Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-07-27 / 30. szám
Evangélikus Élet 2003. JÚLIUS 27. 11. oldal Üzenet az Ararátról ________________________ ro vatgazda: Jerabek-Cserepes Csilla Együtt-működés A sokat vitatott Gaia-elmélet szerint a Föld - minden élő és élettelen összetevőjével együtt - úgy működik, mint egy élő szervezet, mint egy test. Jól szemléltethető ez egy űrből készített felvétellel, amelyen nem látszik a megosztottság: nem láthatók határok, nincsenek „feketék” és „fehérek”, muzulmánok és keresztyének, szegények és gazdagok. Az élővilág és környezete tehát egységes rendszert alkot. Az ember - egész technikai civilizációjával együtt - ennek a „lénynek” ugyanúgy egy része, mint az állatok, a növények a légkör vagy a talaj. így nem nehéz belátnunk, hogy ha az egyik résszel baj van, az hatással van a többi részre is. Rengeteg önszabályozó mechanizmus tartja fenn az emberi élethez optimális körülményeket, melyekbe az elmúlt évszázadok folyamán oly mértékben avatkozott be az ember, hogy az veszélyezteti a dinamikus egyensúlyi állapotok fenntartását. A legszembetűnőbb példa erre, amit mi is tapasztalunk, az éghajlat globális változása. Nehéz előre pontosan kiszámítani a következményeket, az azonban már észlelhető, hogy a Föld átlaghőmérsékletének emelkedésével olvadásnak indultak a sarkvidék jéghegyei, ezáltal a kontinensek hatalmas partvidékei és óceánok szigetei kerülhetnek víz alá. Az emberiség nagy része a civilizáció fejlődésével egyre inkább eltávolodott a természettől; lelki és valóságos falakkal határolta el magát. A természet csak valamiféle „háttérfuggönnyé” vált életünk „színjátékához”, gazdasági és társadalmi szükségleteink betöltéséhez. Ketté vált ember és természet. A természet kincseit készen, árucikként kapjuk. Sokáig gondoltuk és hittük; „a fejlődést nem lehet megállítani”. Azonban ma már óvatosan kell bánnunk a fejlődés szóval. Hiszen már rég szertefoszlott a gazdasági fejlődés erejébe vetett hit. A hagyományos értelemben vett fejlődés, a korlátlan kereskedelem és tőkeáramlás nem kiegyenlitette, hanem még inkább elmélyítette a gazdagok és szegények közötti szakadékot. Ezért sem túl szerencsés az utóbbi években gyakran használt fenntartható fejlődés kifejezés. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az ökológiai válság egyben morális probléma is. II. János Pál pápa 1990-ben kiadott Béke Világnapi üzenete így kezdődik: „Békesség Istennel, a Teremtővel - Békesség az egész Teremtéssel!”. Ebben hívja fel a figyelmet az ember kötelességére a természettel, mint Isten alkotásával szemben, az ökológiai problémák tudatosítására az egyház kereteink belül is. Hangsúlyozza, hogy a jövő nemzedékek szempontjából fontos, hogy foglalkozzunk a természet nem humán részével is. Felelősségünk, hogy az ökoszisztémának soha ne csak az egyik részével foglalkozzunk. Kiemeli, hogy szükség van egy új életstílus kialakítására, az ökológiai oktatás bevezetésére és a teremtés esztétikai értékének megmutatására. Az evangélikus Albert Schweitzer, az „élet tisztelete elvének” megalkotója így fogalmaz: „Minden etika nagy hibája az, hogy csak az egyik embernek a másikhoz való viszonyával foglalkozik. Valójában arról van szó, hogyan viszonyul a világhoz és minden élethez, amivel kapcsolatba kerül. Csak akkor viselkedik etikusan, ha a növények, az állatok és az emberek élete egyaránt szent előtte, és szükség esetén bármelyikük segítségére siet.” Szanszkrit tudósok szerint „az egész föld egy család”. így például a fa nem csupán a házépítéshez nélkülözhetetlen, vagy a giliszta sem csak azért van, hogy előkészítse a talajt a növények számára, hanem a „családom tagjai”, önmagukban is értékesek. Összhangban van ez Mózes első könyve 9. részének verseivel: „íme, szövetségre lépek veletek és utódaitokkal, meg minden élőlénnyel, ami veletek van: madárral, állattal és minden földi élőlénnyel" (1 Móz 9,9-10a). Ha még hosszú távon fenntartható bolygón szeretnénk élni, meg kell tanulnunk tisztelni „szövetséges társainkat”, és a velük való együttműködést. JCsCs Karriertükörkép Pedig úgy vágytam rá, hogy én is olyan legyek. Hogy boldoguljak a digitális házi levelezőrendszerrel, lazán használjam az elektronikus beléptetöt, s biztonsággal kezeljem az irodai high- tech csodákat. Ismerjem és ne felejtsem el a kódokat, módokat, jelszavakat, amelyek segítségével megnyílik az álomvilág. Ugyanúgy hozzáférhessek mindenhez, mint a többiek, elfogadott alkatrésszé képezvén magam egy „ multi " cég hatalmas gépezetében. Shaa kommunikációs tréning után sikerül az integráció, akkor már minden jó lesz. Befogadtak. Immár lehet jópofáskodni a munkatársakkal, nevetgélni az ebédlőben, naphosszat koptatni a számítógép billentyűzetét, s a frissen érkezett - lehetőleg minél meztelenebb embereket ábrázoló - e-maileket továbbküldeni a mellettem lévő íróasztalra, esetleg a szomszéd szobába. Biztonságban érezhetem magam. Van munkahelyem (amíg szükség van rám), taposhatok és tapsolhatok a többiekkel együtt - mosolyogva. Cserébe jár némi fizetség és néhány egyéb szolgáltatás, amelyeket illik szakadatlan hálával fogadni. Úgy vágytam rá, hogy elérjem mindezt. Am telt-múlt az idő, s a varázs kezdett megkopni. A csillogó irodai „kütyük" mindennapos használati tárgyakká szelídültek, a mobiltelefon, e- mail, fax rutinná szürkült, a munkatársak jelen- vagy távolléte pedig érdektelenné vált. Egyre jobban feltárulkozott a valóság, s kiderült, hogy a modern, irigyelt munkahelyen már nincsenek emberi kapcsolatok. Természetesen pozitív kapcsolatokról van szó, hiszen itt még az is kontaktusnak nevezhető, ha netán valaki éppen embertársa fején áll, ha acsarkodás, intrika és taktika van. Egy magasabb beosztásért csaknem mindenki hajlandó akár a legrégebbi munkatársának is elharapni a torkát, mint ahogyan egy idő előtti autócseréért sem drága a mástól kikényszerített áldozat. Am eközben kiüresednek az igazi emberi értéket jelentő kapcsolatok... Kollégák ülnek egymás mellett - a szó legszorosabb értelmében - éveken keresztül úgy, hogy szinte semmit nem tudnak egymásról. S ha netán valakinek valamilyen családi, esetleg egészségügyi problémája akad, nem segítséget kér, ahogy az normális, természetes és elvárható lenne, hanem - hollywoodi színészeket megszégyenítően virtuóz alakítással - eltitkolja azt, nehogy megjegyezzék: „ ez egy problémás ember ", Mert ez a vélemény végzetes lehet a következő létszámleépítéskor. Hiszen bárkit bármikor, akár tíz-tizenöt perc leforgása alatt az utcára lehet tenni - indoklás és a jogorvoslat legcsekélyebb lehetősége nélkül! Talán a félelemtől, talán a fásultságtól észre sem vesszük, hogy már nem a szerétéiről szól az életünk, mint kellene, hanem kicsinyes, sokszor alantas ügyeket próbálunk „ tisztességgel" szolgálni - „ baksisért” és közben lassan elvész az emberségünk is. A Teremtőnktől kapott méltóságunkról önként, mosolyogva kell lemondanunk, ha maradni akarunk. Összekeveredik a cél és az eszköz, a tömeg, a zavaros áradat pedig egyre csak húz, mind messzebb sodor minket. Mivel a kommunikációs eszközök össztűzzel ontják, hogy ez igenis így van rendjén, így modern, nem csoda, hogy egyre többen szívesen választják ezt az élethelyzetet. Mentsége, önigazolása pedig mindenkinek akad: „ valamiből meg kell élni"; „én is pénzből élek"; „mit csináljunk, ilyen világban élünk”; „árral szemben nem lehet”... Az idő meg kíméletlenül múlik, keresztény küldetésünk egyre jobban feledésbe merül - ha sikerül a vállalati karrier, ha nem. Már azt sem vesszük észre, ha bomlanak, szakadnak azok a kötelékek, amelyek a jó oldalra horgonyozták életünket. Hiszen ki tudja, ki meri gyülekezetébe invitálni kollégáját? Elképzelhető-e, hogy valaki visszautasítson egy vasárnapi túlórát azért, mert inkább istentiszteletre akar menni? A következmények pedig ismertek. Szétzilált családok, kilátástalan életek, dekadencia, öngyilkosság, terjedő drogozás. S eközben továbbra is végeláthatatlan sorokban jönnek az újabb és újabb jelentkezők, hogy olyan munkahelyre, azok közé az emberek közé kerüljenek - ahová én is úgy vágytam. Gyarmati Gábor EGYHAZUNK HONLAPJA AZ INTERNETEN: evél&levé Music with Message! Meglepődve, ugyanakkor örömmel olvastam az Evangélikus Élet június 29-i számában megjelent „Keresztény U2?” című cikket. Meglepődve, mert Magyarországon keresztény körökben még elég sok helyen elítélik a modem - túl zajos - zenét, vagy legalábbis tartózkodnak tőle. Viszont e cikk, és több más dolog kapcsán látom, hogy vannak keresztények, akik „haladnak a korral”, azaz nyitottságot, érdeklődést mutatnak és tanúsítanak napjaink fiatalsága felé, akiknek - be kell, hogy valljuk - sokszor elég furcsa pl.: a zenei ízlésük. Épp ezért örülök, hogy olvashattam a U2-ról az EvÉlet lapjain, már csak azért is, mert a 80-as évek közepén az „ Under A Blood Red Sky " albummal a zenekar „belopta” magát a szívembe, mely koncertlemezen az olyan dalok mellett mint a „ Gloria ", „I will Fallow" az önök cikkében említett „40” című dal is megtalálható. Mind zenei, mind szövegviláguk megnyerő volt számomra, és emlékszem, milyen lelkesen kutattam fel korábbi lemezeiket, ill. milyen élményt jelentett a „Joshua Tree" (The Joshua Tree) album megvásárlása, majd újból és újból a meghallgatása. Időközben átadtam szívemet Jézusnak, megházasodtam, gyermekünk született, sok minden átértékelődött bennem, de ma is szívesen dúdolom „együtt” Bonoval pl.: a „40” című dalt. Miért is ne, hiszen: „Kivont engem” a pusztulás gödréből..., megerősítvén lépteimet. És új éneket adott számba...” („Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította lábamat, biztossá tette lépteimet. Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét. " Zsolt 40, 3-4.) Szívesen hallgatok olyan előadókat, akiknek zenei stílusa közel áll hozzám és szövegvilágukban értéket, mindenki számára fontos üzenetet hordoznak. Valaki úgy fogalmazott: a zene világnyelv, azaz a zene nyelvén mindenki ért, épp ezért a zene nagyon alkalmas az evangélium üzenetének közvetítésére. Sajnos, az ördög is tudja ezt, és nagyon sok zenészt használ fel céljainak elérése érdekében. Épp ezért kell, hogy a keresztények éljenek a lehetőséggel, mint ahogy ezt sokan teszik is. Persze, kinek-kinek más a zenei ízlése, és vannak, akik kritikus-szkeptikus füllel hallgatják a keresztény produkciókat. De tény, hogy adott közeghez „adott nyelvezettel” tudjuk az Evangéliumot eljuttatni, és kell, hogy a „keresztény” zene megfeleljen korunk zenei kihívásának is. Jézus egy nap a folyónál így szólt a halászokhoz: emberhalászokká teszlek benneteket. A pásztoroknak azt mondta: én vagyok a jó pásztor, aki életét adja a juhokért. A földműveseknek a magvető példázatáról beszélt. Adott közeghez adott nyelven. Jézus tudta és tudja ma is, kihez hogy kell szólni. Van, akihez zongorával tudjuk eljuttatni az üzenetet, van, akihez gitárral. És Isten igéje soha nem tér vissza üresen! Szívós László (Mezőberény) EKE Gyermektáborok Nógrádban Az EKE (Evangélikusok Közössége az Evangéliumért) hagyományaihoz híven az idén is több gyermektábort szervezett az ország különböző részein. Az idei év különlegessége, hogy Nógrád megyében két tábor is létrejöhetett. Osagárdon már hagyománya van ennek a gyermekhétnek, ahol a helybélieken kívül Vanyarcról, Bérről, Monorról és Rétságról jöttek résztvevők. A másik gyermekhétnek Lucfalva adott otthont, ahol még nem volt ehhez hasonló tábor, ezért sok kérdéssel, és kisebb aggodalommal indult. Ide Budapestről is szép számban érkeztek gyermekek, de a résztvevők többsége helybéliekből és a környező falvak gyermekeiből tevődött össze. Csodálatosan megtapasztaltuk az Úr igéjének a valóságát a keddi útmutatói ige kapcsán: ,, Hozzátok fordulok, megszaporítalak és megsokasítalak benneteket, és fenntartom szövetségemet veletek. " (3Móz 26,9), mert a hét első napjaiban nyolcvan gyermek vett részt az alkalmainkon, és a következő naptól már több mint kilencvenen. A hét során Jézus Krisztus példázatait vettük sorra, melyeket flaneles- és hagyományos bábozással is megelevenítettünk. A történeteket három amerikai fiatal szolgálata mélyítette el. Lehetőség nyílt az angol nyelvvel való ismerkedésre az aranymondások és a sok angol énektanulás kapcsán. A szabadidőben sport, játék, kirándulás, bibliai-akadályverseny és a sok éneklés hozta közelebb a gyermekeket egymáshoz. A lelki ajándékok sem maradtak el, mert sok kisgyermek jutott hitre átadva az életét az Úr Jézusnak. Őszinte bünvallás után új életet kezdve térhettek vissza otthonukba. Az Úr meghallgatta a szolgálók és mindazok imáját, akik szívükön viselték ezt a tábort, mert nemcsak egy jó hangulatú alkalmat sikerült szervezni, ahová szívesen visszavágynak a résztvevők, de valóságosan megtapasztalható volt Isten jelenléte és munkája is. Herkely Jánosné „Csúcs” volt Bonyhádon! A MEVISZ tizenkettedik alkalommal Bonyhádon, az Evangélikus Gimnázium Kollégiumában tartotta 7 napos családos táborát. Csúcs létszámmal, 158-an jöttünk össze (valamint két cs&lád egy-egy napra meglátogatott minket), hogy a június 29. és július 6. között lelkiekben feltöltődjünk, jókedvűen beszélgessünk, énekeljünk, játsszunk, kiránduljunk, pihenjünk. Ez úgy gondolom, jól sikerült! (Táborvezetőként ezúton szeretnék köszönetét mondani a Bonyhádi Evangélikus Gimnáziumnak, hogy befogadtak és jól tartottak minket, a MEVISZ-nek azért, mert idén is támogatta anyagilag táborozásunkat, és mindenkinek a segítségért, aki valamivel is hozzájárult ahhoz, hogy a hét CSÚCS legyen. Köszönet érte!) A tábor heti üzenete Margaret Martle gondolata volt: „Isten minden kis tücskének/ Akad hely a kórusban, /Némelyik hangja mély, a másiké magas,/Megint másik hangosan ciripel,/És aki csak tapsolni tud, olyan is akad. ” Vasárnap délután az ország különböző tájáról érkezve örültünk egymásnak, az újra- találkozásnak, este pedig Ordass Lajos útravalójával kezdtük a tábort: „Evangéliumod áldása után epekedem, és úgy szeretném, ha ez olyan örök kincsem maradna, melynek birtokában magam boldog vagyok, és másokat boldogítok. Újítsd meg azért kegyelmesen az életemet. ” Ezután elénekeltük a 280-as éneket, ami végigkisérte hetünket. Az esti bemutatkozó, évértékelő beszélgetésen megtudtuk egymásról, hogy mi változott életünkben az elmúlt évben, és bemutatkoztak az új családok. Ekkor beszéltük meg a hét programját is. Minden reggel gyerekáhítatot, ezzel egy időben felnőttáhítatot tartottunk. A felnőttekkel minden este egy előre megadott témáról beszélgettünk, mégpedig a konfirmáció, az éneklés, a „miért járunk, miért járjunk templomba?” kérdéséről, majd a média, végül a terror és a háború kérdéséről. A kamaszok és a nagyobbacska gyermekeink külön beszélgettek, játszottak, énekeltek egy-egy vállalkozó szellemű szülővel. Kedden és csütörtökön kirándultunk. Első túránkon Zengővárkonyban jártunk, ahol a tojásmúzeum udvarán összevont áhítatot tartottunk. Itt megtudtuk, hogy nincs két egyforma tojás, két egyforma ember, de az Isten mindannyiunkat egyformán szeret. Megnézve a tojásmúzeumot és a szalmamúzeumot, kisétáltunk Rockenbauer Pál sírjához a zengői szelídgesztenyésbe. Zengővárkonyból tovább buszozva szűkebb hazámba, Dombóvárra érkeztünk, ahol a gunarasi strandon töltöttük a délutánt. Csütörtökön délelőtt az abaligeti cseppkőbarlangot néztük meg. Egyik nagy élményem itt az volt, ahogy ebben a térben százegynéhányan énekelni kezdtünk....A mélyből szállt énekünk Teremtőnk felé. Egyik előző esti témánk volt az éneklés, és szorosan kapcsolódott hozzá ez a szívből jövő ének. Utána busszal (a bátrak gyalog) átmentünk az orfüi strandra egy fürdőzésre. Szabadabb napjainkon megpróbáltuk kipihenni az éjszakai, néha hajnalig tartó beszélgetések fáradalmait. Délután újjáéledve kezdődhetett egy-egy apa-fia, anya-lánya foci-, kosár- és röplabdamérkőzés. Szinte fel sem tudom sorolni, mi minden történt még a héten: tájékozódási futóverseny, sakkbajnokság, nemezelés, gyöngyfűzés, névtáblakészítő verseny, előadói délután műsorokkal, és mindezek értékelése a tábortűz mellett. Tábortűz után sokunk számára nagy élmény volt a hajnalig tartó focimérkőzés a kivilágított pályán. A gyerekek azt mondták: egy rossz volt ebben a táborban, az, hogy nem három hétig tartott... esetleg a Balatont Bonyhádra kellett volna terelni... Nagyon nehéz volt búcsúzni. Rózsai György 1 4 I v
