Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-07-27 / 30. szám
8. oldal 2003. JÚLIUS 21. Evangélikus Élet U\ imszioNhmm LEVELEIBŐL „Járjunk együtt Tamás apostol útján!” Goa - ahol a keresztények vannak többségben Mesterházy Balázs és Andrea A Kodaikanal Nemzetközi Iskolából nyári szabadságunkat itthon töltve, számos gyülekezetben és iskolában kezdtük a címbéli mondattal indiai munkánkról, életünkről szóló beszámolóinkat. A legendák szerint ugyanis Jézus tanítványának egyike, Tamás apostol hozta el a kereszténységet elsőként Indiába, és néhány dél-indiai gyülekezet még ma is őt tartja megalapítójának. Előadásaink során mindig beszámoltunk szolgálatunkról és az iskolánkról. Ezen kívül Indiát, az ország helyzetét - mindenhol másra fókuszálva - mutattuk be: volt, ahol beszéltünk Kodaikanalról és az indiai életmódról, szokásokról; volt, ahol kirándulásainkkal kapcsolatos képeket vetítettünk, de voltak olyan helyek, ahol a különféle világvallások jelenlétéről is szót ejtettünk. India hatalmas ország, ahol ma már több mint 1 023 000 000 ember él, ahol még inkább igaz: „Aki szegény, az a legszegényebb”; és aki gazdag, az hihetetlen mértékben gazdag. Az emberek sokfélék, és a déli államok többségében vallási szempontból toleránsak. Az országnak alig 2,5 %-a keresztény, számuk mégis majdnem háromszorosa Magyarország lakosságának! Ugyanakkor érdekes volt megtapasztalni, hogy kevés - úgymond - névleges kereszténnyel találkoztunk: a hitüket megváltó emberek általában a gyülekezet aktív tagjai is egyben. Törekszünk mi is arra, hogy ifiseinkkel egyaránt megismertessük a kül- és a belmissziót. Ezért egyrészt rajzos levelezésbe kezdtünk más országok gyermekeivel (Magyarországon Kőbánya ill. Bakonycsemye). Másrészt helyi, tamil gyülekezet gyerekeivel is szerveztünk közös programot. Iskolánk tanulói többségükben jómódúak, ezért különös hangsúly van azon, hogy ők is megismerjék a valódi indiai helyzetet: a szegénységet, a nyomort, az elhagyatottak és megalázónak életét. Diákjaink különféle programokon vesznek részt, melyeken sokszor aktívan, tevőlegesen kell részt venniük. Például: angolt tanítanak helyi iskolásoknak, padokat készítenek számukra, vagy éppen egy idősek otthonában építenek konyhát. Mint ahogyan arról az Evangélikus Élet hasábjain korábban már beszámoltunk (2003/14), iskolánknak van saját gyülekezete, amely az intézménnyel együtt, de attól függetlenül működik. Ebben a gyülekezetben a szociálisan Diákjaink a Kodaikanal Nemzetközi Iskolában hátrányos emberek támogatása kap nagyon fontos szerepet. Erre folyamatosan különféle lehetőségeket dolgozunk ki. Előadókörutunk során gyűjtést rendeztünk Ramya Chittra főiskolai tanulmányaira. Ramya kitűnő eredménnyel érettségizett egy helyi iskolában és ápolónő szeretne lenni, de családja nem tudja előteremteni a tandíj árát. Ezért az Evangélikus Külmissziói Egyesület A Mesterházy házaspár előadása a piliscsabai külmissziói konferencián (EKME) vállalta, hogy hároméves tandíját fizeti, lehetőséget teremtve számára tanulmányai folytatására. A főiskola végeztével Ramya kórházban fog elhelyezkedni, ahol szakképzettsége miatt az átlagnál jóval magasabb bért fog kapni. Ezzel a tanulással lehetővé válik, hogy eltartsa saját családját. Ugyanakkor vállalta azt is, hogy tanulmányai befejeztével egy másik indiai diák számára biztosítja majd a tandíjat három éven keresztül. így tulajdonképpen nem is egy lány élete alapozódhat meg, hanem egy egész láncolatot tudunk elindítani. Ezúton is szeretnénk megköszönni mindazok támogatását, akik Ramya taníttatására már áldoztak, hiszen az idei tandíja már biztosítva van. Kéijük, hogy gondoljanak rá imádságban és áldozatkészséggel az elkövetkezendő két esztendőben is. Élmény volt megtapasztalnunk, hogy a nyári időszak ellenére a gyülekezetekben szép számmal gyűltek össze alkalmainkra, és a beszámolóra valóban nyitott hallgatók voltak. Nagyon sokféle kérdést tettek fel, melyek alapján igazi beszélgetések kezdődhettek el, és ami miatt szinte minden beszámolónk másképpen alakult. Azt gondoljuk, a külmisszió akkor működhet jól, ha azt a belmisszió támogatja. Ha a munkát az anya- Fotó: Zelenka Edit országban , imádsággal és anyagiakkal támogatják, ha vannak emberek, akik e munka háttérszervezését magukra vállalják, miként azt egyházunkban az EKME munkatársai teszik. Ugyanakkor a külmisz- sziónak is hatnia kell a belmisszióra. Ahogyan egyik lelkész barátunk mondta a beszámolónk kapcsán: tükröt kell, hogy tartson az itthoniak számára. Erre nagyon jó a tatabányai fiatalok példája. Ok a gazdag indiai gyerekekhez hasonlóan nem kidobták, hanem iskolájukban összegyűjtötték a félig üres füzeteket, félig elkoptatott tollakat az olyan indiai szegény iskolába járó diákok számára, akik még palatáblán tanulják meg írni a betűket. Mivel munkájuk sikeres volt, ezért nem csak indiai, hanem magyar szegény vagy nagycsaládos gyerekek számára is tudtak felajánlást tenni. Nagyon jó látni, hogy a kül- és belmisszió összekapcsolódhat! A tükör előttünk áll. Fel kell tenni a kérdéseket, hogy miként éljük meg hitünket, hogyan figyeljünk másokra és mások hitére, mennyire fogadjuk el egymást, és mennyit törődjünk, mennyit áldozzunk a társadalmi nehézségek között élőkre. De ne feledjük el soha, hogy honnan indultunk, és ki az Alap, hogy hogyan járhatunk együtt Tamás apostol útján: munkánkon csak akkor van áldás, ha Isten vezét minket. Akik számára ismerősen cseng az Operation Mobiliziation (OM) elnevezés, azok valószínűleg azt is tudják, hogy ez az a fe- lekezetközi keresztény szervezet, amely immár évtizedek óta két óceánjáró hajót - a Logos-t és a Doulos-t - „ közlekedteti” misz- sziós céllal bolygónk tengerein. Ez utóbbi fedélzetén ismét van önkéntes magyar fiatal Lados Mónika személyében, aki időről-időre az Evangélikus Missziói Központ munkatársainak is hírt ad magáról, szolgálatáról. Alábbi hírlevele még június elején íródott, és utólagos közléséhez ezúttal személyesen kérhettünk engedélyt tőle. A levél végén ennek okára is „fény derül”. Vissza a gyökerekhez Gyönyörű napsugaras délután érkeztünk a Doulossal a Kanári-szigetekre. A fedélzeten szorosan csimpaszkodtunk egymás mellett, hogy minél többet lássunk a régóta nem látott Európából. Több mint egy év távoliét után minden újnak, furcsának tűnt. Valószínűleg vicces látvány lehettünk, hisz olyan dolgok, mint a kutyasétáltatás vagy az új autók látványa nevetésre ingerelt minket. Az első pár nap csak barátkoztunk a teljesen más világgal. Újra meg kellett szokni az esti közvilágítást, a nagyon tiszta utcákat, és azt, hogy mindenhol csak fehér embert látunk. Teljesen meglepődtem magamon, hogy tudtam ennyire elszokni a^ eddig számomra „normális” dolgoktól. Hamar eljött az a nap is, amikor a fiúk elkezdték a 88 éves „Doulos hölgy” felújítását, míg mi, lányok csapatokra osztva evangélizálni mentünk szerte a szigeteken. Az én 15 fős csapatom egy Forteventura nevű szigetre ment, ahol egy 400 tagú gyülekezetnél családoknál voltunk elszállásolva. A szigeten nincs természetes édesvíz; teljesen száraz minden. Egy másik szigetről kapják az ivóvizet. Amikor megérkeztünk a gyülekezetbe, a lelkipásztor egy meglepetéssel várt minket. Elmondta, hallottak arról, milyen sok minden történt velünk Afrikában, és arról is, hogy mennyire fáradtak vagyunk testileg-lelkileg. Ezért a gyülekezet úgy döntött, hogy „megáldanak bennünket szabad idővel” a pihenésre, felfrissülésre. Csak néztünk egymásra mosolyogva. Fel voltunk készülve egy mozgalmas hónapra mindenféle programmal. Isten nagyon pontosan tudta, mire van szükségünk. Bevallom, az első héten rengeteget aludtam és csak olvastam, csak olvastam a Bibliát, és élveztem minden pillanatot. A csapattal minden nap összejöttünk imádkozni. Ezeken a különleges alkalmakon keresztül felfrissült a hitünk. Valahogy a tűz a szívünkben újra lángolni kezdett. Naponta mentünk az utcákra szórólapokat osztogatni, beszélgetni az emberekkel, és gyülekezetbe hívni őket. Eleinte nagyon nehéz volt. Különösen az a nap, amikor a szemünk előtt taposták, tépték össze a szórólapokat. Ezután a csapat egyik része mindig hátramaradt folyamatosan imádkozni, mialatt a többiek az utcákat járták. Mintha még a légkör is megváltozott volna attól a naptól kezdve. Nemcsak hogy ■öröm volt kimenni az utcára, hanem még nagyon jó beszélgetések is kialakultak. Az érdeklődök pedig jöttek a gyülekezetbe! Emlékszem, otthon meg voltam győződve, hogy Európában nem működik-a szórólapozás... Egy kétesztendős ausztrál kislánnyal vagyok látható a képen, akinek a szülei már három és fél éve szolgálnak a hajón. A hónap gyorsan elrepült, és már mentünk is vissza a Doulosra, ahol levelek, bátorítások vártak otthonról, ismeretlen ismerősöktől is. És egy különleges meglepetés. Egy csomag annak az istentiszteletnek a felvételével, amelyen a gyülekezetem elküldött szolgálni a Doulosra. Az elutazásom előtti utolsó istentisztelet... Az állt a levélben, ha elfáradok, akkor hallgassam ezt a kazettát emlékezve arra, miért jöttem el otthonról. Annyira hálás vagyok a barátaimért, a testvérekért, a gyülekezetemért, akik nemcsak elküldték szolgálni, hanem figyelemmel kísérik, mi történik velem, imádkoznak értem, támogatnak. Szeretnek és nemcsak szavakkal. Velem vannak örömben, nehézségben,- mint az ágak a gyökérben. A gyökérből nyerik az ágak az erőt, a táplálékot. Én is így kapok új erőt a testvérektől. Köszönöm ezt a kiváltságot, hogy itt lehetek. Köszönöm a testvéreknek, hogy igazán testvérek! Máltáról írom levelemet, ahol Pál apostol hajótörést szenvedett. Az emberek minket is nagyon barátságosan fogadtak és emlékeznek hajóinkra is, hiszen a Doulos és a Logos II is többször volt már itt. Mélyen katolikus nemzet, majdnem minden utcasarkon, a házak oldalán Mária-szobor. És a meglepetések itt sem értek véget. Engedélyt kaptam arra, hogy hazamehessek a budapesti Népstadionban június 27-29. között esedékes Misszió Expóra!... Lados Mónika Utóirat: Ha szeretnél biztatást, bátorítást küldeni, a következő címre küldd: Monika Lados - MV DOULOS; Postfach 1565, D-74819 Mosbach; GERMANY E-mail: monika.lados@mvdoulos.org Ha anyagilag szeretnéd támogatni a szolgálatomat, a következő OM-es számlaszámra küldhetsz: Lados Mónika OTP 117 42 111- 200 30 236 (Átutalásnál a nevemet ne felejtsd el feltüntetni!) í J.
