Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-07-27 / 30. szám
12. oldal 2003. JÚLIUS 27. Evangélikus Élet HÍREK • ESEMÉNYEK • KÖZLEMÉNYEK EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELETET közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán 2003. augusztus 3- án, vasárnap de. 10.04 órakor Keszthelyről az evangélikus templomból. Igét hirdet: Nagyné Szeker Éva lelkész. CSILLAGPONT A Fejér megyei Bodajk ad otthont július 22-26. között a „Csillagpont” címmel hirdetett országos református ifjúsági találkozónak. A tábori körülmények között zajló négynapos eseményre 1200-1500 fiatalt várnak. Művészetek völgye Idén július 25. és augusztus 3. között tartják a Művészetek Völgye elnevezésű rendezvényt a Balaton-felvidéken. A színes program létrejöttéből kiveszi részét az evangélikus egyházközség is. A kapolcsi templom az istentiszteleteken kívül vizitációnak, képkiállításnak ad helyet. Ugyanitt hallhatunk kórusmüveket és versösszeállítást is. HALÁLOZÁS Fájó szívvel tudatjuk mindenkivel, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy özv. Szakács Lászlóné. néhai Szakács László volt szendi és lajoskomáromi lelkész özvegye élete 81. évében csendesen hazatért Urához. Hamvasztás utáni temetése Székesfehérváron lesz. A gyászoló hozzátartozók és a szendi gyülekezet Apróhirdetés 1945 előtti könyveket, könyvtárat vásárolnék. Tel.: 340-8016. Az égre mutató kereszt alatt a templomtorony legszebb dísze a TORONYÓRA. Önnél működik? Toronyóra-, harangjáték-, haranglengető-, vezérlőóra-készítés, -javítás. 5 év garancia. KONKOLY MÜVEK Toronyóragyára 1102 Budapest, Állomás u. 14. Tel.: 06- 1/260-7065, 06-30/949-2915. Kétszobás lakás Bp. XV. kerületében két egyetemista leány részére kiadó. (Csak szülőkkel tárgyalok!) Érd.: 06 20/ 961-7156. A Menedék Alapítvány által működtetett Flajléktalanok és Családok Átmeneti Otthona (Kiskunmajsa) felsőfokú szakvégzettségü szociális munkásokat keres. Illetmény: a közalkalmazotti bértábla besorolása szerint. Keresztyén hitben élő, szociális munkára hivatástudattal rendelkezők jelentkezését váijuk. Jelentkezés személyes beszélgetésre: 06 20 9 417 227 telefonon, önéletrajzzal és képesítést igazoló okirattal. Hamarosan megnyíló szeretetotthonunk kétágyas szobáiba várjuk a testvérek jelentkezését. Érdeklődni lehet a Rákospalotai Evangélikus Gyülekezet 306-4468-as telefonszámán. 40-es elvált férfi, szakközépiskolai érettségis végzettségű, gyermekszerető, hívő, evangélikus megismerkedne 30-as, mély érzelmű evangélikus nővel házasság céljából. Jelige: Napsugár. Közös Pont Sátor a Sziget Fesztiválon (Óbudai-sziget 2003. július 30-augusztus 6.) Negyedik alkalommal nyitnak közös sátrat a történelmi egyházak a Sziget Fesztiválon. A katolikus, református és evangélikus fiatalok a közvetlenség és nyíltság szellemében fordulnak a Sziget lakóihoz: ezt sugallják beszélgetésre hívó feliratok, a teaházas jelleg, az egyszerű díszlet. A Közös Pont elnevezésű sátor idén is sokféleképpen próbálja megszólítani az érdeklődő fiatalokat. Az elmúlt években állandósult programok között fontos a Szókimondó nevet kapott vitafórum a nap témájáról (embernek lenni, előítéletek, döntések, szenvedély, áldozathozatal, jövő), ahol egymással, valamint a meghívott vendégekkel aktuális társadalmi-spirituális témákról is lehet beszélgetni, párbeszédet folytatni. Többek között lesz Meglepetés Színház, avagy bibliai rögtönzések a néző élményei alapján, de részt lehet venni egy izgalmas kalandjátékban is, amely az apostolok korába viszi vissza a résztvevőket. Meghívott vendégekként az egyházak ismert vezetői, képviselői, valamint keresztény zenekarok mutatkoznak be. A lelki hátteret az állandóan jelenlévő papok és lelkészek biztosítják, akik a felkészült fiatalokkal együtt beszélgetésre, vitára várják, vagy csak egyszerűen meghallgatni szeretnék a sátorba betérő fiatalokat: keresztényeket és nem keresztényeket egyaránt. MAI HITVALLÁSOK címmel Benczúr László Ybl-díjas építészhez, az Északi Egyházkerület felügyelőjéhez látogatunk el a Magyar Televízió július 23-i adásában, szerdán 16.55-kor az mtv- ben. A műsorban Benczúr László beszél életéről, mindarról, ami gyermekkorától meghatározta, szól azokról, akik mellette állnak, erősítve őt. Beszél munkáiról, az általa tervezett templomokról, egyházunkhoz való kötődéséről. Szerkesztő: Nagy László, rendező: Nemes Takách Ágnes. A műsort július 27-én, vasárnap az m2-n 10.25-kor megismétlik. HAJNALI GONDOLATOK címmel áhítatokat közvetít a Magyar Televízió mindkét csatornáján naponta 5.35-kor. Július 24-én és 29-én Balicza Iván mondja el gondolatait. Vasárnaptól Vasárnapig Ajánló a rádió és a televízió műsoraiból július 27-től augusztus 3-ig ÚJ NAP - ÚJ KEGYELEM \ „Boldog nép az, amelynek az Úr az Istene!" Zsolt 144,15 (Jn 20,28-29; Mt 28,16-20; Róm 6,3-8(9-11); Zsolt 119,97-104) Nem félelemre és rettegésre teremtett minket az Úr, hanem hogy naponta érezzük atyai jóságát. Bárcsak mindig büszkék lennénk arra, hogy az Úr a mi Istenünk! Nem keresnénk más boldogulási lehetőséget, mert tudjuk azt, hogy elég nekünk az ő kegyelme. A boldogság titka ilyen egyszerű: hiszem, hogy Isten Jézus Krisztus által az én jóságos mennyei Atyám. Boldog vagyok, hogy népe tagja lehetek. „Az Úr kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet. ” Zsolt 40,3 (Mt 15,30-31; 2Móz 14,15-22; Mt 6,16-18) Felemelő érzés, amikor az ember tudatára ébred annak, hogy az Úr segítette ki a bajból, Ő mentette meg az elbotlástól, Ő adott gyógyulást, és Ő ad biztos talajt a lábunk alá. Hitünk két alappillére az emlékezés és a hála. Az Úr nem hagyott el, amikor szükségem volt rá, ezért dicsérem Őt csodálatos tetteiért! KEDD Jézus mondja: „A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért. ’’ Mk 2,27 (2Móz 34,21; ApCsel 2,32-40; Mt 6,19-24) Mit viszünk túlzásba: a munkát vagy a pihenést? Jézus rámutat: Isten jót akar nekünk azzal, hogy pihenőnapot adott. Lelki táplálékot is magunkhoz vehetünk az ünnepnap megszentelésével, erőt gyűjthetünk a hétköznapi munkánkhoz, így mindkét cselekedetünk örömmel tölthet el minket: a munka is, a pihenés is. Az Úr megáldotta és megszentelte a nyugalom napját. Megáldja és megszenteli azokat, akik örömmel hallgatják és tanulják szent igéjét. SZERDA ”^z Úrban van szivünk öröme, mert szent nevében bízunk. ” Zsolt 33,21 (ApCsel 14,3; ApCsel 16,23-34; Mt 6,25-34) Az öröm általában összefüggésben ván az örömteli események átélésével. Az Úrban való öröm viszont már akkor is betölti az embert, ha teljes szívéből benne bízik. Óriási könnyebbség arra gondolni, hogy nem egyedül rajtunk múlik minden, nem nekünk kell mindent meg- vagy kiérdemelni, hiszen elég nekünk az ő kegyelme. Az Úr még azt is megadhatja, hogy csodák történnél á bentié bízókkal. CSÜTÖRTÖK "M'ért pereltél Istennel, hogy egyetlen szóra sem ad választ? Hiszen szól az Isten így is meg amúgy is, de nem törődnek vele. " Jób 33,13-14 (Mt 11,15; Mt 18,1-6; Mt 7,1-6) Isten azért szól az emberhez, mert meg akarja menteni az embert. Viszont akinek nincs füle a hallásra, mert nem akar figyelni Isten üzenetére, az válasz nélkül marad gyötrő kérdéseivel. Vajon a mai embernek van bizalma Istent ostromolni könyörgéseivel? Azután pedig van-e türelme és alázata megvárni Isten válaszát? Adjunk hálát addig, míg Istennek van szava hozzánk! pÉKjTFK i.íme az Úr félelme a bölcsesség, és a rossz kerülése az értelem. " Jób 28,28 (Jak 1,5; Jn 19,31-37; Mt 7,7-12) Isten megengedi azt, hogy szent Fia és Szentlelke által bepillantsunk az Ő isteni voltába. Sok mindent megérthetünk, de amit el akar rejteni előlünk, az rejtve is marad. Az istenfélelemmel járó bölcsesség megérteti velünk, hogy Isten hűséges az ígéreteihez, ezért áldozta fel értünk egyszülött fiát. Egész közel enged magához bennünket, de Ő igazi Isten, aki azt cselekedhet, amit akar, számunkra megfoghatatlan módon is. Krisztus mondja: „Erőt kapták, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek. ” ApCsel 1,8 (lMóz 28,15; Jel 3,1-6; Mt 7,13-23.) Luther Mártonnal együtt valljuk: „Hiszem, hogy saját eszemmel és erőmmel nem tudnék Jézus Krisztusban, az én Uramban hinni, sem őhozzá eljutni, hanem a Szentlélek hívott el engem az evangélium által.” Tanúi lehetünk ma is annak, hogy Jézus ígéretei valóra váltak. Szavaink, cselekedeteink, hitünk és szeretetünk mind ajándékok, hogy Isten nagy nevét dicsétjük és áldjuk egész életünkben. Ámen. Koskai Erzsébet v ______________________J SZ OMBAT HÉTFŐ VASÁRNAP VASÁRNAP 10.25 - m2, Mai hitvallások. Látogatóban Benczúr László építésznél (25 j 10.45 - PAX, Ébredés 19/8. Ifjúsági műsor (ZMC- Proméd) (30 j 10.50 — mtv és m2, „így szól az Úr!” A Biblia üzenete (10’) 12.10 - Duna Tv, Élő egyház. Vallási híradó (30’) 15.04 - Kossuth, Kard és kereszt. A Vallási Szerkesztőség magazinja (31’) 15.45 - PAX, Családi Biblia, 9/2. (30’) 24.00 - Spektrum, Ősi civilizációk nyomában 4.: A keresztesek Akkóban (52’) CSÜTÖRTÖK 5.35 - mtv és m2, Hajnali gondolatok (3’) 6.15 - Hír Tv, Örömhír üzenet 9.30 - PAX, Rozetta. Egyházművészeti műsor 9/8. (ZMC-Proméd) (30 j 12.30 - Duna Tv, Hittörténeti Archívum - Búcsújáróhelyek. Máriakönnye (50’) 19.00 - PAX, Ébredés 19/10. Ifjúsági műsor (ZMC- Proméd) (30) 20.04 - Kossuth, Aranyemberek - Jókai Anna író (31’) 20.35 - Kossuth, Az öreg Kossuth (1867-1894). Részletek Szegfű Gyula tanulmányából (22’) HÉTFŐ 6.15 - Hír Tv, Örömhír üzenet 9.30 - PAX, Őszintén - fiatalok a hitről. Ifjúsági vitaműsor (30’) 10.45 - Petőfi, Szimbólumok hétről hétre. Szent Brigitta, Európa pártfogója 12.30 - Duna Tv, Isten kezében (30’), ism. 19.00 - PAX, Ébredés 19/7. Ifjúsági műsor (ZMC- Proméd) (30) 19.15 — Petőfi, Világzene magazin. Benne: Hangképek a XXIV. Diósgyőri Kaláka Fesztiválról (45’) 20.35 - Kossuth, Az öreg Kossuth (1867-1894). Részletek Szegfű Gyula tanulmányából (22’) PÉNTEK 9.30 - Duna Tv, Mindentudás Egyeteme. Papp Zoltán: Élet a megszületés előtt; A magzat mint páciens (69’) 9.30 - PAX, Rozetta. Egyházművészeti műsor 9/8. (ZMC-Proméd) (30) 11.07 - Petőfi, Embermesék. Válogatás Lengyel Nagy Anna sorozatának legemlékezetesebb darabjaiból (53’) 12.40 - RTL Klub, Ünnepnaptár. Vallási műsor (30’) 14.10 - m2, Marslakók számára. Emlékezés Szerb Antalra (26’) 19.00 - PAX, Ébredés 19/11. Ifjúsági műsor (ZMC- Proméd) (30) KEDD SZERDA 5.35 - mtv és m2, Hajnali gondolatok (3’) 6.15 - Hír Tv, Örömhír üzenet 12.30 - Duna Tv, Élő egyház (30’), ism. 13.00 — Duna Tv, Keresd árnyékában. A Bethlen család öröksége (36’) 14.05 - Duna Tv, Tornai középkori templom (10’) 16.35 - mtv, „... nem vesznek erőt rajtam” (15’) 16.50 — mtv, Maradj velünk. Találkozás Jézussal (10’) 18.00-PAX, Taizé (15’) 19.00 - PAX, Ébredés 19/8. Ifjúsági műsor (ZMC- Proméd) (30) 20.00 - PAX, Imádkozz értem (45’) SZOMBAT 5.35 - mtv és m2, Hajnali gondolatok (3’) 6.30 - Petőfi, A szeretet közösségei. A reménység útja, a kegyelem - betegápolók tanácskozása Esztergomban (30’) 12.10 - Duna Tv, Isten kezében (30’) 14.30 - PAX, Beszédtéma. Böjt (45’) 15.45 — PAX, Családi ünnep 9/4. (30’) 17.45 - PAX, Családfa. Evangélikus családi magazin 4/1. (60) 22.20 - Kossuth, Elfelejtett sorsok... Műsor a leégett református miskolci deszkatemplomról (40’) 9.30 - PAX, Rozetta. Egyházművészeti műsor 9/7. (ZMC-Proméd) (30) 11.27 - Bartók, Gyöngyösi Levente: Magnificat (13’) 15.32 - Bartók, Hitélet és történelem. Prófétanők a Bibliában: Ruth - 1. rész. Beszélgetés Bajusz Ferenc professzorral (20’) 16.35 - Spektrum, Vallások és hitek, 11. Afrikai- és , afro-amerikai vallások (47’) 19.00 - PAX, Ébredés 19/9. Ifjúsági műsor (ZMC- Proméd) (30) 21.15 - PAX, Fény előttem, fény utánam... Túrmezei Erzsébet portréja (30) VASÁRNAP 6.00 - TV2, Reggeli gondolatok (25’) 9.25 - m2, „... nem vesznek erőt rajtam” (15’) 9.40 - m2, Maradj velünk. Találkozás Jézussal (10’) 11.10 - mtv és m2, „így szól az Úr!” A Biblia üzenete (10’) 11.20 - mtv és m2, Mítosz vagy valóság? Ellent- mond-e egymásnak az ész és a hit? (38’) 12.10 - Duna Tv, Élő egyház. Vallási híradó (30’) 14.30 - PAX, Beszédtéma. Ökumené (45’) 17.45 - PAX, Családfa. Evangélikus családi magazin 4/2. (60) Összeállította: Gazdag Zsuzsanna Káté a határon túlra - adományozó vonal 06-81-330-220* Egy hívás- és valakit megaj ándékozott * A hívás díja 400 Ft + ÁFA. Evangéli Főszerkesztő: T. Pintér Károly karoly.pinter@lutheran.hu Szerkesztőségi titkár: Boda Zsuzsa zsuzsa.boda@lutneran.hu Olvasószerkesztő: Győri Virág virag.gyori@lutheran.hu Tördelőszerkesztő: Rezessy Szabolcs szabolcs.rezessy@lutheran.hu Főmunkatárs: Gazdag Zsuzsanna zsuzsa.gazdag@lutheran.hu Szerkesztőség: 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 317-1108. Fax: 486-1195 Kiadja a Luther Kiadó kiado@lutheran.hu 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 317-5478.486-1228 . Fax: 486-1229 Felelős kiadó: Kendeh K. Péter peter.kendeh@lutheran.hu Árusítja a Kiadó és a Magyar Posta Rt. (ÜLK) INDEX 25 211, ISSN 0133-1302 A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja evelet@lutheran.hu Munkatársak: Bogdányi Gábor (EvElet OnLine) gabor. bogdany i@ Iutheran. hu Hafenscher Károly ifj. (Liturgikus Sarok) hafo@lutheran.hu Kendeh K. Péter (Oratio Oecumenica) peter. kendeh@ Iutheran. hu Kőháti Dorottya (Új nap - új kegyelem) dora.kohati@lutheran.hu Véghelyi Antal (Vasárnap Igéje) antal.vegnelyi@lutheran.hu Nyomdai előállítás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Matolcsy Miklós vezérigazgató E-mail: szikra.kervigh@szikralapnyomda.hu Előfizethető közvetlenül a kiadónál vagy postautalványon. Előfizetési díj belföldön: negyedévre 1755 Ft • fél évre 3510 Ft • egy évre 7020 Ft Előfizetési díj külföldön, egy évre: szomszédos országba: 22 800 Ft (95 EUR) egyéb külföldre: 28 300 Ft (119 EUR) Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Adott lapszámba szánt kéziratokat a megelőző hét csütörtökéig kérjük leadni! A hétfő délutáni lapzártakor kizárólag a hétvégi eseményekkel összefüggő (és a szerkesztőséggel előzetesen egyeztetett) írásokat tudjuk figyelembe venni. A kéziratokat lehetőség szerint e-mail-ben kérjük beküldeni az evelet@lutheran.hu címre. Minden hónap 16-ig beérkező lemondásokat tudjuk csak az ezt követő hónap elsejével töröltetni Ellenkező esetben a még egy hónapig jár az újság. * i X