Evangélikus Élet, 2003 (68. évfolyam, 1-52. szám)
2003-07-20 / 29. szám
6. oldal 2003. JÚLIUS 20. Evangélikus Élet Ötvenöt éve történt a Pócspetri-ügy Ötvenöt éve, 1948. június 3-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Pócspetrin - az iskolák államosítása elleni tüntetés során - tisztázatlan körülmények között meghalt egy rendőr. Az esetből az akkori hatalom gyilkossági ügyet és koncepciós pert kreált, a helyi plébánost halálra ítélték, a falu lakosságát meghurcolták, az országos sajtóban pedig egyházellenes propagandakampány indult. A harc a „klerikális reakció” ellen az egyházak (így az egyházi iskolák fenntartásának) anyagi alapjait jelentő birtokok elvételével kezdődött, s 1946-ban a felekezeti iskolák ellen indított kampánnyal folytatódott. A rendőrség szinte naponta fedezett fel újabb és újabb, a demokráciát alapjaiban megrendíteni kész klerikális összeesküvést. A tanév végeztével az egyházi szervezetek és egyesületek ellen indult koncentrált támadás, amelynek végeredménye rendeleti feloszlatásuk lett. 1947 tavaszán, majd 1948-ban ismét a hitvallásos iskolák kerültek az oktatáspolitika élharcosai érdeklődésének középpontjába. 1948. május 15-én Ortutay Gyula vallás- és köz- oktatásügyi miniszter beszédben jelentette be, hogy a kormány beterjeszti az iskolák államosításáról szóló törvényjavaslatot. Iskoláinak elvesztését a legtöbb egyház tudomásul vette, azonban a katolikus egyház - élén Mindszenty József bíborossal - ellenállt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisközségben, Pócspetriben is arra hívta fel a híveket Asztalos János plébános, hogy akadályozzák meg az egyházi iskola tervezett megszüntetését. Június 3-án este a tömeg csoportosan a községháza elé vonult, ahol a képviselő-testület ülésezett. Néhányan megkíséreltek bejutni a tanácskozásra, amit két rendőr próbált megakadályozni, egy riasztólövés is eldördült, ám a tömeg nem oszlott szét. A lökdösődés közben Takács Gábor szakaszvezető csőre töltött puskája az épület lépcsőjéhez ütődött, elsült, s a golyó halálra sebezte a rendőrt. A „véres zendülésből”, „fasiszta rendzavarásból” a párt- és állami vezetők utasítására koncepciós kirakatpert kreáltak. A községet ÁVO-s különítmény szállta meg, kijárási tilalmat rendeltek el, a kihallgatásokon a község szinte minden lakóját bántalmazták. Az ítélet már nyolc nap múlva, 1948. június 11-én megszületett a Budapesti Büntetőtörvényszék rögtönítélő bíróságán. Asztalos Jánost szándékos emberölés bűntettében való felbujtói bűnrészesség miatt, Királyfalvi (Kremper) Miklós községi segédjegyzőt pedig szándékos emberölés büntette miatt halálra ítélték. A köztársasági elnök a plébános halálbüntetését életfogytig tartó fegyházbüntetésre változtatta, amit az Elnöki Tanács 1956 szeptemberében 15 évi börtönbüntetésre szállított le. A pap nyolc és fél évet töltött börtönben, végig a hírhedt Andrássy út 60. szám alatt. Királyfalvi (Kremper) Miklóst még aznap kivégezték. További 11 személyt társtettesként elkövetett, hatósági közeg elleni erőszak céljára történő csoportosulás, két személyt felbujtóként, illetve bűnsegédként elkövetett távirdarongálás, három személyt társtettesként szándékos emberölésre vonatkozó személyi bűnpártolás, két személyt társtettesként elkövetett szándékos emberölés bűntettére felbujtás bűnpártolása miatt 2 hónap és 1 év közötti szabadságvesztésre ítéltek. Meghurcolták az egész falut, és tulajdonképpen a vádlottak padjára ültették az egész katolikus papságot. Az eljárás után néhány nappal, 1948. június 16-án a magyar Országgyűlés elfogadta az 1948. évi XXXIII. törvényt az egyházi iskolák államosításáról. A törvény alapján a magyarországi 9274 iskola közül 6505-öt államosítottak, ebből 4885 volt felekezeti iskola. Az egyházakkal kötött megállapodások alapján a törvény hatálya alól mentesítettek tizenhárom középfokú tanintézményt, nyolc katolikus, három református, egy evangélikus és egy izraelita gimnáziumot. A rendszerváltás utáni perújrafelvételt követően 1990. január 17-én a Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte az ítéletet, és Asztalos Jánost az ellene szándékos emberölés bűntettében való felbujtói bünrészesség miatt, Királyfalvi Miklóst pedig a szándékos emberölés büntette miatt emelt vád alól felmentette, s ugyancsak hatályon kívül helyezte további négy vádlott társuk ellen társtettesként elkövetett bűnpártolás vétsége miatt hozott ítéletet. 1993. december 20-án a Fővárosi Bíróság perújítási tárgyalás alapján további két vádlottat mentett fel bűncselekmény hiányában. A Fővárosi Bíróság 1989-ben ítéletben állapította meg, hogy az úgynevezett Pócspetri-ügy előre kitervelt és tudatosan lebonyolított koncepciós per volt, amelyet azzal a céllal rendeztek, hogy megfélemlítsék a katolikus egyházat és híveit, letörjék az egyházi iskolák államosítása elleni ellenállást. (MTI) A BM a templomok biztonságáért Templombiztonsági programot indít a Belügyminisztérium; a kezdeményezés keretében a tárca pályázatot hirdet helyi akciótervek kidolgozására. Hegedűs András bűnmegelőzésért felelős helyettes államtitkár a bűnmegelőzés kapcsán megbeszélést folytatott Veres András püspökkel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárával, Bölcskei Gusztáv református püspökkel, a zsinat lelkészi elnökével, Szebik Imre evangélikus elnökpüspökkel és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetőségével. A helyettes államtitkár kiemelte, hogy az államitól az össztársadalmi bűnmegelőzés irányába szeretnének elmozdulni, ennek jegyében kívánják megszólítani az önkormányzatokat és a civil szférát, így az egyházakat is. Partneri együttműködésre törekszenek, s szeretnék elérni azon hivatások - pedagógus, orvos, pap - képviselőit, akik közvetlen kapcsolatban állnak az állampolgárokkal. A megbeszélések során elhangzott: az egyházi iskolákban és a papnevelésben is már az alapképzés során meg kellene jelennie a bűnmegelőzési felkészítésnek. A program a temetőkre, parókiákra és plébániákra is kiterjed, s a helyi elképzelésektől függően számos kezdeményezést foglalhat magában. Erre a célra kifejezetten egyházakkal kapcsolatos pénzügyi alap nem áll rendelkezésükre, a tárca a 700 millió forintos bűnmegelőzési cél-előirányzatból nyújt majd támogatást. Az egyházakkal való együttműködés fontos területe a mükincsvédelem; a tárca arra szeretné ösztönözni a tulajdonosokat, hogy az értékesítés megakadályozására hozzanak létre belső leltárt műtárgyaikról. (Somogyi Hírlap) ■nnmnnmmmmnmmmí A beszédek jók voltak, a hangosítás működött, a szalagot átvágták, a söröshordó is gurult, ahogyan kell. Csak éppen a „két Magyarország” képen gondolkodtam el egy kicsit. Le kell szögeznem, hogy nem értek a politikához, és nem is szándékozom megérteni a politikusokat, emiatt a választások idején mindkét táborból voltak olyanok, akik megharagudtak rám. Viszont a „két Magyarországot” rögtön megértettem. Illetve: értelmeztem a magam módján. Merthogy én vagyok a „lakos”, a „néző”, a „polgár” - akihez adott esetben ezeket a beszédeket intézik. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a Déli Egyházkerület püspökhelyettesével utazhattam a tett színhelyére, aki ott rövid igehirdetési szolgálatot végzett katolikus és református kollégájával együtt. Bács-Kiskun megye közepéről a hidat úttalan utakon, meglehetősen balkáni körülmények között tudtuk elérni. Magát az objektumot ebből az irányból (meg valószínűleg a másik oldalról is) több „ellenőrzési ponton” át lehetett csak megközelíteni. Az első helyen marcona fiúk álltak. „Van önöknek meghívójuk?” - kérdezték. „Nincs - feleltük -, de le van adva a rendszámunk”. Erre átengedtek minket. A következő posztnál valamelyik polgármester ismerősünkre hivatkoztunk. A harmadiknál már csak a parkolót mutatták meg. A hídhoz az úttesten mentünk. A hídfőhöz érve két biztonsági őr közölte, hogy át kell mennünk a járdasávba. Erre egy alumíniumkorlát megmászásával kerülhetett sor. (A püspökhelyettes is mászott, ahogyan a többi vendég.) Átérve a hídon a színpadhoz értünk, ez előtt gyülekeztek a protokollvendégek, így az egyházak képviselői is. Erre az állomásra egy vízelvezető árkon történő merész átszökelléssel jutott el evangélikusságunk bátor képviselője. (Még jó, hogy - anno - több éven át focista volt!) A színpad a szekszárdi hídfőnél épült fel oly módon, hogy oldalról ne lehessen látni (például a meghívott kiskunsági polgármestereknek, akik nem ugrották át az előbb említett árkot), és aki nem az első sorokban állt, az a nyitó majorettmüsort sem élvezhette. Jómagam a nyolcadik sorban csak a lányok botjának a végét láttam - ha megemelték. A narrátor - nyilván nem akarván megsérteni a „két Magyarország” különböző gondolkodóit - így hívta fel a figyelmet rövidesen felcsendülő nemzeti imádságunkra: „Most pedig hallgassuk meg a Himnuszt!” Még talán az hiányzott a végéről: „Aki akarja, énekelheti is!” A híd adatainak ismertetése és a megkapó beszédek után következett az ökumenikus szertartás. Itt már parancso- lóbb, kevésbé demokratikus hang vált uralkodóvá: „Most pedig mondjuk el együtt az Úrtól tanult imádságot, a Mi- atyánkot! Mi Atyánk,...” A szalag átvágása a színpad mögött történt. Ezt sem a nép, sem a lassabban rohanó operatőrök nem láthatták. A díszvendégek ezután ünnepélyesen, bementek a híd közepéig, egy söröshordót gurítva maguk előtt, a sajtó pedig ott cikázott az útjukban, lesve azt a pontot, ahol a miniszterelnök bedobja a koszorút a Dunába. Egyszer csak bedobta. A mellette álló operatőrök fel is tudták venni. A nép pedig boldogan méné haza. igenis két Magyarország van! Az egyik fele a „nép”, a másik fele pedig az, aki ezt a népet butítja. Lehet itt korlátozni, lehet itt törvénykezni, lehet itt készülni az unióra, de azért jól mondta egy negyven éve Bécsben élő magyar ismerősöm: „A magyarok nagyon akarnak szervezni. Megcéloznak egy erős német színvonalat, de annyi hiba csúszik a lebonyolításba, hogy - tekintélyes erőfeszítések és spárgák árán - elérnek egy gyenge olaszt.” Nem lehetne egyszer egy mértékadó francia szintet megcélozni? Kép és szöveg: ifj. Káposzta Lajos Illetve: a korlátakadály még hátra volt a kiskunoknak. Igaz, visszafelé az alumínium korlátdarabot egy ügyes kezű odarendelt mester már leszerelte. Két biztonsági ember vigyázta a szent helyet, amely piros szalaggal vala elrekesztve a nép elől. Merthogy ott csak azok mehettek át, akik ügyében a főnökség „vókitokin” odaszólt. Akik tehát visszafelé a járdán jöttek, de parkoló autóikhoz át akartak menni az útpályán, azok újból másztak, így például egy kalocsai nyugdíjasklub tagjai is, akik buszukhoz igyekeztek. Kedves Miniszterelnök Úr! Szerintem
