Már a puszta léte is ősi ke­resztény szimbólum: „una vestrum ultima mea” (egy ezek közül az én utolsó órám) - figyelmeztet Krisztus eljövetelére, a vele való találkozásra. A pontos időjelzés azonban a keresztény élet fegyelmezője: tart még a kegyelmi idő, Isten irgalma nem fogyott el, élünk. De múlik az idő, amit arra kaptunk, hogy szeretetben, em­berségben, istenfélelemben töltsük. A toronyóra a magasságával, a messziről lát­ható voltával emlékeztet: életem ideje Isten kezében van. Az idő nem megállítha­tó, vezet az örökkévalóság felé. A mutató járása, a megkonduló hangok Jézus szavát is idézik: az idők gonoszak (hiszen megállíthatatlanul, irgalmatlanul szágul­danak előre), de az apostol intését is eszünkbe juttatják: amíg időnk van, tegyünk jót. Érdemes hát megjavíttatni, beállítani, működtetni az órát. Igehirdetővé válik. Egy másik óra is lehet még fontos segédeszköz. Ősi templomok közül nem egyben találunk a szószéken míves készítésű homokórát. Egy fordítás annyit tar­tott. amennyi igehirdetést a gyülekezet elvárt és elfogadott a lelkészétől. Ma in­kább a szószékkel szemben felfüggesztett órával találkozom, mely hasznos fe­gyelmezője lehet az igehirdetőknek. Nem azért, mert az ige időhöz van kötve, hanem azért, hogy az Idő Urának szolgálatában végezzük feladatunkat. Nem bánhatunk vele kényünk-kedvünk szerint. Még sok mindenről kellene írnom. Bizonyára a Liturgikus Sarok későbbi írá­saiban is olvasnak majd az istentiszteletet segítő eszközökről. Ha bármikor ilyen­re sor kerül, mindig ugyanaz lesz az alapállásunk: a technika áldott segítője, de ördögi hátráltatója is lehet az Isten-szolgálatnak. Többnyire rajtunk áll a pozitív vagy negatív előjel. Ami viszont rajtunk áll, tegyük meg - a szent cél érdekében: hogy a Találkozás zavartalanul létrejöhessen. Hafcnscher Károly (ifj.) % i 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents